Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-27 / 252. szám

2012. OKTÓBER 27., SZOMBAT DE AGTC Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Nyílt napot rendeznek az Agrárcentrumban Megismerhetik az inno­vatív élelmiszereket az l-Bolt kínálatában. Debrecen. Nyílt napot rendez­nek december 4-én 10 órától a Debreceni Egyetem Mezőgaz­daság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. A középiskolás diá­koknak, szüleiknek és taná­raiknak szóló eseményt az agrárcentrum Böszörményi úti Színháztermében tartják, melyen a kar szakjait mu­tatják be. A rendezvényen a végzett, sikeres öregdiákok számolnak be a diákéveikről és pályafutásukról, illetve olyan vállalkozások vezetői is tartanak előadást, akik a hallgatókat szakmai gyakor­latokra fogadják, vagy végzés után diplomásoknak állás- lehetőséget biztosítanak. Az egyetem oktatói bemutatják a szakok látványos eszközeit, így az akvapónia, hőkamera használatát vagy a popcirok készítését. ékn Polcravaló Öregtavak: a Hortobágy kiemelt értékei között A halaszat kiemelt gaz­dasági tevékenységgé vált. DEBRECEN, Juhász Péter PhD- hallgató több mint too színes képpel illusztrált könyve, a Hortobágy egyik leglátványo­sabb vízterületét, az Öregta­vakat mutatja be. Az első me­dencékben 1916-ban indult meg a haltermelés. Létreho­zásuk oka elsősorban nem a haltermelés volt, hanem a nagyszabású „A debreceni Nagy-Hortobágy-puszta tiszai élővízzel való öntözési ter­ve” részeként a belvízkárok csökkentése és a Hortobágy öntözővízzel történő ellátása. Kezdetben a halgazdálkodás csak kiegészítő tevékenység­ként szerepelt. Később újabb tavak létesítésére is sor került és a halászat kiemelt gazda­sági tevékenységgé vált. A haltermelés mellett kiemelt természetvédelmi szerepet töltenek be. Az őszi-tavaszi madárvo­nulásnak fontos színhelye, számos védett és fokozottan védett állat élő- és szaporo­dó helye. ékn A könyvborító FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Programajánló november 7. Tudományos Diákköri konferencia a Gazdálkodástudományi és Vidékfej­lesztési Karon Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. november 15. Talaj-növény és környezet Tudományos ülés Loch Jakab pro­fesszor emeritus 80. születésnapja tiszteletére Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. november 14-15. Nyílt nap Helyszín: Debreceni Egyetem Balásházy János Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma Debrecen-Pallag, Mezőgazdász u. 1. november 16. Gólyabál Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. november 30. PhD-konferencia Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. december 3.10 óra Ili. Ihrig Károly Tanulmányi Verseny középiskolások számára Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138. Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma 2012. évi kiemelt támogatója (•> otpbank Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, dr. Nagy János centrumelnök és az első éves mezőgazdasági mérnök alapszakon tanuló támoga­tott hallgatók fotó: iklódy János Támogatja a tehetségeket Példás az OTP Bank és a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodás­tudományok Centrum együttműködése. Budapest. Öt elsőéves mező- gazdasági mérnök alapkép­zésben résztvevő hallgatónak biztosít költségmentességet az első félévre az OTP Bank és a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudomány Cent­ruma közös tehetséggondozó programja. A szerződés ünne­pélyes aláírására a napokban került sor Budapesten az OTP Bank központjában. Dr. Csányi Sándor, a pénz­intézet elnök- vezérigazgató­ja beszédében nem rejtette véka alá, hogy miért kötődik a mezőgazdasághoz. Két do­log van, ami amellett, hogy biztonságos, hosszútávon is és megállja az idő próbáját.-Az egyik a mezőgazdaság, élelmiszeripar, a másik az egészségügyi ipar - hangsú­lyozta Csányi Sándor. Nagyhatalom lehetünk Az OTP Bank elnök-vezérigaz­gatója végül a mezőgazdaság mellett döntött és, hogy mi­ért arról így beszélt: Magyar- ország mindig is erős volt a mezőgazdaságban, az élel­miszeriparban. Ebben évszá­zadokon keresztül az európai nagyhatalmak közé tartoz­tunk. Tudom, ez az idő vissza fog jönni. Akkor is, ha most nem túl rózsás a helyzet. Nyilván, ha egykor olyan erősek voltunk, akkor az csak úgy működhetett, ha a ter­mészeti adottságok mellett, a megfelelő oktatás is megvolt. Ebből a szempontból nézve a magyar mezőgazdaság most is erős háttérrel rendelkezik. Közeleg az idő, amikor a me­zőgazdaságnak, élelmiszer- termelésnek robbanásszerű­en felértékelődik a szerepe a világgazdaságban. Ahogy erősödött a globalizáció, növekedett a jólét, egyre inkább nőtt a fo­gyasztás, így a mezőgazda­ságban is változás követke­zett be - fogalmazott az OTP Bank első embere. Kiváló adottságok Csányi Sándor emlékeztetett arra, hogy napjainkban egyre növekszik az igény az élel­miszerek, a mezőgazdasági termékek iránt, miközben a termőföld már csak szűkösen áll rendelkezésre. Magyaror­szág eközben kiváló adott­ságokkal rendelkezik a me­zőgazdaság-, élelmiszeripar területén. A helyzetünk kiaknázá­sa érdekében szükség van a fiatal, jó szakemberekre, a pályaválasztásban azonban nagy szerepe van a szülői ta­nácsoknak, motivációnak, hi­szen egy 18 éves üatal ember nem biztos, hogy tudja, mivel szeretne foglalkozni. Akik az említett ágaza­tokban szereznek felsőfokú képesítést, biztos vagyok benne, hogy prosperáló ága­zatban tevékenykednek, és az értelmiség vezetői körébe tartoznak majd. A mezőgaz­daság fontos ágazat, amely hosszútávon megállja a helyét a piaci versenyben- mondta az OTP Bank elnök-vezérigaz­gatója, aki úgy gondolja, azok a hallgatók, akik a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálko­dástudományok Centrumát választották, jól döntöttek, hiszen felkészülten és egy piacképes diplomával a ke­zükben kerülnek majd ki az egyetem falai közül - zárta beszédét Csányi Sándor. ÉKN Országos tanulmányi versenyt hirdet Az izgalmas vetélkedő értékes jutalmakkal kecsegtet. DEBRECEN. Idén, az olimpia évében a sportszervezési is­meretek kerültek előtérbe az Ihrig Károly agrár-közgaz­dász nevét viselő Országos Tanulmányi Versenyen. A ve­télkedő - melyet a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Gazdálkodástudo­mányi és Vidékfejlesztési Kar hirdet meg - témáját minden évben más-más, a karhoz kapcsolódó tudományterület adja. A versenyre 3 fős csa­patok jelentkezését várják. A felkészüléshez elegendő a megadott szakirodalom áttekintése. A sport és gaz­dálkodástudomány iránt ér­deklődő 9-12. évfolyamos kö­zépiskolások jelentkezésére is számítanak a szervezők! A nyertes diákok és felkészítő tanáraik értékes díjakat kap­nak. Az első helyezett jutalma egy 10 napos nyugat-európai utazást. Tavaly a győzelmet a „Koedukált Triumvirátus”, a Fazekas Mihály Gimnázi­um csapata szerezte meg. A nyertesek - egyikük már a GVK hallgatója - nemrég tér­tek haza a nyugat-európai útról. Élményeiket hallva az idén barátaik is azt tervezik, hogy beneveznek az IKTV-re. ÉKN O Az IKTV-ről bővebb információ a www.agr.unideb.hu/iktv honlapon található. Versenyen fotó:archív

Next

/
Thumbnails
Contents