Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-27 / 252. szám
440818 2012. OKTÓBER 16 Képes krónl < Carla Bruni és Nicolas Sarkozy fotó: internet Exelnök férjéről is ír majd egy dalt Carla Bruni Párizs. „Valószínűtlennek” tartja Nicolas Sarkozy volt francia államfő politikai visz- szatérését felesége. A hamarosan ismét énekesnőként fellépő Carla Bruni-Sarkozy ezt az Elle című francia magazinban megjelent interjúban mondta. A Sarkozy számára vereséggel végződött tavaszi elnökválasztás óta a volt francia first lady először adott hosszabb interjút. A volt elnökné szerint „semmi köze a valósághoz” azoknak a sajtóban megjelent találgatásoknak, amelyek szerint férje azért vonult teljesen vissza a nyilvánosságtól, hogy így készítse elő későbbi visszatérését a politikai életbe. „Valószínűtlennek tűnik a visszatérése, még akkor is, ha jómagam nem vagyok a politikai élet változásainak nagy szakértője. Majd ő eldönti, vagyis a franciák eldöntik”- hangsúlyozta Carla Bruni- Sarkozy, áld „még mindig le van döbbenve attól, hogy a franciák nem kértek többet belőle, az energiájából, a világlátásából, a bátorságából, az emberségéből és abból az intelligenciából és elszántságból”, ami férjét jellemezi. A volt first lady - aki elnökké választása után ismerte meg Nicolas Sarkozyt, s mandátuma alatt, 2008 februárjában ment hozzá a nem sokkal korábban elvált államfőhöz - azt tanácsolja a jelenlegi államfő, Francois Hollandé barátnőjének, Valérie Trierweiler újságírónőnek, hogy menjen hozzá ő is a köztársasági elnökhöz. Carla Bruni-Sarkozy azt is bejelentette, hogy 2013 tavaszán új lemezt jelentet meg. Negyedik albumát nem az elnöki hivatalban eltöltött évek ihlették, de egy dalt ír a férjéhez is. MTI ■ Sietősen Elnézést, most nem érek rá, sürgős dolgom van. fotó: net Tehéntrágyával hajtott sífelvonó new YORK. Kizárólag tehéntrágya, pontosabban a szarvasmarhák emésztési végtermékéből nyert biogázzal fejlesztett áram hajt már az idei szezonban egy sífelvonót az Egyesült Államokban. A környék 10 ezer marhája látja el energiaforrással a felvonó számára áramot termelő biogázerőművet. A program a Tehénenergia (Cow Power) elnevezést kapta - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál. MTI Megér egy mosolyt Egy sétálót megállít az utcán egy ember:- Elnézést uram, megmondaná, hogy hogyan jutok el a postára? ! - Az attól függ. Kocsival van?-Nem.-Akkor gyalog. 0 További viccek humor.szon.hu Duplán ciki A nyári őrület, a Gangnam Style csak nem akar alább hagyni, még a suliban erre ökörködnek a diákok. Egészen addig, amíg valaki nagyot nem zakózik. 0 További videók video.szon.hu Véletlenül horrort adtak LONDON. Véletlenül horrorfilmet vetített egy mozi kisiskolásoknak Nagy-Britanniában családi szórakozásra gyártott animációs alkotás helyett. Több gyerek sikoltozva menekült ki a teremből. Az eset „Robin Hood” városában, Nottingamben történt. A Madagaszkár című vígjáték 3. részét vetítették volna az ötéves lurkóknak, ám ők ehelyett a Parajelenségek 4. részét kapták. MTI HIRDETÉS A sci-fi főszerepért 20 millió dollárt fizetnének LOS Angeles. Húszmillió dollárt kaphat a The Hollywood Reporter értesülése szerint JohnnyDeppaTranscendence című sci-fi főszerepéért. A színész szerződéséről éppen most tárgyalnak az Alcon Entertainment produkciós cégnél. A hírek szerint Depp húszmillió dollár mellett a bevétel 15 százalékával kalkulálhat, ha aláírja a papírokat. A Transcendence Wally Pfisner első rendezése lesz. Johnny Deep fotó: internet A filmes korábban olyan produkciók operatőre volt mint A sötét lovag: Felemelkedés és az Eredet. A forgatókönyv a kezdő Jack Paglen munkája. A történetről nem sok szivárgott ki, . csak annyit tudni, hogy főhőse olyan számítógépet alkot, amelyben felébred az értelem, de nagyon rosszindulatú. A hollywoodi szaklap forrásai szerint a nézők a 2001: Űrodüsszeia és az Eredet egyvelegére számíthatnak. Pfister a szereposztásnál Naomi Rampace-re, James McAvoyra és Tobey Maguire- re is gondolt. Egy mellékszereppel az Oscar-díjas Christoph Waltzot is megkereste. A debütáló rendező munkáját régi alkotótársa Christopher Nolan és annak felesége, Emma Thomas segíti executive producerként.MTi Mobiltelefon tortába sütve, tehénben felejtve LONDON. „Elletés közben a tehenemben maradt az okostelefonom, amelyet elemlámpának használtam” - ezzel magyarázta egy brit gazda a biztosítónak mobilja elvesztését, amivel első lett a mobiltelefonnal kapcsolatos kárigények indoklásának furcsasági toplistáján. A mobil később kikerült a marhából, ám használha- tatlanul - írta a The Daily Telegraph című brit lap. A lista második helye azé a nőé, aki véletlenül belesütötte a telefonját lánya születés- napi tortájába. A készüléknek sok(k) volt az ötösre kapcsolt gázsütő hője. A harmadik helyen is egy nő áll. Kutyáját sétáltatta a tengerparton, amikor egy sirály elragadta a mobilját. Csak a negyedik lett az a huszonéves nő, akinek a telefonja rezgő üzemmódban mondta fel a szolgálatot: vibrátorként használta. MTI ■ A szeretettől Beatrix Nyírvasváriban élő diáklány, aki a következő idézetet küldi mindenkinek: „Ha szeretsz valakit, ahogy én őt, akkor a részed lesz. Mint egy láthatatlan kötél, és nem számít, milyen messze vagy, mindig érzed őt.” fotó: racskó tibor Felhők felett, havas csúcson Horváth Árpád fotó: magán archívum Árpád lesz az első gyógyszerész, aki meghódítja mind a 7 földrész legmagasabb hegycsúcsát. adács. Hét földrész legmagasabb hegycsúcsát szeretné meghódítani Horváth Árpád adácsi gyógyszerész, akinek a hobbija a hegymászás. Kettőt már sikerült, az Elbruszt Európában és a Kilimanjarot Afrikában. Árpád szerint a legfontosabb a jó erőnlét. Ezért folyamatosan edzésben van. A hegymászásba 2006-ban szeretett bele, amikor egy családi kirándulás alkalmával az Etna lábánál járt. Csak a rossz idő tartotta vissza őket attól, hogy megmásszák a hegyet. Otthonról webkamerán keresztül figyelte a fő és mellékkrátereket. Még ebben az évben újból kitört az Etna, és akkor már semmi és senki nem tudta megakadályozni, hogy el ne induljon a hegy meghódítására. Háromezer méterig ment fel, és örömmel tapasztalta, hogy semmiféle légzési problémája nincs. így jött az ötlet, hogy akkor magasabb hegyeket is célba vesz. Egy akadály van csak, a pénz. Akkor tud csak elindulni, ha a szponzorok elegendő támogatást adnak. Van, amelyik hegy megmászásához elég néhány százezer forint, de a távoli földrészek csúcsainak meghódításához több millió is szükséges. Árpád úgy tervezi, hogy évente egykét csúcsot tud teljesíteni, így Magyarországon ő lenne az első, aki megmássza mind a hét földrész legmagasabb csúcsait. ÉKN-HE Nyugdíjból a börtönbe megy Több száz ritka tojást lopkodott össze egy brit rendőr. London. A hatszáznegyven- kilenc ritka madártojást a fészkekből a rendőr részben munkaidőben lopta ki. Az 52 éves Michael Upson egész Nagy-Britanniában portyá- zott. A tojásszarka rendőr otthonán kollégái ütöttek rajta a madárvédelmi hatóság nyomozóival. A rengeteg tojás mellett naplójegyzeteket is találtak, amelyekben a tojásgyűjtő regényszerűen leírta fészekfosztásai körülményeit, köztük az éjszakai ügyeletben elkövetett lopásait. „Senki sem volt a közelben, a sötétség pedig részben elrejtett” - idézett egy bejegyzést a BBC hírportálja. Upson gyűjteményében számos olyan madár tojása is akadt, amely a legvédettebbek között van. A rendőr júniusban bukott le, augusztusban nyugdíjba vonult, hamarosan pedig lehet, hogy börtönbe fog, bár legfeljebb fél évet kaphat fészekfosztogatásért. MTI Nyolcvannégymillió csillag Santiago. Nyolcvannégymillió csillagot „vettek lajstromba” a Tejútrendszer szívében a Chilében működő Európai Déli Obszervatórium asztronómusai. A csillagászok az ESŐ Páránál Obszervatóriumának infravörös felmérőteleszkópjával gyűjtött adatokból egy 9 gigapixeles (9 milliárd képpontos) felvételt készítettek - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon. Az új felvétel a Tejútrendszer központját mutatja, ahol ősi csillagok tömörülnek, miként más spirálgalaxisok esetében. A 9 milliárd pixeles felvételen az asztronómusok összesen 173 millió különböző objektumot azonosították. Közülük 84 millió nagy valószínűséggel csillag, a többi távoli objektum, galaxis. mti