Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-11 / 161. szám

2012. JÚLIUS 11.. SZERDA >. *ni. 2 Mindenfelől KELET Büszkeség és balítélet Mint a felbolydult méhkas, olyan volt szombaton Buda­pest a meleg felvonulás alkal­mából. Számos rendőrt is ki kellett vezényelni az utcákra, hogy kordonokat építve, testük épségét veszélyez­tetve megóvják a büszkeség menetének résztvevőit az ellentüntetők atrocitásaitól, durva bekiabálásaitól, az erőszakos cselekedetekbe torkolló előítéletektől. Ma már olyan világot élünk, hogy az emberi jo­gokra hivatkozva senkit sem érhet semmilyen hátrányos megkülönböztetés. Ez így is van rendjén. Ugyanakkor a kisember elgondolkodik azon, mi is egy ilyen felvo­nulás célja. Azt még megérti, hogy fontos számukra az összetartozás ereje, hogy szeretnék a társadalommal elfogadtatni másságukat, de azt már nem tudja feldol­gozni, hogy miért kell ehhez a felvonulás résztvevőinek közterületen provokatív mó­don viselkedniük, szemérem­sértő mozgásokat végezniük, megbotránkoztató ruhákat magukra aggatniuk. Lesz jövőre is felvonulás, ez már most borítékolható. Bár utópia a részemről, de minden bizonnyal jóval kedvezőbb lenne a kicsengé­se és nagyobb a társadalmi elfogadottsága a büszkeség menetének, ha annak részt­vevői is tisztelnék az utca emberének „másságát.” magyar@lnform.hu Átadták az első Alstrom-metrót a fővárosban Budapest. Átadta a francia Alstom Transport az első Met­ropolis típusú szerelvényét Budapestnek kedden, a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomásán. Az átadó ünnepség után este nyolc óráig az érdek­lődők is megtekinthetik a sze­relvényt az állomáson. A most átadott szerelvény szeptember elején áll forgalomba, addig további két Metropolis érkezik Budapestre. mti Az első Út FOTÓ: MTI, MÁTHÉ ZOLTÁN A Központi Statisztikai Hiva­tal (KSH) kutatói szerint más­fél millióval csökken 2060-ig a magyarországi népesség, és egyre inkább elöregedik a társadalom. A KSH a népe­sedési világnap alkalmából kedden mutatta be a Népes­ségtudományi Kutatóintézet Demográfiai portré 2012 című kötetét. Elhangzott: 2060-ra a születéskor várható átlagos élettartam nőhet. Boldog lennék, ha kiderülne, hogy fölösleges volt a büntethetőségi korhatár 12 évre le­szállítása, és vissza­állíthatnák a korhatárt 14 évre... NAVRACSICS TIBOR Augusztusban beremeles? FOTÓ: MTI, KOLLÁNYI PÉTER Szócska Miklós: nem lett káosz az egészség­ügyben, a fejlesztés folytatódik. j BUDAPEST. A riogatások ellené­re július elseje után sem lett káosz az egészségügyben, a központi információs szolgá­lat adatai alapján már kezdik megtanulni az új rendszert; az ellátás fejlesztése folytatódik, hamarosan megkezdi műkö­dését az új betegjogi, valamint a pszichiátriai és addiktológiai központ is - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtit­kár az MTI-nek. Kezdik megtanulni... Kifejtette: az új egészségügyi ellátási rendet ismertető hon­lapon mostanáig csaknem egy- milüólekérdezéstregisztráltak, a legtöbbet, mintegy 171 ezret a rendszer hivatalos indulásá­nak napján, július elsején. Ez most napi 27 ezerre csökkent, ami arra utal, az egészségügyi dolgozók kezdik megtanulni az új rendszert. Szócska Miklós szerint az j egészségügyből hiányzott egy olyan irányítórendszer is, mint az Állami Népegész­Szócska Miklós ségügyi és Tisztiorvosi Szol­gálat, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) és az Országos Mentőszolgálat munkatár­saival megerősített központi ágynyilvántartó, ahol több te­lefonszámon éjjel-nappal fo­gadják az orvosok hívásait, az új beutalási renddel kapcsola­tos kérdéseiket. A legforgal­masabb napon mintegy 300 hívás futott be - ismertette az államtitkár, megjegyezve: a központi ágynyilvántartót or­szágos információs központ­ként a jövőben is megtartják, sőt meg is erősítik. Nem ésszerű Szócska Miklós hozzátette: az államtitkárság az új ellátá­si renddel kapcsolatban sok visszajelzést kapott. Kiderült például, hogy egy település „ésszerűtlenül sorolódott be”, mert bár közelebb volt az adott kórházhoz, tömegközle­kedési eszközzel nehezebben lehetett megközelíteni. Az ilyen jellegű hibák kijavítását megkezdték - hangsúlyozta. Szócska Miklós múlt pén­teken írta alá az egészségügyi humánerőforrás-monitoring fejlesztéséről szóló szerződést, amelynek révén félmilliárd fo­rintot fordíthat az ágazat szak- emberhiánya megoldási lehe­tőségeinek feltérképezésére az államtitkárság. Az államtitkár elmondta: a projekt keretében mindenekelőtt rendezik az egészségügyi emberierőforrás- nyilvántartást. Ennek alapján létrehoznak egy szakmai por­tált, amelyen a munkáltatók jelezhetik igényeiket, kinek hány és milyen szakképzettsé­gű emberre van szüksége. így segítik, hogy az ágazat mun­káltatói és munkavállalói meg­találják egymást. Jelenleg úgy tűnik, nincs akadálya, hogy az egészség- ügyi dolgozók augusztusban a fizetésükkel megkapják a régóta várt béremelést. Szócska Miklós megjegyez­te: a további forrásteremtési tárgyalásokkal kapcsolatban „mértéktartóan optimista”, de úgy látja, lesz folytatás, és ennek első célcsoportja az alapellátás lesz: a háziorvos­ok, a házi gyermekorvosok, a területi ellátásra kötelezett fogorvosok és védőnők, mti Basescu átadta az elnöki hivatalt Antonescunak A francia elitegység akcióban fotó: internet Túszejtés, túszmentés egy francia óvodában Árfolyamgát, csaknem 11 ezer gyűjtőszámlával BUDAPEST. Május 31-ig 10.827 gyűjtőszámlahitel-számlát nyitottak az árfolyamgáthoz csatlakozó ügyfeleknek, a rögzített törlesztési árfolya­mú devizakölcsönök teljes állománya 102,733 milliárd forintot tett ki aktuális ár­folyamon a Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján kedden közzétett összesítés szerint. A PSZÁF adatai alapján az ár­folyamgát iránti érdeklődés májusban jelentősen nőtt: míg áprilisban 836-tal nőtt a gyűjtőszámlahitel-számlák száma, addig májusban 4.280-nal. A PSZÁF a jövőben havonta publikál adatokat az árfolyamgátra kötött szerző­désekről. MTI Devizaárfolyam (2012.07.10.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 287,23-2,12 USA dollár 233,24-2,46 Svájci frank 239,17-1,71 Angol font 362,38-2,32 Román lej 63,53-0,41 Ukrán hrivnya 28,80-0,32 Horvát kuna 38,32-0,28 Lengyel zloty 68,32 +0,09 ft gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB BUKAREST. Traian Basescu felfüggesztett román államfő átadta kedden az elnöki hiva­talt Crin Antonescu ideiglenes elnöknek. Az alkotmánybíró­ság hétfőn érvényesnek nyil­vánította a parlament pénte­ki döntését Traian Basescu államfő felfüggesztéséről, és Crin Antonescut, a szenátus múlt kedden megválasztott új elnökét nevezte meg ideig­lenes államfőként. Az államfői mandátum át­adására zárt ajtók mögött ke­rült sor a román elnöki hivatal székhelyéül szolgáló buka­resti Cotroceni-palotában. Fél óra elteltével Traian Basescu saját Dacia Logan gépkocsiját vezetve, a kapuban álló te­levíziós stáboknak integetve távozott. A felfüggesztett államfő leváltásáról népszavazáson döntenek az állampolgárok július 29-én. Lapszemle Per Standard: ________________ A romániai és magyarországi politikai fejleményekre adott európai uniós reagálást bírálta Paul Lendvai auszt­riai publicista A képmutatás vására dmű írásában. Mint írta, némely megfigyelő Románia „orbanizálását" látja a bukaresti fejleményekben. Ez az összehasonlítás azonban nem állja meg a helyét. Orbán Viktor pártja egyértelmű, kétharmados győzel­met aratott a 2010-es parlamenti választásokon, és „új alkotmánnyal legitimizálta hatalmának az elmúlt Crin Antonescu mind a Nemzeti Liberális Párt el­nöki tisztségének, mind a szenátus elnöki tisztségének a gyakorlását ideiglenesen felfüggesztette. Az ideigle­nes államfő jogosítványai csak annyiban különböznek a megválasztott államfő jogo­sítványaitól, hogy nem intéz­het beszédet a parlamenthez és nem oszlathatja fel a tör­vényhozást. MTI Traian Basescu fotó: internet két évben lezajlott totális kiépítését”. Az Európai Bizottság ennek ellenére sem tudta elérni azon sarkalatos tör­vények lényeges korrekcióját, amelyek Brüsszel szerint az EU-jogba ütköznek - olvasható a cikkben. Ezzel szemben Romániában a szocialista Vidor Ponta átmeneti kormány csak „dezertőr” konzervatív képviselőknek köszönheti hatalmát - írta Lendvai. „Legfőbb ideje, hogy a hatalmi visz- szaélések és a korrupció ellen harcban elfelejtsük a pártpolitikai színezetet, tekintet nélkül arra, kiről van szó. Párizs. Őrizetbe vette kedden a rendőrség azt a fegyveres fér­fit, aki korábban túszokat ejtett a Párizs közeli Vitry-sur-Seine egyik óvodájában - közölte a francia elitalakulat, a Raid pa­rancsnoka. A férfi fél órával azután adta meg magát a kom­mandósoknak, hogy utolsó tú­szát is elengedte. Az akcióban senki nem sérült meg. A nyári vakációban szabad­idős központként szolgáló lé­tesítménybe reggel 7 órakor ment be egy fegyveres, és tú­Finandal Times: _________________ A lap felzárkózó térségi szerkesztője blogbejegyzésében arról írt, hogy Victor Ponta román kormányfő bírálói párhuzamot vonnak közte és a Fideszen belül hatalmi centralizációt végrehajtó Orbán Viktor között, ám még a magyar miniszterelnök sem diktált olyan gyors ütemet, mint Ponta. Stefan Wagstyl kifejti, hogy Orbán Viktor esetében hónapokba telt, mire a külföldi partnerek elkezd­tek hangot adni aggályaiknak, és ezt még akkor is a szokásos diplomáciai szül ejtette az ott tartózkodó három felnőttet és négy, öt­éves gyermeket. A rendőrség elit alakulata egy órával ké­sőbb érkezett meg a helyszín­re és negyedórával később megkezdődtek a tárgyalások a túszejtővei. A kommandósok leírása szerint gyenge idegál­lapotú férfi összefüggéstelenül beszél, többször elmondta, hogy szeretne meghalni, a kö­vetelései nem voltak világo­sak, de a túszul ejtett apát nem fenyegette meg. MTI óvatossággal tették. Ponta esetében úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják a konvenciókat, és kertelés nélkül felemelték szavukat: az Egye­sült Államok, az ELI, Németország, Franciaország, az Európa Tanács és több jogvédő szervezet is bíráló nyilat­kozatokat tett. Ponta a maga részéről ugyanakkor azt mondja, hogy nincs ok az aggodalomra, a politikai konfliktus nem fogja érinteni az állami intézmé­nyeket, mivel a kormány tiszteletben tartja az alkotmánybíróság döntéseit és a törvényességet. Felmentették a vörös csillagos politikust BUDAPEST. Bűncselekmény hiányában felmentette az ön­kényuralmi jelkép (vörös csil­lag) használatának vétsége alól a Kúria Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökét. A vád és védelem egyaránt az ügyben született strasbourgi döntésre hivatkozva kérte a felmentő ítéletet, utalva arra, hogy az el­marasztalás nemzetközi szer­ződésbe ütközik. mti LMP: Mondjon le a hatóság elnöke! Budapest. Az LMP lemondásra szólította fel Gajdos Róbertét, a Közbeszerzési Hatóság elnö­két, mert a párt szerint nem a magyar állampolgárok, hanem a Közgép Zrt. érdekeit kép­viseli. A Lehet Más a Politika egyúttal azt is elvárja, hogy a kormány hívja vissza delegált­jait a hatóság keretein belül működő tanácsból. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyet­tes azzal indokolta elvárásukat, hogy az elmúlt másfél évben a Közgép Zrt. minden olyan köz- beszerzést megnyert, „ahol el­indult”. MTI A DK szerint a „haveroknak” oszt a Fidesz BUDAPEST. A Demokratikus Ko­alíció (DK) bizonyítottnak lát­ja, hogy a Fideszhez és a párt volt pénztámokához, Simicska Lajoshoz köthető Közgép Zrt. több mint háromszáz milliárd forint értékben nyert el közbe­szerzéseket az Orbán-kormány első két évében. Erről Molnár Csaba országgyűlési képviselő, a párt alelnöke beszélt sajtótá­jékoztatóján. Mint mondta, a Közgép sikeressége nem csak nekik, de az európai unió csa­lással foglalkozó hivatalának is feltűnt. Szerinte mindez annak gyanúját erősíti, hogy a Fidesz első kormányzása után ismét „szétosztja Magyarországot a haveroknak”. MTI „A Közgép 2002 és 2010 között erősödött meg” BUDAPEST. A kormányszóvi­vői iroda szerint a Közgép a 2002-2010 közötti szocialista­szabad demokrata időszak­ban erősödött meg a piacon, munkájával kapcsolatban ki­fogás nem volt, és az elmúlt öt évet tekintve ma sem bír nagyobb részesedéssel, mint például a Strabag. A szóvivői iroda mindezt azután írta köz­leményében, hogy az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) is a Közgépről tartott sajtótá­jékoztatót. A kabinet a közbe­szerzésekkel kapcsolatban azt tartja fontosnak: a közbeszer­zést elnyert cég tartsa be a tör­vényeket, végezze el a munkát, és fizesse be az adót. MTI Deutschlandradio: A német országos közszolgálati rádió a tranzakciós illetékről szóló törvény megszavazásáról számolt be. A rádió honlapján A magyar parlament útnak indította a jegybanki adót címmel megjelent beszámolóban kiemelik, hogy a szabályozás nemcsak a kereskedelmi bankokra, hanem a Magyar Nemzeti Bankra is vonatkozik. Az „EU ezt úgy értelmezheti, hogy ismét megpróbálják megkérdőjelezni az intézmény függetlenségét” - áll a beszámolóban.

Next

/
Thumbnails
Contents