Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-11 / 161. szám
2012. JÚLIUS 11.. SZERDA RÉCÉT Csak utólag adva hála... Az előre kikövetelt bármilyen juttatás elfogadása vagy kikényszerítése bűncselekménynek számít. nyíregyháza. A hálapénz „intézménye” hazánkban nagy múltra tekint vissza. A betegek egy része kötelezőnek tartja némi pénz borítékba, majd zsebbe csúsztatását az orvosnak vagy a nővérnek, persze csak akkor, ha tud áldozni erre. Sokan előnyt remélve már előre fizetnek, a többiek, ha tehetik, utólag mondanak köszönetét. A munka törvénykönyvének július elsején hatályba lépett szabályai szerint ugyan a hálapénz elfogadása bűncselekménynek számít, így tehát büntetendő, van egy kivétel: ha a munkáltató másként rendelkezik, és engedélyezi az elfogadását, akkor az legális, de csak és kizárólag utólag történhet. Kizárólag csak utólag- Az Egészségügyi Holding Zrt. tagkórházaiban a paraszolvencia elfogadására egységes alkalmazást fogadtunk el - tájékoztatta lapunkat Vitkai Éva, a holding sajtófőnöke. - A tagkórházaink vezetésével egyetértésben úgy döntöttünk, 242 évvel ezelőtt „Mind a vesztegzári orvos, mind az alorvos betegség esetén térítésmentesen kötelesek gyógyítani a felettes szerv hivatalnokait, továbbá minden közegészségügyi hivatalnokot és az őrszemélyzetet is. Nem tilos azonban olyan díjazást elfogadniuk, amelyet a betegség alatt vagy utána a betegek önként és nagylelkűségből ajánlanak fel számukra.” Az idézet Mária Terézia Generale Normativum in Re Sanitatis című rendeletéből való 1770-ből. Aki megteheti, hálás az orvosnak... hogy a tilalom alól intézményeink munkatársait felmentjük, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy az előre kikövetelt bárminemű juttatás elfogadása vagy kikényszerítése nem tartozik a hálapénz kategóriájába, hanem bűncselekménynek számít.- Döntésünket azzal indokoljuk, hogy bár értékeljük az egészségügyben dolgozók bérkompenzációját, továbbra sem vagyunk képesek felvenni a versenyt az orvosainkat, nővéreinket csábító külföldi munkalehetőségekkel szemben. Mivel a bérek rendezése - nem kórházszintű feladat - túlmutat a lehetőségeinken, így szeretnénk megteremteni annak lehetőségét, hogy törvényes keretek között az egészségügyi dolgozóink egy elfogadhatóbb jövedelemhez jussanak. Mindezt tesszük úgy, hogy intézkedésünkkel felhívjuk a figyelmet a szakmai etikai elvek betartására - mondta a sajtófőnök. ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN A kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban főigazgatói utasítást adtak ki. - A jogszabályi anomáliákat feloldva, bűn- cselekmény alóli mentességet kizárólag az utólagosan adott hálapénz elfogadásával engedélyeztem - fogalmazott Harsányi Imre, az intézmény főigazgatója. Szakma és beosztás függő A Tárki korábban készített egy felmérést, amelyben a hálapénz összegét vizsgálták. Kiderült, hogy a nőgyógyászat a legjövedelmezőbb szakma, itt a betegeknek legalább 85 százaléka fizet pluszt az ellátásért. Ezt követi a sebészet, ahol a becslések szerint a betegek 73 százalékától remélhető hálapénz. Közepesen jó szakmának bizonyult a belgyógyászat és a szemészet. Maguk az orvosok a pszichiátriát tartják a legkevésbé hálapénzes területnek, de az olyan háttérszakmák művelőit sem a paraszolvencia tartja a pályán, mint amilyen a patológia, a radiológia vagy a labordiagnosztika.- A paraszolvencia összege | leginkább a szakterülettől, a beosztástól és az orvos hírnevétől függ - summázta a tapasztalatokat egy anonimitást kérő fiatal doktor. - El kell ismerni, hogy a hálapénz ma már talán legkevésbé a hála jele, mert sokan előre fizetnek, remélve, hogy ezért jobban vigyáznak, figyelnek rájuk, jobb ellátást kapnak - véli a doktor.- Szerinte utólag megköszönni az egészségügyben dolgozó (legyen az orvos vagy nővér) szakszerű, figyelmes és odaadó munkáját, valóban elismerés és köszönet, előre kérni vagy kikövetelni azonban még az orvosi berkeken belül is ellenszenvet és nemtetszést vált ki. KM-BM Adóköteles jövedelem A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint eddig is kellett, és ezután is kell adózni a hálapénz után. Az egészség- ügyi dolgozónak az összeget fel kell tüntetni az adóbevallásában, 16 százalékos szja-t és 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell utána befizetni. A paraszolvenciát alapesetben az egyéb jogcímen kapott jövedelmek között kell feltüntetni, de ha a kórház vezetősége úgy dönt, hogy a kórházhoz befolyó összes hálapénzt szétosztja a dolgozók között, akkor azután munkabérként kell adózni. A hálapénzt július elsejétől akkor fogadhatják el az orvosok, ha arra feletteseik engedélyt adtak. Nézőpont Nyéki Zsolt Hálátlan tények Sok igazság feszül egymásnak az egészségügyi hálapénzek megítélésénél. Igaz, hogy az orvosok alulfizetettek, de igaz, hogy ez valamennyi szakmában elmondható; viszont újabb igazság, hogy a gyógyítás tudományát majd’ évtizednyi kemény tanulás árán lehet elsajátítani, és a felelőssége jóval nagyobb, mint más szakmáknál. Igaza van annak is, aki ha a jövedelméből tisztességesen rendezi hozzájárulásait, nem érti, miért kell külön fizetnie a tisztességes ellátásért. Épp olyan a helyzet e téren, mint a nyugdíjrendszerben: a gondoskodó állam utópiának bizonyult, a működőképesség látszatát csak végzetes eladósodás árán tudta fenntartani a hatalom. Az ideológiát végül gazdasági romhalmaz temette maga alá a rendszerváltás pillanatában, és azóta sem sikerült kiutat találni a szakadékból. Az alapellátás maradt kötelező állami feladat, de az ellátás mint szolgáltatás, széles skálán mozog, melynek finanszírozását csak szűk szegmensben képes megoldani a közös kassza. Történtek halvány próbálkozások az állam elvonó-elosz- tó szerepének mérséklésére, kiiktatására, az öngondoskodás megteremtésére, de hiányzott és hiányzik a siker feltétele: a kimagaslóan teljesítő gazdaság, a folyamatosan növekvő GDP, amely révén az állam gondoskodhatna a keresőképtelenekről és rászorultakról. Ők ugyanis nyomban ellátás nélkül maradnának, ahogy az aktív (értsd: kereső) polgárok személyre szabott biztosítás kötésével kilépnének a rendszerből, és szüntetnék meg így a hálapénz hálátlan gyakorlatát is. Sok kritika éri a közteherviselést, mert nem vagyunk egyenlőek. Más képességekkel és adottságokkal, lehetőségekkel és szorgalommal dolgozunk; eltérőek a teljesítmények és a velük szerzett jövedelmek, így különböző mértékben fizetünk adót, járulékokat, kötelező biztosításokat, vagyis: nem egyformán járulunk hozzá a közellátások fedezetéhez. Próbáljuk megteremteni a társadalmi igazságosság és a szolidaritás közötti egyensúlyt, ám eközben, aki táplálja a közös kasszát, mind gyakrabban emlegeti a potyautas szindrómát. Az egészségügy reformja nálunk húsz éve nem más, csak egy szegény ország kétségbeesett tűzoltása, a hálapénz tényével és elemezgetésével együtt. nyeki@inform.hu Nem teljesítünk egyenlően: aki táp- • látja a közös kasszát, mind gyakrabban emlegeti a potyautas szindrómát. Hőstressztől szenvednek a növények és az állatok Az iszonyú forróságban furulyázik a tengeri, bajban az állatok. nyíregyháza. Több százmilli- árd forintnyi kárt okozhat az ország mezőgazdaságában az elmúlt hetek szokatlanul forró időjárása. Tartós hőség esetén az egyes gabonák termésmeny- nyisége akár 20-30 százalékkal is elmaradhat attól, amennyire 32 fok alatt nappali hőmérséklet esetén lehetne számítani - mondják a szakemberek. Ez tovább emeli az amúgy is magas takarmányárakat, amelyek a tavalyihoz képest 10-15 százalékkal nőhetnek idén.- Megyeszerte akkora a napok óta tartó hőség és aszály, hogy a kukorica már mindenhol furulyázik, vagyis levelei besodródtak. Mintegy 10 ezer hektáron ez már megfordíthatatlan folyamattá vált, így a kukorica vetésterület leggyöngébb körülmények közé került 10-15 százalékáról már lemondhatunk - fogalmazott a megyei kormányhivatal földművelési igazgatója. Esőre várnak Wachal Kálmán hozzátette: ha továbbra is elkerül bennünket az egész megyére kiterjedő kiadós eső, és tíz napon belül változatlan kánikula közepette nem kapunk csapadékot, Csökkenő termésátlagra számítanak a szakemberek fotó: ékn további kukorica területek terméséről leszünk kénytelenek itt Szabolcs-Szatmár-Beregben lemondani. A dandárjánál tartó aratás eddigi eredményei is mutatják, hogy a hó nélküli télben kiritkult, majd a tavaszi aszályban nehezen lábra kapott kalászos gabonáinkon még tovább rontott a júliusi kánikula. Eddig itt a megyében a búza terület mintegy 30 százalékának a betakarítása után még 3,9 tonnás termésátlagot regisztrálhatunk, de a szakember szerint a végén hektáronként 3,4 tonnával elégedettek lehetünk. Súlygyarapodás-stop A rendkívüli forróságban nagy bajban vannak az állat- tenyésztők is. Hetente egymilliárd forintot tesz ki csak a baromfitenyésztők közvetlen kára a megnövekedett elhullások, a hőstressz okozta súlygyarapodás-stop, netán állatfogyás miatt - becsülte meg a veszteséget a Baromfi Termék Tanács korábbi elnöke, a Baromficoop, Master Good cégeket irányító tulajdonosa. Bárány László szerint ezért és a várhatóan egekbe szökő takarmányárak következtében 10-15 százalékos áremelkedést jósol idén őszre. A szakmai szervezet a napokban írt levelében sürgős kormányzati intézkedést kérve fordult segítségért a vidékfejlesztési miniszterhez. km-gb Kelet kvíz Melyik településre jellemző a hagyományos népviselet, szövés, dohánytermesztés? a) Őr b) Nylradony c) Nylribrony d) Ajak A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Harci játékok mándok. Lovas felvonulással és mazsorett bemutatóval indul a július 14-15-ei VII. „Athos” Lovastalálkozó Mándokon. A vendégek egyik napon sem fognak unatkozni, a szervezők ugyanis változatos gyermek- és kulturális programokról és sztárvendégekről is gondoskodtak, km Ön adott már hálapénzt orvosnak vagy ápolónak? TIHANYI ATTILA: Én NEMES NAGY ANDREA: még nem adtam soha Elharapódzott a parahálapénzt. szolvanda. HANUSZIK SÁRA: Ha BÁRÁNY LÁSZLÓ: Egy adnék, akkor csak |ól fizetett orvosnak utólag. nincs szüksége rá. HANUSZIK SÁNDOR: ötezer forintot kapott a műtétet végző orvos. BARTA ANNAMÁRIA: Csak ha elégedett lennék, akkor adnék. Tihanyi Attila még nem adott.- Én legfeljebb elmennék egy drágább magánrendelésre, ahol kifizetném a nagyobb összeget a szolgáltatásért, de egy „sima” kórházban nem adnék hálapénzt. Nemes Nagy Andrea nagymamája adott már nővéreknek, azért, hogy kellő figyelmet szenteljenek neki.- 500 és 1000 forint közötti összeget kaptak napi rendszerességgel. Manapság már-már muszáj adni, de nagyobb odafigyelést így sem kap az ember. Hanuszik Sándort a ’90-es évek elején megműtötték.- Orrsövényferdülésem volt, utólag ötezer forintot adtam a beavatkozást végző orvosnak. Akkoriban ez jó pénznek számított. Hanuszik Sára, ha olyan helyzetbe kerülne, élne a paraszolvencia lehetőségével. - Eddig még nem volt példa erre, persze ezt nem is bánom. Viszont, ha adnék, akkor csak a műtét vagy vizsgálat után tenném. Bárány László még nem „szponzorált” meg ilyen módon senkit, szerinte egy jól menő és jól megfizetett orvosnak nincs szüksége a hálapénzre. Barta Annamária jól emlékszik arra, hogy kiskorában a szülei egy vizsgálat előtt adtak pénzt az orvosnak. - Ha én kerülnék hasonló helyzetbe, akkor én is adnék, de csak abban az esetben, ha elégedett lennék az orvossal vagy ápolóval. KM-TG ■ „Szemét dolog” szemetelni A természetbarátok a leglehetetlenebb helyeken is megtalálják az erdőkben szétszórt szemetet. Képünk Nyíregyházán, az Erdei tornapályán készült. fotó: racskó Tibor