Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-11 / 110. szám

2012. MÁJUS 11.. PÉNTEK 5 Beiktatás: „Új magyar kiegyezést” „Nem születtem köz- társasági elnöknek”- mondta első államfői munkanapján Áder János. BUDAPEST. Áder János szerint Deák Ferenc korához hason­lóan ma is szükség van ki­egyezésre, amelynek ezúttal arról kell szólnia, hogy „mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal”. Az Ország- gyűlés által május 2-án állam­fővé választott politikus erről köztársasági elnöki hivatalba lépése alkalmából, a Sándor- palota előtt elmondott beszé­dében szólt. „Belső békét” Áder János úgy fogalmazott, a belső békét megteremtő ki­egyezéshez egyikünknek sem kell erejét meghaladó nagy tetteket véghezvinnie. „Elég, ha egyenlő mércével mérünk. Elég, ha tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Ha megbecsül­jük, és követendő példának „A haza minden előtt” - ezút­tal is Kölcsey Ferenc szavaival zárta tegnapi, beiktatási be­szédét Áder János, parlamenti megválasztásakor elmondott felszólalásához hasonlóan. Ezt az idézetet olvashatták a beiktatási ceremónián részt­vevők is a Sándor-palotára kifeszített molinókon. A kato­nai tiszteletadás mellett meg­rendezett eseményen jelen voltak jelenlegi és volt köz­jogi méltóságok, köztük pél­dául Schmitt Pál és Sólyom László volt köztársasági elnö­kök és Boross Péter korábbi kormányfő. A meghívottak között ott volt többek között a legfőbb ügyész, valamint az Állami Számvevőszék, a tekintjük a teljesítményt, amit sohasem valami elérhetet­len ideálhoz, hanem mindig kinek-kinek a személyes ké­pességeihez viszonyítunk” - fejtette ki Magyarország új, a rendszerváltoztatást követő ötödik államfője, hangsúlyoz­va egyúttal: készen áll az előt­te álló feladatra, arra, hogy a magyarok érdekeit és értékeit képviselje. Szerinte az új magyar ki­egyezésnek ez a XXI. századi útja szolgálja „hazánk nyuga- tos polgárosodását”. Úgy érté­kelte, elsősorban a magyarok jóra való nyitottsága tette a magyar népet államalkotó, és államiságát megtartó politikai nemzetté. „Ez élteti kultúrán­kat, ez gondolkodásunk alapja, ez tehetségünk és változtatni akarásunk forrása” - mondta. Az államfő úgy látja, ez a magyarázat arra is, hogy „bár kis nép a miénk, a történelem során mégis sokszor kerültünk a világ nagy fordulatainak kö­zéppontjába”. Mint mondta, az elmúlt fél évszázadban vol­Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tudományos Akadé­mia elnöke is. Az ünnepségre meghívást kapott valameny- nyi országgyűlési képviselő és miniszter. A beiktatási ceremónia a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Tiba István, az Országgyűlés jegyzője is­mertette az Áder Jánost köz- társasági elnökké választó parlamenti határozatot. Ezt követően Blaskó Péter szín­művész szavalta el József At­tila A Dunánál című versét, a négy történelmi egyház veze­tője pedig közösen kért áldást Magyarországra. Az ünnepség Áder János beiktatási beszédét követően a Szózattal zárult. tunk „Európa védőbástyája”, de „nem egyszer volt, hogy mi magyarok mutattunk utat a kontinens többi népének”. Áder János szerint ehhez elég az 1956-os forradalmunkra, a vasfüggöny lebontására, szabadságunk és függetlensé­günk békés kivívására gondol­nunk. „Bennünk, magyarok­ban mindig megvolt a jóakarat és a képesség arra, hogy újjáé­pítsük, amit mások lerombol­tak, hogy újraegyesítsük, amit mások megosztottak, hogy visszanyerjük, amit mások eloroztak” - összegzett az új köztársasági elnök. Az első munkanap Mint mondta, elnöki munkája első napján Magyarország pol­gáraként szól, olyan magyar emberként, aki hálás szívvel áll nemzete előtt, mert egy lehet a mai magyarok közül, azok közül, akik azonos nyel­vi és kulturális közösséget, ál­lamalkotó népként pedig egy politikai nemzetet alkotnak. „Nem születtem köztársasá­gi elnöknek, mint ahogy egy demokráciában sem születik senki semmilyen közjogi mél­tóságra” - fogalmazott, hozzá­fűzve: magyar embernek szü­letett és ezért hálás a sorsnak. Áder János beszédében kitért szüleire is, akiket dolgos, csa­ládjukat féltőn szerető rába­közi emberekként jellemzett, olyanoknak „akikben a tanulás képessége, a tudás és a szorga­lom tisztelete munkált”. „Sokat tanultam” Hangsúlyozta továbbá, a ta­nulást és a kötelességet csak két dolog előzhette meg ná­luk: egymás szeretete és tisz­telete. „Sokat tanultam tőlük, mint ahogy sokat tanultam egész eddigi életem során” - folytatta, kitérve arra, hogy megismerte a kétkezi mun­kát, a tudományos műhelyek világát, a hazai és az európai politikát. Mint mondta, ta­nulni számára annyit jelent, mint megérteni önmagunkat és a körülöttünk lévő világot. „Felfogni és elfogadni, hogy bár szabadon gondolkodha­tunk és cselekedhetünk, még sem élhetünk kizárólag saját törvényeink szerint” - fejtet­te ki, hozzátéve: a közös bol­dogulásunkhoz fűződő fele­lősség felismerésével tudunk különbséget tenni például jó és rossz között. „Ez minden tanulás értelme, ha ezt tud­juk, nagy baj már nem érhet bennünket” - húzta alá. mti Dupla köszöntő a kertben Áder János a beiktatási ünnep­ség végeztével Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér Lász­ló házelnök társaságában a Sándor-palota Tükörtermébe vonult, ahol Magyarország új köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend nagykeresztje a lánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetést vette át az Országgyűlés elnökétől. A meghívottak ezalatt a Sán­dor-palota kertjében rende­zett fogadásra érkeztek, ahol - Áder János csatlakozása után- az Alkotmánybíróság elnöke mondott köszöntőt. Paczolay Péter hangsúlyozta, meg­győződése, hogy Áder János személyében kiváló államfője lesz Magyarországnak, olyan, aki feladatainak megfelelően képes lesz kifejezni a nemzet egységét, továbbá megvédem az államszervezet demokrati­kus működését és a jogállam értékeit. Az Alkotmánybíróság elnöke beszéde végén szerdai születésnapja alkalmából is köszöntette az új államfőt. A haza minden előtt... Áder János, államfői beiktatásán FOTÓ: MTI, KOVÁCS TAMÁS * Az érkező vendégek között Orbán Viktor kormányfő is részt vett a csütörtöki, államfői beik­tatási rendezvényen. Képünkön: feleségével érkezik, fotó: mt, kt Meghívó szóban és írásban Politikai és formai oka is van, hogy az MSZP nem vett részt az új államfő beiktatásán. BUDAPEST. Ezzel magyarázta az MSZP frakcióvezető-helyet­tese, hogy a szocialisták nem vettek részt Áder János köztár­sasági elnök csütörtöki beikta­tásán. „Kaptunk is meghívót meg nem is” - válaszolta saj­tótájékoztatóján Józsa István az ezt firtató újságírói kérdés­re, mondván, szerda délután kapott ugyan egy meghívót a parlamenti e-mail címére, de abban az állt, keddig jelezze részvételi szándékát. Szerin­te ennél körültekintőbben, udvariasabban kellett volna eljárniuk az esemény szerve­zőinek, bár elismerte, hogy az MSZP-frakció vezetése szóbeli értesítést kapott a beiktatási ceremóniáról. Politikai ok Józsa István hozzátette, poli­tikai oka is van annak, hogy távol maradtak Áder János beiktatásától. Mint mondta, bár érzékelik, hogy az állam­fő mást akar és másképpen beszél, mint Orbán Viktor mi­niszterelnök, súlyos fenntar­tásaik vannak vele szemben azután, hogy a bírósági reform és az új választójogi törvény kidolgozójaként „merényle­tet” követett el a demokrácia ellen. Szerinte ez megkérdő­jelezi Áder János egyébként támogatható szándékainak hitelét. mti Azt várják, hogy felülemelkedik Budapest. Valódi demokráci­át követelt az Occupy-csoport szervezésében tucatnyi ci­vil demonstráló, Áder János köztársasági elnöki beiktatá­sa után a Sándor-palota előt­ti téren csütörtök délután. A flashmob (villámcsődület) szónoka, Bán Krisztián úgy fo­galmazott, bíznak „Áder János államfői nagyságában, hogy képes valóban felülemelkedni a pártpolitikai érdekek körül forgó csatározásokon, és el tudja látni az alaptörvényben foglalt feladatait”. MTI Ragaszkodik jogai és kötelezettségei betartásához Nem kevés fejtörést okozott számára, hogy vállalja-e - mondta Áder János. BUDAPEST. Áder János államfő­ként kiemelt figyelmet szentel majd annak, hogy életünk­ben mindinkább polgárjogot nyerjen egymás sikereinek és teljesítményének elismerése, ragaszkodik az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához, és minden olyan kérdésben, ami­ben szükséges az egyeztetés, a parlamenti pártok véleményét is meghallgatja. Magyarország ötödik köztársasági elnöke az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, bár van szán­dék benne a közállapotok job­bítására, ez semmiképp sem jelenti azt, hogy bármilyen for­mában be akarna avatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormányzat felelősségi körébe tartozó munkába. jelölés elfogadása előtt is ren- gondolta, ilyen felkérés ese- geteg támogatást és biztatást tén mérlegelési lehetőségem kapott. Olyan is volt, aki azt sincs - folytatta, jelezve: őt Magyarország köztársasági elnökei 1990-től „más fából faragták”, nem az igent mondani arra, hogy Ma- a fajta ember, aki alapos meg- gyarország köztársasági elnö- fontolás nélkül képes lenne kévé jelöljék. MTI Elsősorban személyes Áder János elmondta: várat­lanul érte, amikor a korábbi államfő lemondása után őt jelölték köztársasági elnök­nek, hiszen három éve az Eu­rópai Unió parlamentjében dolgozott, és a jövőjét is így tervezte. Nem kevés fejtörést okozott számára az olyan - el­sősorban személyes - szem­pontoknak az átgondolása, mint gyermekei iskolai kö­töttségei, uniós munkatársai sorsa, a megkezdett ügyek lezárása - sorolta. Hozzátette: jól esett számára, hogy már a Göncz Árpád Mádl Ferenc 1990-2000 2000-2005 Sólyom László Schmitt Pál 2005-2010 2010-2012 ÁderJános 2012­GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: MTI

Next

/
Thumbnails
Contents