Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-11 / 110. szám

504443 2012, MÁJUS H„ PÉNTEK KELET Egyesületi közgyűlést és családi napot rendeznek nyíregyháza. A Mozgáskor­látozottak Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesülete küldöttközgyűlést tart május 14-én 10 órától az Esély Cent­rumban. Az egyesület Családi klubja május 15-én 14 órától tartja a következő foglalkozását az Esély Centrum „A” épületé­nek tárgyalótermében. A rendezvényen Nagy Lász­ló műfordításaiból hallhatnak felolvasást az érdeklődők Kéningerné dr. Vincze Gizella előadásában. KM Jubilál a Szabolcs Táncegyüttes Nagyszabású gálaműsora lesz a Szabolcs Táncegyüttesnek május 19-én 17 órától a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A jubiláló együttes fenn­állásának 55. évforduíója alkalmából két félidős, lát­ványos, mozgalmas és szín­vonalas produkcióval várja az érdeklődőket. Az 1880- as évek nyíregyházi vásárte­re jelenik meg a nézők előtt, melyben mulatságos jelene­tek és kikiáltók lesznek láthatók, s a Szabolcs Táncegyüttes egykori tán­cosai , a jelenlegi tánckar és az után­pótlás csoportok közreműködésével régi és új, de oly sokak által kedvenc táncok - mint a hortobágyi pásztor­tánc, kerezsi leánytánc, hajlikázó stb. koreográfiákat is élvezheti a táncsze­rető közönség. A második félidőben a jelenlegi együttes táncszínházas produkciója tekinthető meg, mely­nek címe: „Mindnyájan Káin Gyer­mekei Vagyunk!” A gálán mintegy 140 táncos fogja ropni, akiknek a talpalávalót a híres „Bürkös” zene­kar húzza. S hogy teljes legyen a nap, a gálaműsor kísérő programja az „Aranykapu” Népmű­vészeti Egyesület közremű­ködésében óriási Kirakodó Vására és Kismesterségek Bemutatója várja egész nap az odalátogató családokat a Buszacsa egész területén. Lesz ott mézeskalácsos, Ter- ka-baba bemutató, fafaragó, kovácsmester, szatócs, gyöngyffi- ző, számos más érdekesség, amiért érdemes lesz ellátogatni, s táncház is a gyerekeknek. „Ezek itt mi va­gyunk!” mottóval fotókiállítás is megtekinthető lesz az elmúlt 55 év archívumából. Projektoros kivetítőn további tízezer fotó évenkénti beso­rolással az együttes múltjáról és je­lenlegi életéről. Aki csak teheti, ezen a napon örüljön együtt a táncegyüt­tes tagjaival! HIRDETÉS SJ.ÁB0I.C.,. Mazsorettek fesztiválja Kötelező elemeket is kellett tartalmaznia a koreográfiának. kisvárda. Harmadik alka­lommal adott otthont a na­pokban Kisvárda az országos mazsorett fesztiválnak a Ma­gyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség támogatásával. Megyénk együttesei a követ­kező minősítéseket érték el: I. korcsoport, show ka­tegória: Kisvárda MISE - „Nyírzem” - arany oklevél (a vezető Szilágyi Zoltánná). II. korcsoport, show kate­gória: Nyíregyháza - „Karne­vál” - ezüst oklevél (a vezető Babka Beáta), Szabolcsi Kon­cert Fúvószenekar - „Kék­delfinek” - ezüst oklevél (a vezető Szabó Mónika), Vaja - „Napsugár” - ezüst oklevél (a vezető Tamási Margó). III. korcsoport, show kate­gória: Vaja - „Crystal” - ezüst oklevél (a vezető Tamási Mar­A nyíregyházi Karnevál csoport ezüst oklevelet, a Jonathán együttes kiemelt arany oklevelet kapott . • FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM gó), Szabolcsi Koncert Fúvós- zenekar - „Tűzmadarak” - bronz oklevél (a vezető Szabó Mónika). Felnőtt korcsoport, show kategória: Kisvárda MISE- „Mistral” - kiemelt arany oklevél (a vezető Szilágyi Zoltánná), Szabolcsi Koncert Fúvószenekar - „Tűzmada­rak” - bronz oklevél (a vezető Szabó Mónika), Nyíregyháza- „Jonathán” - kiemelt arany oklevél (a vezető Babka Be­áta). A „Legmosolygósabb csapat” (különdíj): Kisvárda MISE - „Nyírzem” kiscsoport (a vezető: Szilágyi Zoltánná). MSZP-sajtótájékoztató MSZP: Az új adók helyett jó gazdaság kell Az ellenzéki politikus szerint ismét többkul­csos adó kellene. NYÍREGYHÁZA. A - rossz gaz­daságpolitika következmé­nyeként vezeti be a Fidesz- kormány a három új adót. A hibákat be kellene látni, s azo­kat kijavítva lehet új alapokra helyezni a gazdasági életet; például ismét többkulcsos adót kellene bevezetni, va­lamint fontos a piaci helyzet megteremtése, mert több, a Fideszhez közeli cég mono­polhelyzetben van - jelentet­te ki csütörtökön nyíregyházi sajtótájékoztatóján dr. Veres János, az MSZP megyei elnö­ke. Mint mondta, tévedés a kormány részéről, hogy nem hárítható át a lakosságra a távközlési adó, a pénzügyi tranzakciós adó és az egysé­ges biztosítási adó. A politikus szerint mindegyiknél megvan az esély arra, hogy az érintett cégek áthárítsák majd eze­ket a terheket az állampolgá­rokra. Ráadásul megyénkben alacsony nyugdíjból és bérből élnek az emberek, akik ugyan­akkor magas rezsit fizetnek, így fajlagosan több tranzakci­ós díjjal kell számolni. Az MSZP megyei elnöke szólt arról is, hogy Fidesz or­szággyűlési képviselői sze­rint pénzügyminiszterként ő kényszerítette a Nyíregyházi Főiskolát az Advertum Kft.-vel való kapcsolatba. Arra kéri a képviselőket, hozzanak tanút, aki igazolja ezt az állításukat. Dr. Veres János szeretné azt is, ha a megyénkben élő kor­mánypárti honatyák akkor fog­lalkoznának a tetteivel, ha már legalább feleannyi fejlesztési forrást hoztak ide a megyébe, mint amennyi az ő idejében érkezett. A sajtótájékoztató végén arra kérte a média kép­viselőit, hogy ne higgyenek el minden hírt róla, amit olvas­nak a Magyar Nemzetben, vagy hallanak a Hír TV-ben, kérdez­zék meg a felvetett ügyekről az ő véleményét is. Keressük a Kelet színészét: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészei és szerepeik a 2011-2012-es évadban Budai Zsófi ; "1f|v Aszuzaimenyezgő­f 1 is 1 Éanna (r.: Bagó Bertalan) f ' -sS Kokainfutár - Lány ^ ű (r.: Kovács Dániel) A varázsfuvola - Pamina (r.:Tasnádi Csaba) Csema Antal Mm \ Ahazug-Florindo, Rosaura titkos udvarlója ™ í» 4 (r.: Keszég László) Kokalnfutár - Xantippe j (r.: Kovács Dániel) Gáspár Tibor A hazug - Pantalone, * ^ velencei kereskedő W (r.: Keszég László) j, Aszuzal menyegző- jsj Bétisz (r.: Bagó Bertalan) jMÉBl Jamk Az ügynök halála - Rpn Serie Andrea A hazug - Rosaura, M yfk Balanzoni lánya m* **■ M (r.: Keszég László) M Hókirálynő - Hókirálynő j (r.: Puskás Tivadar) Cosztola Antigoné - Euridiké ÍK^ c■, (r.: Hargitai Iván) ■ *'* «• Kukorica-derce (r.: Tasnádi f Csaba) Kukorica-derce (r.: Tasnádi Csaba) bácsi (r.: Koltai M. Gábor) (r.: Kovács Dániel) .ifllFV Horváth László Attila A hazug - Arlecchino, Lelio -v szolgája (r.:Keszég László) A varázsfuvola - Sarastro (r.: Tasnádi Csaba) JÉKf Kokainfutár - Rozs MBI (r.: Kovács Dániel) Horváth Sebestyén Sándor Kulcskeresők - Bolyongó , N ,. (r.: Forgács Péter) Aszuzal menyegző Wí ár H Bertalan) Kokalnfutár Illyés Ákos ém A hazug - Ottavio, Beatrice •** udvarlója (r.: Keszég László) fpú ' " Antigoné - Őr W (r.: Hargitai Iván) V,v * A szuzal menyegző ­f—i> Nagyidéi Gergő ' Kulcskeresők - Gyászhu- V •**» „ szár (r.: Forgács Péter) Aszuzal menyegző- ifjú Bésszosz (r.: Bagó Bertalan) Hoppláda- HnppmarcaJI (r • Trith Pásztor Pál SmfKMí A varázsfuvola -Tamino 1 (r.: Tasnádi Csaba) Aszuzal menyegző -1. katona (r.: Bagó Bertalan) A111 Tirpákia tündérkert Aszuzal menyegző - Alexandosz hangja, (r.: Bagó Bertalan) Az ügynök halála - Willy Loman (r.. Kottái M. Gábor- Norbi (r.: Kovács Dániel) A varázsfuvola - öreg pap, őrt álló, rabszolga (r.: Tasnádi Csaba) Kukorica-derce (r.: Tasnádi Csaba) Parmenión (r.: Bagó Bertalan) Tlrpákla Tündérkert - Krúdy Pál, rendőrkapi­tány (r.: Lendvai Zoltán) Miklós) A varázsfuvola - Monostatos (r.: Tasnádi Csaba) Kukorica-derce (r.: Tasnádi Csaba) Szindbád, detektív (r.: Lendvai Zoltán) Kulcskeresők - Fóris (r.: Forgács Péter) Kukorica-derce (r.: Tasnádi Csaba) Pregitzer Fruzsina fiwSsk A hazug - Colombina, szobalány fflp -r> (r.: Keszég László) " Tlrpákla tündérkert-Mari ; . néni,szemtanú MmSsím (r.: Lendvai Zoltán) Az ügynök halála - Linda (r.: Kottái M. Gábor) ^»se- Széles Zita I Se Antigoné - Antigoné (r.: Hargitai Iván) Tlrpákla tündérkert- * • 1 Bergerné (r.: Lendvai Zoltán) Az ügynök halála-Nő (r.: Koltai M. Gábor)-í'ülffc- Tóth Károly 1 A hazug - Balanzoni doktor - m: (r.: Keszég László) , 1. Kokalnfutár - Spangli bá ~(r.: Kovács Dániel) Antigoné - Kreón (r.: Hargitai Iván) Vászkó Bence A webáruház - Lóránt t (r.: BodolayGéza) Antoglné - Haimón ,j&/ (r.: Hargitai Iván) vJNfrr j Tlrpákla tündérkert v “T| / -Barzó Pali, tirpák gazda (r.: Lendvai Zoltán) A hazug - Trilla (r.: Keszég László) Az ügynök halála - Biff (r.: Koltai M. Gábor) Vicéi Zsolt A hazug - Lelio, a hazug ®f , (r.: Keszég László) Kokainfutár- Apa- (r.: Kovács Dániel) Antigoné-Teiresziász 1 (r.: Hargitai Iván) Nagy klasszikus Arthur Miller drámáját, Az ügynök halálát nagy sikerrel mutatta be a társulat szom­baton. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Szavazzon a Kelet színészére! A Kelet színésze-díjat június 1-jén adjuk át- arról, hogy ki kapja az elismerést, olvasóink döntenek. nyíregyháza. A Kelet-Ma- gyarország hagyományaihoz híven idén is átadjuk a Kelet színésze elismerést, melyről ezúttal is olvasóink dönt­hetnek. A lassan mögöttünk hagyott évad is bővelkedett bemutatókban, élményt je­lentő alakításokban. Ezeket figyelembe véve lapunk új­ságírói választották ki azt a 15 művészt, akikre olvasóink le­adhatják voksukat a mellékelt szavazólapon május 22-én, délig. A közönség szavaz A Kelet színésze-díj nem szakmai elismerés, hanem a közönség szeretetének ki­fejezése: aki a legtöbb szava­zatot kapja, átveheti a díjat június l-jén, az évadzáró tes­tületi ülésen. A döntésben azzal szeretnénk segíteni, hogy felidézzük: kit és miben láthatott a publikum a 2011- 2012-es évadban. Olvasóink a mellékelt sza­vazólapot kitöltve adhatják le voksaikat. A kitöltött sza­vazólapokat kivágva az alábbi címre juttathatják el: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. vagy bedobhatják a szerkesztőségünkben elhe­lyezett gyűjtőládába, a borí­tékra írják rá: Kelet színésze. Csak azokat a szavazólapokat tudjuk elfogadni, melyeket lapunkból vágtak ki olvasóink (fénymásolatot nem tudunk beleszámítani). Várjuk szavazataikat, hogy június l-jén elismerhessük az olvasóink által legjobban ked­velt nyíregyházi színészt! A szavazó telefonszáma: A szavazó neve A szavazó címe:

Next

/
Thumbnails
Contents