Kelet Magyarország, 2012. április (69. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-04 / 80. szám

2012. ÁPRILIS 4.. SZERDA KELET A sényői rendezvény résztvevői fotó: horeczkyné szabó csilla anita Kiállítást rendeztek az óvodások „vizes” rajzaiból sényő. A víz világnapja alkal­mából március 22-én színes rendezvénysorozatot tartot­tak a sényői Általános Iskola aulájában, hogy felhívják a gyerekek figyelmét ennek az élethez nélkülözhetetlen elemnek, a Földünket borító tiszta vízkészletnek a meg­óvására. Már az első óraközi szünet­ben elkezdődtek a vetítések: az iskolások megnézhették az „Óvjuk vizeinket!” és „A víz körforgása” című rövid­filmeket, majd a nagyszünet­ben csatlakoztak hozzájuk az óvodások is, akik nagy tapssal jutalmazták a víz tündérének kalandjait. Közben a nagyob­bak kitűzhették a nap folya­mán készített, vízzel kapcso­latos rajzaikat egy paravánra, amelyen már - egy kisebb ki­állítás részeként - olvashat­tak a vizek szennyezéséről, szép fotókat nézegethettek a hazánkban előforduló termé­szetes vizekről, és hasznos tanácsokat kaphattak a taka­rékos vízfelhasználással kap­csolatban. A napot rendhagyó bioló­gia óra zárta, melynek kere­tében megtekinthették egy, a jövőben (2070) írt fantázia­levél adaptációját, melynek lényege a jelen generáció által tönkretett bolygó és az en­nek következtében létrejövő súlyos vízhiány volt. Az óra megbeszéléssel folytatódott, ahol a gyerekek kifejthették véleményüket a látottakról és a lehetséges megoldásokról - tájékoztatta szerkesztőségün­ket Horeczkyné Szabó Csilla Anita. km Irodalomóra Nagyszekeresen A nagyszekeresi általános iskolában irodalomórán olvasnak a 4. osztályos diákok. Képünkön: a kisszekeresi Demeter Martina és a helybeli Borbély Gábor. fotó: m. magyar László Jelentkezni a szerk@szon.hu címen lehet. SZON-Kelet szerkesztősége Fogadóórát tart a képviselő TISZALÖK, TISZAVASVÁRI. Dr. Karakó László, Szabolcs- Szatmár-Bereg megye 3. számú választókerületének egyéni országgyűlési képvi­selője fogadóórát tart április 5-én, csütörtökön 14 és 16 óra között Tiszalökön a Városi Könyvtár épületében találha­tó képviselői irodában. Ugyanezen a napon még Tiszavasváriba is ellátogat a politikus, ahol 16.30 órától tart fogadóórát a Találkozá­sok Házában. Búcsú Pócson máriapóCS. A szórványban élő egyházközségek búcsúját rendezik meg április 22-én a máriapócsi bazilikában. ■ Próba közben a Together Táncegyüttes A jánkmajtisi általános iskola moderntánc-együttese készül az újabb fellépésre Nyiri Anett vezeté­sével. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Vendégek a minisztériumban A civilek is lépésre szánták el magukat, hogy Tiszavasvári járási központ legyen. TISZAVASVÁRI. - Miután a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkészítette koncepcióját a járásokról, örömmel hallottuk, hogy a törvénytervezet szerint vá­rosunkban kap otthont az új államigazgatási központ. Kü­lön öröm volt, hogy ezt dr. Karakó László országgyűlési képviselő is támogatta - tájé­koztatta lapunkat Kovács Ti­bor, tiszavasvári lakos. Társulási székhely- Helyi lakosként természe­tesnek is vehetjük, hogy a döntés előkészítői így ha­tároztak, hiszen több mint 20 éve választókerületi köz­pontként, a kistérségi társu­lás székhelyeként, az egész­ségügyi szakellátás, szociális A tiszavasvári Kecskés Tamás, Kovács Tibor és Ráduly Zsolt Budapesten dr. Szabó Erika államtitkárnál fotó: magánarchIvum alap- és szakellátások tekin­tetében is, valamint számta­lan államigazgatási feladat kistérségi hatáskör gyakor­lójaként számos speciális feladatellátásban vesz részt a város. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy felvetődött Tiszalök járásközponttá való kialakítása is.- Úgy döntöttünk, hogy mi, Tiszavasvári lakói is hallatjuk a hangunkat településün­kért. Több hetes egyeztetés után március 21-én fogadott bennünket dr. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazság­ügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Választá­sokért Felelős Államtitkárság államtitkára, valamint dr. Navracsics Tibor közigazga­tási és igazságügyi miniszter. A jó hangulatú találkozókon mindkettőjüknek átadtuk a helyi közvéleményben is­mert és támogatott levelet Tiszavasvári járásközponttá válása érdekében, valamint egy Tiszavasvárit bemutató, általunk összeállított anya­got. Március 23-án dr. Vinnai Győző kormánymegbízottnak is személyesen adtuk át a fent említett dokumentumokat Nyíregyházán. Még semmi nem dőlt el- A tájékoztatásuk szerint még semmi nem dőlt el, hiszen a járásokkal kapcsolatos tör­vénytervezet és a kormány- rendelet még kidolgozás alatt van, s a KIM a szakmaiságot, a racionalitást helyezi előtérbe. A kormány célja továbbra is egy hatékony egyablakos ügy­intézés kialakítása. Reméljük, hogy ez Tiszavasváriban lesz- tette hozzá Kovács Tibor. Napelemek termelik most már a villamos energiát búj. Napelemes rendszert te­lepítettek európai uniós tá­mogatásból Búj on a helyi Ál­talános Iskola villamosenergia igényének kielégítése érdeké­ben. A községi önkormányzat 29 millió 206 ezer forint visz- sza nem térítendő támogatás segítségével valósította meg a beruházást. A napkollekto- ros rendszert - amely 130 db polikristály modulból áll - két épületrész tetőzetére szerelték fel. A napelemeknek köszön­hetően jelentősen csökken a káros gázok mennyisége, km Rövidesen megjelenik! A legújabb RECEPTKÖNYVÜNK £ április U-étől már kaphatói A Kelet-Magyarország legújabb receptjei - az olvasók ízlése alapján című szakácskönyvün­ket az ügyfélszolgá­latunkon kereshetik április 11-étől. Az ára 2900 Ft, előfi­zetőinknek kedvezmé­nyesen 1900 Ft. Beküldő: Taksár Ferenc és Faragó Márta Nyírtelek lzelítőnekazegyikfinomságakönyvunkből: A tésztához: . %7 pufikanátlibazsjr . 3 tojás 7 riUlüdttei (joghurt) ^ 1 db tojás a • I db ~E—Hűi IfiöSSgfg IhéntétjüM® nozzdvaiuwjA ‘ wínvúitiukJlözben-eiKesziijui^ SKÄÄSS Szerint sózzuk. (IU cenwiKictic ■ jppityfHPS7ltésé­KELET A Kelet-Magyarorszag legújabb az olvasok ízlésé alap jani Ai olvasók «lése alapján HIRDETÉS HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents