Kelet Magyarország, 2012. április (69. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-04 / 80. szám
2012. ÁPRILIS 4., SZERDA Ők fertőzik meg a játékot, ölik ki a lelket a futballból. Michel Piatini, az UEFA elnöke minap újból hangot adott meggyőződésének, hogy a fogadási csalásba keveredő labdarúgókat örökre el kell tiltani. Szerdán lesz 75 éves Portisch Lajos nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, minden idők egyik legkiemelkedőbb játékosa. Tizenkét évesen már sakkozott, 1951-ben, vagyis mindössze 14 esztendősen már magyar sakkmester, 1958-ban nemzetközi mester, 1961-ben pedig nemzetközi nagymester lett. Szentes edzése Tiszaújvárosban LABDARÚGÁS. A DVTK honlapja szerint Szentes Lázár - aki átmenetileg vette át Benczés Miklós helyét a DVTK kispad- ján - elmondta, Borbély Péter utánpótlás szakmai igazgató fog mellette a kispadon ülni, de a stáb tagja lesz még az utánpótlás edzők közül Szentiványi József, Kriston István, Bocsi Zoltán is. Kiemelte, nem tenne jót a nagy médiaérdeklődés a csapatnak, ezért az együttes kedden Tiszaújvárosban edzett és szerdán is ott lesz a tréning. 9 Sok minden múlhat a pároson Fucsovics Márton (jobbra) Gödry Levente oldalán is gyakorolta a párost FOTÓ: SIPEKI PÉTER Labdarúgás Bajnokok Ligája negyeddöntő, visszavágók, szerda Chelsea-Benfica (az első meccsen 1-0) Real Madrid-APOEL " '(3-0) Benzema (fehérben) két gólt szerzett az APOEL otthonában FOTÓ: INTERNET Mai sportműsor Kézilabda. Felkészülési mérkőzés: Nyírbátor-Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK 18 Kosárlabda. NB I. A csoport, férfi: Marso-Vagép NYKK-Falco KC-Szombathely, nagykállói sportcsarnok, 18 (U23,15.30)- zárt kapuk mögött. Ernests Gulbisra még várni kell, de ha megérkezik, az első napon Fucsovics Márton ellen játszik. tenisz. Nagy a sürgés-forgás ezekben a napokban a bujtosi csarnok küzdőterén. Miközben a pályaépítők alvás nélkül sokadik napja, a sokadik eseményre teszik alkalmassá a küzdőteret, egymásnak adják a kilincset a hétvégi tenisz Davis Kupa-mérkőzés válogatottjai. Kedden délelőtt a magyarok tréningeztek, délre jöttek a lettek, akik barátságosan lepacsiztak ellenfeleikkel, majd délután is megismétlődött ez a cserebere. Megrendezhető a meccs A vendégcsapat soraiban hiába kerestük a világranglista 79. helyén álló Ernests Gulbist, a lettek éljátékosa az első gyakorláson még nem volt itt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne játszana az euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában kiírt mérkőzésen, mert Gulbis egész egyszerűen megteheti, hogy egyedül utazzon, és akkor érkezzen, amikor a kedve tartja. A hírek arról szóltak, hogy Gulbis kedd késő este futott be Nyíregyházára. Közben a szerb döntnök döntött: megrendezhető a mérkőzés. Igaz, mindkét alapvonalon van egy-egy kisebb púp, ami a pályaborítás alatt lévő parkettahibából adódik, de játszottak már rosszabb minőségű játéktéren is teniszmeccset. Az viszont az eddigi edzéseken kiderült, hogy a vonalak még „mozognak”, és nem abban az értelemben, ahogy tenisznyelven használják, hanem könnyen felválnak a borításról. Ezt még orvosolni kell a kezdésig - segítségképpen hoztak is kisebb hengert. A keddi tréningen Hornok Miklós alaposan megizzasztotta Balázs Attilát, Kellner Ádámot, Gödry Leventét, no meg a nyíregyházi Fucsovics Mártont, aki különösen biztatóan mozgott, mint ahogy a hírek szerint a múlt heti svájci ITF-future-versenyen is remek teljesítményt nyújtott.- Jól ment a játék, különösen párosban, az új-zélandi Marcus Daniell-lel nagyon összeszokott egységet alkottunk, holott az angliai találkozásunk óta ez volt a második alkalom, hogy együtt játszottunk - mondta a 20 éves teniszező, aki a hétvégén duplán hazai pályán játszik majd.- Ez azért biztató, mert jó esély van arra, hogy a párosok meccse dönt majd a mérkőzés sorsáról, hiszen egyesben Gulbist csak nagy bravúrral győzhetnénk le.- Óriási erőt ad nekem, hogy szülővárosomban játszhatok Davis Kupa-meccset, hiszen a válogatott csapattalálkozókat nagyon kedvelem. Örülök annak is, hogy azok a barátaim, ismerőseim is láthatnak így tétmeccsen, akik eddig ezt nem tehették meg.- Sokan ígérik, hogy eljönnek megnézni, bízom benne, hogy a teniszkedvelők mellett másokat is megmozgat ez a mérkőzés, mert a csapattalálkozóknak akkor van igazán varázsa, ha sokan szurkolnak a résztvevőknek. Csütörtökön sorsolás A szerdai programot az edzések mellett a csapatok hivatalos sajtótájékoztatója színesíti, csütörtökön 13 órakor lesz a sorsolás. Ha játszik Gulbis, akkor biztosra vehető, hogy az első napon Fucsoviccsal találkozik, hiszen a szabályok értelmében a csapatok világranglista alapján második számú versenyzője (ez lenne magyar oldalon a nyíregyházi legény) a másik fél éljátékosával (lett oldalon Gulbisszal) néz farkasszemet. Marci részéről hazai bemutatkozásnak nem lenne gyenge próbatétel... KM-BT Tét-, de nem cél nélküli mérkőzés Nagykállóban Az alapszakaszgyőztes Falco elleni zártkapus meccsel búcsúzik a szezontól az NYKK. kosárlabda. Miután a korábbi évekkel ellentétben az alsóházban nem lesz rájátszás (csupán a 13. és 14. helyezettek vívnak két nyert mérkőzésig tartó párharcot a kiesés elkerüléséért), ezért a Marso- Vagép NYKK a 20ll/2012-es élvonalbeli férfibajnokság során szerdán az utolsó mérkőzését játssza. Szokatlan körülmények között, Nagykállóban - zárt kapuk mögött. Az ellenfél a Falco KC csapata, amely az utolsó forduló eredményétől függetlenül már megnyerte az alapszakaszt, így a rájátszás során végig élvezheti a hazai pálya előnyét. A meccs tehát teljesen tét nélküli. De mi a célja „hazai” szempontból?- Elsősorban az, hogy teher nélkül játsszunk egy jó mérkőzést a szombathelyiekkel, és mindenki kapjon kellő játéklehetőséget - válaszolta Ferenczi Tamás.- Ha úgy adódik, természetesen szeretnénk megnehezíteni az éllovas dolgát, ettől függetlenül valamennyi benevezett kosarasunk a pályára fog lépni. Fontos szempont az is, hogy ne sérüljön meg senki a két csapatból. Most mondhatnám azt is, hogy annyi megpróbáltatás után Miskovics (9) a szezon utolsó meccsén Pantéliccsal csaphat össze a legtöbbször fotó: vas népe szépen szeretnénk búcsúzni a közönségünktől, de erre a kialakult helyzetben nem lesz módunk. A csapatot mindig elkísérő Falco-szurkolóknak ezúttal nem érdemes bevállalni az országot átszelő turnét, és azon sem lepődnénk meg, ha a szombathelyiek néhány kulcsembere is otthon maradna. A nyíregyháziaknál az amerikai Fred Warrick továbbra is sérült, így a négy légiós közül ő lesz a kimaradó az évzáró bajnokin. KM-BT Ungvárra utaznak a Tigrisek Közeleg a Közép-európai Kupa hazai nyitánya. amerikai foci. A Nyíregyháza Tigers divízió I-es bajnokcsapata az idén a nemzetközi porondon méretteti meg magát, és javában készül az április végi, hazai nyitányra. Közben amerikai focistáink (főként a fiatalok és a tavaly kevesebb lehetőséghez jutók) a divízió II-ben is szerepelnek a miskolciakkal közös együttessel, a hazai meccseket a borsodiaknál játszva. Az első fordulóban a Tiger-Renegades vegyes csapat 20-0-ra kapott ki a Budapest Cowboys II-től, amely egyébként majdnem a nagy csapatot takarta. A Tigers szombaton Ungváron teszteli magát a Kijevi Szlávok ellen, az a találkozó jól szolgálja a felkészülést a Közép-európai Kupa sorozatára. km Mártonék szombaton Ungváron edzik magukat fotó: mán László © DAVIS CUP . “’BNP PARIBAS megkaphat®7 HIRDETÉS Magyarország-Lettorszag Tenisz Davis Kupa Nyíregyháza Csarnok"'; 2012. április 6-7-8. Válassza ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket 2012. április 6-7-8-án a Bujtosi Szabadidő Csarnokba, ahol Magyarország-Lett- ország Tenisz Davis Kupa mérkőzéseket láthatnak. A Kelet előfizetőiéként önök 3500 Ft helyett - 300 Ft kedvezménnyel - 3200 Ft-ért vásárolhatják meg a háromnapos bérletet. 1800 Ft helyett 1600 Ft-ért a napijegyet. A tíz év alattiak és a 70 évet betöltötték 900 Ft helyett 750 Ft-ért vásárolhatják meg a napijegyet munkanapokon 8-15 óráig a Kelet szerkesztőségében. I f J J | I (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek a készlet erejéig kaphatók! I 1 J I 3