Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-18 / 42. szám
2012. FEBRUÁR 18., SZOMBAT Nem hiszek benne, hogy segíthetek még a Larviknak ebben a szezonban. A világ egyik legjobb női kézilabdázója, a Larvikhoz tartozó Gro Hammerseng két hete adott életet kisfiának, kilenc nappal később azonban már meccsen találkoztak vele helyi újságírók. Befejezte pályafutását Nyikolaj Valujev, az oroszok volt profi világbajnok nehézsúlyú ökölvívója. A sajtóértesülést megerősítette a 213 centiméter magas öklöző volt klubja, a Sauerland is, amely közölte: a Keleti Szörnyetegnek hívott versenyző szerződése az elmúlt év végén lejárt. Guus Hiddink az Anzsi új edzője labdarúgás. Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, anyagilag meglehetősen jól eleresztett Anzsi Mahacskala újabb nagy húzással jelentkezett. A klub megerősítette a sajtóban már beharangozott hírt: Guus Hiddink veszi át a korábban Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató dagesztáni csapat irányítását. Nem mellesleg a holland szakembert egyéb feladatkörrel is felruházták, mivel a klub alelnökének is kinevezték. 9 NRK: a csoda elmaradt, a becsület megmaradt Csúnyán, vagy szépen, az most teljesen egyre megy Mohácsi Máté és társai elé újabb nehezen megmászható akadály emelkeFOTÓ: SIPEKI PÉTER Röplabda. Minden, de minden amellett szólt, hogy az NRK számára nem terem babér a női röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének első összecsapásán. Elég csak a száraz tényekre utalni: a nyírségiek egyetlen NB Il-es gárdaként azzal a BSE-vel kerültek szembe, amelynek címvédőként, az élvonalbeli bajnokság listavezetőjeként ki sem kellett mozdulnia a fővárosból. Balázs István edző némiképp fellélegezhetett, a kézsérüléssel bajlódó Roma Flóra bevetésre jelentkezett, ami éreztette kedvező hatását. Noha elúszott az első szett, nüansznyi különbség volt csupán felfedezhető a felek között, a lelkes nyíregyháziak kiélezett küzdelemre késztették ellenfelüket. A BSE hatásosabb mezőnymunkája a folytatásban is érvényesült, miközben a szabolcsiak nem tudták tartósítani jó teljesítményüket, ráadásul nyitás-fogadási problémával küszködtek. A harmadik játszmában újfent harcos erényeket csillogtattak Erdősnéék, akik bár vezettek, a végjátékban elkövetett hibák miatt alulmaradtak. Csoda tehát nem történt, az előzetesen megfogalmazott cél azért teljesült: a vereség dacára a Nyíregyháza becsületesen helytállt. A másik ágon Vasas-Gö- döllő mérkőzést rendeznek szombaton. A bronzmeccsen érdekelt NRK vasárnap délelőtt lép pályára. km llyés Bettina és az NRK ütőképes csapatot alkotott fotó: hbn A Marso-Vagép NYKK a feledtetné a Pécs ellen novemberben elszenvedett fájó vereséget. kosárlabda. Nehéz lenne tét nélkülinek nevezni a Marso- Vagép NYKK szombati (kezdés 18 órakor) hazai bajnokiját, amelyen a Pécsi VSK lesz a vendége az élvonalbeli férficsapatnak. Több tételt is találtunk, amely a mérkőzés jelentőségét fokozza: az egyik, hogy a nyíregyháziak csakis győzelemmel távolodhatnak el a veszélyes zónától, ami által (és ez a másik szempont) még a felsőházi reményeket sem kellene temetni. A harmadik pedig, hogy van miért visszavágni, hiszen a november 12-i, baranyai kirándulás enyhén szólva balul sült el, a nyíregyháziak ugyanis 101-56-os vereség után térhettek haza. Csak a győzelem számít- Tisztában vagyunk a mérkőzés jelentőségével, ennek szellemében is készültünk, és bízom benne, hogy ez a pályán is látszódni fog - mondta Ferenczi Tamás, az NYKK vezetőedzője. - Ez az a mérkőzés, amelyen csak a győzelem dik számít, mindegy, hogy szép, vagy csúnya játékkal érjük azt el.- A pécsiek szokatlan és kellemetlen szerkezetben játszanak, nincs 210 centi körüli centerük, a játékuk egyértelműen a Jara Rubin Doyne, Nikola Vaszojevics, Andrija Csirics trióra épül. Pontjainak jelentős részét ez a három játékos szerzi, és a mezőny egyik legjobban triplázó csapatáról van szó. Centerposzton mozgékonyságban kell felvennünk a versenyt, ha ez sikerül és lepattanózásban is jobbak leszünk, valamint a kulcsembereik közül egyet- kettőt ki tudunk kapcsolni, akkor képesek leszünk arra, hogy megnyerjük a mérkőzést. Csak akkor tudunk nyerni, ha szemben a Szolnok elleni találkozóval, az elszántságunkkal nem lesz probléma. Azt a meccset rövidre zárták Már két és fél hónapja annak, hogy a Ferenczi-legénység megjárta Pécsen, de vajon nem maradt benne a fejekben az a nem mindennapi vereség?- Azt a meccset akkor igyekeztünk rövidre zárni, és nem mondok vele újat, ez a mostani már egy teljesen más találkozó lesz, amely nulláról indul. Bízom benne, hogy vissza tudunk vágni azért a vereségért, mégha nem is olyan különbséggel, ahogy azt elszenvedtük - véli Ferenczi Tamás. A tréner amúgy utánpótlásmeccsekkel hangolódik az esti felnőtt bajnokira, hiszen szombaton délelőtt a Nyírsulis Sólymok csapatát vezeti harcba a kenguru bajnokság soros fordulójában. km-bt Röplabda: Magyar Kupa Fáy utca, 400 néző, v.: Kiss Z., Szabó Zs. 3:0(20,16,19) BSE: Tóthné, Tálas, Antal A., Lakatos E„ Vacsi E„ Horváth A. Csere: Tóth A. (liberó), Dzunics. Edző: Fésűs Írén. _____________________________________________________ NRK: Erdős Zs„ Berényi E„ Erdősné, Poór B„ llyés B„ Roma F. Csere: Petróczy (liberó), Hengsperger A. Edző: Balázs István. ___________________________________________ Balázs István: - A jobb csapatjátékot nyújtó BSE megérdemelte a győzelmet, ezzel együtt a hetvenöt perces mérkőzésen tisztességgel helytálltunk. El akarják rontani a dabasiak vasárnapját Erdős Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik fotó: sipeki Péter Az egriek elleni védekezésre már lehet építenie az NYKSK Nyír- Komplettnek. kézilabda. A tavaszt győzelemmel kezdő csapatok feszülnek majd egymásnak vasárnap (18) Dabason, a férfi kézilabda NB I. B Keleti-csoportjának-soros fordulóján. A tabella harmadik helyén álló házigazda az előző körben Hajdúböszörményben nyert 27-24-re, míg a vendég NYKSK Nyír-Komplett hazai pályán vitézkedett és nyerte 27-18-ra az Eger ellen. A két együttes őszi, nyíregyházi meccset 26- 25-re nyerték Tarnavögyiék, akikre izzasztó összecsapás vár majd vasárnap. Himmer a kulcsfigura Sikerült információkat beszerezni a dabasiak böszörményi vendégjátékáról, illetve videót is elemzünk, igyekszünk felkészülni a mérkőzésre, mert a hírek szerint a Dabas nagyon szeretne visszavágni a nyíregyházi vereségért - kezdte lapunk tájékoztatását Bartha Dénes, a nyíregyháziak mestere. - Az ellenfél motorja Himmer, aki a gólok mellett az előkészítésben is jeleskedik, őt kell majd hatástalanítanunk, illetve megakadályozni az életveszélyes kontráikat. Támadásainknál türelmésen kell majd játszanunk ahhoz, hogy minél eredményesebbek legyünk. A mérkőzésnek a dabasiak az esélyesebbjei, de mindent megteszünk majd azért, hogy elrontsuk a vasárnapjukat. A nyíregyháziaknál Erdős Zoltán és Braun Brúnó bajlódik sérüléssel, remélhetőleg vasárnapra ők is hadbafoghatóak lesznek. km-ml Labdarúgás Európa-liga a legjobb 3 2 között, csütörtöki első mérkőzések Lokomotiv Moszkva-Bilbao Ajax-Manchester United 2-1 0-2 AZ Alkmaar-Anderlecht 1-0 Lazio—Atlético Madrid 1-3 Legia Warszawa-Sporting CP Salzburg-Metaliszt Harkiv 2-2 0-4 Viktoria Pizen-Schalke 04 1-1 Hannover-FC Bruges 2-1 Porto-Manchester City 1-2 Steaua Bucuresti-Twente 0-1 Stoke Citv-Valencia 0-1 Trabzonspor-PSV 1-2 Udinese-PAOK 0-0 Wisla Kraków-Standard Liege 1-1 A visszavágókat február 2 3-án, csütörtökön rendezik. ® http://sport.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. Juhász Roland (Andertecht) megsérült, ráadásul csapata kikapott 1-0-ra FOTÓ: INTERNET Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz. NB II., férfi: Nyírbátori ASEII—Szerencs VSE, 11. Apagy SE 11—Gödöllői EAC, 14. Megyei csapatbajnokság: Ajak SE ll-Trió-Maxi Kemecse SE, 17. __________________ Atlétika. Kelet-magyarországi nyílt fedett pályás ifjúsági és iunior bajnokság és meghívásos verseny. Nyíregyházi Főiskola, 10.30. ______________________ ___ Kézilabda. Szalai Márk-Kiss Norbert ifjúsági és Törők Zsigmónd-Kuílár Ferenc felnőtt emléktoma, fehérgyarmati sportcsarnok, 8. ___________________________ Kosárlabda. NB I. A csoport, férfi: Marso-Vagép NYKK-Pécsi VSK, bujtosi csarnok. 18 (U23,15.30). NB II., férfi: Nagykállói KE-Gvulai KC, 17.____________________________ Labdarúgás. Football Factor 3. Stadion Diner Étterem Kupa műfüves felkészülési torna, egyenes kieséses szakasz, nyíregyházi stadion: Kemecse-Nagykálló, 8.30. Ibrány— Nyírsuli U19,10.10, Nyírbátor—Kótaj, 11.50. Tiszakanyár-Somesul Óvári (romániai), 13.30. Baktalórántháza-Nyírmada. 15.10. Nagyecsed-Várda SE, 16.45._______________ Vasárnap Asztalitenisz. NB II., férfi: Nyírmadai ISE-Dózsa DSE Balassagyarmat, 11. NB III., férő: Vásárosnaményi SZSE-Apagy SE III, 11. Megyei csapatbajnokság (kezdés: 10): ATC Nagykálló—Nyírbátori ASE III, Nyírtét KSE-Anarcsi DSK, Vitka SE-Kék SE, Ajak SE l-Mátészalkai MTK, Fehérgyarmati VSE ll-Nyirpazony SE. ___________________________ Labdarúgás. Football Factor 3. Stadion Diner Étterem Kupa műfüves felkészülési torna, egyenes kieséses szakasz, nyíregyházi stadion: 9,11 és 13 (a párosítás az előző napi mérkőzések eredménye alapján alakul ki). 5. Joma Kupa megyei terembajnokság, középdöntő, Gyulaháza, Levelek, Nyírbátor, Újfehértó, 8. Szövetség Kupa, műfüves teremtorna, Filo Focicsarnok, 10. Kálló Kupa utánpótlás teremtorna, nagykállói sportcsarnok, 9, A zöld mezes nyírbátori alakulat a Kótaj ellen lép majd pályára szombaton FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ LABDARÚGÁS. Az Öt fordulós körmeccsezés után újabb szakaszába lép a Football Factor 3. Stadion Diner Étterem Kupa műfüves felkészülési torna. Az állva maradt tucatnyi csapat szombattól már kieséses rendszerben folytatja. Péntek esti információink szerint az időjárás nem lehet akadály, mert a pályáról az eddig felgyülemlett hóból sokat eltakarítottak, éjjelre pedig ügyelet volt. A szervezők felkészültek az újabb égi áldásra és minden bizonnyal játékra alkalmas pálya várja majd a szombati résztvevőket. A hat mérkőzésből kiemelkedik a Nyírbátor-Kótaj és a Nagyecsed-Kisvárda derbi, de minden bizonnyal élvezetes játékot hoz majd a a többi találkozó is. A Nyírsuli 19 éves fiataljai meglephetik az ibrányiakat, a Tiszakanyár a szatmárnémeti Somuesul skpaljára hajt. A Kemecse és a Baktalórántháza esélyesebbnek tűnik ellenfelénél. A meccsek kétszer 45 percesek, döntetlen esetén tizenegyes párbaj dönt. A győztesek vasárnap folytathatják. km 0