Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-18 / 42. szám

2012. FEBRUÁR 18.. SZOMBAT 10 Sport KEUT HMi A képpel ellentétben Újfehértón előre tekintenek: most éppen a megyei teremtorna középdöntőjében próbál­nak minél jobban szerepelni fotó: sipeki Péter letudott edzőmeccsekkel próbálják „összegyúrni” a tár­saságot. Mert még nincs kész a gárda­Olyannyira nincs, hogy eleddig csupán két labdarúgó érkezése tekinthető hivata­losnak: a legutóbb a megye hármas Nyírturában szereplő középpályás, Villás Norbert mellett az ibrányi utánpótlás együttestől megszerzett csa­tár, Béri Ákos növeli a válasz­tékot. Az ifjúsági csapatból is „kiemeltek” néhány fiatalt, az tehát nem állítható, hogy lazsálnának... KM-KT © http://www.szon.hu Képek. A cikkhez kapcsolódó fotók megtekinthetők portálunkon. A kállóiak kettős mérkőzése kosárlabda. Duplázik a Nagykállói KE - az NB Il-es férfi kosárlabdacsapat szom­baton és hétfőn is hazai kör­nyezetben szerepel. Kovács Tibor legénysége jelenleg a harmadik helyet foglalja el a Keleti-csoport tabelláján, úgy, hogy öt mérkőzéssel játszott kevesebbet, mint az előtte ál­lók. A pozíciók alapján mind a szombati (kezdés 17 órakor) Gyula, mind pedig a hétfői (18 órakor indul a csata) Egri VSI elleni mérkőzésnek esélyese az NKE, hiszen az első ellenfél a sereghajtó, a hevesiek pedig a kilencedik helyen állnak, km Szomszédolás Debrecenben teke. Idén még nyeretlen a Nyíregyházi TK, amely azért furcsa az NB I-es férfi teke­csapattól, mert már szerepelt hazai pályán is, ahol nem nagyon, sőt, egyáltalán nem szokott botlani. A Kazinc­barcika ellen azonban 4-4-es döntetlenre végzett az NYTK, amely szombaton a szomszé­dos Debrecenben lép pályá­ra, és a Hajdú 09 TKSE ellen szerezheti vissza a legutóbbi elhullajtott pontot. km Az utolsó kenet még várhat... sem rendelte meg. Teszi a dolgát, bár az sem állítható, hogy minden klappolna. Nem a legideálisabb Ami fix: jóllehet, korábban arról adtunk hírt, több em­bert is távozhat, a kör egy főre szűkült: Piskóti Zsolt a Nagykállót erősíti a tavaszi folytatásban.- Egyik legjobb játékosun­kat vitték el Piskóti Zsolt sze­mélyében, mégsem féltem a csapatot - törődött bele a megváltoztathatatlanba Urr László, az Újfehértó edző­je. - A körülmények nálunk sem ideálisak, és akkor még finoman fogalmaztam: itthon a jelenlegi állapotok miatt egyáltalán nem tudunk ját­szani, legfeljebb teremben, mint például a Joma Kupán, szombaton pedig Leveleken kíséreljük meg kiharcolni a döntőbe jutást. Mondjuk, ez is érdekes. Senkit nem szeret­nék megbántani, csak meg­jegyzem: nálunk rendezik a középdöntő egyik csoportjá­nak mérkőzéseit, mi mégis utazunk... Az újfehértóiak Hajdú- böszörményben, műfüvön Még nincs kész az újfehértói futballcsa­pat, ráadásul a körül­mények is nehezítik a munkát. labdarúgás. Nem úri passzi­óból vállalta Urr László, hogy menteni próbája a menthetőt Újfehértón. Tény, ami tény, a megyei első osztályú futball- egylet utolsó helyre zuhant a táblázaton, mégpedig jelen­tős ponthátrányt felhalmoz­va. a bennmaradást érő pozí­cióban posztoló riválisokkal szemben. Nem kérnek a temetősből Noha ilyenkor már nem csu­pán temetik szokás, gyakran már a földet is „rászórják” a sír szélén tántorgó csapatra, a fehértói trénernek eszébe sincs feladni a gyászjelentést. Egyelőre az utolsó kenetet A körülmé­nyek nálunk sem ideálisak. URRLÁSZLÓ Futballélet a tengeren innen és túl A szakolyiak négy új játékosára ugyanennyi téli távozó „jutott”. LABDARÚGÁS. Miként azt ko­rábban kitárgyaltuk, a sza­kolyiak két futballistája el­ment szerencsét próbálni - a tengerentúlra, Kanadába. Lengyel Ágoston és Pécsi Ger­gő a torontói Vasashoz sze­gődött, mi mást kívánhattak volna nekik: minden jót! A megyei első osztályú csapat további „veszteségeket” szen­vedett: a védő Karasz Gábor, illetve a csatár Lipcsei Attila ugyancsak távozott, egyelőre kérdéses, hová... Persze, nem kell félteni a Boros Gyula vezényelte le­génységet, amely egyelőre négy új szerzeményt mutat­hat fel. Az NB III-as Nyírbá­torból érkezett középpályás, Bíró Zsolt mellett a tizenki­lenc éves, ugyancsak a pálya középső harmadában ottho­nosan mozgó hajdúböször­ményi, egyébként Nyírte­lekről származó Nagy Béla is rendelkezésre áll a tavaszi folytatásban. A védelem to­vábbi stabilitása érdekében a Kótajból „befutó” Szobonya Péter tehet, míg a nyíradonyi támadó, Balogh Norbert meg­fordult már a szakolyi körlet­ben, vagyis nem tévedt isme­retlen terepre. Az elöljárók egy csatárt még szívesen látnának a bajnoki folytatásra a nyolcadik hely­ről nekirugaszkodó gárdában, dolgukat nehezíti, hogy alig néhány nap maradt hátra az átigazolási időszakból. Noha a Football Factor 3 Stadion Diner Étterem felkészülési műfüves tornán szerepelt Szakoly nem jutott tovább csoportjából, mindazonáltal- különösen a jelenlegi pálya­viszonyokat figyelembe véve- nem lebecsülendő tényező, hogy öt mérkőzés már a játé­kosok lábában van, az „osz­tálytársak” közül ezt kevesen mondhatják el magukról... KM-KT Szakolyiak egymás között: vajon milyen lesz a folytatás? FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Aki rajthoz állt - győzött Feldobva dobnák a labdát Zsigó Márk (balról) és Ómajtényi Bendegúz sikert sikerre halmozott FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A Szabolcsi Jégsport Egyesület versenyzői ezúttal iskoláiknak szereztek dicsőséget. gyorskorcsolya. A gyorskor- csolya megyei diákolimpián a Szabolcsi Jégsport Egyesület versenyzői is rajthoz álltak - iskoláik képviseletében. Ómajtényi Bendegúz 200 és 400 méteren is nyert, Zsigó Miklós 200,400 m-en, továb­bá váltóban aranyérmet szer­zett, mindketten a Szőlőskerti Általános Iskola tanulói. A Móricz Zsigmond Általá­nos Iskola színeit képviselő Ling Tamás 200 és 400 m-en végzett az élen korcsoport­jában, míg Takács Bertalan (Kossuth L. Gimnázium) 300 és 600 m-en bizonyult a leg­jobbnak. Summa summarum: aki rajthoz állt, az győzött sa­ját versenyszámában. km A nyíregyházi főiskolá­sok teher nélküli bajno­ki mérkőzése a fővárosi egyetemistákkal. kosárlabda. Már majd’ egy hónapjaannak, hogy legutóbb pályára lépett a Nyíregyházi FSE-NYKS - az amatőr női NB I-ben szereplő kosárlabdacsa­pat január 20-án nyert (65-42) a BSE II otthonában. Vasárnap ismét a fő­város felé veszi az irányt Farkasinszki Gyuláné csapata, hogy megmérkőzzön a máso­dik helyen álló TFSE-vel. A tabella hetedikje hazai pályán kevés híján megleckéztette a csoport egyik élcsapatát, azt a novemberi meccset 71-70- re nyerték meg a testnevelési egyetemisták. Ahogy legutóbb...- Nem tétlenkedtünk az utób­bi egy hónapban sem, hiszen a játékosok többsége a diák­olimpián és a junior forduló­ban is érintett volt - taglalta Farkasinszki Gyuláné, a főis­kolások edzője. - Ideálisnak nem nevezhető módon ké­szültünk az összecsapásra, hiszen a főiskola termében továbbra is hideg van, és a létszám sem volt teljes. Ruti­nos csapat ellen játszhatunk, amely ellen teher nélkül lép­hetünk pályára, és bízom benne, hogy ez a helyzet feldobja annyira a lányokat, hogy legalább olyan teljesít­ményt tudunk nyújtani, mint a két csapat legutóbbi mérkő­zésén. Aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. km-bt A főiskola termében to­vábbra is hideg van, és a létszám sem volt teljes. FARKASINSZKI gyuláné Labdarúgás: az NB m. Ttsza-csoport tavaszi menetrendje Nem kockáztatnak a 16. forduló. Március 10., szombat, 14.30: Tuzsér- Létavértes, Cigánd—Tiszalök, Baktalórántháza-Nyírbátor, Hajdúszoboszló-Sárospatak, Hajdúböszörmény-Várda SE. Vasárnap, 14.30: Ibrány—Kótaj, Nagyecsed-Debreceni EAC, Tiszakanyár-Kemecse. 21.forduló. Április 14., szombat, 15.30: Sárospatak- Tiszalök, Nyírbátor-Létavértes, Kemecse-Cigánd, Hajdúböszörmény-Debreceni EAC. Vasárnap, 15.30: Ibrány-Baktalórántháza, Kótaj-Tuzsér, Tiszakanyár- Haidúszoboszló, Várda SE-Nagyecsed. 26. forduló. Május 19., szombat, 17:Cigánd- Hajdúszoboszló, Debreceni EAC-Várda SE, Létavértes- Ibrány, Tiszalök-Tiszakanyár, Nyírbátor—Kótaj, Sárospatak- Kemecse, Tuzsér-Baktalórántháza. Vasárnap, 17: Nagyecsed-Hajdúböszörmény. 17. forduló. Március 18., vasárnap, 14.30: Kótaj— Tiszakanyár, Várda SE—Ibrány, Debreceni EAC-Tuzsér, Kemecse-Ha|dúszoboszló,Létavértes-Cigánd, Tiszalök-Hajdúböszörmény.Sárospatak-Baktalórántháza, Nyírbátor-Nagyecsed. 22.forduló. Április 21..szombat, 16: Baktalórántháza- Tiszakanyár, Cigánd—Kótaj, Tuzsér-Várda SE, Hajdúszo- boszló-Hajdúböszörmény, Tiszalök-Kemecse, Létavértes- Sárospatak, Debreceni EAC-Nyírbátor. Vasárnap, 16: Nagvecsed-lbrány. 27. forduló. Május 26., szombat, 17: Hajdúszoboszló- Tiszalök, Baktalórántháza-Cigánd, Hajdúböszörmény- Kemecse. Vasárnap, 17: Kótaj-Sárospatak, Várda SE-Nyírbátor, Nagyecsed-Tuzsér, Tiszakanyár-Létavértes, Ibrány-Debreceni EAC. 18. forduló. Március 24.,szombat, 15: Cigánd— Debreceni EAC, Sárospatak-Nagyecsed, Hajdúszoboszló- Kótaj, Baktalórántháza-Kemecse, Tiszalök-Létavértes, Tuzsér-Nyírbátor. Vasárnap, 15: Ibrány-Hajdúböszörmény, Tiszakanyár-Várda SE. 23.forduló. Április28.szombat, 16: Hajdúszoboszló- Baktatórántháza, Kemecse-Létavértes, Hajdúböször- mény-Nyírbátor, Sárospatak-Debreceni EAC. Vasárnap, 16: Kótaj—Tiszalök, Várda SE-Cigánd, Ibrány-Tuzsér, Tiszakanyár-Nagyecsed. 28. forduló. Június 2., szombat, 17: Tiszalök- Baktalórántháza, Tuzsér-Hajdúböszörmény, Nyírbátor- Ibrány, Cigánd-Nagyecsed, Sárospatak-Várda SE, Debreceni EAC-Tiszakanyár, Kemecse-Kótaj, Létavértes- Hajdúszoboszlö. 19.forduló. Március 31..szombat, 15:Sárospatak- Tuzsér, Debreceni EAC-Tiszalök, Nyírbátor-Cigánd, Kemecse-Nagyecsed, Hajdúböszörmény-Létavértes. Va­sárnap, 15: Ibrány-Tiszakanyár, Várda SE-Hajdúszoboszló, Kótai-Baktalórántháza. 24. forduló. Május 5., szombat, 16.30: Debreceni EAC-Kemecse.Baktalórántháza-Hajdúböszörmény, Cigánd-lbrány, Létavértes-Kótaj, Tuzsér-Tiszakanyár, Nyír­bátor—Sárospatak, Tiszalök-Várda SE. Vasárnap, 16.30: Nagvecsed-Haidúszoboszló. 29. forduló. Június 9., szombat, 17: Hajdúszo- boszló-Debreceni EAC, Baktalórántháza—Létavértes, Tuzsér-Cigánd, Hajdúböszörmény-Kótaj. Vasárnap, 17: Nagyecsed-Tiszalök, Várda SE-Kemecse, Tiszakanyár- Nvírbátor, Ibránv-Sárospatak. 20. forduló. Április 7.,szombat, 15.30: Tuzsér- Kemecse, Cigánd-Sárospatak, Baktalórántháza-Várda SE, Létavértes-Debreceni EAC, Tiszalök—Nyírbátor, Hajdúszoboszló-lbrány. Vasárnap, 15.30: Tiszakanyár- Hajdúböszörmény, Nagyecsed-Kótaj. 25. forduló. Május 12.,szombat, 16.30: Hajdúszoboszló-Tuzsér.Hajdúböszörmény-Sárospa- tak, Baktalórántháza-Nagyecsed, Kemecse-Nyírbátor. Vasárnap, 16.30: Ibrány—Tiszalök, Tiszakanyár—Cigánd, Kótaj-Debreceni EAC, Várda SE-Létavértes. 30. forduló. Június 16., szombat, 17:Cigánd- Hajdúböszörmény, Nyírbátor-Hajdúszoboszló, Tiszalök— Tuzsér, Debreceni EAC-Baktalórántháza, Sárospatak- Tiszakanyár, Létavértes-Nagyecsed, Kemecse-lbrány, Kótaj-Várda SE. visszatérő Koczkával röplabda. Két hete a havazás következtében megbénult közlekedés átírta a bajnoki programot: a cudar körülmé­nyek okán a Honvéd Zrínyi SE nem merte vállalni, hogy „el­szánkózik” Tiszavasváriba. Az elmaradt NB Il-es női röplabdameccset, amely nem mellesleg az alapszakaszt záró forduló része, vasárnap (kezdés: 15 óra) pótolják a felek. Noha - a jelek szerint - az időjárás tartogathat még érdekességeket, ezúttal talán nem a tél újabb meglepetése szolgáltat témát. Ebben bízik Kolozsi János edző is, aki az eddigi utolsó, jászberényi ösz- szecsapást követően kritikus hangot ütött meg a vasvári csapat teljesítménye láttán. Ázóta persze, túlléptek ügyön az érintettek, annál is inkább, mivel örömteli fejle­ményről adtak hírt: gyermek- áldással „színesített” két és fél esztendő után visszatér a pályára Koczka Rita. A tapasztalt feladó mind­járt egy rázós mérkőzésen lendíthet a hazai közeg elő­nyét élvező tiszavasvári együttesen. km 0

Next

/
Thumbnails
Contents