Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-18 / 42. szám
452552 2012. FEBRUÁR 18.. SZOMBAT 8 Megyei tükör REDET «MiBannuüag Nem okoznak zavart az érvénytelenített kiírások Technikai hiba folytán vonták vissza a pályázati kiírásokat. nyíregyháza. A nyíregyházi önkormányzati tagintézmények vezetői állására tavaly decemberben meghirdették a pályázati kiírásokat, amelyeket azonban a napokban érvénytelenítettek. A nyíregyházi polgármesteri hivatalban arról érdeklődtünk, mi indokolta a pályázati kiírások visszavonását. Érdeklődésünkre a városháza sajtószolgálatától a következő válaszokat kaptuk: Egy technikai hiba folytán kellett visszavonni a tagintézmény-vezetői pályázatokat, amelyeket egyébként nem az önkormányzat, hanem az intézményvezetők írtak ki. A jogszabályi előírások szerint ez az ő kompetenciájuk és felelősségük. Ezt a hibát az oktatási osztály észlelte, és az intézményvezetőkkel való egyeztetés után vonták vissza a pályázatokat még időben, hiszen a pályázati eljárások előkészítő szakaszban voltak. Valamennyitagintézményben van megbízott tagintézményvezető, aki ellátja a vezetői feladatokat, így az oktatásinevelési munka területén ez | zavart nem okoz, és semmilyen módon nem függ össze a beiskolázással. Az új pályázati kiírást az intézményvezetők február 28-án teszik közzé a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ portálján. Vígjátékot mutattak be a lelkes demecseri diákok Az előadás egyik jelenete lo\7 - IMS- fotó-iskola DEMECSER. Immár második alkalommal mutattak be színdarabot a Demecseri Oktatási Centrum diákjai a napokban. Ez alkalommal Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékát adták elő a 12. b osztályos diákok. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel könnyebb volt rávenni a diákokat a szereplésre, sőt, mondhatni vágytak is rá. Nem lenne igaz, ha azt állítanám, hogy nem izgultak, egyeseknek a lábuk és a hangjuk is remegett a színpadra állván, de izgalmas feladatnak tartották ezt az utolsó közös produkciót még a legnagyobb próbatétel, az érettségi előtt. Norrison igazgató szerepében Balogh Zsolt, Lídiáéban Lakatos Anna, Fusz Antalként Tuza Roland nyújtott emlékezetes alakítást. A közönség pisszenés nélkül kísérte figyelemmel társaik produkcióját, nagyobb figyelemmel, mintha igazi színészek szerepeltek volna, hiszen ezen előadókat mindannyian ismerik, mindennap találkoznak velük a folyosón, s meglepődtek rajta, mikor más bőrébe bújva, új emberként álltak előttük a színpadon. - Remélem, hogy jövőre is találunk egy csapat oly lelkes diákot, akik ugyanilyen örömmel és lelkesedéssel továbbviszik a hagyományt - tájékoztatta szerkesztőségünket Dolhainé Fodor Enikő. Pálinkás vacsoraest a Kelettel! A Kelet-Magyarország szerkesztősége és a Zsindelyes Pálinkafőzőé sok szeretette; /árja 2012. március 2-án (péntek) a szerencsés előfizetőket Érpáré*. Zs "te/yes tanyára egy pálinkás vacsoraestre, ahol megismerkedhetnek a Zs ndetyes Pái -kafőzde által készített pálinkákkal egy érzékszervi bemutató A . sam Hangulatról az Érpataki Asszonykórus gondoskodik. a t-tj-en tilalmazza az utazást, a műsoros vacsoraestet, pálinkával együtt. Mit kell tennie? 20 szerencsés előfizető partnerével együtt részt vehet a Zsindelyes Kóstolóház vacsora-estjén. Küldje vissza a szelvényt 2012. február 24. (péntek) 12.00 óráig a Kelet szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). i oc'-tekra mindenképpen írják rá: Pálinkás vacsoraest a Zsindelyes tanyán. f'ece- előfizetőnek lenni! Töltsön el egy kellemes estét a Keíet-Magyarországgal! Cím* Tel.* E-mail. cím*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: P KELET Név* Miss Kelet-Magyarország Mini, tini és felnőtt kategóriában rendezzük meg a szépségkirálynő- választást. NYÍREGYHÁZA. Ki lesz a 2012- es év Miss Kelet-Magyarország szépségkirálynője, napilapunk arca és háziasszonya? Úgy érzed, hogy méltón viselnéd a Miss Kelet-Magyarország 2012 címet? Akkor jelentkezz, hogy megmérettesd magad a tavasz egyik legnagyobb nyíregyházi rendezvényén! Első alkalommal Szabolcsország gyengébbik neme messze földön híres, mégpedig szépségéről. A Kelet-Magyarország most arra vállalkozott, hogy megtalálja a legszebbek között is a legszebbet. így tehát az idén, hagyományteremtő szándékkal indítja el napilapunk az I. Kelet-Magyarország Szépségkirálynő-választást mini, tini és felnőtt kategóriában. A verseny kétfordulós lesz, ahol a zsűri nemcsak a megjelenést, hanem a versenyzők személyiségét, kommunikációs készségét is figyeli majd. Értékes nyeremények Az előválogatóba bárki bejuthat és közülük választjuk ki a döntősöket, akiknek pár hetük lesz felkészülni az április 29-én megrendezésre kerülő fergeteges versenyre. Ebben természetesen egy profi csapat segíti majd őket a fodrászon keresztül a sminkesen át a koreográfia betanulásáig. A finalisták közül senki nem távozik üres kézzel, mindenkire értékes nyeremények várnak, többek között karrier, utazás, szépségápolás, nyelviskola, és sok-sok játék. A döntőbe jutott versenyzőkre a közönség is szavazhat majd a napilapban található szelvények beküldésével, valamint a www.szon.hu internetes portálon keresztül, így kiderül kik lesznek a Miss Kelet-Magyarország szépségkirálynő választás 2012 közönségdíjasai a három kategóriában. A versenyt hatalmas showműsor keretében rendezzük meg a Móricz Zsigmond Színházban, ahol számos meglepetés-előadóval szeretnénk kedveskedni mind a versenyzőknek, mind a vendégeknek. A jelentkezéseket március 8-ig várjuk a rita.csutkai@ inform.hu, és a kelet@ inform.hu e-mail címre. A jelenfkezésedhez csatold önéletrajzod, egy portrét és egy egészalakos fotót. KM Április 29-én kiderül, kik a legszebbek FOTÓ: KM i8-o*r- * nyereményeket! Minden nap szépét a róla készült sorozat, digitális változatával ajándékozunk meg! Jelentkezni a szerk@szon.hu címen lehet. SZON-Kelet szerkesztősége LMP-sajtótájekoztató Erőszakos, arc nélküli Új Ellenállást hirdetnek nyíregyháza. - A tavaszi ülésszak során az LMP frakciójának egyik legfontosabb célja az lesz, hogy szembesítsük a kormányt a jogalkotási dömping során hozott gyenge minőségű, elkapkodott törvényekkel - nyitotta az LMP péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Priksz Gábor, a párt országos választmányának tagja.- 2011. december 23-án este végleg világossá vált számunkra, hogy a kormány semmilyen módon nem kíván együttműködni az ellenzékkel. Ezért gondoltuk úgy, hogy mi pedig nem kívánunk tovább asszisztálni az egyoldalúan előkészített törvények megszavazásához. így fogalmazódott meg bennünk az Uj Ellenállás gondolata. Ennek alapja, hogy a kormányzatot és a parlamenti többséget szeretnénk szembesíteni azzal, hogy intézkedéseik milyen hatással vannak az ország lakosságára. Ez a fajta ellenzéki munka ebben az értelemben egy ellenállás a kormány tevékenységével szemben, de azért szelíd ellenállás, hiszen ennek nem szeretnénk semmiféle erőszakos arculatot adni - szögezte le Priksz Gábor, aki hozzátette: fórumokat, előadásokat, vitaesteket szerveznek, hogy a vélemények révén szembesíthessék a kormányt az elhibázott „törvénydömping” kártékony hatásaival, km-tg Ügyeletes állatorvosok Február 18-án és 19-én a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi ügyeleti körben dr. Berecz Lajos (telefonszám: 06-30/495-5621), a baktalórántházi kistérségben dr. Gyene Bálint (06-30/958-7919), az ibrányi ügyeleti körzetben dr. Téri László (06-20/352- 7018), a nyíregyházi ügyeleti körben dr. Gubicz Pál (06-30/955-3463), a tiszalöki ügyeleti körben dr. Kokas Gyula (0620/4142-880), a mátészalkai ügyeleti körben dr. Szabó Ervin (06-30/9635-486), a csenged ügyeleti körben dr. Lázár István (06-20/984-0089), a nyírbátori ügyeleti körben dr. Vágó Árpád (06-20/9513-441), a nagykállói ügyeleti körben dr. Öschlager István (06-30/9655-781), a fehérgyarmati ügyeleti körben dr. László Imre (06- 30/303-9287), a vásárosnaményi ügyeleti körben dr. Kiss János (06-30/303-7163). A Hajdúdorogi Egyházmegye ünnepsége A100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye ünnepséget rendez Hajdúdorogon. Február 18., szombat: 8.00: lltrenye a templomban, 9.45: Imaóra a sportcsarnokban, 10: Kocsis Fülöp püspök köszöntője, 10.10: Szászfalvi László államtitkár beszéde, 10.20:1. előadás: Janka György - A magyar görögkatolikusság kezdetei és kialakulása, 11.00:2. előadás:, 11.30: Bélyegbemutató. A Magyar Posta Zrt. által kibocsátott centenáriumi bélyeg ünnepélyes bemutatása, 14.00:3. előadás, 14.30:4. előadás: Terdik Szilveszter - A hajdúdorogi székesegyház, egyházmegyénk szíve. Délelőtt és délután külön foglalkozások lesznek a kisgyermekek számára, 16.00: Vecsernye. Február 19., vasárnap: 7.00: Utrenye, 10.00: Püspöki szent liturgia, 18.00: Kiengesztelődési vecsernye (A rendezvény helyszíne: a Hajdú-dorogi Székesegyház és a Szent Bazit Oktatási Központ Általános Iskola). •> Óvják a kompot a jégtől Balsán A téli hideg leállásra kényszerítette a balsai kompot, de ilyenkor sincs pihenés, hiszen a komptest épsége miatt a jármű körül a jeget újra és újra ki kell vágni. fotó: szuromi Eleonóra Táblák segítik a legendák útján vándorló idegent szatmár. Turisztikai információs táblák igazítják útba a Szatmári Legendák Útján haladót: a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület munkatársai 10 településen helyezték el a közelmúltban az említett, esztétikus megjelenítésű marketing eszközöket. A táblákon a mintegy félszáz szatmári - 31 magyarországi és 15 romániai - település legendáját ismertető háromnyelvű leírás mellett a látnivalókról is képet adó térkép segíti a tájékozódást. Kvízmegfejtés 1435-ben még vott plébánosa, de ttz évvel később a cseh husziták elpusztították az akkori falut. a) Rakamaz HIRDETÉSEK