Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-06 / 5. szám
291835 JANUÁR 6„ PÉNTEK KELET Hazai tájakon 5 O MSZP-SAJTOTAJEKOZTATO Az általános bizalom már elfogyott, nagy a baj... nyíregyháza. Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a 20ll-es büdzsét négyszer módosította a kormány, ami a gazdaság élénkítésének elmaradását, illetve az állami intézmények működésének bizonytalanságát hozta magával. A bizalmatlanság azóta fokozódott. „Megérett az idő, hogy felszólítsam a megyei, kormány- párti országgyűlési képviselőket: érezzék kötelességüknek megkeresni azokat a politikai csatornákat, hogy más irányba tereljék a kormány munkáját. Jelenleg ugyanis a kormányzati gazdaság- és külpolitika is tragikus képet fest”. Ismét hangsúlyozta: az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése katasztrofális következményekkel járt, mivel igazságtalansága mellett a gazdaság élénkítésének, illetve a fogyasztás növelésének sem lett az eszköze. A kormány nemzetközi pénzintézetekkel folytatott, vesztett szabadságharca miatt pedig az általános bizalom is elfogyott az országgal szemben, így az euró árfolyama 320 forint fölé emelkedett, vagyis a forint történelmi mélyponton van. „Józan gazdaságpolitikára, igazságos és többkulcsos személyi jövedelemadóra, a pénzügyi rendszer kiszámíthatóságára, a beruházások támogatására és jogbiztonságra lenne szükség” - jelentette ki Tukacs István. km ■ M m 0 * t * I r * Keresztfeleves képzés: még lehet módosítani nyíregyháza. Még öt napjuk elküldésekor nem csatoltak van az adat- és sorrendmó- a jelentkezési lapjuk mel- dosításra, valamint hiányzó lé, vagy nem töltöttek fel az dokumentumaik beküldésé- e-felvételiben. re, feltöltésére azoknak, akik A módosítási kérelmek, va- a februárban induló képzésre lamint a hiányzó dokumen- jelentkeztek. A módosítás, tumok kétféleképpen juttat- hiánypótlás hivatalos határ- hatók el az Oktatási Hivatal ideje január 10-e. A 2012. évi részére, keresztféléves felsőoktatási A legegyszerűbb és leggyor- felvételi eljárásban jelentke- sabb elektronikusan feltölte- zők január 10-éig pótolhatják ni: a www.felvi.hu honlapról azokat a dokumentumaikat elérhető e-felvételi felületén, (bizonyítványmásolatok, de beküldhetők postai úton igazolások például a többlet- az Oktatási Hivatal, 1443 Bu- pontokról), amelyeket felső- dapest, Pf. 220 postacímre is. oktatási felvételi kérelmük km HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS LAKÁSKERESÉS Eladó ingatlant keresek Nyírbátor és 30 km-es vonzáskörzetében. Érd.: 0670/3389-131, 0630/520- 4512. (Dranka) 439470 Ez kihagyhatatlan! i Nyíregyházán a belvároshoz közel, csendes utcában felújított 3 szobás étkezős hőszigetelt családi ház, rendezett kis kerttel, áron alul eladó. A házhoz tartozik 2 tároló helyiség, garázs, pince, padlás, vízszivattyú, és riasztó. Ár: csak 15 millió Ft. Érd.0630-758-3093 ÉPÍTÉSI TELEK kertvárosi sorházból szélső 2 szintes lakás beépíthető padlástérrel eladó. Érd: 0630/934-3417 439324 Sóstóhegyen 1000 m2-es építési telek eladó. Víz, villany, fúrott kút, 100 m2-es műhelyépület, a telek előtt gáz, szennyvíz, lár: 4,9 M Ft. Érd.: 0670/9455-910. 441877 Sürgősen eladó Sóstón 2 szoba+ nappalis ház 720 nm telekkel, garázs, télikert, szerszámtárolő. Ár: 16,9 M Ft. Tel.: 30/2822-911. 441442 FÖLD, KERT Akác, nyár erdőt vásárolnék kitermelésre. Véghasználat, gyérítés, tisztítás egyaránt érdekel. Elérhetőség: +36302517048 437312 Bujon és környékén szántóföldet vennék. Érd.: 0630/9452-302. 440372 LAKÁSELADÁS Nyíregyháza, Árpád u. vasútállomásnál, 1. em. 48 nm, gázkonvekto- ros, tégla lakás pincével eladó. Ár: 7,5 M Ft. Érd: 70/2093-232 440848 Vásárosnaményban 62 m2-es, 2+1 szobás, téglaépítésű, központi fűtéses társasházi lakás eladó. Érd.: 0670/3373-288. 442120 Szántóföldet vásárolnék vagy bérelnék Nagykálló, Nyíregyháza, Tiszalök környékén. 30/498-6876,18 után 431140 Szántóföldet vennék vagy bérelnék Szabolcs megyében. Érd.: 0620/ 269-1092. 441960 35 nm, 1,5 szobás 6 em. hőszigetelt lakás, liftes épület, Május 1 téren sürgősen eladó. 42/440-883. 441581 10 hektár nyárfaerdő, 3,5 hektár akácerdő és 13 évesen eladó. Érd: 0630/718-0704 441914 LAKÁSCSERE GARÁZS Önkormányzati 2 szobás lakást saját tulajdonúra cserélek. Minden megoldás érd. 20/9690-366. 441667 Nyíregyháza, Árpád utcán fűtött 17 nm-es garázs, saját villanyórával, áron alul eladó. Tel.: 0675/608- 6222. 441906 1 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! 0 06 90 603-606 A hívás díja: 500 Ft/perc+áfa A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés abba az esetben elenik meg, ha a szöveg /isszaolvasasra került. ' értését fe'ad5aa?a 1 Hirdetése óral&.I ^ötöznapí Addig üti a vasat, amíg lehet A véletlennek köszönhetően találkozott a szakma rejtelmeivel. TUNYOGMATOLCS. „Addig üsd a vasat, amíg meleg!”- ezt vallja a Tunyogmatolcson dolgozó kovácsmester, aki télvíz idején is kitartóan gyarapítja műhelyének darabjait. Varga Ferenc még ápolja a hajdani mesterséget, mellyel már csak kevesen foglalkoznak Szatmárban. Eredeti végzettségét tekintve géplakatos, de e területen sosem érezte felhőtlenül boldognak magát. A feleség ajándéka Egy szerencsés véletlennek köszönhetően találkozott a szakma rejtelmeivel, amikor felesége a KovácsoltvasA lópatkó készítése a téli időszakban is elengedhetetlen Művesség című könyvvel ajándékozta meg őt. Ekkor vált kedvenc időtöltésévé a mesterség kutatása és tanulmányozása. A könyv olvasása során sikerült rátalálnia egy debreceni mesterre, akihez a zökkenő- mentes kapcsolatfelvételt követően tanulni járt. 1998-ban nézőként megtisztelte a Diósgyőri Kovácsversenyt, ahol ismeretséget kötött egy nagyvázsonyi kováccsal, kinek szakmai segítségét szintén szívesen fogadta a feltörekvő szerelő. így az ezredfordulón Nagyvázsonyban töltötte a tanulóidejét, amely alatt a szerszámkészítés fortélyait sajátította el, hiszen „egy jó kovácsmester magának készíti el a szerszámait!”. 2002-ben Varga Ferenc munka közben a tunyogmatolcsi műhelyben Fial munkájában Is segítik a mestert FOTÓK: A SZERZŐ már saját munkáival hívta fel magára a figyelmet a Penyigei Nagy Vásáron. 2003-ban árammentes bemutatót tartott a közönségnek a Szamosparti Találkozón, mely rendezvénynek nélkülözhetetlen attrakciójává alakult eme produkció. 2004-től több állomásponton is képviselte a kovácsoltvas művészetét: feltűnt a Hortobágyi Hídi Vásáron, Balmazújvárosban, a Vókonya Pusztai Pásztortalálkozón, s minden év utolsó napján részt vett a Budapesti Ügetőszilveszteren. Nős, két fiú boldog édesapja. Az általa készített tárgyakat a Mátészalkai Egyesületen keresztül folyamatosan zsű- rizteti a Népi Iparművészeti Osztálynál. Szeretné elérni az 5A és a 30B kategóriákat, hogy megkaphassa a Népi Iparművész címet. ötvözi a stílust és az Igényt- Hiszem, hogy a mesterség érdemes a megőrzésre, generációkra hagyományozásra. Fontosnak tartom, hogy gyermekeinket megismertessük becses hagyományainkkal, ennek érdekében már számos fesztiválon, rendezvényen részt vettem, lehetőséget teremtve a mesterség fortélyaiba való betekintésre - vallotta be Varga Ferenc, aki saját munkáiban igyekszik ötvözni a régi stílust a modern kor igényeivel, széles Szabolcs Leltároznak az okmányirodában Demecserben DEMECSER. Január 9-11. között, Legközelebb január 16-án, azaz jövő hétfőn, kedden és hétfőn nyitnak ki, attól kezd- szerdán a demecseri okmány- ve tudják ismét minden igényt irodában leltározás miatt szü- kielégítően kiszolgálni az ügy- netel az ügyfelek fogadása, feleket. km Demecserben három napig tart a szünet fotó: km-illusztráció ÉPÍTŐANYAG Cserépkályha 2 db 4x2,5x7-es, 4x2,5x8-as nagyon jó állapotban beépítve is eladó. 20/570-7130. 441871 Szárított kukorica eladó. Ár: 4800 Ft+ÁFA. Érd.: 0620/534-9217. 442065 ÁLLAT WKKKKk AKCIÓ! 12db szopós bika, 3 db üsző, bivaly, szamár, 160 kg-os bikák eladók. 06-20/923-0794. 442033 1 GÉP, SZERSZÁM Eke, lengyel, 3 köldökös és ásóborona 280 cm széles eladó. Ár: 180 E Ft-tól. Érd.: 0630/548- 4542. 441878 Fehér, kukoricás, vágni való csirke, kiváló minőségű, 1,5-3 kg-os csak 390 Ft/kg. Házhoz szállítás megoldható. Nyíregyháza, Szabadságbokor 1/a. Érd.: 0630/755-2579. 441973 IVECO STRAUS fülke és 4 fejes váltva forgató eke, eladó telefon: 06-30/9357-865 Fiatal hússertések 120-160 kg-ig eladók Nyírbátorban. Szállítás megoldható! Érd.:06303715325 439610 Textima iprai gyorsvarrógép 380 V helyhiány miatt eladó. 0620/341- 1746. 441857 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terheltre is. Tel: 20/972-9112. 438980 Magyar szürke bikák és üszők eladók. Érd.: 47/380-722, 0630/ 388-4647. 441861 Malacok, süldők, hízók eladók Paposon. Érd.: 0670/775-1409. 442072 [ KÖZLEMÉNY Tyúkvásár! Barna, fiatal 2 kg feletti tojótyúkok 240 Ft/db január 11-től. Nyíregyháza Vargabokor. Tel.: 0620/9370-200. 442008 TÁJÉKOZTATÁS A Groupama Garancia Biztosító Zrt. tulajdonát képező 5050801 - 5050830 sorszámú nyugtatömb 0 2011. év december hónap 31. napjától érvénytelen. 1 db 650-700 kg-os magyar tarka 6 éves fejőstehén eladó. Érd.: 0620/260-9479. 441975 1 hetes magyar tarka üszőborjú eladó. Érd.: 0620/571-2734. 442047 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Alma nagy mennyiségben eladó! Fajtája: Idared, Jona Gored, Fiorina.Tel:06703867468 440334 Káposzta (agressor) kis és nagytételben, étkezési burgonya eladó. Tel:06-20-621-2595 441959 Olaszliszkán furmint bor 270 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 441795 NÖVÉNY Csíkos napraforgót veszek. Tel.: 0670/354-8526. 441437 Káposzta és vöröskáposzta eladó. Érd.: 0630/5677-402. 441864 Nagy tételben is étkezési és takarmányburgonya, búza, olajnapraforgó, és hízósertések eladók. Érd.: 0630/9831-917. 441599 EGYÉB ELADÁS Több ezer m3 nemes nyár tarvágás lábon eladó erdőfelújítással. Kaukció szükséges. Ajánlatokat zárt borítékban kérünk. Borítékbontás 2012. február 10-én. Érdeklődni: 06-30/239-8290. 441893 Vetőburgonya (fémzárolt elit és 1. fokozat) Cleopátra, Red-Scarlett, Bella Rosa, Desiree, Agria, Aladin, Hópehely, Százszorszép fajták 50 db-os minigumó ill. 30 kg-os kiszerelésben eladó. Tel.: 0620/559- 3252, 70/546-1140. www.vetobur- gonya.hu 424573 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása. Tel:20/ 415-80-98 _____________438899 Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 3 tonnáig - igény szerint rakodókkal - zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság. Ár: 95 Ft/km. Tel.: 30/248-9802. 441856 Palatető szigetelés-mosás bontás nélkül.12 év gar. Tavaszi előrende- lés.30/2933-485,42/470-020. 441891 PÉNZ Akciós hitelek Ft alapon szabad- felhaszn., vásárlásra hitelkiváltásra akár előzetes ktg. nélkül is. A felvett hiteleket be is biztosíthatja. Személyi hitelek 70 E Ft jövedelemtől, nyugdyasoknak is. Több banki kapcsolat. 30/7373- 821,70/4546-289,30/7375- 097,70/4546-821. 441873 MUNKAHELYET KÍNÁL Belvársoi sörözőbe fiatal, jó megjelenésű pultos hölgyet keresünk. Jelentkezni 9-17 óra között. Tel.: 0630/9834-721. _________441921 Dolgozz külföldön! Luxushajőkra és szárazföldre keresünk munkavállalókat. Teljes körű ügyintézést, szükség esetén felkészítő tréningeket biztosítunk. www.hajopincer.hu (0630)301- 4088 Kedvenc szakbolt Nyíregyházi üzletébe hús-hentes áru eladót keres felvételre kiemelt kereseti lehetőséggel. Jelentkezni a gastrohus2@t-online.hu e-mail címen lehet január 20-ig. 441743 Kereskedelmi cég területi képviselőket keres azonnali kezdéssel.Feltétehjogosítvány,jó komm.készség.Kínálunk:Hx bér+magas jutalék,mobil,céges autó.Személyes tájékoz- tatás:2012.01.09(hét- fő)17óra,Butykai Művelődési Ház,Nyháza,Benkő l.u.l.Telefonos tájékoztatás nincs! _______439728 Kínai ételek készítésében jártas szakácsot keresek Újfehértón! Előny ha nem dohányzik! Tel: 70/ 2842801 ______________442084 Mechanikus és elektromos szerelőket (gép össze és szétszerelőket), valamint szerkezetlakatosokat (hegesztőket) keresünk Nyírbátorba. Önéletrajz: kulcsar.istvan@hsakft.hu . Tel: 30/ 507-1961 441910 Nyíregyházi tanácsadó cég pályázat- és/vagy projektmenedzselő munkatársat keres.Bővebb információ:42/506-338 (kérje a Titkárságot) vagy www.euroad- vance.hu honlapon. 440628 Otthoni dolgozókat keresünk azonnali kezdéssel, kiemelkedő bérezéssel. A munkaidő kötetlen, hosszútávú, szaktudást nem igényel. Kérje tájékoztatónkat bizalommal, válaszborítékot mellékelve. Silver Net Hungary Kft. 1144 Budapest, Rátót út 18- 20. Villanyszerelőt B. kategóriás jogosítvánnyal értintésvédelem szabványossági felülvizsgáló bizonyítvánnyal felvesz kft. Regisztrált munkanélküli előnyben. Tel.: 20/991- 9955. 440777 Ausztriai, németországi munkalehetőségek mindenkinek! Szakmunkák, segédmunkák! 06-30/449- 3848,06-30/449-7280. 439469 OKTATÁST VÁLLAL Aranykalászos Gazda, Targonca vezető tanfolyamot indítunk. Tel: 30/2283281 Nytsz:09-0418-04 _________________________________439236 Biztonságiőr tanfolyamot indítunk a megyében.Költsége:37e Ft. Tel: 30/2283281 Nytsz: 09-0148-04 _________________________________435152 Élelmiszer- és vegyi áru tanfolyam indul Kisvárdán. Tel.:45/500-290. 430911 Kéz- és lábápoló, műkörömépftő OKJ tanfolyam indul gyakorlati hel- lyel. Tel.: 42/506-972 43sioi Kisvárdán eszperantó nyelv- tanfolyam indul. Tel.: 45/500-290 435117 Folytatás a 13. oldalon! HIRDETÉSEK