Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-13 / 11. szám
2 Mindenfelől KELET 2012. JANUÁR 13., PÉNTEK Christian Wulff fotó: net Lemondásra szólították fel a német államfőt BERLIN. Németországban nyil- vánosanlemondásraszólította fel Christian Wulff államfőt a pártja, a kereszténydemokrata CDU egy parlamenti képviselője. Karl-Georg Wellmann úgy vélekedett, hogy a félmillió eurós lakáshitele és a baráti kölcsön körüli botrány kezelése miatt bírált államfő számára még „egy borzalmas végjáték is jobb lenne, mint a vég nélküli borzalom”. mti Decemberben a fogyasztói árak éves szinten a várakozásoknak megfelelő 2,1 százalékkal, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal nőttek Németországban. Elemzők 2,1 százalékos éves és 0,7 százalékos havi inflációt vártak decemberre. Novemberben 2,4 százalék volt az infláció éves és o százalék a havi mértéke. Szeptemberben 2,6, októberben 2,5 százalékos volt az éves infláció. Forráscsökkenés lesz újra az egészségügyben? Budapest. Újabb 11 százalékos forráscsökkenést jelent az egészségügyben a Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek Szövetsége (MKRSZ) szerint az elmúlt évi ,2 százalékos infláció és a forint euróval szembeni gyengélkedése. A szervezet közleményében hozzátette: ezen felül, mivel a korábbi tulajdonos önkormányzatok kórházaikat, rendelőiket saját forrásból is támogatták. mti Eldöntöttem, hogy nem fogok egy olyan cseh kormányban ülni, amely a Cseh Köztársaságot az európai integráció fő vonalán kívülre viszi. KAREL SCHWARZENBERG Schwarzenberg lemondással fenyegetődzik PRÁGA. Lemondással fenyegetődzik Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter, ha országa nem fogadja el minden feltétel nélkül az Európai Unió új közös költségvetési és gazdasági politikáját és nem mond le szuverén állami költségvetéséről. A cseh diplomácia vezetője a Lidové Noviny című konzervatív prágai napilap csütörtöki számában nyilatkozott. mti JEGYZET M. Eskütétel magyarul agyarnak lenni: büszke gyönyörűség! - írja Sajó Sándor a Magyarnak lenni című versében. Valóban büszkék vagyunk szép anyanyelvűnkre, küzdelmes és hősies történelmünkre, a Duna és a Tisza folyók melletti szelíd és gyönyörű tájakra. Ez érzés nemcsak a mi, a Magyarországon élők keblét feszíti, hanem mindazokét, akik a magyar anyanyelvet beszélik szerte a nagyvilágban. Ezt tükrözi az is, hogy több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben a magyar államhoz, és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok. Igaz, már korábban is megkaphatták volna a magyarságukat igazoló okiratot a más országokban élők, de az ezzel kapcsolatos népszavazás 2004. december 5-én eredménytelen lett az alacsony részvétel miatt. Megható történeteknek is lehettek szemtanúi az állampolgársági eskütételek résztvevői. Például a legidősebb kérelmező egy 104 éves bácsi volt, aki Munkácson született, és a történelem folyamán kétszer veszítette el magyar állampolgárságát. Lélekben is erősek, akik vállalják a kettős állampolgárságot, hiszen számolniuk kell azzal is, hogy esetleg hazájukban ellenségnek tekintik őket... magyar@inform.hu uKtrm.nTTm Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága január 20-i rendkívüli ülésén hallgatná meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, a 27 tagú testület kilénc nem kormánypárti tagja közül nyolcán kérték a rendkívüli ülés összehívását. © DEVIZAÁI (2012.01.12.) PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 310,20 -0,80 USA dollár 243,33 +0,10 Svájci frank 256,03 -0,35 Angol font 373,34 -2,96 Román lej 71,40 +0,15 Ukrán hrivnya 30,34 +0,09 Horvátkuna 41,14 -0,11 Lengyel zloty 69,66 +0,01 & gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB EU-alapok befagyasztása: csak a legvégső esetben lesz Munkában az Európai Bizottság fotó: internet Az unió nem szeretné Magyarországot rögtön elítélni, mondja az elemző. BUDAPEST.új szakaszba léphet a hazánk ellen folyó túlzottde- ficit-eljárás, mivel a kormány intézkedései nem voltak elegendők a hiány csökkentésére az Európai Bizottság szerint. Bár Brüsszel a kohéziós alapok befagyasztásának lehetőségét is meglebegtette, ez egyelőre csak távoli veszélynek tűnik. Leállnának a beruházások Mit jelentene hazánk számára a kohéziós alapok befagyasztása? - kérdeztük Gyomoré Mátét, a Magyar Progresszív Intézet politikai elemzőjét. Mint kifejtette: mivel a kohéziós alapok esetében még nem történt nagyobb mennyiségű kifizetés, ezért ott több mint 2 ezer milliárd forint megvonására lehet számítani. Mindez azt jelentené, hogy az összes közlekedési nagyberuházás leállna, ahogyan a hulladékgazdálkodási, szennyvíz-elvezetési és ivóvízhálózatHosszú távon a megoldás a szerkezeti átalakítás lehet... GYÖMÖREMÁTÉ w fejlesztési projekteket is fel kellene függeszteni. Az ezekkel foglalkozó vállalkozások így rendkívül nehéz helyzetbe kerülnének, ami hosszabb távon akár elbocsátásokhoz is vezethet, arról nem beszélve, hogy az elmaradó beruházások így nem járulnak hozzá a gazdasági növekedéshez, az egyes beszállítók finanszírozásához. A megnövekedő szociális kiadások és az elmaradó bevételek pedig tovább növelnék a költségvetési feszültségeket. Az elemző rámutatott: a kohéziós alapok befagyasztását egy hosszabb egyeztetési folyamat előzi meg, a kormánynak tehát elméletileg elég ideje van arra, hogy ezt elkerülje. Ráadásul további költségvetési kiigazítással a kabinet azt is igazolni tudja, hogy kész arra, hogy az Európai Bizottság kritikáira érdemben reagáljon. Csak végső esetben Ugyanakkor az unió sem szeretné az országot rögtön elítélni, láthatóan a támogatások befagyasztásához tényleg csak a legvégső esetben nyúlnának. Arról nem beszélve, hogy minden további szankció nagyban függ attól, hogy sikerül-e (és ha igen, milyen) megállapodásra jutni az IMF-fel és az Európai Unióval a MagyarorAz elemző szerint a kormánynak a jelenlegi helyzetben nincs sok választási lehetősége. A brüsszeli feltételek nem teljesítése esetén az IMF hitel-megállapodást és végső soron az államcsődöt is kockáztatja a kabinet. Ez utóbbi pedig a kormánypártok bukásához vezethet, racionálisan szágnak nyújtandó hitel formájáról. A hiánycsökkentésről szólva az elemző úgy vélekedett: átmeneti, rövidtávú megoldásként további, fogyasztáshoz köthető adók növelésére, minisztériumi zárolásokra, esetleg egyéb különadók kivetésére még mindig van lehetőség, azonban ezek az intézkedések a költségvetés strukturális hiányát nem csökkentik. Hosszú távon az egyetlen megoldás csak a költségvetés szerkezeti átalakítása lehet, azonban láthatóan ebbe csak vonakodva akar belekezdeni a kormány.- Mindez persze érthető, hiszen a reformok szükségképpen érdeksérelemmel járnak, pozitív hatásai pedig csak később érzékelhetőek. Lassan a ciklus félidejéhez érkezünk, amikor már politikai értelemben kockázatos ezekbe belevágni - tette hozzá Gyomoré Máté. ém-he tehát a kormány kénytelen teljesíteni az Európai Unió feltételeit. Az pedig elsősorban a kommunikációs stáb dolga, hogy mindezt meghátrálásként, fordulatként, vagy pedig ésszerű kompromisszumként, esetleg győzelemként értékelik-e a választópolgárok - fogalmazott a szakember. Nincs sok választása... honosítási kerelem jött Békülékenyebbek lettünk Budapest. Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben, és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kereszténydemokrata politikus az előző év adatait összegezve elmondta, hogy összesen 202 148 honosítási kérelmet regisztráltak, s az eljárások során 95 322 névmódosítás is történt, ami több mint 1,5 millió iratmellékletet jelent. Semjén Zsolt példátlanul sikeresnek nevezte a honosítást, amelynek során a magyar közigazgatás „felülmúlta önmagát”. Jelezte, az ügyintézés három hónapos határidejét tartani tudják, ez alól csak azok az esetek jelentenek kivételt, ahol hiánypótlásra van szükség. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a honosítást minden esetben szigorú köz- és nemzetbiztonsági, valamint terror-elhárítási ellenőrzés előzi meg, és akinél komoly kockázat merül fel, az nem kaphatja meg az állam- polgárságot. Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI kérdésére azt mondta, hogy ezres nagyságrendben kellett a tavalyi évben kérelmet elutasítani. Semjén Zsolt hozzátette: e téren a „legszigorúbb vonal” híve, Magyarországnak nincs szüksége olyanokra, akik idegen titkosszolgálatok által „érintettek”, vagy szélsőséges nézeteket vallanak. Wetzel Tamás elmondta még a sajtótájékoztatón, hogy hatalmas nyomás nehezedett a közigazgatásra, a kérelmek száma ugrásszerűen megnőtt, hiszen 2010-ben még csak ötezer állampolgársági kérelem érkezett. mti Londoni elemzők: „az első negyedévben meglesz a megállapodás.” London. Londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki előrejelzése szerint „jó esély van arra”, hogy már az idei első negyedévben megszületik a megállapodás Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között egy készenléti támogatási csomagról, és az ettől várható előnyök ismeretében a vitatott jegybanktörvény sem jelenthet „komoly akadályt” az egyezség előtt. Piaci nyomás hatására A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege a közép-kelet-eu- rópai térség idei kilátásairól befektetők számára összeállított, csütörtökön Londonban ismertetett átfogó prognózisában Magyarországról azt írta, hogy előzetes várakozásainak megfelelően „az intenzív piaci nyomás” hatására a magyar hatóságok hangneme „sokkal békülékenyebbé vált”, és a kormány most már kész előfeltételek nélkül tárgyalni a valutaalappal. A Morgan Stanley londoni elemzői szerint egy 15-20 milliárd eurós, két évre szóló program elégséges lenne a piacok megnyugtatásához Magyarországgal kapcsolatban. mti @ EMLÉKEZÉS A DONIAKRA Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg emléktáblájának koszorúzásán, az 1943- as doni hadműveletek 69. évfordulóján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum belső udvarán tartott megemlékezésen. FOTÓ: MTI, KSZ