Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-16 / 268. szám
2011. NOVEMBER 16.. SZERDA 10 Sport Gólt szerzett a negyedik brazil labdarúgás. A bajnoki év elejétől bevethető Cabral de Paula Edmar, azaz Cafu, Da Conceicao Silva Jose Carlos, azaz Ze Carlos és Goncalves da Silva Reinaldo után október közepétől kezdve egy negyedik brazil labdarúgó is bevethető az NB III-as ibrányi csapatnál. Da Silva Flavio Adriano a csapat vasárnapi, Nyírbátor elleni mérkőzésén (2-4) betalált a kapuba is, a felnőttek között először. A mindössze 18 esztendős támadó az ifjúsági csapatban is bevethető, és a másodosztályú bajnokságban négy mérkőzésen hatszor volt eredményes. Az érvényes NB III-as szabályok szerint a négy brazilból egyszerre csak három lehet a pályán, nem véletlen, hogy a vasárnapi összecsapáson is az egyik honfitársa, Reinaldo helyére állt be Adriano. km Adriano betalált a Nyírbátor ellen FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Százados a nagyecsedi kispadon Feczkó Tamás (középen) századik ecsedi meccse jön fotó: racskó tibor Atiszalöki mérkőzésen jubilál Feczkó Tamás, aki három vereség után újra megérezhette a siker ízét. labdarúgás. Feczkó Tamás a maga 34 életévével a legfiatalabb edző az NB III. Ti- sza-csoportjában, mégis ő a legrégibb bútordarab, hiszen egyik csapatnál sem az a szakember ül már a kispadon, aki 2008 nyarán volt, amikor Feczkó munkához látott a Rákóczinál. A hétvégén jelentős mérföldkőhöz érkezik az első felnőttcsapatánál dolgozó szakvezető, aki a tiszalöki mérkőzésen a századik bajnokin vezeti harcba legénységét. A jubileumra a Cigánd elleni bravúros 2-l-gyel melegített a tavalyi bajnok, de amit a korábbi három fordulóban átélt a csapat és edzője, arra a megelőző 95 fellépésen nem volt példa. Hogy tudniillik...-... a tavalyi bajnokságban összesen négyszer kaptunk ki, most pedig egy hét alatt háromszor - utalt a szombat- szerda-szombat ritmusban elszenvedett Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló és Tuzsér elleni vereségekre Feczkó Tamás. - Ez kicsit megfogta a társaságot, de mint mindennek, ennek a kudarcsorozatnak is megvolt a maga oka, amit a vezetőség és a csapat is nagyon jól tud. A talpra állásban a múlt héten több dolog is segített: nagyon jólesett a csapatnak, hogy kedden a város- vezetés biztosított bennünket arról, hogy mellettünk állnak és teljes mértékben támogatnak minket; oldotta a hangulatot a szerdai karaoke-verseny, amelyet a „Szállj el, kismadár” című slágert előadó csapat nyert meg; pénteken pedig jót tett a játékosok lelkének, hogy Fodor András elnök úr sikeres túrát tett... Ezek is kellettek ahhoz, hogy a második félidőben, tíz emberrel futballozva fordítottunk a nagyon jó képességű Cigánd ellen. Három és fél év alatt ez Volt az ötödik olyan mérkőzésünk, hogy gól- és emberhátrányban játszva sikerült megnyernünk a mérkőzést. Még mielőtt szabályváltoztatási javaslattal fordulnának az MLSZ-hez az ecsediek, mondván, hadd kezdjék minden meccsüket tíz emberrel, a szombati jubileum kapcsán felmerül: 2008 nyarán gondolta volna az érintett, hogy eléri ezt a számot? Felejthetetlen pillanatok- Nagy büszkeséggel tölt el, hogy negyedik éve, pontosabban mivel én féléves ciklusokban gondolkodom, immár a hetedik szezonban ülhetek a nagyecsedi kispadon - így Feczkó Tamás. - Nem gondoltam volna, hogy így alakul, de az igazsághoz tartozik, hogy négy olyan félévünk volt, amikor a fényárban úsztunk, kettő, amikor a napsütéses oldalon álltunk, a mostaniban pedig kicsit kijut nekünk az árnyékos részből is. A szurkolóink éppen mostanság bizonyítják, hogy nemcsak a sikerek idején, hanem a nehezebb időszakokban is mellettünk állnak, és ez is erőt ad a munkához . Még élek, nem felejtem a tavalyi bajnoki címünket, a kupamenetlésünket, amely a Löki ellen tizenegyespárbajjal ért véget, a három évvel ezelőtt újoncként kiharcolt bajnoki ezüstérmünket, de a legbüszkébb arra vagyok, hogy olyan játékosokkal dolgozhatok együtt, akik a hibáimmal együtt elfogadnak és bíznak bennem. Emellett szükségünk van egy olyan elnökre is, aki él-hal a csapatért. Jön az újabb sikerkorszak? Feczkó Tamással ezüstéremmel nyitott a Nagyecsed, aztán ötödik helyen zárt, majd következett a bajnoki cím, most pedig tizedik a Rákóczi. Ezek szerint minden kiugró évet egy kis visszaesés követ?- A sikerek után mindig nehezebb motiválni a játékosokat, a jelek szerint másodjára estünk ugyanabba a hibába, de legalább már most tudjuk, hogy a következő évünk újra kiugró lesz - válaszolta a tréner. - Egyébként pedig valamennyi enbé hármas csapat kispadján ülni rangot jelent, azt pedig a saját bőrömön érzem, hogy az évek múltával a Nagyecsed lett az osztály egyik legmeghatározóbb tagja. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezt a csapatot irányíthatom, a századik bajnokira pedig azért lehetek majd büszke, mert az edzők élete nem életbiztosítás. Tisztában vagyok vele, hogy életem végéig nem leszek edző Nagyecseden, de amíg számítanak rám, és ameddig nincs magasabb osztályú lehetőségem, addig szeretném szolgálni a csapatot. Van annak némi pikantériája, hogy a századik meccs éppen Tiszalökön köszönt a trénerre, hiszen éppen tíz éve annak, hogy tiszalöki játékosként elkezdte az edzősködést a helyi ificsapattal, amellyel megnyerte a megyei másod- osztályú bajnokságot. Jubileumra tehát jubileum lesz a válasz! KM-BT Feczkó Tamás Irányításával a nagyecsedi csapat mérlege az alábbi az NB lll-ban 2008/2009 (2. hely): 30 17 6 7 56-35 57 2009/2010(5.): 26 12 6 8 41-28 42 2010/2011(1.): 30 19 7 4 71-31 64 2011/2012(10.): 13 5 3 5 20-20 18 összesen: 99 m in _íi_ 24 188-114 IBI A vizsgált időszakban a fordulók több mint harmada után, összesen 34 alkalommal állt élen a Nagyecsed, és a játéknapok több mint fele után, összesen 54-szer a dobogón (12 második és 8 harmadik hely). A „kis” Fekete bronzzal kezdte a fedeles idényt lovassport. Űjhartyánban kezdődött a fogathajtók fedett pályás idénye, a Pest megyei településen 39 induló részvétele mellett rendezték meg azt a kettesfogathajtó válogatóversenyt, amelynek első nyolc helyezettje a december első hétvégéjén esedékes budapesti világkupafutamra kvalifikált. A mezőnyben három szabolcs-szatmár-beregi hajtó volt, közülük kettőnek sikerült az üdvözülést jelentő pozíciókban zárnia: ifjabb Fekete György (Nyíregyházi FSE) a harmadik helyen végzett - nagyon kevés hiányzott neki az ezüstéremhez -, Margitai Sándor (Újfehértói LBSE) pedig a nyolcadik pozícióban zárt. A harmadik megyebeli hajtó, Mezei Zsolt (Bokortanyák LSE) tizenkettedik lett. Ami pedig a további programot illeti, a hétvégén Szirmabesenyő-Baloghlige- ten, november 26-án pedig Debrecen-Oláhtanyán rendeznek újabb fedett pályás viadalokat, amelyekről az országos bajnokságra lehet eljutni. Az ob-t ismételten Űjhartyánban rendezik majd, ami a jelek szerint kedvező terep megyebeli versenyzőink számára. km Ifjabb Fekete György a harmadik helyre hajtott fotó: tudósítónktól Botos Sándor kötélidegekkel büntet A mátészalkai futballista négy góljával szinte egyedül nyerte meg az Újfehértó elleni meccset. LABDARÚGÁS. Botos Sándor bírja a gyűrődést. No meg aligha küzd szívproblémákkal. A mátészalkai futballista négy gólt hintett az Újfehértó elleni szombati fellépésen - kis túlzással egyedül nyerte (4-2) meg csapatának a megyei első osztályú összecsapást. Az idegei is kötélből lehetnek: a világ legtermészetesebb módján két tizenegyest is bevarrt az ominózus találkozón, ráadásul nem először mentette meg a kutyaszorítóba került szatmáriakat. Több Is lahatett volna- Nagyon örültem, volt egy kis ünneplés is, a részletekbe inkább nem mennék bele, de azért nem vittem túlzásba - szellőztette meg Botos Sándor, hogy koccintott a szombati alakításra. - Mesterhármast már szereztem a szálkái csapatban: októberben, a Tiszavasvári ellen 5-2-re megnyert meccsen, az is emlékezetes számomra, a szombati, persze ezt is felülmúlja. Rúghattam volna többet is, ugyanakkor megpróbáltam kiszolgálni a társakat is, megérdemelték, sajnálom, hogy nekik nem sikerült a kapuba találni. Mindenesetre köszönettel tartozom nekik, a többieknek, elvégre a foci csapatjáték, nélkülük én sem boldogulnék. Azt is el kell mondjam, le a kalappal a játékvezetés előtt, korrekten bíráskodtak, és ezt nem azért emelem ki, mert két tizenegyest is kaptunk. Rendszerint én rúgom a „tiziket”: ősszel a negyedik büntetőt értékesítettem, lekopogom, eddig még nem hibáztam. Ebben a „műfajban” a legemlékezetesebb a két hete játszott Nyírcsaholy elleni hazai meccs volt: a 93. percben ítéltek tizenegyest a javunkra, belőttem, ami pontot ért, így lett kettő-kettő az eredmény. Botos Sándor - az Újfehértó elleni meccsen - magasan kiemelkedett a mátészalkai csapatból FOTÓ: SIPEKI PÉTER Botos Sándor alig tíz hónapja igazolt Nyírcsaholyból jelenlegi egyesületéhez, eme döntést - gyaníthatón - egyik fél sem bánta meg. A huszonnyolc éves csatár az aktuális szezonban tizennégy gólt vágott, fényesen bizonyítva: jó szemmel szúrták ki őt a mátészalkai stáb tagjai. Megbecsüli a helyzetét- Jól érzem magam Szálkán, a körülmények megfelelőek, a vezetők, a szponzorok megteremtik a megfelelő hátteret, aki kicsit is benne van a futballban, tudja, ezt manapság nagyon meg kell becsülni. Szívem szerint, ha lenne rá lehetőség, innen már csak magasabb osztályba mennék, kíváncsi vagyok, mire lennék képes az enbé háromban... A megye kettőben huszonhét góllal is zártam már egy idény, arra törekszem, hogy felülmúljam azt a teljesítményt. Minimális tervem: tizenöt őszi mérkőzésen tizenöt gólt szeretnék elérni, ami jól mutatna, mivel még van két forduló, csalódott lennék, ha nem valósulna meg... Ameny- nyiben összejön, azt hiszem, megtettem a magamét, km-kt Női, 7. forduló Honvéd Zrínyi SE-TIszavasvárl SE 3:1(21,13,-16,23) Békásmegyer, 50 néző, v.: Árpás, Harsághi. Tiszavasvári: Répánszkiné, Szombati A„ Török Sz„ Homoki J., Varga V„ Tóth D. Csere: Nagyné, Benedek E. Edző: Kolozsi János. A vendégek nagy küzdelemben, szoros mérkőzésen veszítettek. ________________ Az NRK-Nyfregyháza-Eger mérkőzést későbbre halasztották. O ASZTALITENISZ NB III., férfi Várda ASE-Mezőtúri AFCII_______0-9 A két páros elvesztése után Pokol Péter vezetésével eredt ellenfele nyomába a kisvárdai csapat, amely kiharcolta a döntetlent a halasztott mérkőzésen, sőt, a végére győzelmi esélye is volt. Győztek: Pokol P. 4, Márföldi 3, Újvári 2. O ASZTALITENISZ: Megyei csapatbajnokság 7. forduló Ajak SE I-Anarcsl DSK 14-4 Győztek: Juszku 4, Varga F„ Spekker 3-3, Szakszón 2, a Varga F„ Szabó J. és a Juszku, Spekker páros, illetve Nagy A„ Csépke 2-2. ____________ Ajak SE »-Mátészalkai MTK ____________5-13 Gy.: Filep, Sási, Pálfi, Bacsa és a Fllep, Pálfl páros 1-1, illetve Hegedűs Z„ Hegedűs I, Lukács B. 4-4 és a Hegedűs T„ Lukács B. páros. ______________ Nyírbátori ASE Hl-Fehérgyarmatl VSEI _____B-10 Gy.: Majoros M„ Szeles B. 3-3, Veress A. és a Majoros M„ Veress A. páros 1-1, Illetve Kereszti 3, Varga S„ Bodó Á„ Mikes J. 2-2 és a Bodó Á„ Varga S. páros._________ ____ Fehérgyarmati VSE ll-Kék SE 14-4 Gy.: Orosz E. 4, Kósa Á„ Garda, Balogh A. 3-3ésaKósaÁ„ Balogh A. páros, Illetve Szöllősl B„ Csiszár L„ Tóth T. és a Szöllősl B„ Csiszár L. páros 1 -1. ____________________ Vltka SE-Trló-Maxl Kamacsa ___________4-14 Gy.: Orosz F. 3, Bányász Zs. 1, Illetve Joó Z. 4, Zolcsák, Gergely Gy. 3-3, Damasiewich 2 és a Zolcsák, Damaslewicz és a Joó Z„ Gergely Gy. páros. _____________________ Nyírtét KSE-ATC Nagykálló____________7-11 Gy.: Gyulai L. 3, Garad 2, Soós P. és a Gyulai L, Lengyel páros 1-1, Illetve Jónás S. 4, Nagy S. 3, Papp S. 2, Mészáros S. és a Papp S„ Nagy S. páros 1-1. ______________________ NyltpazowySE-ZáhonylVSC _________________2-16 Gy.: Vaszlovics, Tarkó í-1, illetve Petró L, Lovácsi, Humicskó 4-4, Fazekas T. 2, a Petró L, Juhász J. és a Fazekas T„ Humicskó páros 1-1.___________________________ 8. forduló Vltka SE-AJakSI II_________________________18-0 Gy.: Lakatos Sz„ Matuzsa, Bányász Zs., Orosz F. 4-4, a Lakatos Sz„ Matuzsa és az Orosz F„ Bányász Zs. páros. _______ Nyírtét KSÉ-Fehérgyarmatl VSE I 1-17 Gy.: Soós D. 1, Illetve Kereszti, Bodó Á„ Varga S. 4-4, Mikes J. 3, a Kereszti, Mikes J. és a Varga F„ Bodó Á. páros. ________ ATC Nagykálló-Ajak SEI 3-15 Gy.: Jónás S. 2 és a Papp S., Hrlczu páros, Illetve Varga F., Szabó J. 4-4, Juszku. Spekker 3-3 és a Juszku, Spekker páros. Fehérgyarmati VSE Il-Trl6-Maxt Kameen _____1-17 Gy.: Balogh A. 1, ill. Joó Z„ Zolcsák, Gergely 4-4, Damasiewlcz 3, a Zolcsák, Joó Z. és a Damaslewicz, Gergely Páros. _______ NyírpazonySE-NyíibétoriASEIII _____________6-12 Gy.: Vaszlovics 3, Tarkó 2, Német M. 1, illetve Újlaki B. 4, Szeles B. 3, Veress A. 2, Molnár D„ az Újlaki B„ Szeles B. és a Veress A., Molnár D. páros 1 -1. Anarcsl DSK-Mátészalkal MTK 8■10 Gy.: Nagy A. 3, Lakatos F„ Csépke 2-2 és a Lakatos Sz„ Kindák páros, illetve Hegedűs T. 4, Lukács B, 3, Hegedűs Z. 2 és a Hegedűs T„ Hegedűs Z, páros. Kék SE-Záhonyl VSC 4■14 Gy.: Csiszár L. 2, Nagy A., Tóth T. 1 -1, illetve Petró L„ ifj. Petró L 4-4, Juhász J„ Humicskó 2-2, a Petró L„ Humicskó és az Ifi. Petró L„ Lovácsi páros. A bajnokság állása: l.Kemecse 8 8 130-14 16 2. Mátészalka 8 7 1100-44 15 3. Ajaki 8 7 1 107-33 14 4. Nagykálló 8 5 1 2 70-74 11 5,Záhony 8 6 1 1 104-40 13 6, Fehérgyarmat 1 8 6 2 96-48 12 7. Nyírbátor Ili 8 3 2 3 71-73 8 8. Fehérgyarmat II 8 2 2 4 53-91 6 9. Vltka 8 3 1 4 82-62 7 lO.Anarcs 8 1 2 5 56-88 4 11. Ajak II 8- 3 5 44-100 3 12. Kék 8 1 7 44-100 2 13,Ny(rpazony 8- 1 7 31-113 1 14. Nyírtét 88 20-124Teremfoci-torna Nyírszőlősön labdarúgás. Nyírszőlősön a közművelődési színtér szervezésében november 26-án, szombaton rendezik meg a 2. teremlabdarúgó bajnokságot. A teremtornának a szőlőskerti tagintézmény tornacsarnoka ad otthont, a program 9 órakor az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét. A szervezők várják a csapatok előzetes nevezését - fontos tudnivaló, hogy a helyszínen már nem fogadunk el jelentkezéseket. Bővebb felvilágosítást kapni és jelentkezni 06-42/470-016- os számon lehet. KM