Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-16 / 268. szám

415195 2011. NOVEMBER 16., SZERDA REUT Utazás 11 Észak-Magyarországon nőtt a turisták száma EGER. A kilenc turisztikai régió közül Észak-Magyarországon gyarapodott a legnagyobb mértékben, 5,8 százalékkal a turisták száma az év első ki­lenc hónapjában. A KSH adatai szerint a régió kereskedelmi szálláshelyein az első kilenc hónapban 9,7 százalékkal több külföldi és 5 százalékkal több belföldi ven­déget regisztráltak, mint 2010 azonos időszakában. Az igazgatóság korábban már jelezte: a bővülés annak is tulajdonítható, hogy az idén akciósorozatokba csoportosí­tották a legfontosabb észak­magyarországi eseményeket. Januártól márciusig Évindító wellness akciót hirdettek, jú­niusban a Júniusi lakoma el­nevezésű programban gaszt­ronómiai túrákat kínáltak, június 20. és július 3. között pedig a régió öt kalandparkja várta kedvezménnyel a láto­gatókat. Az idén negyedszer is meghirdették a fürdőlátoga­tásra ösztönző VizesKEDDj+ elnevezésű kampányt, amely­nek keretében keddenként fél áron vásárolhatták meg a fürdőbelépőket a régióban a vendégek. Az akció október­ben és novemberben is foly­tatódott. A mostani tájékoztatás­ban úgy értékelik: a jó ered­ményhez hozzájárult, hogy a marketing igazgatóság több tanulmányutat szervezett a régióba, a többi között belföl­di, német és román újságírók, illetve ukrán orvos delegáció számára. km-KRÉTAI KÉPESLAP Hűséges olvasónk számára örök emlék a görögországi útja, amit megörökített az utókornak. fotó: gincsai Miklós Teljessé vált a sztráda az Isztriai-félszigeten Zágráb. Teljessé vált a kétszer kétsávos autópálya-hálózat az Isztriai-félszigeten, miu­tán a közelmúltban átadták az eddig még hiányzó, 18 ki­lométeres szakaszt. Az A8-as, vagy más néven „ipszilon” autópálya kanfanari elágazó­jától Rogoviciig tartó szakaszt 72 millió euróért építette meg a sztrádát koncessziós for­mában üzemeltető Bina-Istra társaság. A 326 millió eurós beruházással elkészült teljes úthálózat szombati avatóján Jadranka Kosor miniszter- elnök azt mondta: az Isztria egészének gazdasági fejlő­désére nézve nagy jelentősé­gű a beruházás. Hozzátette, Dugóasztrádán fotó: internet hogy az állam ebben az év­ben mintegy 4 milliárd kunát (nagyjából 160 milliárd forin­tot) fordított utak és autópá­lyák építésére. A miniszterelnök szólt ar­ról is, hogy a Horvátországba utazó turisták 90 százaléka autóval érkezik, ezért is fon­tosak az infrastrukturális be­ruházások. KM Adventi forgatag Bécsben! HANGOLÓDJON A KARÁCSONYRA egy 1 napos utazással: december 3., 10. és 17-én busszal, Myiregyházárét C8ak 9900Ft/B. GRAND TOURS Debrecen Tel.: 52/448-348, www.grandtours.hu HIRDETÉS Kalapács alatt Budapest. Magyarország első útikönyve is szerepel a Szőnyi Antikváriumának pénteki ár­verésén, amelyen összesen mintegy 600 tételt kínálnak eladásra. A Magyarország és Erdély eredeti képekben című munkát 400 ezer forintért kí­nálják. KM- RAGYOGÓ MARGIT HÍD Hivatalosan is letesz­telték a Margit híd dísz- világítását. Szemben a többi híddal, ez esetben nem a felépítményt, hanem a szerkezetet világítják meg. Lehe­tetlen is lenne, hiszen „Margitnál" nem beszél­hetünk felépítményről... A Margit híd vitathatat­lanul méltó társává válik a hasonlóképp szépen kivilágított Lánchídnak, Erzsébet hídnak és Sza­badság hídnak. FOTÓ: MTI, MÁTHÉ ZOLTÁN Osztriganeveidét is látogattak Remekül érezték magukat a nyíregyháziak Dániában fotó: tudósítónktól A szabolcsi megye- székhely képviselői a Comenius-program keretében jártak Dániában. skive. Comenius, a 17. szá­zadban a környező világra nyitó cseh filozófus tág hori­zontokat kínáló iskolai okta­tást szorgalmazott. E gondo­lat jegyében született meg a Comenius-program, amely lehetőséget nyújt az abban résztvevő országok diákjai számára a tapasztalatcserére, a környezettudatos életmód kialakítására, más népek kul­túrájának megismerésére, a közösséghez tartozás érzésé­nek tudatosítására. Vagyis ez az egész életen át tartó tanu­lás programja. Élet a víz körül- A Comenius-pályázat idei témája az Élet a víz körül volt, melyen négy ország nyert: Dánia (Skive), Spanyolor­szág (Mallorca), Németország (Bremen) és Magyarország A programok nagy része a pályázat témájához, a vízhez kapcsoló­dott. DOMOKOSANDREA Egyre több a vendégéjszaka NYÍREGYHÁZA. A Központi Sta­tisztikai Hivatal adatai szerint a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma szep­temberben 1,7, január-szep­temberben pedig 1,3 száza­lékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az első kilenc hónapban a külföldi vendégek 7 millió 891 ezer vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelye­ken. KM (Nyíregyháza). Ennek kere­tében töltött el egy kellemes és hasznos hetet a dániai kisvárosban, Skiveben a nyír­egyházi Arany János Gimnázi­um hat tanulója és két tanára október elején. A programok nagy része a pályázat témá­jához, a vízhez kapcsolódott. Már a kiutazás előtt meg kel­lett írni egy verset a vízről angolul - említette Domo­kos Andrea. Az egy hét alatt számos kirándulás részesei voltak a nemzetközi csoport delegációjának tagjai. A ren­dezvények valamilyen mó­don mind köthetőek voltak a megadott témához, a vízhez. Sanghaj. Pár éven belül kul­turális világvárosként is is­mertté válhat Sanghaj. A vá­rosvezetés a következő négy évben 16 nagyobb és számos kisebb új múzeum és művé­szeti galéria megnyitását ter­vezi, ezek között nemzetközi táncközpont, gyermek művé­szeti színház, régészeti múze­um, kortárs műalkotások mú­Meglátogattak többek kö­zött egy osztriganeveidét és egy hullámerőművet. Ezen túlmenően két sziget tanul­mányozásával is bővítették a vízzel kapcsolatos tudásukat, ismereteiket.- A napi kirándulások után A márciusi, mallorcai találkozá­sig sem ülnek tétlenül a babér­jaikon a tagok: angol nyelven naplóban kell rögzíteni a dániai út eseményeit, élményeit, a pá­lyázatnak egy lógót kell tervez­ni, és egy weblapot is készíteni zeuma, pekingi operát játszó színház és egy expo múzeum is szerepel. Nagyszabású be­ruházással művészeti galériá- váfejlesztika20io-essanghaji világkiállítás Kína-pavilonját. A Kínai Művészeti Palota név­re keresztelt építményt a New York-i Metropolitan Museum és a párizsi Musee d’Orsay ri­válisának szánják. KM még nem fejeződött be a prog­ram. Festeni kellett a gyere­keknek egy képet, amelynek témája természetesen a víz­hez kötődött. A művek reme­kül sikerültek, a festménye­ket egymásnak ajándékozták a diákok. Természetesen nem maradhatott el a la­zább program sem: a házigaz­da dánok gondoskodtak ar­ról, hogy a szakmai munkán túl egy kis kultúra, egy kis buli is beleférjen. Mindemel­lett barátságok is születtek, amit segített az a tény, hogy családoknál szállásolták el a csoportot. Hamar eltelt az egy hét. Azzal búcsúztak el egymás­tól a négy ország diákjai, hogy ezzel nincs vége a kapcsolatnak, hiszen Dánia után a többi ország is ott­hont ad egy-egy hétre a programban résztvevőknek. Félévente ismétlik meg a ta­lálkozásokat. A legközelebbi viszontlátás Mallorcán lesz márciusban. km-ltl kell. Az „aranyos” nyíregyházi tanulók hasznosítani tudták az előző évben intenzíven tanult angol nyelvet, mivel az egész program angolul zajlott, és a dán házigazdákkal is kiválóan meg tudták értetni magukat. Adventi vásár nyílik Bécsben bécs. A mintegy harminc mé­ter magas fenyőfa kivilágítá­sával megnyílik szombaton a hagyományos adventi vásár a bécsi Városháza előtti té­ren. A város karácsonyfája idén Dél-Burgenlandból érke­zett. Minden évben mintegy hárommillióan keresik fel a hi­vatalosan Ádventi Varázsnak nevezett rendezvényt, ebből félmillió a külföldi turisták száma. km Kulturális világvárossá fejlesztik Sanghajt Aranyat érő nyelvtudás A szamostatárfalvai Zgyihar Kinga Lilien 2010. december 3-án született. Édesanyja: Baráth Barbara, édes­apja: Zgyihar Lóránd László. Az orosi Joó László Vik­tor 2011. szeptember 26-án született. Édes­anyja: Joóné Vilmányi Diána, édesapja: Joó László. Szavazz a nap babájára és nyerj értékes nyereményeket: A debreceni Rácz Benjámin 2011. május 14-én született. Édes­anyja: RácnéTunyogi Tamara, édesapja: Rácz István. A budapesti Tóth- VásárhelyiTeó2011. április 25-én született. Édesanyja: dr. Kanizsai Katalin, édesapja: Tóth-Vásárhelyi Máté. A kisvárdai Latyák Tamás Levente 2011. július 1-jén született. Édesanyja: Berta Erika, édesapja: Latyák Tamás. A palágykomoróci Novák Istvánka2011. március 17-én született. Édesanyja: Novák- Juszko Timea, édesap­ja: Novák István. © KÜLDJÖN NEKÜNK Egy gyermek érkezése a legnagyobb boldogság a család életében. Arra biztatjuk a büszke szülőket, küldjenek nekünk egy vagy digitális képet az új családtagról (legfeljebb egyéves korig), mellékelve hozzá a legfontosabb információkat: a gyermek és mindkét szülő nevét, a baba születési helyét és idejét, a család pontos lakcímét és telefon­számát. A beküldött fotók felkerülnek a családivilág.hu portálra is, ahol értékes nyereményeket hozhatnak a szavazatok. Mindössze ennyit kérünk, és a gyermek képe ingyenesen megjelenik a A fotókat a kelet@inform.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség címére (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) várjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents