Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-14 / 241. szám
2011. OKTÓBER 14„ PÉNTEK KEHT Fórom 7 Hm Széles Lászlóné, tiszaberceli olvasónktól: W Az ember akkor kezd meg öregedni, ha reggel cél nélkül ébred, és este remény nélkül fekszik le. AUGUSTO BELMONT BAR Jövőre is találkoznak Hatvan évre emlékeztek A nyíregyházi Zrínyi Ilona Leánygimnázium 1951-ben érettségizett diákjai a Nyiri Fészek vendéglőben ünnepelték a hatvanéves évfordulót. A „Ballag már a vén diák” eléneklése után emlékeztünk tanáraikra: a ma is élő HorFOTÓ: OLVASÓNKTÓL váth Sándor igazgató úrra, dr. Katona Béláné és Szitha Mária tanárnőkre. Gyertyagyújtással és felállással gyászoltuk elhunyt tanárainkat és osztálytársainkat. A közös ebéd elfogyasztása közben idéztük fel a szép diákéveket és az azóta eltelt évek eseményeit. Közösen elhatároztuk, hogy jövőre is itt találkozunk, ha egészségünk megengedi. SZERVEZŐK Gazdát keres Cinege fotó:olvasónktól Cinege néhány hetes, gyönyörű cicalány. Szeretnénk sürgősen új gazdit találni neki! Akit érdekel, hívjon a 30/7033-233-as telefonszámon! Szennyvízszállítás gondokkal A kedvezményes szennyvíz szállításából adódó áldatlan állapot miatt ragadtam tollat. 2004 óta lakunk Nyíregyháza- Kistelekiszőlőben, ahol köztudott, hogy még mindig nem megoldott a csatornázás. A mi házunkban is derítővel van megoldva a szennyvíz elvezetése, ami korábban „csak” a pénztárcánkat terhelte meg, hiszen egy 5 köbméteres szállítás 7500-8000 forint között változik. Évekig ugyanaz a vállalkozó vitte el a szennyvizünket, alkalmazkodva a munkabeosztásunkhoz, akár reggel 6-kor is kijöttek. 2007 novemberében lakáskasszát kötöttünk a csatornázási hozzájárulás rendezésére, bár a szennyvíz bevezetésére azóta is csak ígéreteket kapunk. Tavaly nyártól végre eljutott az önkormányzat odáig, hogy a teljes szállítási díj és a város többi lakója által fizetett csatornadíj különbözetét átvállalta. Nagyon megörültünk a dolognak, mert így kb. 1400 forintból kijött egy szállítás. A kedvezményes listára csak az kerülhetett fel, akinek nincs tartozása a pénzintézet felé. Mivel mi eleve többet utaltunk havonta (2130 helyett 3000 forintot), így tavaly decemberig 8000 forint kivételével az egész vállalt összeg a számlára került. Ezek után több problémával is szembe kellett néznünk. Kedvezményes szállítást szinte lehetetlen kérni. A vállalkozó, aki korábban rendszeresen szippantotta a szennyvizünket, kb. 3 alkalommal kijelentette, hogy ne is hívjuk Huszár István emlékkiállítás nyílt Rakamazon rakamaz. Október ll-én Huszár István festőművész emlékkiállításának megnyitója volt a Rakamazi Városi Művelődési Központ Galéria termében. Zajácz Miklós, az intézmény igazgatójának köszöntő szavait követően Pásztor Zoltán Csabáné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja ismertette a költő életútját és munkásságát, majd Farkas Ernő polgármester úr megnyitotta a tárlatot, amely október 21-ig tekinthető meg. VIRASZKÓ RENÁTA A megnyitó fotó: a szerző A látók egész évben segíthetnek Mint minden évben, így idén is október 15-én ünnepeljük a Fehér Bot Nemzetközi Napját. A Nyírségi Látássérültek Egyesülete több változatos programot kínál a látássérültek számára. Október 8-án előadást tartottunk a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban a látássérültek társadalmi helyzetéről. Az ezt követő héten olyan programokkal vártuk az érdeklődőket, ahol a látókat megismertethettük Köszöntötték a település időseit fotó: olvasónktól Eredményesen „megélt” kor Október 8-án a tiszanagy- falui önkormányzat megemlékezett a szépkorú- akról. A helyi művelődési otthonban műsorral és egy ebéddel kedveskedtek az időseknek. A rendezvényt Kemecsei László polgármester nyitotta meg, méltatta az idősek megélt korát és az elért eredményeiket. Műsort adott a helyi idősek klubja, a körzeti általános óvoda és az általános iskola. Az finom ebéd után táncmulatsággal zárták a jó hangulatú összejövetelt. JÁSZOVICS LÁSZLÓ többet, mert nekik a teljes összeg és a kedvezményes össze közötti különbözetet nem fizetik ki. A Nyírflop Kft. 2-3 hétre tud szállítást vállalni, ha tud! Amikor már J majdnem tele van az aknánk, akkor 2-3 hetet nem fog kibírni. Ha fel is tudják venni a szállítást, akkor sem tudják megmondani, körülbelül mikor érkeznek. Nem órát és percet leér az ember, hanem azt, hogy délelőttre vagy délutánra várható a I szállítás. Ami végül teljesen felháborított, az a legutóbbi szállítás alkalmával történt. A szállító közölte, hogy nem vaa problémáinkkal. Különböző élethelyzetekben próbálhatták ki magukat, például hogyan mozgunk a konyhában, hogyan közlekedünk fehér bottal, és betekintést nyerhettek a Braille írás rejtelmeibe. Október 14-én egy zempléni körútra visszük az egyesület tagjait, melyet ajándékba kaptak. A hét eseményeit október 15-én, a Fehér Bot Alapítvány által szervezett kulturális rendezvénnyel és bállal zárjuk. így próbáljuk felhívni magunkra a figyelmet, hogy nemcsak az év egyetlen napján, hanem mind a 365 napon várjuk a gyünk rajta a kedvezményes listán, így 8500 forintot kell fizetnünk. Meglepődésünk ellenére kifizettük. Felvettük a kapcsolatot a szennyvíz- kezelő kft. ügyintézőjével, aki szerint a pénzintézet negyedévente küld egy listát, hogy kinek van tartozása, és mi is szerepeltünk rajta. 2011 júliusában állítólag kéthavi tartozásunk keletkezett, ami lehetetlen. Az ügyintéző hölgy szerint nem csak mi jártunk így, többen panaszkodtak arra, hogy bár szerintük nincs tartozásuk, mégis levették őket a kedvezményes listáról. Valószínűleg látók apró segítségét, a problémáink megoldásához. JAKAB SÁNDORNÉ, ELNÖK Bekötött szemmel fotó: a szerző adminisztrációs hiba történt. Vigyünk igazolást arról, hogy nincs tartozásunk. Jó vicc! Egy napot álljak sorba, hogy szerezzek egy igazolást arról, hogy nincs tartozásom, majd juttassam el a szennyvizet kezelő cég megfelelő ügyintézőjéhez. Természetesen a kárunkat senki nem fogja megtéríteni, a csatornázásra meg csak ígéreteket kapunk. 2011-ben egy megyeszékhelyen, a városközponttól alig három km-re nem tudunk megszabadulni a szennyvizünktől. Lassan visszajutunk a középkorba. NÉV, CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalon csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott leveleket közöljük. Meditacios tanfolyam Meditáció a stressz ellenszere. A meditáció gyógyító hatásai. A bölcsesség forrása. Atanfolvam kezdési ideje: 2011. október 17., (hétfő) 15 órától és 17.30-tól. : A tanfolyam helye: Rajinder Meditációs Központ Nyíregyháza, Debreceni út 4. (a lovasszobor és a Hatzer tér között) Jelentkezés: 30/488-1198 A tanfolyam ingyenes. Miifl derma-art iBZiUkiiiifi Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. ORTOPÉDIAI MAGÁNRENDELÉS, és ULTRAHANGOS CSÍPŐSZŰRÉS gyermekek, felnőttek, idősek szakvizsgálata Rendel: DR. BUJDOSÓ MIHÁLY főorvos Előjegyzés délután 16 órától: 30/6466-584 www.zoldklinika.hu MAGANBORGYOGYASZAT Rendel: Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, magánorvos Rendelés: hétfőtől szombatig előjegyzés alapján. • Általános bőrgyógyászati rendelési • Számítógépes anyajegy- & és bőrrákszűrés • Bőrsebészeti ellátás • Amerikai bőrhámlasztó program • Ránc- és ajakfeftöltés "% • Botox • Mezoterápiás arcfiatalítás • Lézeres szőrtelenítés • Májfoltok, kis visszerek lézerkezelése • Hajhullás kivizsgálása, kezelése • Pattanásos bőr komplex terápiája* Bejelentkezés: 42/506-091. 30/554-0848 www.dermaart.hu Nyíregyhaza. Dózsa György u. 60. Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. PROCTOLOGIAI MAGÁNRENDELÉS • ARANYÉR BETEGSÉG műtét nélkül fájdalommentesen. ■ A végbél egyéb betegségeinek vizsgálata, kezelése. ■ ANYAJEGYEK SEBÉSZI ELTÁVOLÍTÁSA. szövettani vizsgálata, bőrgyógyászati javaslatra. Rendel: DR. TOMCSIK ZOLTÁN sebész, gastroenterológus Szerdai napokon 17-19 óráig. Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. _____Tel.: 06-70/414-5756 www.aranyer-klinika.hu A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET Szebb és egészségesebb élet meditációval Manapság olyan világban élünk, amelyben növekvő feszültség és stressz vesz körül bennünket. Hogyan érhetünk el olyan nyugalmat és egyensúlyt, amelyből életünk eseményeinek hullámverései többé nem tudnak kibillenteni? Miként tölthetjük életünk minden pillanatát derűs békességben? Vidáman és erővel telítetten szeretnénk szembenézni az élet kihívásaival! Minden szükséges erő ott van bennünk ahhoz, hogy szebbé tegyük életünket. A bennünk lévő gyógyító erővel a meditációban kapcsolódhatunk össze. Ha fontos számunkra, hogy egészségesen, kiegyensúlyozottan, derűsen, energikusan, békésen éljünk és lássuk el feladatainkat, tanuljunk meg meditálni. Ma a meditációt az orvosok sok stresszel összefüggő betegség gyógykezelésére ajánlják. Ilyenek a szív- betegségek, légzési nehézségek vagy a gyomorproblémák. A különféle, stresszel összefüggő állapotok mind javultak a meditáció klinikai kipróbálása során, így a magas vérnyomás, álmatlanság, asztma, a krónikus fájdalom, a szívritmuszavar, a fóbi- ás betegségek. Meditáció közben elfeledkezünk a testünkről. Végtagjaink teljesen ellazulnak. A tökéletes összpontosítás közben nem érzünk fájdalmat és javul a közérzetünk. Meditációval csökkenthetők a különféle mentális és érzelmi feszültségek is. Személyes kapcsolatainkban nehézségek tömegével küszködünk. Aggódás, depresszió, harag, félelem, kisebbrendűségi érzés és egy sor más érzelmi állapot kínoz bennünket. A népesség jelentős hányada fogyaszt alkoholt vagy különféle kábítószereket, ezektől remélve enyhülést mentális vagy érzelmi szenvedéseire. Ezzel szemben a meditáció biztonságos, hatékony és időtálló megoldást nyújt. A meditáció növeli koncentráló képességünket, így a mindennapi életben is segítségünkre van. Az összpontosítás átsegít minden általunk választott feladaton. Sikereinket kitartásunknak és összeszedett figyelmünknek köszönhetjük. így a meditáció fizikai és mentális jótéteményei mellett sikeresebbek leszünk az életben, és lényegesen javul a teljesítményünk. Ferenczi Attila Meditációs tanfolyam Október 17.-től /ingyenes/ Információ: 30/488-1198 hirdetések