Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-14 / 241. szám

390062 2011. OKTÓBER 14.. PÉNTEK 8 Megyei tükör 1(011 O JOBBIK-SAJTÖTÁJÉKOZTAT 3 Iskolai végzettséghez kötnék a választójogot NYlREOVHÁZ*. - Az igazságos­ság és az arányosság elvét tart­juk a legfontosabbnak az új választójogi törvény megalko­tásakor, s ezt figyelembe véve dolgoztuk ki a választójogi koncepciónkat - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Gyüre Csaba, a Jobbik me­gyei elnöke, országos alelnö- ke. A tervezetükből kiemelte: egyetértenek azzal, hogy 200 tagja legyen az Országgyű­lésnek, az egyfordulós parla­menti választást támogatják. Javaslatuk szerint - a magyar politikai paletta színesítése érdekében - nem lenne érvé­nyességi küszöb, a legtöbb szavazatot elnyert jelölt kap­ná a mandátumot, a mostani 5 százalék helyett visszaállna a 4 százalékos bejutási küszöb.- Az egyik legfontosabb változás lenne: a mindenkori törvényben rögzített elemi is­kolai végzettséghez kötnénk a szavazati jogot - mondta az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság alelnö- ke. A Jobbik tervezete alapján azok a pártok, akik az előző választáson legalább egyszá­zaléknyi szavazatot kaptak, automatikusan állíthatnának egyéni jelölteket és országos listát, s nem kellene kopog­tatócédulákat gyűjteniük. Ez csak az újonnan induló pár­tokra és szervezetekre vonat­kozna (1000 ajánlószelvény). Országos listát minden olyan szervezet állíthatna, melynek 33 egyéni választókerületben van jelöltje.- Olyan törvényjavaslatot nem fogunk támogatni, ami a kispártoktól „eleve elveszi” az indulás esélyét - tette hoz­zá dr. Gyüre Csaba. km MSZP-SAJTÖTAJÉKOZTAT a Ügyészségi feljelentés a „vagyonátjátszás” miatt NYÍRBEYNÁZA. „A megyei köz­gyűlés elnöke úgy írta alá a megye több százmillió forin­tos ingó- és ingatlanvagyoná­nak átadásáról szóló megálla­podást a miniszterelnökkel, hogy arra nem volt közgyű­lési, sem törvényi felhatal­mazása, és figyelmen kívül hagyta a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatában foglaltakat” - mondta Halmi József, az MSZP megyei frak­cióvezetője csütörtöki sajtó- tájékoztatóján.- Seszták Oszkár lépése többszörösen jogsértő, és el­lentétes a Szabolcs megyében élők érdekeivel. A megyei közgyűlés elnöke becsapta a választópolgárokat, mert nem a megyében élők érde­keit tartja szem előtt, hanem politikai érdekeket szolgál, ezért ismételten felszólítjuk, hogy mondjon le. Nemcsak az elnöki posztjáról, hanem a mentelmi jogáról is! - mond­ta Halmi, majd bejelentette: ügyészségi feljelentést tettek, és törvényességi felülvizs­gálatot kezdeményeztek az ügyben, valamint követelik a rendkívüli megyei közgyűlés összehívását is. „A szabolcsi kormánypárti országgyűlési képviselők is­mét cserben hagyták a megye gazdáit!” A sajtótájékoztatón tett kijelentését dr. Veres Já­nos, az MSZP megyei elnöke azzal indokolta,, hogy egyikük sem támogatta hétfőn, hogy a parlament tárgysorozatba ve­gye és vitára alkalmasnak ta­lálja azt a szocialista határozati javaslatot, miszerint a fagykárt szenvedett gazdákat olyan mértékben kártalanítsák, mint az 2007-ben történt. - Elfogad­hatatlan, ami történik, ezért követeljük a gazdák négy év­vel ezelőtti szintű kárenyhíté­sét! - mondta az elnök. KM Kerékre fel a Kelettel! Szerezzen jogosítványt a V-Motor Autósiskolánál, ahol tanulni érdemes! Szolgáltatások: segéd-motorkerékpár, minden motoros kategória és személygépkocsi. Mit kelt tennie? Vágja ki a kupont és mutassa fel a V-Motor autósis­kolában (Nyíregyháza Tiszavasvári u. a műanyag nagykerrel szemben) 06-20-771-79-87 és a Kelet-Magyarország előfizetőiéként ingyen kap elmeleti oktatást. A kupon érvényessége: 2011.10.07.-2011.11.07. Kerékre fel a Kelettel! Előfizetőnek lenni jó! Név*: Cím*: Tel.* E-mail cím*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: | KELET Elveszhetnek alj lőhelyek? Az M3-as autópálya Nagykálló és Vásáros- namény közötti sza­kaszán 75 régészeti lelőhely van. nyIrioyhAza. Ellehetetlenül­hetnek a nagy beruházásokat (autópálya-, pláza építések stb.) kísérő régészeti feltárá­sok, ha a parlament elfogadja a hatályos jogszabály módo­sítását. A tervezet szerint a nagyobb munkák előtti pró­bafeltárásokat alig 30 mun­kanapon belül be kellene fejezni, majd az ezután kö­vetkező, úgynevezett meg­előző feltárásokat is ugyan­ennyi idő alatt kell elvégezni. Jelenleg területtől függően, de a nagyberuházások területén általában ennél hosszabb időt vesz igénybe, amíg a régészek végeznek a munkálatokkal. Páratlan kincsek- Három évtized tapasztala­tával mondhatom: egy régész egy brigáddal egy hónap alatt fél hektárnyi területet tud fel­tárni akkor, ha jó tempóban dolgoznak, adottak az emberi és a gépi feltételek - érzékel­teti a helyzetet dr. Istvánovits Eszter régész, a Jósa András Múzeum tudományos titkára, s visszakérdez: mit ér a terve­zés és határidő, ha kétnaponta egyszer esik az eső, ráadásul a gépi és kézi földmunkát nem is ők biztosítják? Példaként említi, hogy csak a Nagykálló és Vásárosnamény közöt­ti szakaszon, ahol tovább Országos szenzáció volt tavaly a bronzkori telet FOTÓ: KM-ARCHÍV IMIM épül az M3-as autópálya, az előzetes lelőhelydiagnosztika alapján 75 lelőhely van... A tervezet szerint a határ­időt a beruházás egészére értik, ami sok esetben több tíz-, esetleg százezer négyzet- méternyi területet jelenthet. Ha mégsem lenne elegendő a harminc nap, a feltáró és a beruházó megegyezhet, hogy miként, arról a részletek nem ismertek. Mindenesetre visz- szamenőlegesen érintené a jelenleg zajló ásatásokat is.- Mindaddig, amíg nem ások, nem tudom megmon­dani, hogy mekkora területen mit rejt a föld, csak feltevések vannak - magyarázza a régész. A nyíregyházi Megapark 26 hektáros területén áprilistól decemberig 6 csapat dolgo­zott, páratlan régészeti leletet tártak fel. Az ásatások során több ezer fémtárgy, római kori bronz-, ezüst- és aranypénz, illetve ékszer került elő. Akadt olyan edény, amelyben 34 pár karperec volt. A bronzkori kin­csektől nem messze a régészek honfoglalás kori temetőt is fel­fedeztek, ahol száz sírt tártak fel. Istvánovits Eszter vallja: nemzeti örökséget nem lehet elpusztítani, s ha a 1 új javaslat életbe lép, megtörténhet az, amire eddig nem volt példa, lelőhelyek veszhetnek el. A kár pedig felbecsülhetetlen. Ésszerű kompromisszum kell Természetesen a régész szak­ma is érti, hogy fontos a beru­házások gyorsítása, de szám­talan olyan helyzet adódhat, amikor nem a feltárás miatt csúszik a határidő. Az egyik ilyen, amikor egy telken már régóta tart az építkezés, a má­sikat pedig nem sikerült még megszerezni, így akár több évig elhúzódó tárgyalások folynak a telek tulajdonosa és a beruházó között. A költ­ségek drasztikus csökkentése miatt is aggódnak a régészek, ugyanis a tervezet szerint a jövőben a beruházás össz­értékének mindössze egy százaléka fordítható majd feltárási munkákra (ezt a beruházónak kell kigazdál­kodnia). - Mennyinek az 1 százalékáról beszélünk? - kérdezi a szakma, hiszen a beruházás összege üzleti ti­tok, arról már nem is szólva, a csökkenő keretből vajon fut- ja-e a tárgyak további gondo­zására. Istvánovits Eszter úgy látja, ésszerű és minden fél számára elfogadható kompro­misszumra van szükség. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pedig különösen leletgazdag. Gondoljunk csak az egyedülálló honfoglalás kori gyűjteményre, amelyek­nek darabjai szintén a beruhá­zásokat megelőző, de időben nem ilyen drasztikusan beha­tárolt feltárások alkalmával kerültek felszínre. S mesélnek mindennél többet múltunkról, történelmünkről. KM ■ ■ Nemzeti örök- w w séget nem lehet elpusztítani! DR. ISTVÁNOVITS ESZTER Félrevezetés vagy félreértelmezés? Az MSZP szavai és tettei a kisgazda időkre emlékeztetnek. NYÍREGYHÁZA. - Lassú a helyi MSZP reakcióideje, hiszen már csak akkor mondanak véleményt, amikor országos akció indult. Ebből is látszik: politikai parancsot teljesíte­nek - kommentálta az MSZP csütörtöki, nyíregyházi sajtó- tájékoztatóján elhangzotta­kat Seszták Oszkár. A megyei talmából is kiderül: minden olyan lépés sem történt, mint közgyűlés elnöke szerint a „Mondjon le!” rigmus és a szocialista párt jelenlegi álla­pota is a kisgazda időkre em­lékeztet.- Nem adásvételi szerző­dést írtunk alá a miniszterel­nök úrral, hanem egy szán­déknyilatkozatot, ezért ez jogkövetkezményekkel nem jár, kötelezettséget pedig nem származtat. A nyilatkozat tar­vagyonjogi kérdést a decem­ber 10-éig megalkotott kor­mányrendeletek és törvények szabályoznak majd - mondta Seszták Oszkár, s hozzátette: minden jogi lépésről időben és megfelelő módon tájékoz­tatni fogja a közgyűlést és a megye lakosságát is. - Amit az MSZP tesz, az vagy félre­vezetés, vagy félreértelme­zés, mert eddig egyetlen egy amit az ellenzék kifogásol. Az intézmények állami fenntar­tásba adása nem ellentétes a megyében élők érdekeivel, hiszen ez garantálja az ellátás színvonalának biztonságát.- A rendkívüli közgyűlés összehívásával kapcsolatban az SZMSZ-ünkben foglaltak­nak megfelelően fogok eljár­ni - zárta reagálást a megyei közgyűlés elnöke. KM Óvja szemeit a Kelettel! A Kelet-Magyarország es a Szandra Szepsegszalon szeretettel vár minden szépülésre és egészségre vágyó Hölgyet és Urat! Mit kell tennie? Vagja ki a kuponokat, mutassa fel a Szandra Szépségsza­lonban (Nyíregyháza, Virág utca 22.) és a Kelet-Magyarország előfizetőiéként 50% kedvezményt kap. 1 kupon egy szolgáltatásra jogosít fel! Előzetes időpont egyeztetés szükséges. • Fodrászat: Szántás vagy vágás (70/415-55-60,30/548-78-77) ■ Kozmetika: Alpha Led Óxy Spa fogyasztó kezelés (70/593-31-63) ■ Manikűr: Manikűr lakkozással (30/548-78-77) ■ Életmód tanácsadó terapeuta: méregtetenitő nyirokmasszázs aroma te­rápiával (20/956-80-62) Név*: Cím*: Tel.*: E-mail cím*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kőtelező! Hűségkártya sorszáma: mn KELET Fordítson egy kis időt szemeire! Válassza Ön is az OPTICUM VISION TRAINER Látástréning programot látása egészségének megőrzéséhez! Ebből megtudhatja: Hogyan óvhatja meg legtovább szemei egészségét és hogyan fejlesztheti látását egyszerűen és kényelmesen, otthoni körülmények között?- Az egészséges látás fenntartásához szükséges ismeretekkel- Egyszerű, bárki számára elsajátítható szemtorna gyakorlatokkal- Szemerősítő vitaminkészítmények használatával- Szempihentető technikákkal gyakorlásával Mit kell tennie? Jöjjön el az OPTICUM Látásjavító Szemvizsgáló Szalonba és ismerje meg Nyíregyháza első egészséges látás tanácsadással kombinált szemtorna programját. Bővebb információ: Opticum Látásjavító Szemvizsgáló Szalon Tulipánná Erdei Erika, Szűcs Péter. Nyíregyháza Szabadság tér 12 Krúdy-Ház 1 (Rendőrség felőli oldalon) Telefon: 42-400-180 t Név*: Cím*: Tel.*: E-mail cím* * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: KELET HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents