Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-19 / 194. szám

2011. AUGUSZTUS 19.. PÉNTEK 7 Megyei tükör KELET Ezüstérmet hozott Tajvanról A tajvani Diákolimpia biológia versenyén ezüstérmet szerzett a Krúdy Gyula Gimnázi­um végzős diákja. nyíregyházájában. Ez a kiemelkedő eredmény nem előzmények nélküli, Rehó Bá­lint a n. és a 12. évfolyamon is első lett a megyei biológia versenyen. Az Országos Kö­zépiskolai Tanulmányi Ver­senyen biológiából tavaly 32., idén 12. helyezést ért el. Más tantárgyakban is jeleskedett, kémiából az Irinyi János Ver­seny országos döntőjébe ju­tott 2008-ban, tavaly pedig a megyei számítástechnika versenyen 3. helyezést ért el csapatával. Köszönet a szülőknek- Nyírbogdányban élek hú­gommal és szüleimmel, akik mindenben támogatnak. Ők biztosítják számomra az el­mélyült tanulás feltételeit. Szabadidőmben zongorázom, tíz évig néptáncoltam. A ter­Jobb szélen látható Bálint, aki szép sikereket ért el a magyar csapat tagjaként FOTÓ: OLVASÓNKTÓL mészet is megérintett, szíve­sen barangolok a Zemplénben és a Bükkben. Ilyenkor ma­gammal viszem fényképező­gépem, hogy megörökítsem a természet szépségeit. A Krúdy Gimnázium bio­lógia tagozatos osztályának egyik legkiemelkedőbb tanu­lója volt. Kiváló képességei mellett szorgalmával is kitűnt társai közül. Gimnáziumi évei alatt rengeteg segítséget kapott kémiatanárától, Oláh Krisztinától és biológiataná­rától, Gergely Tibortól. Remek volt a felkészítés- A négyfős magyar diákolim­piái csapatba többfordulós válogató versenyen lehetett bekerülni. A csapat felkészí­tését Bán Sándor, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gim­názium tanára vezette. A taj­vani Diákolimpián a biológia minden ágában megmérkőz­tünk. Mi magyarok a legsike­resebb európai válogatottnak bizonyultunk! Szeptembertől orvostanhallgatóként folyta­tom tanulmányaimat - tette hozzá a fiatalember. KM A magyar csa­patba többfor­dulós válo­gató után kerültem be. ^ ' REHÓ BÁLINT Äk Horgászverseny Leveleken LEVELIK. A Leveleki Horgász­egyesület minden évben megrendezi házi horgászver­senyét. Az idén, augusztus 2l-én, vasárnap várják tagjai­kat egy kellemes délelőttre a Leveleki Víztározóhoz. Gyü­lekező reggel 6.30-kor, a tó északi gátjánál. A hagyomá­nyoknak megfelelően a részt­vevőket a szervezők vendégül látják. A helyezettek külön dí­jazásban részesülnek. km-GÖRDÜLÉKENYEN Nem minden fiatal a megszokott módon gördeszkázik, a képen látható fiúk például hason fekve űzik ezt a veszélyes sportot. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kézi gála is lesz Csengerben CSENGEK. Augusztus 18-án kezdődött a Csengeri Napok elnevezésű programsorozat. Szombaton kézilabda gála várja a Városi Sportcsarnokba kilátogatókat, majd külön­böző kulturális és művészeti rendezvényeket tartanak a nemzeti ünnepen. Este kon­cert, lézer show és parádés tűzijáték szórakoztatja a ven­dégeket, minden érdeklődőt szeretettel várnak. km Fogyasztóvédelmi konzultációt tartottak Az elégedett és tudatos fogyasztói társadalom megvalósítása az NFH rövidtávú célja. NYÍREGYHÁZA. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, Pintér István kihelyezett, feladat megha­tározó, sajtótájékoztatóval egybekötött főosztályvezetői értekezletet tartott csütörtö­kön Nyíregyházán. Az irányvonal erősítése Lehetőség nyílott a megyei felügyelőség munkatársainak is a szakma vezetőivel való konzultációra, a problémák felvetésére, a főbb irányvo­nalak megerősítésére. A saj­tótájékoztatón Pintér István következőképpen beszélt a hatóság aktuális programjá­ról:- Közös célunk egy preven­tív alapú fogyasztóvédelmi program kialakítása, első lé­pésben létrehoztunk egy úgy­nevezett pozitív listát, amire csak a valóban fogyasztóba­rát vállalkozások kerülhetnek fel.- Őszre megvalósul egy svéd mintára kialakított nem­zeti termékkosár, „amibe” csak minősített, biztonságos termékeket forgalmazó vál­lalkozások kerülnek majd be. A készülő, új fogyasztóvédel­mi törvény megalkotása előtt elengedhetetlen a megfelelő konzultáció, hogy minden ol­dalról tiszta jogi környezetet teremthessünk - mondta a főigazgató. Integrált munka A megbeszélésen jelen volt Dr. Vinnai Győző kormány- megbízott is, aki a fél éve in­tegrált módon működő kor­mányhivatalok egybehangolt munkáját emelte ki, a szak­szerű és emberséges ügyinté­zés fontosságát hangoztatta. A sajtótájékoztató végeztével Dr. Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ igazga­tója szolgált hasznos infor­mációkkal: az általa vezetett központ segítséget nyújt azoknak, akiknek bármiféle problémája merül fel az inter­netes, külföldről történő vá­sárlás során. Pereskedés he­lyett nyújt ilyenkor segítséget nekik az Európai Fogyasztói Központ, akik az esetek nagy részében sikerrel rendezik a többségében anyagi termé­szetű problémákat. km-tg Felnőttoktatás indul FEHÉRGYARMAT.PÁTYOD. A fe­hérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium felvételt hirdet a 20ii-20i2-es tanév felnőtt- oktatásának esti tagozatára a fehérgyarmati és pátyodi te­lephelyén. A szakképző inté­zetben elvégzett 10. évfolyam után beiratkozhatnak a hall­gatók a ll. évfolyamra, s így 2 év alatt leérettségizhetnek. Érdeklődni személyesen lehet a fehérgyarmati isko­lában, vagy pedig Pátyodon Pethő Andrásné tagozatveze­tőnél. KM A Genezis növényspecifikus technológiában a Genezis Prémium NPK 8:12:25, összetételt ajánl­juk repcére, mely 4% ként, 4,5% kalciumot és 3% magnéziumot is tartalmaz. A műtrágya tápelem- aránya a repce igényéhez igazodik. Ne használják az NPK 15:15:15 összetételű műtrágyát, mivel a növény igénye az egyes tápele­mekből sohasem azonos! A repce esetében kifejezetten káros, ha az elegendő mennyiségű foszfor és kálium mellett túladagolják a nitrogént, mivel ez a növény szöveteinek felhígulásához vezet, és fogékonnyá válik a betegségekre. A többlet nitrogéntartalom miatt az NPK 15:15:15 összetételű műtrágya ráadásul aránytalanul drága. A fenti okok miatt válasszák a növények igényének leginkább megfelelő Genezis Prémium NPK műtrágyák növényspecifikus összetételeit! Felhívjuk továbbá figyelmüket arra, hogy az Ammóniumnitrát műtrágya talajsavanyító hatása miatt tönkreteszi még unokáik földjét is! Válasszák helyette a Genezis Pétisó terméket, ameny­nyiben nitrogéntartalmú műtrágyára van szükség! ■ Nltrogtnmóvek Zrt Pétfúrdö • r.r:'*.M'oge-. '<■■■ . fjf, S% .-20 100 ■ NZRT-TRAOE Kft. Nyíregyháza • joholsling titKarsag^igehoMingl’iu • Te ■ Nádudvart Agrokémia* Kft. Nádudvar • í-aíiít-s-rvakrt.azÉ'íero.oet - Tel w >« *v. g en s z í s j3 a r t n »r. hu Az egyenletes szóráskép és hatóanyag eloszlás a sikeres tápanyag visszapótlás fontos eleme. A kompaktált technológiának köszönhetően a Genezis NPK komplex műtrágyák egy szemcséje a zsákon garantált összetételben és arányban tartalmazza a hatóanyagokat. A fizikailag kevert NPK műtrágyák a szemcsék- eltérő fajsúlya,- eltérő alakja,- és eltérő mérete miatt a kijuttatás során nem egyenletesen szóródnak szét, a bekevert tápanyagarányok a táblán belül véletlenszerűen eltolódnak. A következmény egy heterogén növényállomány lehet, mely minden gazda rémálma! Kerüljék a fizikailag kevert NPK műtrágyák használatát, és válasszák a Genezis NPK komplex készítményeket, melyek minden szemcséje a fejlett gyártástechnológia következtében azonos összetételű! HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents