Kelet-Magyarország, 2011. július (71. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-06 / 156. szám
2011. JÚLIUS 6., SZERDA 2 Mindenfelől KELET JEGYZET M. Magyar László Az utókor ítélete értéktartás. Ez a szerény szavunk az elmúlt hét végén ren- IdezettFIDESZ- kongresszuson főszerepet kapott. A kormánypárt vezető politikusa, Pokorni Zoltán figyelmeztette mértéktartásra a küldötteket, s ezzel ki is lógott a pártot dicsérők és felmagasztalók sorából. A józanul gondolkodó politikus arra hívta fel a figyelmet, nem szabad azt hinni, hogy mindenkinél okosabbak, és mindent jobban tudnak, vagyis a 2010-es parlamenti választáson megszerzett kétharmados többség nem teheti elbizakodottá, önteltté a kormányzó pártot. Márpedig a nagyarányú győzelem azzá tette a pártot, legalábbis ezt igazolja Pokorni Zoltán a felszólalásával. Nincs is ebben semmi hiba, mindenki így gondolkodna oly sok szavazat láttán. Hasonlóan viselkedett a 2006-ban hatalomra jutott MSZP (és SZDSZ), még a fülemben cseng önfényezős kampányjelszavuk: Megcsináltuk! Csakhogy napjainkban már nincs SZDSZ, s az MSZP-n belül széthúzás van. Letűnnek előbb-utóbb a politika színpadáról azok a politikusok és pártok, amelyeknél mindennapos az elbizakodottság, az öndicséret. Az elvégzett munkánkat ne magunk dicsérjük, az ítélkezés legyen az utókor joga és feladata! magyar@inform.hu PÉNZNEM árfolyam változás Euró 264,70 +0,05 USA dollár 182,79 +1,02 Svájci frank 216,45 +1,13 Angol font 293,71 +0,06 Román lej 63,36 +0,12 Ukrán hrivnya 22,88 +0,02 Horvátkuna 35,78 +0,01 Lengyel zloty 67,03 +0,03 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Dávid tagadta bűnösségét Budapest. Dávid Ibolya tagadta bűnösségét az UD Zrt.-vel összefüggésben indult büntetőperben; az MDF volt elnöke koncepciósnak minősítette a vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden tett vallomásában. Az ügyészség szerint Dávid Ibolya és egykori párttársa, Herényi Károly ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visz- szalépésre kényszerítette az MDF 2008 szeptemberi tisztújításán elnökjelöltként indulni kívánó Almássy Kornélt. Ezért Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt személyes adattal való visszaéléssel, illetve Dávid Ibolyát még kényszerítéssel is vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. MTI Újraválasztották Paczolay Pétert Budapest. Újraválasztotta az Alkotmánybíróság elnökének Paczolay Pétert az Ország- gyűlés hétfőn. Paczolay Péter letette esküjét és ellátta kézjegyével az esküokmányt. Paczolay Péter, aki három éve vezeti a testületet, a titkos szavazáson 276 igen és 76 nem szavazatot kapott. Megválasztásához a titkos szavazáson az országgyűlési képviselők kétharmadának - azaz __________________________ 257 képviselőnek - az „igen” Paczolay Péter leteszi esküjét a szavazatára volt szükség, mti Parlamentben fotó: mti, k.p. Száznyolcvan helyett legfeljebb kilencven napig lesz folyósítható a jövőben az állás- keresési járadék, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta több kormánypárti politikusnak a közfoglalkoztatásról szóló törvény módosításához fűzött indítványát. A módosító javaslat indoklása szerint az álláskeresőknek ellátás helyett elsősorban munkalehetőséget kell biztosítani. MTI Átalakul az érdekegyeztetés Budapest. Átalakul az országos érdekegyeztetés rendszere, miután a parlament hétfőn, a kormánypártok támogatásával, 233 igen szavazattal, 73 ellenében elfogadta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) létrehozásáról szóló törvényt. Az NGTT az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, a Gazdasági és Szociális Tanácsot, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot váltja fel, és évente legalább négyszer ülésezik majd. MTI Nincs szükség önkormányzati rendőrségre, sem pedig csendőrségre, mert a fegyveres szervezetek el tudják látni közrendvédelmi feladataikat. PINTÉR SÁNDOR BELÜGYMINISZTER Nem emelkedik a dohány adója Nem emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója. Budapest. Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium javasolta, mégsem emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, miután az Országgyűlés hétfőn az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti indítványának elfogadásával törölte az erre vonatkozó passzusokat a gazdasági tárgyú törvények módosítását célzó kormányzati előterjesztésből. Nő ugyanakkor a bioetanolt tartalmazó E85-ÖS üzemanyag jövedéki adója. A számos gazdasági tárgyú jogszabály módosítását célzó törvénycsomagot 251 igen szavazattal, 90 nem ellenében fogadták el a képviselők. Ami változik és ami nem Az alkotmányügyi bizottság hétfőn beterjesztett javaslatának indoklása szerint a dohánytermékek adóztatásának szerkezeti átalakításához hosszú távú stratégia kialaegyéves koráig nem változik az a szorzó, amely csökkenti a használt járműnél az új autóra meghatározott regisztrációs adót. Eddig 241 hónap után volt a legmagasabb (0,9) a korrekciós tényező, a módosítással ezt 169 hónaptól kell alkalmazni. A jogszabály szerint 50 százalékos regisztrációs adó kedvezmény jár azoknak, akik az idei év végéig lecserélik magyarra autójuk külföldi rendszámát. Az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítása a mezőgazdasági tevékenységet megszüntető személy jogutódává teszi annak a közeli hozzátartozóját is. A személyi jövedelemadó-törvény módosítását a fideszes Rogán Antal kezdeményezte. Eszerint nem számít bevételnek az értékpapír magánszemélytől történő megvásárlása, ha a vételár eléri a papír névértékét. A hitelintézeti törvény módosítása részletesen szabályozza a javadalmazási bizottságok létrehozását. MTI kítása szükséges, amelynek lényege, hogy az azonosan káros termékek azonos mértékben adózzanak, a kormány javaslata pedig ezzel a stratégiai céllal ellentétes. Ezt elfogadva a parlament úgy döntött: nem emeli meg a dohánytermékek jövedéki adóját. Emelkedik viszont az E85- ös bioüzemanyag jövedéki adója, méghozzá - a KDNP-s Aradszki András javaslatára - a kormány által indítványo- zottnál nagyobb mértékben. A bioüzemanyag utáni adó mértéke literenként 40 forint lesz az eredetileg tervezett 12 forint helyett. A regisztrációs adóról szóló törvény módosítása „ösz- szehúzza” a használt autók avultatási tábláját: a kocsi A füstölőknek még nem emeltek (Illusztráció) FOTÓ: MTI, BALÁZS ATTILA Orbán Viktor a magyar parlament előtt Is beszámolt ' fotó: mti. k a. A védő mindig ott lehet Budapest. A jövőben sem lehet meggátolni, hogy kiemelt ügyekben a védő jelen legyen a gyanúsított kihallgatásán, még akkor sem, ha a kihallgatás az őrizet első 48 órájában történik, s a terhelt és védőjének találkozását az ügyész erre az időszakra megtiltotta. Az Országgyűlés így változtatta meg a büntetőeljárási törvény módosításának szövegét. A törvény módosításával úgy döntöttek: kiemelt jelentőségű ügynek számítanak a jövőben a többi között a közélet tisztasága elleni, valamint az el nem évülő bűn- cselekmények, az emberölés és az emberrablás súlyosabban minősülő esetei, illetve a bűnszervezetben részvétel. Az MSZP szerint a büntetőeljárási törvény hétfői módosításával a kormánytöbbség az ügyészséggel karöltve koncepciós perek alapjait rakta le. MTI Az Európai Parlament megszavazta az új magyar alkotmányt bíráló állásfoglalást. STRASBOURG. Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén volt, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik, az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt - állapította meg Orbán Viktor kedden Strasbourgban. Teljesítették a célokat A miniszterelnök az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén elmondott beszédében ösz- szegezte a június 30-án zárult magyar elnökség eredményeit. Hangsúlyozta, hogy amíg a görög válságra nem sikerül megoldást találni, addig az unió nem lesz képes erős közösség benyomását kelteni. Orbán Viktor megállapította, hogy a magyar elnökség teljesítette a kitűzött célokat. Vélemények Az Európai Bizottság elnöke és az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint jó eredménnyel zárt a magyar EU-elnökség. Jósé Manuel Barroso az eredmények között említette a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását. Joseph Daul néppárti frakcióvezető köszönetét mondott a magyar elnökségnek azért, hogy erőfeszítéseket tett a gazdasági kormányzás ügyének előmozdításáért. Alexander Graf Lambsdorff liberális vezérszónok sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a médiatörvény „nagy árnyékot vetett” a magyar elnökségre. Dániel Cohn-Bendit, a zöldpárti frakció társelnöke felidézte Orbán azon március 15-i kijelentését, hogy Magyarország Brüsszeltől sem fogad el diktátumot. Ezt szembe állította a magyar elnökség által hangoztatott célkitűzéssel, az erős Európa megteremtésével. Szerinte ez „kettős beszéd”. AzEPkeddenStrasbourgban megszavazta azt az állásfoglalást, amelyben bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét. Az EP-állásfoglalásból jogi értelemben semmilyen kötelezettség nem hárul Magyarországra. MTI Már több mint 150 ezer IPTV-s Változott a próbaidő és a szabadság kiadása A T-Home IPTV előfizetőinek száma az elmúlt időszak növekedését követően meghaladta a 150 ezret. Budapest. A hagyományos televíziózást gyökeresen átalakító IPTV szolgáltatást hazánkban elsőként a T-Home (illetve elődmárkája, a T-Online Magyarország) indította el 2006 novemberében, és kereskedelmi forgalomban is egy ideig kizárólag ez a márka nyújtott IPTV szolgáltatást. Az edukációs időszakot követően, a T-Home piacra lépésével az előfizetők száma lendületesen emelkedett, és mára meghaladta a 150 ezer főt. Egyre fontosabb szerep „A hazai távközlési piac és a fogyasztói szokások átalakulásával a tévé, az internet és a mobiltelefon képernyői egyre fontosabb szerepet játszanak az életünkben. Büszkeséggel tölt el, hogy egyre többen használják és élvezik az interaktív televíziózás élményét kínáló IPTV szolgáltatást“ - mondta Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese. A szolgáltatások képernyői közötti átjárhatóságot elősegítve a T-Home legújabb, akciós ajánlatában nemcsak az interaktív tévészolgáltatás, hanem az okostelefonok iránt érdeklődők számára is kedvező lehetőséget kínál: az új IPTV-előfizetők jelentős kedvezménnyel vásárolhatnak okostelefont. ém Elfogadta a Ház a munkaügyi törvénycsomagot. BUDAPEST. Elfogadta az Országgyűlés azt a munkaügyi törvénycsomagot, amely több ponton megváltoztatja a Munka törvénykönyvét. A törvény véglegesíti azt a szabályt, amely szerint a rendes munkaidő mértékének átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak heti 40 órára járó bérért. A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet majd kiadni. A jogszabály alapján a közszférában alkalmazott megoldáshoz hasonlóan akár 6 hónapos próbaidőt is kiköthet a munkaadó. mti Sikeres volt a magyar elnökség, de...