Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-30 / 151. szám

2011. JÚNIUS 30.. CSÜTÖRTÖK 6 Hazai tájakon KELET Programgazdag, vidám napokat töltenek a héten a nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolában a leendő első osztályosok. A kicsik megbarátkoznak az iskolával, megismerik a tanító néniket, az osztálytársaikat. A minap pólókat készítettek az 1. d osztály ifjai, ma a napkori erdei iskolába mennek Hetei Éva és Adorjánná Szabó Magdolna tanító nénikkel, fotó: paucz istván Jósa András Tömbkórház Projekt (TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0009) Átgondolt ütemezéssel a zavartalan gyógyításért Épül a 21. század kórháza A Tömbkórház Projekt megvalósítása ez év elején megkezdődött. A közbeszerzési eljárások elindítása, a szerződéskötések időpontja azonban késedelmet szenvedett a projektgazda, Megyei Önkormányzaton kívülálló okok miatt. Ugyanis a projekt két kivitelezőjét közbeszerzési eljáráson választják Id, melynek minden részletében meg kell felelni a törvényi kereteknek, a szerződésben foglalt garanciáknak. Az előre ki nem számítható okok miatt a projekt időtartamában változ­tatásokat kellett kérvényeznie a megyei önkormány­zatnak a pályázatot kiíró és ellenőrző hatóságok felé.- A projekt időtartamának módosítását az egyik ellenőrző hatóság már jóváhagyta, így egy átgondolt, minden részletre kiterjedő ütemezéssel felkészültünk a zavartalan betegellátás biztosítására. A közbeszer­zési eljárások ütemezését átterveztük és átgondoltuk a sürgősségi projekttel kapcsolatos teendőinket is - mondta el Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, aki hozzátette: össze kell hangolni a Tömbkórház és a Sürgősségi Központ építését, a párhuzamosan zajló építkezés azonban nem zavarhatja meg az ellátást. A gyógyító osztályok költözése a nyár folyamán megtör­ténik. A legkésőbb költöző onkológiai ellátás azonban várhatóan szeptember közepéig a régi helyén fogadja a betegeket A kórház és a megyei önkormányzat vezetése ismé­telten köszöni mindenki megértését az esetleges ké­nyelmetlenségek miatt. A változásokról, az osztályok költözéséről folyamatosan tájékoztatják a lakosságot, a betegeket és a kórház dolgozóit A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul HIRDETÉS Metttfl meddig tart a Keleti-főcsatorna és milyen hosszú? d) Tiszalöktől Bakonszegig, 98 km Akupunktúrás fogyókúra a Topaukción Fájdalommentes a fogyókúra az akupunktúra segítségével Az Inform Média Kft. ismét egy kiemelkedő lehetőséget kínál. topaukció. Ez a lehetőség a napilapjaink (Észak-Magyar- ország, Kelet-Magyarország, Hajdú-bihari Napló,) és heti­lapjaink (Szuperinfó és Apró) olvasóinak, illetve hírportál­jaink (BOON, SZÓN, HAON) látogatóinak szól. Június 23- án 9.00 órakor vette kezdetét Magyarország legizgalmasabb és legbiztonságosabb online árverése, a Topaukció. Rendkívüli lehetőség A Topaukció egy rendkívüli lehetőség, melynek keretein belül akár 50%-kal olcsóbban szerezheti meg álmai termé­keit és a legkülönfélébb szol­gáltatásokat! Féláron akár egy akupunktúrás kezelést! Az egészség és wellness kategóriában megtalálható a Zolnay szalon felajánlása. A bérlet egy akupunktúrás 297751 fogyókúrára szól, mely 10 al­kalmas gépi alakformáló ke­zelést is tartalmaz. A Zolnay szalonban (Boros­tyán Természetgyógyászati Centrum) Hermanné Tündét kérdeztük az aukció kapcsán. Üdvözöljük az aukció felaján­lói közötti Miért döntöttek úgy, hogy részt vesznek a Topaukción? HERMANNÉ TÜNDE: Soha nem volt még ennyire aktuális népegészségügyi probléma a túlsúly és az elhízás, mint napjainkban. A felnőtt lakos­ság 80%-a súlyproblémával küzd. Szalonunkban segítsé­get kínálunk, mégpedig AKU­PUNKTÚRÁVAL. Célunk a kívánatos testsúlycsökkentés elérése, mindez fájdalom- és éhségmentesen. Követni fogja az aukció alaku­lását? hermanné tünde: Természe­tesen figyelemmel fogjuk kísérni az aukciót. Július 4-én 18.00 órától zárjuk le az árverést (bővebben az adott termék mellett tájékozódhat). Jó szórakozást, sikeres licitá­lást kíván a Topaukrió csapata! HIRDETÉS „Kemény megpróbáltatásokon” bizonyítottak a versenyre benevezett édesapák Tlszaszalkán fotó: önkormányzat Gumicsónakban is eveztek A programot a gyermekek műsora színesítette fotó: önkormányzat A grillezés vacsora után mindkét iskola tanulói bemutatkoztak. tiszavasvári. A Tiszavasvári Általános Iskola Kabay János Iskolai Egységéből május 30. és június 04. között 25 tanuló az iskola igazgatójával, igaz­gatóhelyettesével és 3 taná­rával kellemes napokat töl­tött a bajorországi Prien am Chiemsee-ben. A Franziska- Hager-Mittelschule partner- iskola meghívásának nagy örömmel tettünk eleget. Változatos programok Meleg szívvel fogadtak ben­nünket a hosszú út után. Az igazgatói köszöntések után a fogadó családok megismer­kedtek a hozzájuk kerülő gye­rekekkel az iskola aulájában. A közvetlen találkozást már mindannyian izgalommal vártuk. A változatos programok másnap reggel kezdődtek. Kedden körbejártuk az is­kolát, majd a gyerekek a tor­natermet vették birtokba. A városházán fogadott ben­nünket az alpolgármester, majd utána a müncheni re­pülőtérre látogattunk el. Dél­után München belvárosában sétáltunk. Másnap a prieni hajókikö­tőből a Férfiak szigetére ha­józtunk, ahol II. Lajos kasté­Vidám hangulat uralkodott az autóbuszban is lyát jártuk körbe. A pizzaebéd nagyon jól esett. A hét talán legizgalmasabb délutánjában volt részünk szerdán akkor, amikor a könnyű gumicsó­nakkal eveztünk a Tiroli Ache folyón. Sólymokat röptettek Csütörtökön családi nap volt. Diákjaink számára a fogadócsaládok szerveztek élményekben gazdag na­pot. Mi felnőttek a füsseni Neuschwanstein kastélyhoz utaztunk. Délután megnéz­hettük és megkóstolhattuk, hogyan készül az igazi, finom sajt. Hamar eljött a péntek. Aschauba kirándultunk, ahol madárlátogatás, madárröpte- tés volt a program. Sólymok­kal, sasokkal néztünk „far­kasszemet”. A napot a bajor-magyar közös est zárta. A grillezés vacsora után mindkét iskola FOTÓ: ISKOLA tanulói bemutatkoztak, ízelí­tőt adtak országuk hagyomá­nyaiból. A hét folyamán az idegen nyelven való kommunikáci­óra mindenkinek lehetősége volt. Barátságok köttettek, amelyek reméljük, sokáig megmaradnak. Szombaton reggel mind­annyian azzal köszöntünk el: Auf Wiedersehen! - tájé­koztatta szerkesztőségünket Nagy Katalin. © www.topaukcio.hu Tréfás feladatok vártak a tiszaszalkai édesapákra A fődíjat, egy kisbá- rányt, egy nagypapa nyerte az unokái nagy örömére. TfSZASZALKA. Első alkalom­mal tartottak az apák napja alkalmából családi szabadtéri rendezvényt Tiszaszalkán jú­nius 25-én, amelyet mintegy 22 vállalkozás és magánsze­mély szponzorált. A legszebb láb és pocak A szórakoztató délutánon megválasztották Tiszaszalka sörivó bajnokát (Bojtos Lász­ló), díjazták a legszebb férfi lábat (Vincze Ferenc) és a leg­szebb férfi pocakot (Dojcsák Vilmos). Hattagú férfi zsű­ri pontozta a legfinomabb tiszaszalkai süteményre be­nevezett finomságokat, végül Szakács Imréné hájas sütemé­nye vitte el az első helyezett­nek járó nyereményt. Tiszaszalkai apukák és gye­rekeik szálltak ringbe a leg­jobb apának járó cím elnye­réséért. A játékos ügyességi vetélkedő szoros eredményt hozott, végül Bojtos László kapta meg az elismerő díjat és a családi belépőt a Szilva Ter­mál és Wellness fürdőbe. A programot gyermekek szavalata és éneke, valamint több sportrendezvény színe­sítette. A tombolasorsolásnál több mint 50 értékes nyere­mény talált gazdára, a fődí­jat - egy kisbárányt - id. Mile Gyula vihette haza az unokái nagy örömére.- A kedvező visszajelzé­sek alapján elmondhatom, hogy egy igen színvonalas rendezvényt sikerült meg­szerveznünk, amelyen a kö­zel 350 vendég is jól érezte magát. Ezúton is szeretném megköszönni valamennyi támogatónknak, hogy segí­tették a munkánkat és hoz­zájárultak a rendezvény sike­réhez - mondta el lapunknak a tiszaszalkai segítő-hálózati iroda programkoordinátora, Gergelyné Borbás Szilvia. ) SZÉCHENYI TERV r^Í|r N«nu*tl F»jl*wtésl Ügynökség g gg| • | wmi.ujuacK4nytttrv.g0v.hu y<;: * «*»“ ‘ NPTÍP I Fűjtesztésií ügynökség

Next

/
Thumbnails
Contents