Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-30 / 151. szám

2011. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK KELET Fórum 7 ÜZENET Somogyi József né, nyíregyházi olvasónktól: ; Több bennünk az erő, mint. >’ w az akarat; s gyakran csak önma­gunk előtt mentegetőzünk azzal, hogy valami lehetetlen. LA ROCHEFOUCAULD öten jöttek el Szakfelügyelők találkozója Elterveztük, hogy megszer­vezzük a 20 éve megszünte­tett, általános iskolai B-szakos szakfelügyelők találkozóját Nyíregyházán, az Ózon Étte­remben. Öten jöttünk össze a kilencből. Kozma Péter, nyug­díjas vezető szakfelügyelő köszöntötte a megjelenteket, örömmel üdvözölte a rég nem látott munkatársakat. Nagyon élveztük az elmúlt húsz évről szóló beszámoló­kat, sokat nevettünk az érde­kes eseményeken. A vezető szakfelügyelő emlékeztetett a felügyelői munkára, óralá­togatásokra. Kiemelte azt a segítséget, amit az okta­tó-nevelő munkában nyúj­tottunk, például a tanítási órák megszervezésében, a visszajelzések rögzítésében, a szaktanárok felkészítésében, a tanítási módszerek alkalma­zásában, a továbbképzések­FOTÓ:OLVASÓNKTÓL ben. Egyetértettünk a készülő új oktatási törvény irányel­veivel. Kiemelve Hoffmann Rózsa államtitkár véleményét a kötelező iskolábajárás, az iskolai fegyelem, a rend, a minőségi munka, a tanulók jólneveltségi és tudásszintjé­nek emelésével kapcsolatban. Ezek megvalósulása érde­kében segítséget nyújtunk, különös tekintettel arra, hogy a járási és megyei szakfelada­tok ellátására olyan szakta­nárok kapjanak megbízatást, akik eddig is kiváló oktatói munkát végeznek. Köszö- netünket fejezzük ki az OPI, a megyei műv. oszt. velünk kapcsolatban álló szakem­bereinek, a munkaközössé­gek vezetőinek, a sok-sok szaktanárnak, hogy segítették a munkánkat. A találkozó na­gyon jól sikerült, köszönöm a megjelent szakfelügyelőknek a sokszor túlterhelt ellenőrző, segítő, bíráló tevékenységet, a közös munka magas szintre emelését! KOZMA PÉTER ® OSZTÁLYTALÁLKOZÓ Zsurkon, június 1-jén 49 éves osztálytalálkozót tartottak az egykori diákok. Sajnos többen már nincsenek az élők sorában, s néhányan nem is tudtak eljönni az eseményre, fotó: tóth Béla Tircsi Antal zajta. Tizenöt éve előfizető­je a Kelet-Magyarországnak Tircsi Antal. Hűségét aján­dékcsomaggal jutalmaztuk.- Vállalkozóként a kora reg­geli órákban, a büfém kinyi­tása után veszem kezembe a lapot, amit a vendégeimmel közösen megnézünk. Megbe­széljük az aktuális politikai és sporthíreket, apróhirdeté­seket. Nagy érdeklődést kelt az újság hátoldalán található Nap szépe fotója. De különö­sen örülünk annak, amikor ismerőseink képeit találjuk a lapban. Szívesen olvasunk a környező településekről, köz­ségünkről. A munkából haza­térve röviden beszámolok fe­leségemnek az olvasottakról, aki már alig várja, hogy a rejt­vényfejtéshez hozzákezdhes­sen. Érdekli az ízvilág, mivel hobbija a sütés-főzés. Nagy lelkesedéssel vágja ki a mo­zaikjáték darabjait, mindig beküldi a nyeremény remé­nyében, de eddig még nem kacsintott rá a szerencse. Többször hívtak már telefo­non, érdeklődtek mi a vélemé­nyem a Kelet-Magyarország- ról, most is csak azt tudom mondani, minden szempont­ból elégedettek vagyunk, na­gyon szeretjük színes tartalma miatt, a kézbesítés is tökéle­tes. Öröm töltött el, amikor az Inform Média levelét elolvas­tam, hogy kisorsoltak hűséges előfizetőnek. Köszönjük az ajándékcsomagot, további si­keres lapszerkesztést, kitartást kívánunk a munkájukhoz. Tiszta nyereség Magam és a csekkel fizető la­kosok nevében is írom, hogy a szolgáltatók milyen ravasz módon csapnak be bennün­ket, azaz félrevezetésükkel mekkora éves plusz árbevé­telre tesznek szert. Pontosan: a szolgáltatók által megkül­dött csekkeken fel van írva a számla kelte és a befizetési határidő (pl.: a Tigáz, az E-on, a T-Home, a víz, a csatorna stb. számlákon). Először is az bosszant bennünket, hogy a befizetési határidőt mindig olyan dátummal látják el, mely időpontban, akár a munkában dolgozók, akár a nyugdíjasok, még nem kapnak fizetést. Másodszor: a befizetési határidőt pontosan megnevezik. Igen ám, de ha én erre a napra, vagy ezen a napon befizetem a csekke­met, már késedelmet követek el. (Akkor nem követek el késedelmet, ha előtte már 4-5 nappal befizetem, mert a szolgáltatót csak az érdekli, hogy a befizetési határnap­ra a pénz már ott legyen a számláján.) Itt van a megté­vesztés a lakosság részére. Szerintem, ha a fogyasztó a kiírt határnapon még befizeti a pénzt, akkor nem követhet el szabálytalanságot. Tudjuk azt, hogy a pénzek átutalá­sánál a megérkezésig egy pár nap eltelik. Még az internet világában is?! Akkor a szol­gáltató miért nem azt írja ki, hogy beérkezési határidő? És ha mondjuk a pénz valahol elakad és két hét múlva érkezik csak meg a szolgál­tatóhoz, akkor én két hétre miért fizessem ki a késedelmi bírságot? Válasz: azért, mert így éves szinten óriási plusz- bevételre tud szert tenni a késedelmi bírságokból. Már nagyon elfáradtunk, hogy mindenben és mindenhol csak a becsapásokkal kell találkoznunk. G. TÓTH ZOLTÁN Hétköznapok A hagyományos karácsonyi és a farsangi ünnepségek @ SZÍNE, FONÁKJA Nábrádon, a Szamoshoz vezető földúton fogadja a kirándulókat ez a nem ép­pen szívet gyönyörködtető látvány. fotó: e nagy istván örültünk a közös, szép pillanatoknak FOTÓ:OLVASÓNKTÓL Embert neveltek belőlünk A Nyírszőlősi Iskola és Kollé­giumban osztálytalálkozóra jöttünk össze nemrégiben az 1970-ben ballagó egykori tanulók. Nagy várakozással tekintettünk a találkozó elé, vajon hogy fogjuk megismer­ni egymást? Az első tanter­münk volt az osztályfőnöki óra helyszíne. A köszöntőt követően egy percnyi főhaj­tással emlékeztünk iskolánk régi igazgatójára, igazgató- helyetteseire, osztályfőnö­künkre, és osztálytársainkra, akik sajnos már nem lehettek velünk. Nyugodjatok béké­ben! A találkozónkra, nagy örömünkre, sok kedves tanárunk eljött. Meséltünk emlékeinkről, tapasztala­tainkról. Vidáman idéztük fel a régi szép időt. Jó érzés volt újra átélni a gyerekkori csínytevéseket, és bizony kicsit visszasírtuk a fiatal­ságunkat! Az osztályfőnöki óra után egy rövid sétát tettünk a helyi temetőbe, mécsest gyújtottak, majd megtekintettük az iskola új részét, a folyosókat bejárva megcsodáltuk a régi tabló­kat. Előkerültek a mi régi fotóink is. Egy közös estebéd elfogyasztása, sok-sok baráti beszélgetés után a búcsúzás­kor nem maradt más, mint­hogy köszönetét mondjunk kedves tanárainknak, akik embert neveltek belőlünk, a szervezőknek, hogy lehető­vé tették ezt a találkozót, a segítőknek a munkájukért, és köszönet a megjelenteknek a közös, szép pillanatokért. Találkozunk 2015-ben! FEJESNÉ HUDÁK MAGDOLNA szervezése és megünneplése mellett a hétköznapjainkat is igyekszünk minél teljesebben megélni a nyíregyházi Pszi- chotikusok Egyesületében. Számos programot kínálunk egész évben a pszichiátriai betegeknek és külön tagja­inknak is. Naponta (hétfőtől péntekig) kézműves foglal­kozásra várjuk tagjainkat, és a Pszichiátriai Osztály azon betegeit, akik már jobban érzik magukat. Sorstársi tanácsadási lehetőséget is kínálunk péntek kivételével valamennyi munkanapon. Kéthetente, szerda délután Szabó Erzsébet főorvosnő tart pszicho-edukációs tréninget. (Nyári szünet kivételével.) Tagjaink részére egyéb lehetőségeket is kínálunk: teadélutánnal egybekötött játékos vetélkedőket, kedvez­ményes színházlátogatást. Az év elejétől művészetterápiá­val kezdtünk el foglalkozni, a tagok igényeinek megfelelően a biblioterápia egyik ágával, a meseterápiával. Talán furcsa, hogy felnőttek mesével ismerkednek, de a mese nemcsak gyerekeknek szól, hiszen a szórakoztatás mellett a történetekben az életben előforduló konfliktusok, nehézségek jelennek meg, amelyekre a mese megoldási lehetőségeket nyújt. A saját rendezvényeink mellett, szívesen veszünk részt mások által kínált programokon, például a Felolvasó Napon, amelyet az önkéntes nap alkalmából rendeztek, és különböző konferenciákon is. Egyesületünk nyitott, szívesen várjuk a pszichoti- kus betegek és hozzátartozóik jelentkezését. Kedvezően elbírált pályázatunk esetén szeptembertől újabb lehető­ségek és programok várják az érintetteket, ahol mindig előnyt élveznek a tagjaink. GACSÁLYI SZILVIA, EGYESÜLETI TAG Az Űrnapja körmenettel Az Úrnapi Körmenetben való részvételünkkel megvalljuk hitünket. BAKTALÓRÁNTHÁZA. Pünkösd utáni első vasárnap a szenthá­romság vasárnapja, az ez utá­ni csütörtökön pedig Úrnapja van a szent liturgiában. Ezen az ünnepen a világon min­denütt virágszőnyeget hintve, nagy diadallal énekelve, utcai körmenetben hordozza végig a pap a hívek kíséretében az oltáriszentséget, a szentség­tartót, a bele helyezett szent ostyával. Baktalórántházán is nagy áhítattal, fellobogóz­va vonultak a római katolikus hívek az ősi templomuk körül feldíszített négy sátorhoz. A „Legszentebbet” virágszirom­mal szórt szőnyegen vitték egyik sátortól a másikig. Az úr­napi körmenetben való részvé­telünkkel megvalljuk hitünket, és kifejezzük a szentségi Jézus iránti szeretetünket. NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA Gyetkó László káplán atya a negyedik sátornál fotó: a szerző Lelkiismeretes ápolás Édesanyám súlyos beteg. Annak gondolata, hogy elve­szíthetjük, nagyon megvisel bennünket. Állapota nem engedi meg, hogy otthon segítsünk neki. így jutottunk el a Jósa András Kórházban működő Med Hotel részlegé­be, melynek osztályvezető fő­orvosa Dr. Malhazjan Armen. Az a határtalan figyelmesség, lelkiismeretes ápolás, rendkí­vüli szakértelem, a gyógyítás iránti alázat, emberség, amivel Dr. Malhazjan Armen ott találkoztunk megmutatta, lehet másképp is kezelni a betegeket, mint ahogyan azt a magyar egészségügy egyes he­lyein tapasztaljuk. Az ápolók és ápolónők részéről egyaránt segítik a lábadozók mielőbbi gyógyulását. Nem lehet olyan sok munkájuk, és sürgős feladatuk, hogy ne jusson idejük egy-egy mosolyra vagy jó szóra. Tudom, sokan azt mondják, azért a pénzért lehet is. De higgyük el, más­hol is megfizetnék az embe­rek, csak gyógyuljanak, vagy emberségesen bánjanak ve­lük. Jó lenne, ha minél többen megtehetnék, hogy ha már kórházi ellátásra szorulnak, ilyen helyen lábadozhassanak. Ehhez viszont arra lenne szük­ség, hogy ezt a kis „Mennyor­szágot” óvjuk meg bővítsük, és tegyük minél több ember számára elérhetővé. EGY BETEG ÉDESANYA ÉS FIA Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az i oldalon csak a teljés névvel és címmel érkező, telefonszám­mal is ellátott leveleket közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents