Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-19 / 91. szám

«iS NAPLÓ LXVIII. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 80 FT ■ ■ Emberi # w kötelesség­ünk segíteni és elfogadni a fogyatékkal BOÓR ANNA 3. OLDAL MAGYARORSZ/ Olvasónk szerint nagyszerű ötletaKelet­Hűségkártya. OLDAL »IRODALOM Könyvbemutató Meddig várjak még? címmel mutatták be hétfőn Elisa Rot Mikié kötetét a megyei könyvtárban, fotó: sipeki Péter FÜGGETLEN NAPILAP KEDD 2011. ÁPRILIS 19. Alaptörvény, elfogadva Kormánypárti szavaza­tokkal fogadták el az új magyar alkotmányt. BUDAPEST. Elfogadták Magyar- ország új alkotmányát hétfőn a parlamentben. Az új alap­törvényre az országgyűlési képviselők közül 262-en vok­soltak igennel, 44-en nemmel és egy képviselő tartózkodott. Az MSZP és az LMP képviselői nem vettek részt a szavazás­on. Az új alaptörvény meg­szavazását Kövér László ház­elnök történelmi pillanatnak nevezte. Véleménye szerint az megteremti a történelmi jogfolytonosságot, és lezárja a rendszerváltás folyamatát. Párttársa, a Fidesz frakció- vezetője, Lázár János pedig azt mondta: a rendszerváltó, volt szocialista országok közül Magyarország fogadta el utol­jára 20 év késéssel új alkotmá­nyát, de ez a legjobb. Szerinte minden magyar állampolgár büszke lehet rá. Emlékezte­tett: az alaptörvény parlamen­ti elfogadásával nem ért véget az alkotmányozás. A köztársasági elnöknek még alá kell írnia (ez várható­an húsvét hétfőjén történik majd meg), illetve már május­tól el kell kezdeni az alaptör­vényhez kapcsolódó sarkala­tos törvények megalkotását. Az MSZP elnöke illegitimnek és ideiglenesnek nevezte az új alkotmányt. Kritikát fogal­mazott meg az alaptörvénnyel kapcsolatban Sólyom László volt köztársasági elnök is. A 4K! mozgalom máris népsza­vazást kezdeményezett az új alaptörvényről. /2 fh-ékn VIRÁGOK KÖZT A nárcisz bűvöletében Növekvő vagyon Érdeklődve figyelték a nyíregyházi Gyermekkert Óvoda tagóvodájának apróságai a Tuzson János Botanikuskert színpompás virágait. FOTÓ: SIPEKI PÉTER B ELKEZDŐDÖTT A Nyíregyházi Főiskola FŐHE rendezvénysorozatának nyi­tónapján, hétfőn bárki kipró­bálhatta, milyen „kényszer­ülve" felgurulni egy rámpán, segítség nélkül bemenni egy épületbe. fotó: sipeki Péter Lemondatnák Baka Andrást BUDAPEST. Lemondásra szó­lították fel Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét a Fővárosi Bíróság hétfő délelőt­ti éves összbírói értekezletén - tudta meg az atv.hu. Állítólag azt vetették az elnök szemére, hogy nem védi kellő hatékony­sággal a bírák érdekeit. A bírák jelentős része a nyugdíjkor­határ csökkentése és a bírói ítéleteket felfüggesztő sem­misségi törvény kapcsán is azt várta Bakától, hogy erélyeseb­ben kiáll mellettük a kormány­nyal szemben. Baka András azt mondta, hogy amit tudott, megtett a bírói kar érdekeinek védelmében. FH BUDAPEST. Csaknem hatvan- milliárd forinttal nőtt 2010- ben a Stabilitás Pénztárszö­vetségben lévő önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona 2009 végéhez képest. 2010 vé­gén a korábbi 764,3 milliárd fo­rint helyett már 823 milliárdot értek a tagok megtakarításai - olvasható a pénztárszövetség hétfői közleményében. fh GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH CTH3HEEEB Megyei tükör _______ 5, Gazdafigyelő_________________6. Fórum ______________________7. Hazai tájon 8. Sport ___________________9„ 10. Kultúra 14. 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 Tűz tombolt Kemecsén, oda a garázs Berobbant az üzem­anyag a garázsban lévő két motorban. KEMECSE. Több járművel in­dultak a nyíregyházi tűzoltók hétfő este Kemecsére, ahol egy családi házat fenyegetett a melléképület tüze. A kárhelyen, a Szondi ut­cában lángokban állt a mel­léképülethez épült garázs. A tulajdonos megpróbálta a tűzoltók érkezése előtt oltani a lángokat, de a bent lévő két motorban az üzemanyag be- robbanása után erre már nem maradt esélye. A tűzoltók el­oltották a lángokat, majd még perceken át folyt az utómun­ka. A tűz nyomán személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár meghaladhatja az egymillió forintot. A családi ház megmenekült FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Szpari: halovány reménysugár NYÍREGYHÁZA. A vasárnapi DVTK elleni vereségével nehéz helyzetbe került a Nyíregy­háza Spartacus. Brekk János vezetőedző szerint a csapaton belül óriási változásra lenne szükség, ráadásul az NB II-ben a győzelmével az élre ugrott Diósgyőrnek is hibáznia kelle­ne, hogy a nyíregyházi remé­nyek újraéledjenek. /«. km Újabb csúcson a benzin ára Budapest. Ismét nő a benzin ára. Három forinttal lesz szer­dától drágább az üzemanyag. Az átlagár így 384-386 forint között alakul. A dízel ára nem változik. Korábban az elem­zők arra számítottak, hogy a gázolaj ára még csökkenhet is. Akár 30 forintos árkülönb­ség is lehet a kutaknál. FH HIRDETÉSEK Kprpkfp«;} viláe Friss nyíregyházi állások: g www.jobsatlego.com HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents