Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-19 / 91. szám

2011. ÁPRILIS 19.. KEDD 2 Mindenfelől Pintér Sándor fotó:ékn Rendet ígért Pintér Sándor az országnak Budapest. Ha közrendet akar­nak, miért csinálnak rendet­lenséget?! - tette fel a kérdést Pintér Sándor belügyminisz­ter a Jobbiknak, miután na­pirend előtt az ellenzéki párt vezetője, Vona Gábor felszó­lalásában közölte: Magyaror­szágon nincs közbiztonság. A belügyminiszter kijelentette: „Rend lesz, akkor is, ha egye­sek egyéni politikai érdekeik miatt ezt veszélyeztetik!” fh Egyhangúlag fogadta el a Nemzeti Bank 7 tagú Mone­táris Tanácsa hétfőn, hogy nem változtat a 6 százalé­kos jegybanki alapkamaton. Simor András, az MNB elnöke elmondta: a beérkezett már­ciusi inflációs adatok „nem írták felül a világképünket”. Továbbra is úgy véli, bár 2011- ben az infláció meghaladhatja a 3 százalékos célt, 2012-ben ez elérhető. FH Népszavazást kezdeményezett a 4K! mozgalom Budapest. Az új alkotmány el­fogadása után kevesebb mint egy órával népszavazást kez­deményezett az alaptörvény­ről a 4K! - Negyedik Köztársa­ság mozgalom. Szerintük az csak akkor lesz legitim, ha refe­rendum erősíti meg. A kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a 2011. április 18. napján elfoga­dott »Magyarország Alaptörvé­nye« című jogszabályt”. FH AT-Mobilé a harmadik leggyorsabb Budapest. 28 európai ország­ban 94 mobilszolgáltató ügy­feleinek okostelefonokkal vég­zett mérései alapján a T-Mobüe magyarországi szélessávú há­lózata a kontinensen a harma­dik leggyorsabb letöltési sebes­séget biztosítja ügyfeleinek. Ez derül ki a felmérést végző ARCchart kutatócég most köz­zétett legújabb elemzéséből, amely a felhasználók valós ta­pasztalatain alapul. ÉKN Megszavazták az új alkotmányt Kövér László házelnök szerint az új alkotmány lezárja a rendszerváltás folyamatát. BUDAPEST. Elfogadták Magyar- ország új alkotmányát hétfőn kora délután a parlamentben. Az új alaptörvényre az or­szággyűlési képviselők közül 262-en voksoltak igennel, 44-en nemmel és 1 képviselő tartózkodott. Az eredmény kihirdetését a kormánypárti képviselők tapssal fogadták. „Történelmi pillanat” Az új alaptörvényre a fideszes és KDNP-s képviselők, Pősze Lajos független képviselő sza­vazott igennel, a Jobbik frak­ciójának tagjai nemmel. Az MSZP képviselői, ahogyan az alkotmányozás folyamatában, a szavazáson sem vettek részt és nem volt bent az ülésterem­ben a voksolás idején az LMP frakciója sem. Az alaptörvény megszavazását Kövér László házelnök történelmi pillanat­nak nevezte. Véleménye sze­rint az megteremti a történel­mi jogfolytonosságot és lezárja a rendszerváltás folyamatát. Bennevan Az új alaptörvény a Nemzeti Hitvallással kezdődik. Az al­kotmányba bekerült - többek között hogy a bírói jogvi­szony alsó korhatára 30 év, a felső pedig a mindenkori öreg­Parlamenti szócsata A szavazás után a Fidesz és a KDNP frakciója - elénekelték a Himnuszt FOTÓ: FIDESZ.HU A Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője, Schiffer And­rás a parlament tegnapi ülé­sén, a vita részeként azt mondta: szerinte az alkotmá­nyosság felszámolására készül a parlamenti többség az új al­kotmány elfogadásával. Lázár János fideszes frakcióvezető ismét az LMP-t és az MSZP-t kritizálta hétfőn napirend előtt a parlamentben, amiért távol maradt az alkotmányozástól. A Jobbiknak pedig azt üzen­te: ha a hétfői zárószavazáson elutasítja az új alaptörvényt (ahogyan ezt a szavazásban a Jobbik meg is tette), akkor a jelenlegi állapotok konzervá­lásában érdekelt. ségi nyugdíjkorhatár. A záró- szavazás előtti módosították úgy az alkotmányt, hogy a legfőbb ügyész kivételével az ügyész szolgálati jogviszonya is az általános öregségi nyug­díjkorhatár betöltéséig állhat fenn. Ugyancsak bekerült az új alkotmányba, hogy az Alkotmánybíróság szűkített jogköre mindaddig megma­rad, míg az államadósság nem csökken a nemzeti összter­mék 50 százaléka alá. Rendel­kezik az alaptörvény arról is, hogy a köztársasági elnök fel­oszlathatja az Országgyűlést abban az esetben, ha a képvi­selők az adott évre vonatkozó központi költségvetést márci­us 3l-ig nem fogadják el. Magyarország új alkotmá­nyát Schmitt Pál köztársasági elnök várhatóan húsvét hét­főn írja alá. Az alaptörvény 2012. január elsején lép élet­be. FH JEGYZET Dankó Mihály Lelki és szellemi megújulás it is jelent pontosan az alkotmány' Egy adott társadalomban a társadalmi irányelvek gyűj­teménye, amely meghatároz­za az állam formáját, annak intézményeit, működésének kereteit, az államhatalom jogosultságait, az állampol­gárok alapvető jogait és vi­szonyát az államhoz. A többi törvénynek összhangban kell lennie az alkotmánnyal. Az alkotmányt jó, ha minden állampolgár ismeri. Mindig magasztos, felemelő érzés, ha egy nemzet, ország történetének jövőjét meg­határozó dokumentumok születnek. Egyfajta remény és biztonság! Érezni, tudni, van egy dolog, ami ugyanúgy köte­lező rám, a szomszédomra, de az állam vezetőire is. Az egyszerű halandó értetle­nül állt a mostani alaptörvény vitái előtt. Kapkodta a fejét, most akkor, ki mit akar? Ki az, aki igazat mond? Talán azért nem is tud igazán örülni az em­ber szíve, mert a politika erre is rányomta bélyegét. Különben az élet majd akkor igazolja a benne leírtakat, amikor „ap­rópénzre váltják” az alapokat. Amikor a hétköznapokban is érezni azokat az elképzelése­ket, amit most „kőbe vésnek”. De mindezt félretéve, legyen tényleg a „lelki és szellemi megújulás” alapja! danko@inform.hu MSZP: „illegitim és ideiglenes” Budapest. Az új alkotmány az elfogadásának pülanatában illegitim és ideiglenes a lesz - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt részor­szággyűlésén, az új alaptör­vény parlamenti elfogadása előtt. Az új alaptörvény azért illegitim, mert nem nemzeti konszenzusra törekvő, hanem egy pártalkotmány lesz. Ideig­lenes, mert nem élvezi a ma­gyar társadalom többségének támogatását. Az alkotmány szövegéről a pártelnök azt mondta, az szerinte a Horthy- korszakból táplálkozik, azt idé­zi vissza és egy demokrácia és jogállam nélküli köztársaságot hoz létre. A politikus szerint a demokratáknak kötelességünk törekedni arra, amint lehetősé­gük lesz, megváltoztassák Or­bán Viktor pártalkotmányát. FH PÉNZNEM ______árfolyam változás Euró 266,92 -0,43 USA dollár 186,29 +1,41 Svájci frank 208,15 +0,98 Angol font 302,80 +0,84 Román lej 65,33 +0,07 Ukrán hrivnya 23,35 +0,16 Horvátkuna 36,27 -0,08 Lengyel zloty 67,47 -0,26 1 gazdasag.szoon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Pac-Man felfalta a paragrafust Budapest. Magyarország új alkotmányának elfogadá­sával egy időben tegnap délután a parlamenthez közeli Alkotmány utcában demonstráltak civilek. Az akciót a Facebookon szer­vezte a korábban már több demonstrációt is lebonyolító „Egymillióan a sajtószabad­ságért” csoport. A tiltakozó megmozdulás­sal a civilek az új alkotmány ellen éppen akkor tüntettek, amikor a parlamenti képvi­selők szavaztak az új alap­törvényről. A demonstráció lényege az volt, hogy na­rancssárga ruhába öltözött tiltakozók egy élő Pac-Man-t rajzoltak ki, amely felfalta a fehér ruhás demonstrálok által formázott paragrafus je­let. FH Nemzetközi szerveze­tekkel tárgyaltatná meg az új alkotmányt az ENSZ főtitkára. Budapest. Magyarországnak konzultálnia kellene a nem­zetközi szervezetekkel a vi­tatott új alkotmányáról, akár­csak a széles körben elítélt médiatörvényről - mondta Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár, miután a Sándor-palotában találkozott Schmitt Pál köz- társasági elnökkel. „összhangban” Az ENSZ főtitkára azt mond­ta, tudja, vannak nemzetközi aggodalmak az új alaptörvény miatt, ezért üdvözölné, ha a magyar kormány tanácsot és ajánlásokat kérne hazai szer­vezetektől, illetve az Euró­pa Tanácstól és az Egyesült Nemzetek Szervezetétől. Ban Ki-Mun kijelentette, minden országnak joga van saját al­kotmányt létrehozni, de an­nak összhangban kell állnia a nemzetközi szabályokkal és normákkal. „A kormány fel­adata biztosítani, hogy a jog­szabály összhangban legyen a lényeges nemzetközi meg­állapodásokkal és normákkal, beleértve a sajtó és a kifejezés szabadságának védelmét is” - mondta a dél-koreai diplo­mata, aki bízik abban, hogy a kormány nem mond le utóbbi jogok garantálásáról. Tudomásul vette a Jelentést Az ENSZ főtitkára azt mondta, tudomásul vette a szervezet szólásszabadság-raportőré- nek két hete a magyar média­törvényről készült budapesti jelentését. Frank La Rue eb­ben az újságírók öncenzúrájá­nak veszélyeire figyelmeztet, miután júliustól életbe lép a médiatörvény súlyos bünte­téseket tartalmazó része. Schmitt Pál után Orbán Vik­tor is fogadta Ban Ki-Munt, Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő közleménye szerint „áttekintették az Észak-Afri- kában kialakult helyzetet, és ezzel kapcsolatban az eddig megtett, s a még szükséges humanitárius lépéseket”, fh „Demokratikus állam marad Magyarország”, de... Sólyom László: az új alkotmány olyan, mint a Nemzeti Színház épülete. Budapest. Demokratikus ál­lam marad Magyarország az új alkotmány hatálya alatt is, azonban valódi bajok is van­nak vele, amelyek az alap­törvény mérlegét „menthe­tetlenül negatívra fordítják” - nyilatkozta Sólyom László abban az interjúban, ame­lyet a Heti Válasz készített és amely csütörtökön jele­nik meg. A volt államfő ilyen hibának tartja az Alkot­mánybíróság hatáskörének korlátozását és azt az utolsó pillanatban benyújtott mó­dosítást is, amellyel a bírák szolgálati idejét kurtították meg. Korábban Is kiállt mellstte A volt köztársasági elnök arra a kérdésre, hogy elképzelhe- tő-e a bírókat érintő módosí­tás mögött a „kommunista bírók eltávolítása”, mint cél, azt válaszolta: „2009 ápri­lisában köztársasági elnök­ként kiálltam a bíróság és az ügyészség függetlensége és pártatlansága mellett, ami­kor az akkori miniszterel­nök jobboldali elfogultság­gal vádolta őket. Most csak arra emlékeztethetek, hogy a bírák kétharmadát már a rendszerváltás után nevez­ték ki, a nyolcvanas években pedig legjobb tanítványaim mentek bírónak, mert ezt tartották a legfüggetlenebb jogászi hivatásnak.” A korábbi államfő a cikk­ben azt mondja: az alkotmá­nyozás elvesztette méltósá­gát, a közönséges parlamenti huzavona színvonalára süly- lyedt. Nyitottságot és ru­galmasságot tanúsíthatott volna a többség, a kisebbség pedig felülemelkedhetett volna pillanatnyi politikai szempontjain. Nem ez tör­tént. „Hatalmi szóval” Sólyom László az idézett in­terjúban a Nemzeti Színház épületéhez hasonlította az új alkotmányt, amelynek „semmi köze a modern szín­házépítészethez, eklektikus, dagályos, amelyet az építész­szakma egyhangú tiltakozása ellenére, hatalmi szóval eről­tettek át”. FH Hiba az Alkot­mány- bíróság jogkörének korlátozása. SÓLYOM LÁSZLÓ KELET Alaptörvény: az ENSZ-főtitkár tanácsai Ban Kl-Mun és Orbán Viktor FOTÓ: FIDESZ.HU

Next

/
Thumbnails
Contents