Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-12 / 60. szám

2011, MÁRCIUS 12., SZOMBAT 2 Mindenfelől KELET Nyolcszázezer kérdőív... Szili Katalin és Szájer József fotó: internet Szájer József: „Tovább­ra is várjuk az alkotmá­nyozási kérdőíveket...” Budapest. Péntekig csaknem 800 ezer megválaszolt alkot­mányozási kérdőívet küldtek vissza, ebből 400 ezret már feldolgoztak - közölte a Köz- igazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában tartott sajtótá­jékoztatón Szájer József. A Nemzeti Konzultációs Tes­tület vezetője hangsúlyozta: továbbra is várják az embe­rek véleményét, azokat eljut­tatják minden országgyűlési képviselőnek. A Nemzeti Konzultációs Testület azt vállalta, hogy amikor a kérdőívek feldolgo­zása befejeződik, illetve ami­kor olyan stádiumba ér, ami A válaszok 96 százaléka érvényes, alkalmas a feldolgozásra. SZILI KATALIN már megfelelő számú adatot jelent, akkor az adatokat min­den országgyűlési képviselő­höz eljuttatják. így a képvise­lők úgy hozhatják majd meg döntésüket Magyarország új alkotmányáról, hogy a beér­kezett véleményekkel tisztá­ban lesznek - mondta a testü­let vezetője. Továbbítják a véleményeket Szájer József kitért arra: sokan felvetik, hogy miközben az alkotmány tervezete nyilvá­nosságra került, még mindig folyik az erről szóló nemzeti konzultáció. A politikus hang­súlyozta: szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy számít mindenkinek a véleménye és ezeket a véleményeket továb­bítják azoknak, akik a döntést meghozzák. Ha a beérkezett válaszok alapján kiderül, hogy egy- egy kérdést az állampolgá­rok nem támogatnak, illetve támogatnak olyat, ami nincs az alkotmány tervezetében, akkor ezekkel kapcsolatban módosító indítványokat nyújt majd be a Fidesz, erre biztosí­tékot kapott Lázár Jánostól, a Fidesz frakcióvezetőjétől - közölte Szájer József. Hoz­zátette: az „utolsó pillanatig” várják a kitöltött kérdőíveket, az alkotmányozás folyamatá­ban a módosító indítványok lehetősége nyitva áll. Saját tervük is lesz Szili Katalin, a Nemzeti Kon­zultációs Testület tagja kö­zölte: az alkotmányozás nem pártpolitikai kérdés. Elmond­ta: a válaszok 96 százaléka érvényes, alkalmas a feldolgo­zásra, látszik, hogy az emberek szeretnének segíteni. A füg­getlen országgyűlési képviselő kérdésre válaszolva közölte azt is: pártja, a Szociális Unió saját alkotmánytervezetet készít, ezt a parlamenti vita során is­mertetik majd. A két politikus azért látoga­tott pénteken a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgál­tatások Központi Hivatalába, hogy személyesen győződje­nek meg arról, a válaszleve­leket megfelelő körülmények között dolgozzák fel. fh Megállapodott a MOB és a Telekom A Magyar Telekom es a MOB új megállapodás­sal erősítik meg 18 éves partnerségüket. BUDAPEST. A Magyar Telekom és Magyar Olimpiai Bizottság csaknem két évtizedes közös múltra visszatekintő kapcso­latát megerősítve a mai napon új együttműködési megálla­podást írt alá Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök vezérigazgatója. Ennek értelmében a Magyarország legnagyobb távközlési szolgál­tatója 2012 végéig Arany Foko­zatú Főtámogatóként segíti a MOB céljainak megvalósulását és a közelgő londoni olimpiai játékok leendő szereplőinek a felkészülését. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a saj­tótájékoztatón kiemelte: „A visszaszámlálás újabb mér­földkövéhez érkeztünk, ami­kor a sportolók és a mestereik életében már minden napnak fontos szerepe, konkrét prog­ramja van, és még a legapróbb feladatokat is gyorsan és tö­kéletesen kell megoldani” - mondta az elnök-vezérigazga­tó. „A magyar sport legjobbjai számíthatnak ránk, hiszen a Magyar Telekom szolgálta­tásaival amellett kötelezte el magát, hogy ügyfeleink, jelen esetben az olimpiai megmé­rettetésre készülő versenyzők akár otthon, akár útközben, de még az edzéseik és a verse­nyeik színhelyén is kapcsolat­ba léphessenek egymással, és mindazokkal, akik fontosak a számukra.” ékn Huszáros ünnepi műsor lesz PÉNZNEM ____árfolyam változás Euró 272,68 -0,34 USA dollár 197,07 +0,37 Svájci frank 211,24 +0,46 Angolfont 318,36 +3,48 Román lej 65,01 -0,12 Ukrán hrivnya 24,84 +0,05 Horvát kuna 36,88 0,00 Lengyel zloty 68,31 -0,42 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Nettó 56 millió forintba kerül az idei március 15-i ünnepségsorozat -mondta Nagy Anna kormányszóvivő. BUDAPEST. A már hagyo­mányos zászlófelvonással kezdődnek a március 15-i ünnepek délelőtt 9 órától a Kossuth téren. Ezt követően egy ünnepi menet indul majd a Nemzeti Múzeumhoz, kato­nazenekar és nemzeti lovas díszegység kíséretében. A menethez bárki csatlakozhat. Orbán Viktor miniszterelnök a múzeum lépcsőjén mond majd beszédet délelőtt 10 órakor. Ezt a televízió is köz­vetíti. A kormányfő beszéde után újabb menet indul ha­gyományőrző huszárok és ugyancsak a lovas díszegység kíséretével, ezúttal a Budai várba. Ott egész nap családi programok várják a kilátoga­tókat, lesz például táncház és kézműves foglalkozás is. A március 15-i ünnepségek nettó költsége 56 millió forint - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nagy Anna kormányszóvivő. fh Egész nap lesznek prog­ramok, mindenki megtalál­hatja majd a neki valót. NAGYANNA VENDÉGKOMMENTÁR Dr. Hegedűs Lajos Rajtunk is múlik A z elmúlt években sok eltérő megítélést hallottam Magyarország EU-tagságának értékeléséről. Úgy látom, hogy az emberek gyakran a sajnos rövid tá­von nyilvánvaló negatív hatások alapján ítélnek és figyelmen kívül hagyják a hosszú távú előnyöket. Sokan úgy gondolták, hogy a több ezer milliárdos EU-pénzek beúsznak Magyarországra mindannyiunk jólétét szolgálva mindjárt a csatlakozás elején és csalódottságukért az Uniót okolják. Pedig tudható volt, hazánk messze áll attól, hogy uniós pályázatok lehetőségeit nagymértékben kihasználja. Senki sem boldog a fiatal diplomás munkaerő elvándorlása miatt, és a hazai termékek árverseny miatti ellehetetlenülése is sok magyar termelőt hoz nehéz helyzetbe. Szidjuk az Uni­ót, de hamar ráébredünk, hogy a szürkeállomány kivonulása a sok évtizedes, betegesen eltorzított, az értékrendeket nem tükröző kezdő jövedelmek és a lehetőségek nagymértékű hi­ánya miatt történik. A gazdaságot átszövő korrupció megöli a valós versenyt és ellehetetlení­W- ti a hazai vállalkozók jelentős részét. Ennek a rendszernek persze vannak haszonélvezői is, de ez a kisebbség nagyobb mértékben a fejlődés gátja, mint elősegítője. A napi hírek többsége még sajnos negatív hír. Bizonyára Önök is úgy érzik az esti híreket hallgatva, mintha a Kékfény műsorát néznék. Ez kiábrándító, felháborító és dühítő. Tisztán kell látni, hogy nincs más lehetőségünk mint az uniós tagság. Hazánk mérete megköveteli, hogy egy erős szerve­zethez tartozzunk. Az Unió törvényei segíteni fognak saját normarendszerünk kialakításában. Nagyot kell előrelépnünk egy csomó kérdésben, néha fájdalmas döntések árán, mire a magyar emberek többsége saját bőrén érzi majd a pozitív változásokat. Hiszem, hogy mindenkinek a saját kis családjá­ban kell megteremteni a harmóniát. Ez a sok kis működő sejt fogja biztosítani az egész szervezet sikeres működését. Fontos a munkalehetőségek megteremtése és a valós telje­sítmények reális ellentételezése. Óriási a kormány felelőssé­ge egy olyan ösztönző rendszer kialakításában, mely néhány évben belül megteremti a munkalehetőségeket. Nem látom, hogy ez miként fog megtörténni, de egy biztos, hajó magyar szokás szerint minden kezdeményezést még a rajtvonal előtt megpróbálunk lelőni, akkor önmagunkat hozzuk reményte­len helyzetbe. Időnként meg kellene szabadulnunk politikai ösztönünktől és összefogva esélyt biztosítani az egészséges * kezdeményezéseknek, hátha most sikerülni fog... Az Unió ehhez biztosítja gazdasági és erkölcsi szempontból is az alapokat. Nem azért, mert a tagok szeretnek minket, hanem azért, mert a legerősebbeknek is alapvető érdeke, hogy ez a rendkívül sokszínű, összetett rendszer egyben maradjon és még a leggyengébb láncszem se hulljon ki a rostán. Mit remélek az uniós elnökségtől? Megnőhet Magyar- ország ismertsége a világban, melynek hosszú távon van felbecsülhetetlen ereje. Vezetőinknek jó az esélye arra, hogy kellő szerénységgel be tudják mutatni a magyarok tehetsé­gét és rátermettségét a helyünket megillető európai tagság­ra. Ez egy óriási felelősség, de sajnos arra is van esély, hogy megítélésünk más irányba forduljon. Mit remélek az uniós elnökségtől? Őszin­tén szólva nem sokat. Két dolgot azonban mindenesetre hozhat számunkra. A szerző a TEVA Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója. D AZ UJ ALKOTMÁNY TERVEZETE: ALAPTÖRVÉNY LESZ A NEVE, NEMZETI HITVALLÁS A BEVEZETŐ FEJEZET CÍME Hazánk neve Magyarország, az ország hivatalos neve - jelenleg Magyar Köztársaság - megváltozna. Jövő nemzedékek ____________ Bekerült az alkotmánytervezetbe a jövő nemzedékekért viselt felelősség. .Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos felhasználásával védelmezzük az utánunk jövők életfel­tételeit” - fogalmaz a szöveg. Felelősség a határokon kívül élő magyarok sorsáéit ___________ A tervezet így fogalmaz: „Magyar- ország az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, előmozdítja egymással és Magyaror- szággal való együttműködésüket”. A jelenlegi alkotmányban ez így szere­pel: „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sor­sáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.” Házasság és magzatvédelem _____ Az alkotmány védi a házasságot, mint férfi és nő között létrejött életközössé­get, fogalmaz a tervezet - a jelenlegi alkotmány pusztán a házasság védel­mérőlszóL _________________ A szövegbe bekerült az is, hogy a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. A jelenlegi alaptörvény szerint „minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani”. Oktatás és tanfttatási kötelezettség A törvénytervezet szerint a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondos­kodni, ami magában foglalja gyermekük taníttatását. Az alkotmánytervezet kinyilvánítja mindenkinek a jogát az ingyenes alap- és középfokú oktatáshoz. Az új alkotmánytervezet módo­sítana a jelenlegi, választással kapcsolatos alapelveken. Választójog________________ Bár az alkotmánytervezet nem tartal­mazza, hogy a gyermek után plusz sza­vazati jog jár, leszögezi: „nem tekinthe­tő az egyenlő választójog sérelmének, ha azokban a családokban, ahol van kiskorú gyermek, az anyának - illetőleg helyette törvényben meghatározott esetben más személynek - további egy szavazati jogot biztosít". Választások ______________ A tervezet értelmében az Országgyűlés mandátuma 4 évre, az önkormányza­toké öt évre szólna. _____________ Az országgyűlési képviselőválasztást az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani. Közjogi méltóságok, jegybank, számvevőszék, Költségvetési Tanács ________________ A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választaná, és legfeljebb egy alkatommal lenne újraválasztható. Az Alkotmánybíróság 11 tagját a tervezet szerint az Országgyűlés az országgyűlési képviselők kétharmadá­nak szavazatával választaná, tizenkét évre. A tagok száma jelenleg is tizenegy, és kétharmados többséggel választják őket-de csak 9 évre. _________ A tervezet szerint a Kúria elnökét és a legfőbb ügyészt kilenc évre a köztársa­sági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, kétharmados többséggel. Az alapvető jogok biztosát az Országgyű­lés kétharmados többséggel, hat évre választaná. ___________________ Jelenleg a legfőbb bírát 6 évre, a legfőbb ügyészt 9 évre választják. Az állampol­gári jogok biztosát jelenleg is kétharma­dos többséggel, 6 évre választják. ___ A Magyar Nemzeti Bank elnökét a tervezet szerint a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök 9 évre nevezné ki, az Állami Számvevőszék elnökét pedig az Országgyűlés kéthar­mados többséggel 12 évre választaná meg. A Költségvetési Tanács elnökét a köztársasági elnök nevezné ki 6 évre. A jegybank elnökét jelenleg hatéves időtartamra a miniszterelnök javas­latára a köztársasági elnök nevezi ki. Az Állami Számvevőszék elnökét az Országgyűlés most is 12 évre választja. A Költségvetési Tanácsnak jelenleg nincs nevesített elnöke, a tisztet a köztársági elnök által kinevezett tag látja el. Az új alkotmány tervezete garanci­ákat építene be arra, hogy az állam- adósság ne nőhessen kortátlanuL Költségvetés ______________ Az alkotmánytervezet tartalmazza, hogy az Országgyűlés csak olyan köz­ponti költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely nem eredményezi az államadósság mértékének növeke­dését. Ettől csak „különleges jogrend idején, az azt kiváltó körülmények okozta következmények enyhítéséhez szükséges mértékben, valamint a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén, a nemzetgaz­dasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben lehet eltérni”. A tervezet kitér arra, hogy a központi költségvetésnek biztosítania kell, hogy az államadósság szintje ne haladja meg a megelőző naptári év bruttó hazai terméke értékének felét. Közpénzek ____________ A tervezet leszögezi, hogy a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás vagy teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépí­tése, illetve a támogatás felhasználásá­ra irányuló tevékenysége átlátható. Adózás________ ___________ „Minden ember és törvény alapján lét­rehozott jogalany teherbíró képessé­gének megfelelően hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez" - fogalmaz a tervezet, amely külön kitér arra, hogy „a közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulás mértékét a gyerme­ket nevelők esetében a gyermekneve­lés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani”. Az ú| alkotmány tervezete határidő­ket szabna az alkotmányossági felülvizsgálatra Felülvizsgálat és határidők A tervezet szerint az Országgyűlés - a törvény kezdeményezője, a kormány, illetve az Országgyűlés elnöke zárósza­vazás előtt megtett indítványára - az elfogadott törvényt alkotmányossági vizsgálatra megküldheti az Alkot­mánybíróságnak - ha ezt az indítványt jóváhagyja a parlament. __________ Ha a köztársasági elnök a törvényt vagy annak valamely rendelkezését alkotmányellenesnek tartja, a törvényt alkotmányossági vizsgálatra szintén megküldi az Alkotmánybíróságnak. Az Alkotmánybíróságnak ebben a két esetben 30 napon belül - ha ismétel­ten vizsgálatot kérnek a testülettől - 10 napon belül döntenie kéne. Alkotmánybíróság____________ A tervezet kimondja, hogy az Alkot­mánybíróság a központi költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló tömények alkotmányosságát kizárólag az élethez és emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és ezek sérelme miatt semmisít­heti meg. _____________________ A jelenlegi alaptörvény szerint az említett törvényeket az Alkotmánybí­róság akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenes­ség okaként kizárólag az élethez és em­beri méltósághoz való jog, a személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó szerinti jogok sérelmét jelöli meg, és nem tartalmaz egyéb okot. A jogszabályokat pedig akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi méltó­sághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, lel­kiismeret és vallás szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó szerinti jogokat sérti. v

Next

/
Thumbnails
Contents