Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-14 / 290. szám

2010. DECEMBER 14.. KEDD Rendet kell tennem a fejemben, ez nagyon fontos lenne a pályafutásom szempontjából. Részlet a Manchester City argentin támadója, Carlos Tevez közleményéből, amelyben az áll, hogy már azt szerette volna, ha a nyáron távozhat az angol futballcsapatból. Kedden ünnepli hetvenedik születésnapját Kiss László, a magyar úszóválogatott szö­vetségi kapitánya, az ötszö­rös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina és az ugyancsak olimpiai bajnok Kovács Ágnes korábbi edzője. Kiss László munkával ünnepel, hiszen már a rövidpályás-vb helyszínén tartózkodik. A svédek nagyon bekavartak kézilabda. Noha a magyarok szép sikert értek el az ukrá­nok vasárnapi legyőzésével a dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnok- ságon, azzal, hogy a svédek 24-19-re megverték a címvé­dő norvégokat, már bravúr kell az elődöntőbe jutáshoz. A magyaroknak négy közé jutáshoz előbb kedden (kez­dés: 16.15-től) a hollandokat, szerdán pedig éppen a svéde­ket kellene verniük, és lehet, hogy még ez is kevés lesz az üdvösséghez. — ~9 Forrásnövelés lesz a magyar sportban Balogh Gábor aktív me­gyei sportvezetőkkel tanácskozott hétfőn. SPORTPOLITIKA. Országjárása során hétfőn Nyíregyházára látogatott Balogh Gábor, a mi­niszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója. A megye­házán megyei és nyíregyhá­zi sportvezetőkkel tárgyalt, majd ezt követően megosz­totta tapasztalatait a sajtó képviselővel.- Szinte ugyanazokkal a problémákkal, témákkal szembesültem, mint a korábbi helyszíneken - kezdte lapunk tájékoztatását Balogh Gábor. - Örömteli, hogy a nyíregyházi összejövetel résztvevői igen aktívak voltak és sok hasznos ötlet hangzott el.- Ami itt speciális volt, az az intézményrendszer helyzete, illetve a megyei sportorvos­lás gondjai, hiszen a régiós központ Debrecenben van. A mostani beszélgetés is része annak a sorozatnak, amelynek lezárásaként majd egy átfogó problématérképet tudunk ké­szíteni, amely a sportfejlesz­tési stratégia kidolgozásához elengedhetetlen. Olimpia és szabadidősport Az egykori kétszeres világbaj­nok és olimpiai ezüstérmes öttusázó elmondta, hogy a következő esztendő a londo­ni olimpiai előesztendje lesz, kvalifikációs versenyek soro­zatával. A honi sportvezetés szeret­né úgy elosztani a forrásokat, hogy az olimpiai műhelyek­ben minél eredményesebb munka folyhasson. Megtudtuk, hogy a kor­mány jelentősen növeli a sportköltségvetést, így vár­hatóan a jelenlegi mintegy 16 milliárd forintos, sportcélok­ra fordított keret több mint másfélszeresére nő majd, és jövőre több forrás jut majd az állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fej­lesztésére és fenntartására. Balogh Gábor hangsúlyoz­ta, hogy az elkövetkezendő időszakban a szabadidő- és a versenysportot egyensúly­ba kívánják hozni, azonkívül nagyon fontos az utánpótlás­nevelésnek a kérdése. A sza­badidős sportra jövőre az idei pénz háromszorosa fog jutni.- Most van igazán lehetőség arra, hogy a fiatalokon keresz­tül húsz-harminc esztendőre lefektessük a sport alapjait - emelte ki a miniszterelnök tanácsadója. km-ml Balogh Gábor szerint igen hasznos volt a nyíregyházi megbeszélés fotó: mán László Ön döntheti el. hogy kik legyenek a 2010-es esztendő legjobb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sportolói, csapatai és edzője, kik kapják hét kategóriában a közönség dijait. Amennyiben Önnek van sikeres és kedvenc versenyzője, szurkol valamelyik csapatért, vagy szeretne voksolni az Ön által legeredményesebbnek tartott trenerre, akkor ossza meg velünk, jutassa el jelölését személyesen, vagy levélben a Kelet-Magyarorszäg címére (Nyíregyháza. Dózsa György utca 4-6.), vagy írjon elek­tronikus levelet a szonldiinform.hu e-mail címre. Várjuk jelöltjeiket december 24-án 24 óráig! Ezt követően kétfordulós szavazás során fog eldőlni, hogy kik lesznek megyénkben a 2010-es év legjobb sportolói, csapatai, edzője. Jelöltjeim: Férfi: ........................................................................................................................... Női: ............................................................................................................................. Fiú: ............................................................................................................................. Lány: ............................................................................................................................ UP-csapat: .............................................................................................................. Edző: ..................................................................................................................... NÉV:....................................... ................................................................................................................. Tel.: Kelet-előfizető: Q igen Q nem I ' á .J ■ _ J Szavazzon az év sportolóira Kaposvár előtt még Kolozsvár A keddi CEBL-meccsel kezdődik a Marso- VagépNYKK mérkő­zésekben dús ünnepi időszaka. kosárlabda. Sajátos az ad­venti és az ünnepek közöt­ti, valamint utáni időszaka a Marso-Vagép NYKK-nak, hiszen a karácsonyi és az újévi hét végét leszámítva végig három-négynaponta mérkőzést játszik az élvonal­beli férfi kosárlabdacsapat. Ferenczi Tamás legénysége kedden a Kolozsvár elleni hazai Közép-európai Liga (CEBL)-mérkőzéssel nyitja a sort, majd 18-án a Kaposvárt fogadja bajnoki mérkőzésen, 22-én Kecskemétre látogat, 29-én az Albacomp lesz a ven­dége, január 5-én jön a Pécs a hét végéről elhalasztott mécs­esét bepótolanva, 8-án Kör­mendre, 15-én Salgótarjánba látogat a gárda, közben 12-én a Debrecent fogadja, majd 18- án Medgyesen játszik CEBL- találkozót. Nem akármilyen menetelés vár tehát a csapat­ra, amelyet az utóbbi időben kevés sikerélmény, viszont annál több sorscsapás ért. Felkészülés a bajnokira- Ez van, ezt kell szeretni - mondta a felemlegetett nagy sorozat kapcsán Ferenczi Ta­más, az NYKK edzője. - Azzal nincs is gond, hogy meccse­ket kell játszanunk, hiszen a játékosok az edzéseken is szívesebben végzik a meccs­szituációhoz köthető gyakor­lásokat, csakhogy a sorozatos sérülések miatt kevesen ma­radtunk. Egylőre a CEBL sem tudja betölteni azt a funkci­óját, amit szántunk neki, te­hát hogy a bajnokságban ke­vesebbet foglalkoztatott és a sérülésből felépült kosarasok jutnak ezeken a meccseken szerephez, de a keddi össze­csapás nagyon jól jön, hiszen tétmeccsen tudunk felkészül­ni a szombati, Kaposvár elle­ni bajnokira. Rossz hír, hogy Sitku Ernő még mindig maró­di, Czigler László játékát sem kockáztatjuk meg, miként Siska Jánosét sem. Örömteli viszont, hogy Kaluha Csaba műtét utáni rehabilitációja véget ért, ő teljesen felépült, és kedden bemutatkozik a nyíregyházi közönségnek. A keddi (kezdés 18 órakor a Bujtosi csarnokban) vendég U-Mobitelco Cluj Napoca ven­dégeként alig egy hónapja, november 16-án 90-61-es ve­reséget szenvedett az NYKK. A meccs után azt mondta Ferenczi Tamás, hogy képes­nek tartja csapatát a visszavá­gásra.- Ha komplett csapattal áll­nánk ki, akkor ez így is len­ne - vélekedett a szakember. - Természetesen kedden is szeretnénk nyerni, de az el­sődleges feladatunk az, hogy felkészüljünk a Kaposvár elle­ni összecsapásra. Fontos sze­rep hárulhat Mohácsi Mátéra vagy Nagy Krisztiánra, akik a bajnokságban kevesebbet vagy nem az eredeti posztju­kon szerepelnek, ugyanakkor a fiatalok is mélyvízbe kerül­hetnek. KM-BT A kolozsvári meccsen Nagy Krisztián (jobbra) már a jelenlegi szerepkörében játszott fotó: km-sport NB I. A-csoport, férfi, a 12. forduló mérkőzéséi Kecskemét-Debrecen 93-69 (25-16,22-20,27-16,19-15) Kaposvár-Salgótarján 108-77 (32-14,22-24,28-23,26-16) Albacomp-Körmend 102-89 (22-25,26-23,27-19,27-22) Zalaegerszeg-Szolnok 53-60 (10-16,11-15,20-21,12-13) Falco KC-Paks 76-86 (20-20,18-20,23-23,15-23) Sopron-SZTE-Szedeák 88-83 (29-23,19-22,20-23,20-15) Marso-Vagép NYKK-Pécs január 5. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Szolnok 12 11 1 1032-846 0.958 2. Albacomp 11 9 2 908-788 0.909 3. Paks II 9 2 923-806 0.909 4. Körmend 11 8 3 950-858 0.864 5. Kecskeméti 1 8 3 849-803 0864 6. ZTE 11 7 4 891-819 0.818 7. FaicoKC 11 5 6 896-874 0.727 8. Pécs 10 4 6 785-842 0,700 9. Sopron 11 4 7 913-877 0.681 10. Kaposvár II 4 7 873-910 0.682 11. Szeged 12 4 8 965-986 0.667 12. NYKK 10 3 7 852-9000.650 13. Debrecen 11 1 10 824-1072 0,545 14. S. tarján 11 - 11 846-1125 0.500 »■i.'.MMj.iai.'.iiESn Kosárlabda. Közép-európai Liga, férfiak: Marso-Vagép NYKK-U-Mobitelco Cluj Napoca (román), Bujtosi csarnok, 18. Löki: csütörtöki évzáró meccs Labdarúgás. Közel három héttel azután, hogy befejezte a bajnokság őszi szezonját, az Európa-Ligában csütörtökön még pályára lép a DVSC. A ma­gyar bajnok debreceni csapat tét nélküli meccset játszik a Puskás-stadionban 21.05-kor a Sampdoriával, a meccsen orosz játékvezetők dirigálnak majd Szuhina vezetésével, km Hivatalos nyeremények 13*1 találat: nem volt ____________ 13 találat: ldb 2 984 355 Ft 12 találat: 74 db 30 245 Ft 11 találat: 813db 2 755 Ft 10 találat: 5 659 db 660 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents