Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-14 / 290. szám

KELET 2010. DECEMBER 14.. KEDD 10 Sport 9 LABDARUGÓ NB III.: Mérlegen a Baktalórántháza VSE Sokáig tartott a baktai talpraállás Geda Gábor rutinjával és teljesítményével is a baktai csapat segítségére tudott lenni fotó: sipeki Péter A szezon második felé­re lendült bele a csapat, amelynél kezdetben a lelkek ápolására is oda kellett figyelni. labdarúgás, öt évnyi másod- osztályú tagságot követően a nyártól az NB Ill-ban találta magát a Baktalórántháza VSE. Az volt a fő kérdés, hogy meg­állítható-e a zuhanás, hiszen a csapat 2009 áprilisa és 2010 júniusa között mindössze egy bajnoki mérkőzést tudott megnyerni. Bár a bajnokságot még Illés László játékos-edző irányításával kezdte a társa­ság, a váltás ideje hamar el­jött. Vegyesek az érzelmek- Vegyes érzelmekkel zártuk az őszi szezont, inkább va­gyok elégedetlen, mint elége­dett - mondta a csapat szak­mai munkájának irányítását az első fordulóban, a Püspök­ladánytól elszenvedett vere­séget követően átvevő tréner, Tóth János. - A szezon első felében olyan dolgok történ­tek, amelyeket orvosolnunk kellett, viszont a folytatásban nyújtott teljesítmény miatt az elégedetlenség ellenére opti­misták lehetünk. A gyengébb kezdésnek a fő oka az volt, hogy a csapatot nagyon meg­viselte az előző évek sikerte­lensége, így amikor átvettem a csapatot, egyből éreztem: nemcsak szakmai, hanem lel­ki problémákkal is foglalkoz­ni kell. Ehhez párosult, hogy nem mindenki volt tisztában azzal: az enbé három is egy nagyon komoly színvonalú bajnokság, és sok meccsen éreztem a könnyelműbb hoz­záállást. Pedig ebben a baj­nokságban is vannak nagyon jó csapatok, más kérdés, hogy nem mindig az ilyenektől kaptunk ki. Mindezek következtében a nyolcadik fordulót köve­tően nyolc ponttal, 8-13-as gólkülönbséggel a tizenket­tedik helyen szerénykedett a korábban másodosztályban szerepelt gárda. A következő játéknapon Tuzséron sikerült nyerni (4-2), és mind szerzett gólok, mind pedig a pontok számát tekintve megindult felfelé a Bakta.- Az edzésmunkával addig sem volt problémám, viszont idő kellett ahhoz, hogy megis­merjem a csapatot és kialakul­jon az ideális szerkezet, hiszen a felkészülés során még nem közösen dolgoztunk - beszélt a fordulópontról Tóth János.- Már korábban, az Újfehértó legyőzése után reméltem, hogy fordul a kocka, de vé­gül a Kótajtól elszenvedett vereséget követően jött el ez a pillanat. A Kótajjal szemben elherdált pontokat nagyon sajnálom, a következő mécs­esünkét is elvesztettük hazai pályán a Nagyecsed ellen, de az egy nagyon jó színvonalú csata volt. Azért dicséret illeti a csapatot, hogy talpra tudott állni, és ugyanez vonatkozik a háttérben dolgozókra, az egyesület vezetőire, az ön- kormányzatra is, hiszen türel­mesek voltak, és a szurkolók is elfogadták azt a szituációt, hogy idegenben jobban sze­repeltünk, mert amíg hazai pályán négy vereséget szen­vedtünk, addig otthonunktól távol csak egyet. Nemcsak a szurkolók számára, nekünk is az lenne a fontosabb, hogy hazai környezetben szere­peljünk eredményesebben, ebből adódik a tavaszi ten­nivalónk: a szezon második felében tapasztalt játékot és eredményességet átmenteni a folytatásra olyan módon, hogy a közönségünket is job­ban ki tudjuk szolgálni. Kíváncsiak voltunk, hogy az egyéni teljesítmények alapján a játékosok közül kik szerepelnek a tréner listájá­nak az élén. Közelebb a dobogóhoz- Az idősebb, tapasztaltabb játékosokat kell elsősorban megdicsérnem, mert amel­lett, hogy a teljesítményük­re sem lehetett panaszom, abból is kivették a részüket, hogy a csapat talpraálljon a korábbi évek megpróbál­tatásai okozta sokkból - így Tóth János. - Szabó Róber­tét, Illés Lászlót és Geda Gá­bort sorolom ide, illetve a mutatott játéka alapján ide tartozik még Tolnai Tamás is. Miként a csapat, úgy Kozma József is a szezon második felében teljesített jól, bízom benne, hogy tavasszal ugyan­ott tudja folytatni, ahol be­fejezte a szezont. A többiek közül szinte mindenkinek akadtak jobban és gyengéb­ben sikerült mérkőzései. Ha Török István játéka is fel tud javulni, akkor tavasszal méginkább adott az előrelé­pés lehetősége, hiszen szeret­nénk minél közelebb kerülni a dobogóhoz. km-bt I 1 ! I f .1 « £ 1 S S * S3 * Őszi végeredmény 1 7.1 15 6 4 5 31-24 Í22 Hazai pályán íflHHHMBHMMÉBMBBMBMIi 9.1 8 3 14 17-13 TÖ] Idegenben «HHHMHMMlMHNni 5. 7 3 3 1 14-11 12 Megyebeli 1X1 10 5 1 4 19-16 II61 Más megyebeli csapatok ellen f~5. 5 13 1 12-8 9 1 A házi góllövőlista: 6 gólos: Török István. 5 gólos: Illés László. 4 gólos: Szabó Róbert. 3 gólos: Vágó Zoltán, Zámbori Zoltán, Toltnai Tamás. 2 gólos: Rákóczi Zsolt, Kozma József, Lakatos István. Öngól: Takács József (Tuzsér). GRAFIKA: ÉKN ■ Mldő kellett, hogy megis­merjem a csapatot és kialakul­jon az ideális szerkezet. TÓTH JÁNOS TIszavasvárISE WjjiKÉBftltcÉ!ló -;:i': :' - > ; -T c * | • 4M7(l7-4)' Tiszavasvári, 150 néző, vJCsörgő, Vitális. Tlszavasvári: Boczák - Búzás 1, Pisák 8, Babldorics 1, Gál L, Kovács L. 7, Mezei 10. Csere: Bódor (kapus), Kiss K. 3, Németh Sz., Tóth D. 1, Kozma N. 1, Benyusz 5, Lukács 4. Edző: Rácz Sándor. Kiállítások: 4, illetve 4 perc. Hétméteresek: 0, illetve 2/0. Ifi: 32-33. Nagyon sportszerű, edzésjellegű mérkő­zésen Rácz Sándor edző valamennyi hazai játékosnak lehetőséget adott, hogy rövidebb- hosszabb ideig megmutassa tudását a gólözönért hálás közönségnek. (Tudósító: Hankó András) ________________________________________________________ Fehérgyarmati VSE-Fevlll-Öebreceni KSEII 27-24(14-11) Fehérgyarmat, 350 néző, v.: Berényi, Béres. Fehérgyarmat: Nagy T. - Siket 4, Szabó P. 6, Koncz L. 7, Csapos J. 1, Balogh G. 1, Imre 8/2. Játékos-edző: Csapos János. Kiállítások: 12, illetve 16 perc. Hétméteresek: 3/2, illetve 2/1. Sérülések, betegségek és tanulmányi okok miatt a csere nélkül játszó hazaiak értékes győzelmet arattak. A vendégek nagyrészt az NB I. B-s csapatukat szerepeltették, ami a versenykiírás hiányosságára is felhívja a NylrMtw-NYKSKM-Berettyóújfalu " 28-27(13-11) Nyírbátor, 67 néző, v.: Búzás, Tóth V. Nyírbátor-NYKSK II: Biró D. - Aranyos R. 1 .Tóth l. 2, Medve R. 4, Vinnai N„ Erdős Z. 9/1, Vasas Gy 8. Csere: Gadnai (kapus), Lázár A. 1, Bod B. 3, Csordás A., Aranyos A. Edző: Weibli Zoltán. Kiállítások: 14, illetve 8 perc. Hétméteresek: 1/1, illetve 6/5. Nagyon izgalmas mérkőzésen a vendégek időntúli hétméteresét Bíró Dávid Márk bravúrosan hárította, ezzel értékes győzelemhez segítette a hazai csapatot. Ifi: 24-29._____________________________ _____ Mátészalkai MTK-Mezőtúr 39-27(18-13) Mátészalka, 150 néző, v.: Szikszai, Szilágyi. Mátészalka: Felföldi - Varga R. 7, Balia J. 4, Király Gy. 5, Szántó Sz. 10, Varga IIT. Pásztor A. 6. Csere: Zatureczkl (kapus), Kárpáti P. 1, Szender Sz. 1, Varga IT. 2/1, Kun Á. 2. Edző: Falcsik Miklós. Kiállítások: 8, illetve 8 perc. Hétméteresek: 2/1, illetve 2/2. A mátészalkaiak nemes bosszút álltak a mezőtúri megpróbáltatásokért. ______________________________________________________ További eredmény: Nádudvar-Hajdúnánási 8-38. A bajnokságánál: 1. Hajdúnánás________________14______11 ____1 2 439-347 23 2. Fehérgyarmat 14 11 1 ___ 2 438-363 23 3. Tiszavasvári ________14______9____- 5 418-365 18 4. Mátészalka 14 9 - 5 421-383 18 5. Debreceni KSE II _____14______7____1 6 350-360 15 6. Nyírbátor-NYKSK II 14 6 1 7 360-414 13 7. Nádudvar____________________14 _______5____1 8 345-384 11 8. Hajdúszoboszló ____________14______4___ J_ 9___377-431___9 9. Berettyóújfalu ______________14______2 2 10 354-403 6 10, Mezőtúr _____________________14 2 - 12 380-432 4 Mátészalkai MTK-Derecske 31-26(15-11) Mátészalka, 150 néző, v.: Aczél, Paulovics. Mátészalka: Szabó V. - Poór B. 3, Márkus 5, Buglyó 0.6/2, Katona A;2, Udvardy 9/4, llyés T. 2. Csere: Hadas (kapus), Tengyel E. 4/2, Nagy S. Edző: Falcsik Miklós. Kiállítások: 8, illetve 14 perc. Hétméteresek: 9/8, illetve iaHÍLlNénI-f^ré^ŐZOtt 3 mátéSZalka' ^ lfi:-3i~-- 33-24(i7-i4) Nagykálló, 120 néző, v.: Lustig, Turzó. Kállósemjén: Járosiné - Péter E. 4, Kordjyk 7/2. Gaál L. 3, Papp R. 1, Máté V. 5, Frank P. 9/4. Csere: Jurecska (kapus), Tar H. 1, Németh N. 1, Herczku 2. Edző: Németh Tibor. Kiállítások: 0, illetve 4 perc. Hétméteresek: 7/7, illetve 3/1. A kállósemjéni csapat végig magabiztosan vezetve hozta a kötelező győzelmet. Ifi: 18-30. _ _ További eredmények: Debreceni VSCII—Nádudvar 22—24, Ózd-Füzesabony 36-36, Nyíradony-Hajdúböszörmény 37-33. A bajnokság állása: ~ ~ ~ 1. Nyíradony _________13 13 - ___ 490-291 ___26 2. Debreceni VSC II _____________13 10 - 3 392-299 20 3. Mátészalka ______________14 9 1 4 426-366 19 4. Kállósemjén 13 9 - 4 380-353 18 5. Derecske ____________________13 7 1 5 365-354 15 6. Nádudvar____________________13 6 1 6 382-357 13 7. Hajdúböszörmény 13 5 1 7 394-383 ~TT 8. Jászberény _ ___ 13 3 -____10 292-366 6 9. Ózd____________________13 - 2 11 320-445 _____2 lÖ.Füzesabony 14 - 2 12 307-534 2 Nem szeretik az izgalmakat Az NYFSE játékosa, Sipos Tímea (szemben) többször bombázta sikeresen az ellenfél állásait fotó: racskó tibor Kolozsi János szerint vasárnap estére oko­sabbak lesznek az NYFSE jövőjét illetően. röplabda, a hó maga alá te­mette nem csak az országot, a két megyei extraligás női röp­labdacsapat hét végi remé­nyeit is. Az NRK-Nyiregyháza a bajnoki címvédő BSE ottho­nában vérzett el, ami nem ne­vezhető kudarcnak, elvégre a két egylet lehetőségei nem említhetők egy lapon. Mind­azonáltal a vereség ama kelle­metlen következménnyel jár, hogy a még mindig negye­dik nyírségiek mögött egyre inkább tömörül a mezőny, ráadásul az alapszakaszból hátralévő két körben kőke­mény összecsapások (Vasas, Gödöllő) várnak a Kőhalmi­gárdára. A végére szétestek- Az Újpest ellen elbukott mérkőzés után három olyan meccs várt, illetve vár ránk, melyek megnyerése kivétel nélkül a bravúrkategóriába tartozik - elmélkedett Kőhal­mi Richárd, az NRK edzője.- A csapat a nehezebb utat választotta, mert a legutóbbi hazai meccsen aratott győ­zelemmel lezárhattuk volna a bajnokság ezen szakaszát: nem sikerült, de a jelek sze­rint a lányok szeretik az iz­galmakat, én kevésbé... Most olyan BSE-vel találtuk szembe magunkat, amely mondhatni egy emberre, Sándor Renátá­ra épített, aki harmincnégy pontot szerzett. Vele nem bír­tunk, ugyanakkor a többiek komoly mezőnymunkát vé­geztek, így kerekedtek felénk. Mindettől függetlenül az első két szettben nagyon szépen dolgoztunk, szoros küzde­lemre késztettük a BSE-t, él­tettük a meglepetés esélyét, viszont én a ha-val kezdődő mondatokat nem szeretem, elég legyen annyi: az ebben a periódusban látott telje­sítmény kell hogy mérvadó legyen. Sajnos, a harmadik játszmára szétestünk, meg­pecsételődött sorsunk. Fejlődés mutatkozik Noha az NYFSE tizenkettedik vereségét szenvedte az élvo­nalban, ezúttal a Gödöllővel szemben húzta a rövidebbet - az egyes játszmákon belül egyre inkább szorongatja ri­válisait. A tabellán jóval elő­rébb jegyzett vendégekkel szemben az első felvonást csaknem megcsípte.- Némi fejlődés mutatkozik, a játékfelfogásban javultunk, ez eredményezi a szorosabb szetteket - fejtegette Kolozsi János, a Nyíregyházi FSE tré­nere. - Hogy mégis mi hiány­zik a játszmanyeréshez? Egy komplett tizenkettes keret. Mert bár elméletben adott a létszám, gyakorlatban még egyetlen egyszer sem tudtunk komplett csapattal pályára lépni. Nagy szükségünk len­ne például az egészséges Bo­tos Fruzsinára, akinek képes­ségeit aligha kell ecsetelni, de minden baj, nehézség dacára változatlanul és töretlenül bízunk a bentmaradásban. A helyzetünk nem egysze­rű, vasárnap este, az utolsó mérkőzések után okosabbak leszünk a jövőt illetően. KM-KT UXRimm Női extraliga, a 12, forduló további eredményei Újpest-Békéscsaba _____________3:2 Vasas-MÁV Előre 3:1 A bajnokság állása: 1. BSE _________Ull 1 35:7 23 2. Vasas ________12 8 4 27:19 20 3. Gödöllő 12 7 5 26:18 19 4. NRK-Nyíregyh. 12 6 6 23:24 18 _5. Újpest 12 6 6 22:26 18 6. MÁV Előre 12 5 7 22:26 17 J7. Békéscsaba 12 5 7 21:26 17 8. Nyíregyházi FSE12 -12 4:36 12 9 ASZTALITENISZ NB III., férfi Hajdúszoboszlói AK-ATC Nagykálló __ Ezzel a győzelemmel felzárkózott a középmezőnyhöz a Nagykálló, amely ta­vaszra tovább erősödve bármelyik csapatra veszélyes lehet. Győztek: Tamási 4, Király Cs„ Pataki Zs. 3- 3 és a Király Cs., Pataki Zs. páros. _____________________ Gyula! AK-Levelek SE 12-6 A balszerencsésen elvesztett páros mérkőzések után végig az eredmény után futott a leveleki csapat, ám nem érte utol ellenfelét. Gy.: Német T. 3, Márföldi, Joó Z., TEVA-Debrecen SE I l-Vásárosnaményl SZSE _ 4-14 Misák Károly és Sztoj Mihály vezényletével fölényesen nyert a naményi csapat. Gy.: Sztoj, Misák 4-4, Szilágyi Z. 3, Gerő és a Sztoj, Szilágyi Z. és a Misák. Gerő páros. TEVA-Debrecen SE lll-Nyfmiadal ISE 7-11 Az erős összetételben szereplő debrece­niek otthonában magabiztosan nyert a Nyírmada. Gy.: Paszternák 4, Szabó S. 3, Pacuk P. 2, a Pacuk P., Paszternák és a Szabó S., ifj. Krivács A. páros. A leveleki színekben játszó Márföldi István nemrégiben a vete­rán Budapest-bajnokságot nyerte meg az 50-59 éves korosztályban FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL

Next

/
Thumbnails
Contents