Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-07 / 157. szám
2010. JÚLIUS 7., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG KELET Menesztették Falus Ferenc tiszti főorvost BUDAPEST. Menesztette Falus Ferenc országos tiszti főorvost Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Az ÁNTSZ új vezetője Pallér Judit lesz, aki mostanáig a Nyugatdunántúli Regionális Intézet tiszti főorvosi feladatait látta el. A miniszter július 7. napjától felmentéssel szüntette meg Falus Ferenc határozatlan idejű kormánytisztviselői Falus Ferenc fotó: internet jogviszonyát. FH Ötezer híve'előtt mondott beszédet 75. születésnapján, a Dalai láma, a Himalája vidékének azon a helyén, ahol 1959- es önkéntes száműzetése óta él. A láma azt mondta híveinek, hogy „a hazájukban élő tibetiek nem ünnepelhetnek, mert félnek a kínaiak megtorlásától”. A legfőbb tibeti vallási vezetők sorában ő a tizennegyedik dalai láma, aki Tendzin Gyaco néven született. Újabb uniós korlátozás Iránnal szemben BRÜSSZEL. További működési korlátozásokat léptetett életbe az Európai Bizottság az Iran Air légitársasággal szemben - jelentették be Brüsz- szelben. Az intézkedés ahhoz kapcsolódott, hogy az uniós végrehajtó testület aktualizálta az európai légtérben repülési tilalom hatálya alá eső légitársaságok listáját. Iránnal kapcsolatban egyöntetűen döntött a bizottság. mti A két ország közösen pályázik az Európai Unió előcsatlakozást támogató IPA-alapjához, hogy elvégezhessék a horvát határszakasz akna- mentesítését. DURDAADLESIC Horvátország az év végére kész a csatlakozásra VESZPRÉM. Horvátország az év végére teljesen felkészült lesz az uniós tagságra, s a jövő év elején megkezdődhet a csatlakozás - mondta Durda Adlesic, Horvátország miniszterelnökhelyettese a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel folytatott tárgyalása után. A horvát politikus köszönetét mondott Magyarországnak az uniós felkészülésükhöz nyújtott segítségért. MTI Mikola István hadüzenete a paraszolvenciának A bizottsági elnök szerint a legális díjtételek jelenthetik a megoldást a hálapénzre. Budapest. Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke a köz- szolgálati MRl reggeli műsorában elmondta: a hálapénzt, a szülészeti tarifát úgy lehet megszüntetni, ha az orvosok legális díjtételek szerint kapnak pénzt az egészségbiztosítástól. Elvadult a helyzet, megnőttek a kikényszerítéssel megkövetelt tarifák: ez adta a végső lökést ahhoz, hogy harc induljon az orvosi korrupció ellen - mondta el az MRl Kossuth Rádióban az egészségügyi bizottság elnö■ HA megoldást ^ ^ az orvosi tevékenységek díjainak pontos meg- határozása jelentené. MIKOLA ISTVÁN ke. Mikola István a minap jelentette be, hogy először azok ellen a szülészorvosok ellen lépnek fel, akik előre meghatározzák, mennyibe kerül náluk egy gyerekszülés. „Ez bűncselekmény...” Mint fogalmazott: a kötelező járulékfizetés által biztosított térítésmentes szolgáltatás nem egyeztethető össze az orvosok által, előre meghatározott összeggel. „A megoldást az orvosi tevékenységek díjainak pontos meghatározása jelentené, amit a szakmai szervezetek is támogatnak” - mondta Mikola. Ez nem paraszolvencia, ez bűncselekmény”. Az egészségügyi bizottság elnöke elismerte, hogy az orvosok fizetése nagyon alacsony, „az orvosi béreket rendbe kell tenni” - mondta, de úgy látja, a szabad szellemi foglalkozású szerződéses orvosi jogállás lehet a megoldás. Mikola István is úgy látja, nincs annyi pénz az egészségügyben, hogy ez a legális fizetés ki tudná váltani a hálapénzeket. ÉKN-OP A Duna Stratégia lehet az elnökség prioritása A magyar elnökség egyik legfőbb prioritása a Duna Stratégia kidolgozása lesz. BUDAPEST. A 2011 első fél- év-ében esedékes magyar elnökség egyik legfőbb prioritása a korábbi Balti régió mintáját követő, második makroregionális stratégia, a Duna stratégia kidolgozása lesz. A Duna stratégia csak akkor lehet eredményes, ha a részt vevő országok képesek két-három közös kiemelt célban megállapodni, amelyek megvalósításában valameny- nyien érdekeltek. Ilyen lehet a Duna folyamatos és teljes hajózhatóságának biztosítása, beleértve a ma még rendezetlen hajózási szabályok harmonizációját. A másik fő cél a Duna komplex környezetvédelmi programjának kidolgozása, az egyedülálló dunai élővilág biodiverzitásának megőrzése lehetne. A harmadik célkitűzés a fenntartható turizmus ösztönzése lehetne a Duna térségében. Ú] makrorégió kelti „Az Európai Bizottság többször is biztosította támogatásáról a magyar elnökség tervét” - mondta Tabajdi Csaba, az. MSZP EP-delegációjának vezetője az Európai Parlamentben a makroregionális együttműködésekről rendezett vitában. Az európai parlamenti képviselő kiemelte, hogy „a Duna Stratégia kidolgozását a korábbi Balti makrorégióhoz képest, amelynek kialakítása öt évet vett igénybe, jelentősen fel kell gyorsítanunk. Nem szabad azonban illúziókat kergetnünk! Az új uniós makrorégió sikere a résztvevő országok együttműködésén múlik.” fh Törvénymódosítás árvízkárosultakért FOTÓ:SZB A kormány több ütemben foglalkozik az árvíz miatt keletkezett károk rendezésével. Budapest. Több törvényi rendelkezés megváltoztatásával, illetve bevezetésével is segíti a kormány az árvíz miatt fedél nélkül maradt emberek elemi lakhatási feltételeinek biztosítását, valamint a katasztrófa okozta károk enyhítését - közölte Bakondi György miniszteri biztos Budapesten. Az árvíz okozta károk az eddigi összegzések szerint meghaladhatják a kétszázmilliárd forintot - derült ki a helyre- állítást és újjáépítést irányító miniszteri biztos tájékoztatóján, amelyet a veszélyhelyzet kihirdetésében érintett megyék közigazgatási vezetői, polgármesterei és jegyzői előtt tartott. Vls malőr alapból Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azon települések irányítóinak, ahol az elmúlt időszakban az árvíz miatt lakóépületek dőltek össze, vagy váltak lakhatatlanná, azt mondta: a kormány több ütemben foglalkozik a károk rendezésével. „Ezek egy része már megtörtént, s az elkövetkezendő hetekben a költségtérítéshez, az újjáépítéshez szükséges valamennyi döntés megszülethet” - fűzte hozzá. Elmondta, a kormány június 30-án hozott döntése szerint megkezdődött a védekezésben részt vett az állami szervek személyi kiadásainak pótlása. Ez az összeg 14 milliárd forint, ebből előlegként 9,2 milliárdot már kifizettek. Hozzátette: az önkormányzatok igazolt védekezési költségeit a vis maior alapból finanszírozzák, ennek összege 5,1 milliárd forint, amelyből már 2,4 milliárdot kifizettek, és a fennmaradó részt is hamarosan kifizetik. Az árvíz miatt 37 település 317 lakóháza semmisült meg, vagy vált életveszélyessé. Az elemi lakhatás feltételeinek Van mit újjáépíteni biztosítására 3 milliárd 176 millió forintot ad a kormány, de a támogatás igényléseinek külön feltételeket szabtak, és annak összegével tételesen el kell számolni. A magántulajdonokban keletkezett károk megtérítése nem vonatkozik az ingóságokra, melléképületekre, vagy életvitelszerűen nem lakott ingatlanokra, esetleg az árvíz okozta károk kihatásaira - hangsúlypzta a miniszteri biztos, hozzátéve, egy tulajdonos csak egy ingatlanra igényelhet támogatást, és annak építési engedéllyel kellett épülnie, vagy fennmaradási engedéllyel kellett rendelkeznie. Az országgyűlés dönt Ahhoz, hogy a fedél nélkül maradt emberek lakhatását a lehető leggyorsabban megoldják, a kormány a jövő heti ülése után az Országgyűlés elé terjeszti az építési és az illetéktörvény módosítására vonatkozó javaslatát. Erre utalva Szaló Péter építésügyi helyettes államtitkár elmondta: a már államtitkári egyeztetésen lévő javaslat szerint illetékmentesen, egyszerűsített eljárással adnák ki az építési és bontási engedélyeket az újjáépítésre váró ingatlanokra. A polgármesterek - szakvélemény alapján - kezdeményezhetik új építési területek kijelölést, és a gyorsított eljárások alapján a területen 15 napon belül megkezdődhet az építkezés, nem kell megvárni az esetleges fellebbezés miatti döntés jogerőre emelkedését. Az önkormányzatoknak kötelező lesz csapadékelvezetési rendszereket építeni. Egy engedély elég A bontási és építési engedélyt egyetlen engedéllyel megadhatják, és az épület használatbavételi engedélyét már akkor megkaphatja a tulajdonos, ha legalább egy helyiség lakható, és a tisztálkodási lehetőségek biztosítva vannak, míg a végleges lakhatási engedély megszerzésére két év áll majd rendelkezésre - ismertette a javaslatot a helyettes államtitkár. Bakondi György miniszteri biztos arra kérte az önkormányzatok vezetőit, hogy az újjáépítés megkezdéséhez minél előbb hozzák meg a szükséges rendelkezéseket, a különböző, karitatív szervezetektől érkező adományok fajtájáról és szétosztásáról tájékoztassák a lakosokat. Szólt arról is, hogy a Felsőzsolcát ért árvíz miatt büntetőfeljelentés jogi eljárása ne állja útját az újjáépítés megkezdésének. MTI JEGYZET Bednárik Mónika Ne kérjék, kapják! avaly több mint 70 milliárd forinttal háláltuk meg azt az orvosoknak, ■Hl hogy meggyógyítottak minket. Legyünk őszinték, vannak olyan doktorok, akik megérdemlik, akiknek szívesen adunk: emberségükért, figyelmükért, elhivatottságukért, a beteg iránti odaadásukért. Akik valóban arra tették fel az életüket, hogy gyógyítsanak. Hiszem, hogy ők vannak többen, hogy nem a várható boríték vastagsága határozza meg mosolyuk szélességét, kedvességük nagyságát. Sőt, hányán vannak, akiknek a „köszönömön” kívül más nem jut, mert nem olyan doktorok, ahol a hála mindennapos, bár ők is nap mint nap teszik a dolgukat, a legjobb tudásuk szerint. Ami ismét ráirányította a figyelmet a paraszolvencia nem szeretett, de létező intézményére, az a kikényszerítés esete. Amikor a borsodi szülész főorvos azt mondta a betegnek, hogy gyűjtögessenek még egy kicsit, ha tényleg őt akarják megfogadni. A parlament egészségügyi bizottságának elnöke, Mikola István ennek apropóján - jogosan - hadat üzent az olyan korrupt orvosoknak, akik a hálát nem utólag fogadják el, hanem előre kikövetelik, mert ez szerinte bűncselekmény. Ha ezt a harcot még miniszterként megvívja a kollégákkal - hiszen a jelenség már akkor is létezett - mára már csak a hála lenne, lehetne a téma. bednarik@inform.hu Kétszázmilliárd vagy több a kár Budapest, a közösségi, valamint a magántulajdont ért károk meghaladhatják a 200 milliárd forintot, de az agrári- umban keletkezett károkkal akár többszörösét is. mti Az EB előtt a szlovákiai út Helyzetbe hozzák a kis- és középvállalkozásokat £> DEVIZAÁRFOLYAM | (2010.07.06.) M M PÉNZNEM árfolyam változás Euró 285,28 O +0,40 USA dollár 226,48 O -0,59 Svájci frank 213,52 O -0,19 Angol font 343,75 O -0,28 Román lej 67,26 O +1,52 Ukrán hrivnya 28,64 O +0,05 Horvát kuna 39,66 O +0,06 Lengyel zloty 69,41 O +0,20 1 ^ gazdasag.szon.hu mi Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Az Európai Bíróság előtt az államfő tavalyi szlovákiai útja. Budapest. Az Európai Bírósághoz fordult a Külügyminisztérium Sólyom László köztársasági elnök Szlovákiába való beutazásának megtiltása miatt - közölte a tárca szóvivői irodája kedden. A minisztérium megindította az eljárást a szomszédos országgal szemben, a személyek szabad mozgásáról szóló irányelvre hivatkozva. A tárca közleménye szerint Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy összeegyeztethetetlen az Európai Unió normáival, hogy Szlovákia megtagadta a magyar államfő beutazását 2009. augusztus 2l-én. Szlovákia uniós jogot sértett, amikor nem engedte belépni Sólyom Lászlót az országba - teszik hozzá. Uniós szintű a Jogvita A minisztérium szerint mivel két uniós tagország közötti jogvitáról van szó, ezért a kétoldalú kapcsolatokat az segíti, ha a felek a vitát bírói úton, az Európai Bíróság előtt rendezik. Mint fogalmaznak, meggyőződésük, hogy a testület ítélete iránymutatást ad majd a személyek szabad mozgásáról szóló irányelv - különösen a kiemelt személyekre vonatkozó szabályok - jövőbeli alkalmazásához, hozzájárulva ezzel az európai uniós jog fejlődéséhez, amely minden tagállam, egyben az Európai Unió érdeke is. FH Helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat a közbeszerzési törvény módosítása. Budapest. „Helyzetbe hozza a magyar kis- és középvállalkozásokat a közbeszerzési törvény módosítása, amelynek fontos célja a közbeszerzések jogi útvesztőinek felszámolása, valamint az, hogy megálljt parancsoljanak a „közpénzek ellopásának” - mondta Fónagy János az Országgyűlésben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a közbeszerzési törvénymódosítás általános vitájában hangsúlyozta: a módosítást - amellyel Magyarország egésze nyerhet - az tette szükségessé, hogy a hatályos törvény bonyolult, nehézkes közbeszerzési eljárások lefolytatását írja elő, amelyek drágák, és gyakoriak az eredménytelen közbeszerzések. mti V X