Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-07 / 157. szám
2010. JÚLIUS 7., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG KELET Hallgat az NIF: kis türelmet kérnek NYÍREGYHÁZA. A 4-es számú főút rekonstrukciója kapcsán több kérdést is feltettünk a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nek. Többbek között arra voltunk kíváncsiak, a megyében hány küométernyi szakasz újul meg, mennyiből és a kivitelezőnek mikorra kell elkészülne a burkolatfelújítási, csomópontépítési munkálatokkal. És érdeklődtünk - természetesen - mindarról, amit Orendi Mihály fogalmazott meg: kötbér, esős napok, ki ellenőrzi a munkát... Több mint hat óra elteltével és néhány érdeklődő telefon után szó szerint ezt a választ kaptuk: „Folyamatban lévő átadás-átvétel okán szíves türelmüket kéijük, jelenleg alábbi kérdésükre nyilatkozatot nem áll módunkban adni! Megértésüket és türelmüket köszönjük! Üdvözlettel: Titkárság és Kommunikációs Iroda Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.” DM Konferencia a multimédiáról nyíregyháza. Idén már tizenhatodik alkalommal rendezik meg a „Multimédia az oktatásban” nemzetközi konferenciát, ezúttal a Nyíregyházi Főiskola lesz a rendezvény házigazdája július 8-9- én. A konferencia célja, hogy elősegítse az oktatás, a kutatás és a média előállítás különböző területein dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjét. KM MJTOmTi Ön szerint kisebb létszámmal is tudnak hatékonyan működni az önkormányzatok? Szavazók száma: 57,2010. VII. 6.19 óra Igen Nem 91,23% 8,77% Következő kérdésünk: Önt zavarták már útépítési munkálatok? G> http://www.szon.hu Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Utfelmarás, táblaerdok A korábbi negyven perc helyett több mint egy óra az út Nyíregyháza és Debrecen között. nyíregyháza. A fővárost Záhonnyal összekötő 4. számú főútvonal Magyarország leghosszabb és legveszélyesebb közútja, ezért nem véletlen, hogy a nagy forgalmú főutak közül a legtöbb fejlesztés éppen itt valósul meg a 2013-ig tartó uniós elszámolási időszakban. Az M3-as autópálya Nyíregyházáig történt meghosz- szabbítása óta ugyan már nem kizárólag ezen az úton halad az Észak-Erdély és Ukrajna felé tartó forgalom, de a hajdú-bihari és szabolcsi szakaszok rendkívül rossz állapotba kerültek, s a városokat átszelő főút így is vezet minden hazai baleseti statisztikát. Az elmúlt három évben a 323 kilométer hosszú főúton több mint ezer baleset történt, s ebből minden tizedik halálos volt. A felújítás tehát időszerű volt, de öröm helyett inkább bosszúságot okoz az autósoknak. Jelenleg csaknem ötven kilométeren folynak burkolatfelújítások a 4. számú főút Szabolcs megyei szakaszain, a naponta arra közlekedők azonban aszfaltozás helyett jobbára a felmart útIdőszerű a felújítás testtel és sebességkorlátozó táblák erdejével találkoznak. Nincs benne logika- Az építkezés szervezési része szerintem szörnyű, totális káosz - mondja a nyíregyházi Orendi Mihály, aki a Debreceni Sportcentrum Kht. igazgatójaként 11 éve jár át autóval a cívis városba nap mint nap. - Az ember szeretne valami logikát felfedezni az építkezésben, de nem lehet. Öt kilométeren át az útpadkát javítják, aztán jó darabig semmi, persze a korlátozó táblák kint vannak, aztán a következő szakaszon a fél pálya felmarva, táblás emberek irányítanak. S ha már korlátozó táblák: tavaly kora ősszel kezdtek dolgozni, télre leálltak, de a jelek végig változatlanul kinn maradtak, ahogy persze az azokat betartató közlekedési rendőrök is... Normális esetben 40 perc alatt szabályosan át lehetett érni, tegnap nekem ez 77 percembe került. Azt gondolom, úgy kéne megszervezni az ilyen FOTÓ: RACSKÓ TIBOR útépítési munkát, hogy a közlekedőknek a lehető legkisebb, legrövidebb ideig tartó kellemetlenséget okozza, de ennek tavaly ősz óta pont az ellenkezőjét tapasztalom. W Úgy kellene megszervezni a munkát, hogy a legkisebb kellemetlen- & séget okozza. ORENDI MIHÁLY Soha nem támadnak az emberre, inkább elbújnak A fotóval sikerült beazonosítani a kígyót Ritkán találnak egy-egy vizsgált területen 3-4 példányt a viperákból. nyíregyháza. Magyarorszá- gon rendkívül ritka a mérgeskígyók előfordulása, hazánkban mindössze két viperafaj él, s tudományos körökben is kuriózumnak számít, ha egy-egy vizsgált területen 3-4 példányt találnak belőlük - kommentálta az esetet lapunknak Varga Attila, a Nyíregyházi Állatpark akvárium és terrári- um részlegének vezetője. A szakember elmondta: a keresztes vipera előfordulását észlelték már a szatmári és beregi részeken, de ez a hüllő visszahózódva él, az ember elől elmenekül. Épp ezért tartja szokatlannak, érthetetlennek az esetet.- Előfordulhat, hogy éjszaka tévedt a helyszínre, s az emberek nappaíi megjelenésével megijedt, s menekülési útvonalat keresett - véli Varga Attila. Majd újra hangsúlyozza, a kígyó nem támad emberre, s csak két esetben használja méregfogát: táplálékszerzésnél és védekezésnél. km Fontos, hogy az ellenszérumot minél hamarabb beadják. NYÍREGYHÁZA. A hír igaz, szombaton valóban vipera marta meg a fiatalembert, másnap a kórházban megkapta az ellenszérumot és jól van - erősítette meg dr. Kovács Gábor, a fehérgyarmati Szatmár-Beregi Kórház orvosigazgatója. Mint kiderült, a beregi területen nem egyedi a viperamarás, főleg a nyári időszakban fordul elő. Tavaly például egy táborozó gyermeket mart meg a kígyó, de azonnal megkapta az ellenszérumot.- A kollégáknak most is a marás alapján, de az elkészült fotóval sikerült igazolni, mi marta meg a fiatalembert, akinek szerencséje volt, mert a méreg vagy nagyon kis mennyiségben jutott a szervezetébe, vagy nem szívódott fel teljesen - tette hozzá Kovács Gábor. A viperaméreg a véralvadást gátolja, életveszélyes állapotot is okozhat, ezért fontos, hogy az ellenszérumot minél hamarabb megkapja a megmart. km Szituációs gyakorlatok mm lapvetően jogszerető, rendpárti és törvénytisztelő embernek tartom magam. Igyekszem betartani a szabályokat, miközben sokan csak betartanak azoknak. Előfordulnak azonban olyan helyzetek, amikor az előírások és a paragrafusok szembekerülnek a józan ésszel, emberséggel. ' Felszisszen bennem a polgári erkölcs, amikor azt látom: a közteresek és rendőrök büntetik a munkájukat önként és ingyenesen végző polgárőrök autóját egy-egy rendezvényen. Valami nem stimmel, amikor az ellenőr leparancsolja a helyi járatról azt a rendőrségre tartó utast, akinek alig egy órája lopták el minden pénzét, iratát a strandon, ugyanakkor nem jár el a busz végében hangoskodó bliccelő bandával, mondván: úgysem fizetnének, csak a papírmunka van velük. Büntetendő-e az az autós, aki azért áll meg szabálytalanul a kórház főbejáratánál, mert baleseti sérültet hozott? Bevasalandó-e egy 30 ezer forintos telefonszámla attól a kisnyugdíjastól, aki egy rövid mobilhívás után véletlenül félrerakta a „matávos” kagylót, s így órákig tovább élt a szótlan kapcsolat? A törvény szellemében igen. Morálisan viszont... Nem kevésbé, sőt szó szerint gázos annak a fiatal- asszonynak, Zsuzsának az esete, akibe munkáltatója- élve a próbaidő alatti azonnali felmondás lehetőségével- akkor rúgott bele, mikor már a földön (vagyis ágyban) feküdt. A jogi lábtechnika helyett talán helyénvalóbb lett volna egy segítő kézmozdulat. Még akkor is, ha ez nem túl gazdaságos. lstvan.palla@inform.hu Lakása után munkáját is elveszítette Zsuzsa mihamarabb szeretne talpra állni - minden tekintetben FOTÓ: PALICZ ISTVÁN VENYIGE HAT*.: Ismerő- HERSCDI ARANKA:Áll- RÉPÁS ÁGNES: Jó mun- sek az út (viszonyok. va haladnak a dolgok. kához Idő kall... A lábadozó asszony betegágyában tudta meg: Van, amikor a legkisebb mégsem számít... nyíregyháza. Szegény embert még az ág is húzza... - kezdi a 34 éves Szabó Zsuzsanna, aki néhány héttel ezelőtt még vidáman sétált hazafelé munka után, hogy szeretteivel tölt- hesse idejét. Az Arany János utca 34. szám alatt történt gázrobbanás óta azonban darabokra hullott az élete: előbb otthonát, majd egészségét, végül pedig munkahelyét is elveszítette. Mankóra támaszkodva, könnyeivel küzdve mesélt a történtekről lapunknak. Tolószékben is dolgozna- Hatalmas robbanásra riadtunk fel azon az éjszakán. Mezítláb botorkáltam el a bejáratig, majd a gomolygó füstben le, egészen a földszintig, ahol összeestem. Az üvegszilánkok véresre vágták a talpamat, a jobb bokámban pokoli fájdalmat éreztem. A mentők kórházba vittek, ahol gondosan elláttak. „Búcsúzóul” két mankót és pihenési javallatot kaptam az orvosomtól, hetekre mozgás- és munkaképtenné váltam. Néhány napja meglátogattak a szüleim. Egy nekem címzett, tértivevényes levelet hoztak magukkal, amelyben a munkáltatóm ezzel az együttérző címsorral kívánt mihamarabbi gyógyulást: „Munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése próbaidő alatt”. A döbbenettől hirtelen sími sem tudtam. Május 31-étől dolgoztam a nyíregyházi Tescoban, a munkaügyi részlegen. A robbanás másnapján azonnal hívtam az osztályvezetőmet, és elmondtam, mi történt, kórházban vagyok, s várhatóan 2-3 hétig táppénzre kell mennem. Másnap megkértek, hogy adjam le a céges telefonomat. Azt hittem, a céges munkamenet zavartalan folytatása miatt fontos ez. A párom segített „bebotorkálni” a személyzeti osztályvezetőhöz, akinek odaadtam a táppénzes papíromat, és jeleztem: 1-2 hét kényszer- pihenő után - akár az áruház kerekesszékében közlekedve is! - szeretnék visszatérni a csapatba. Fájdalmas arculcsapás volt ezek után az ajánlott levél, amelyben a munkáltatóm az elbocsátásomról értesített. Értek egy keveset a munkajoghoz, tudom, hogy próbaidő alatt (90 nap) bármikor utcára tehetik a dolgozót, különösebb indoklás nélkül. Jogilag tehát egy szavam sem lehet. Emberileg pedig nem találok szavakat. Nagyot csalódtam ebben a cégben, amelynek jelszava: „A legkisebb is számít”. Lapunk megkeresésére a Tesco Global Zrt. az üggyel kapcsolatban annyit mondott: a döntést nem a dolgozó egészségi állapota miatt hozták meg. KM-Pi Pécsi Sándort zavarják a véget nem érő munkálatok. - Legutóbb fél órát rostokoltam az autóban. Rendben van, hogy felújítják az utakat, de miért tart ennyi ideig? Horváth Tamás szerint az elhúzódó útépítés a megbízhatatlan vállalkozók számlájára írható. - Több olyan beruházás van, amit a rendezetlen pénzügyi elszámolások hátráltatnak. Ez csak egy a sok közül - mondta. - Nap mint nap szembesülök a tényekkel. Bosszantó, hogy a sebességkorlátozó táblák akkor is lassításra késztetik az autósokat, amikor senki és semmi nem dolgozik az úton! - válaszolta Bara Tamás. - Debrecenben lakom, Nyíregyházán tanulok, tehát ismerősek az út(v)iszonyok. Hamar munka ritkán jó, de ez a lomhaság azért már túlzás! - közölte Venyige Kata. Havonta több alkalommal is igénybe veszi a 4-es főutat Herendi Aranka. - Amikor Debrecenbe megyek, eleve bekalkulálom a plusz várakozási időt. Ebben az országban úgy mennek a dolgok, mintha állnának... - tette hozzá. Répási Ágnes örül, hogy felújítják a főutat, de bosszantja, hogy mindez eny- nyi időt vesz igénybe. - Remélem, minőségi munkát végeznek, és nem kell újra megélni ezt a herce-hurcát.