Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-26 / 173. szám
2010. JÚLIUS 26., HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG KELET A 84. éves Fidel Castro fotó: epa Fidel Castro újabb nyilvános szereplése havanna. Hagyományos, olajzöld katonaingében vállalkozott újabb nyilvános szereplésre Fidel Castro: a volt kubai elnök a Moncada laktanya elleni kudarccal végződött ostrom alkalmából tartott megemlékezésen vett részt. Fidel Castro betegsége miatt négy évig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, júliusban viszont már többször vett részt különböző programokon. MTI „Nincs értelme, hogy regisztrációs díjat kell fizetni a bébiszitterek, takarítók, kertészek után” - mondja az LMP. Ráadásul a párt szerint félő, hogy később az APEH célzottan ellenőrizni fogja őket. Nagy Anna kormányszóvivő szerint egy lépés ahhoz, hogy a feketegazdaság elkezdjen szürkülni, hogy be kell jelenteni és havi ezer forint regisztrációs díjat kell leróni. Újabb részletet utalt ki az IMF Romániának new York. a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a hét végén jóváhagyta 900 millió euró kiutalását Romániának: ez az országnak tavaly májusban megítélt, kétéves, 13 milliárd eurós készenléti hitelkeret ötödik részlete. Románia ezzel eddig 9,32 milliárd euróhoz jutott a programból. Ezzel együtt az IMF jóváhagyta, hogy ismét puhították az idei deficitcélt. MTI Aki Irán ellen olyan intézkedéseket fogad el, mint iráni hajók nemzetközi vizeken történő ellenőrzése, tudnia kell, keményen fogunk reagálni. MAHMÚO ahmadinezsAd Börtönöket nyitnának meg Budapest, a kormány jelenleg 10-12 büntetés-végrehajtási intézet megnyitásának lehetőségét vizsgálja azért, hogy csökkentse a börtönök túlzsúfoltságát - erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt. Felidézte: még a kormány megalakítása előtt áttekintették a közbiztonság helyzetét és a legnagyobb problémának a kisebb súlyú bűncselekmények számát és ezek rossz felderítési arányát találták. Ezen is javítani akarnak. mti „Válságban a nyugati kapitalizmus” Orbán Viktor, Traian Basescu és a háttérben Németh Zsolt fotó: mti/sl Tusnádfürdőn találkozott egymással Orbán Viktor és Traian Basescu. tusnádfOrdö. „válságba került a nyugati típusú kapitalizmus, már nem működik az a felfogás, hogy az államnak távol kell tartania magát a gazdaságtól, mivel a kapitalista rendszer megfelelően szabályozza azt” - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a tusnádfürdői szabadegyetemen tartott előadásában. Mint mondta: a nyugati világnak szembesülnie kell azzal, hogy a nyugat-európai társadalmi rendszerhez morális alapok is kellenek, melyek korábban megakadályozták a kapitalizmus torzulását. „Ma azonban a kapitalizmus eltávolodott ezen értékektől, elporlad az alapot biztosító morális kötőanyag. Ez vezetett oda ahol ma a nyugati civilizáció és gazdasági rendszer tart. Most az erkölcsi értékek rehabilitálására van szükség” - mondta Orbán. Irány a versenyképesség A miniszterelnök hangsúlyozta: véget vetnek annak a korszaknak, amikor „a becsületes ember állandóan vesztes volt” és olyan berendezkedés felépítésére törekednek, amelyben a törvényt betartó becsületes ember jobban jár mint a becstelen. „Teret nyitunk a tisztességes emberek előtt a spekulánsok eddigi 20 sikeres évével szemben” - hangsúlyozta. Orbán Viktor úgy vélte: Magyarország ebben az évben nagy lépéseket tett a verseny- képesség felé, ennek további növeléséhez jöyőre egykulcsos adó bevezetését tervezik. A kormányfő kijelentette: a gazdasági újrarendezésnek Közép-Európának nem szabad áldozatul esnie, ennek elkerülése érdekében együtt kell működni a közép-európai államoknak olyan érdekek mentén mint az energiabiztonság, közlekedésfejlesztés, pénzügyi finanszírozás. „Ebben az összefüggésben kell értelmeznünk a románokkal való kapcsolatrendszerünket is” - mondta Orbán. Amtgbékálásacál „A magyar-román megbékélés egyik fő tartópillére az erősödő közép-európai régiónak”- jelentette ki tusnádfürdői beszédében Traian Basescu. A román államelnök Orbán Viktor magyar miniszterelnök után tartott előadást a szombaton záruló tusványosi szabadegyetemen. Basescu úgy fogalmazott: Közép-Európával kapcsolatosan kiemelten fontos a térség belső egyensúlya, illetve két vagy több térség közötti egyensúly. A közép-európai konszolidálódó térségnek alappillére a román-magyar megbékélés. Nem történelmi vagy földrajzi kritériumokra kell építeni, hanem azon értékekre, amelyet Románia és Magyarország is elfogad. Mint mondta: amit a két ország elért az elmúlt húsz esztendőben sikernek tekinthető. A megbékélés a két ország kapcsolatának alapja kell legyen. A román elnök ugyanakkor kijelentette: Románia minden polgárának egyenlő mértékű autonómiára van szüksége nemzetiségtől függetlenül. Szerinte ez a folyamat már elkezdődött, megyei szinten intézményeket vonnak ki a bukaresti minisztériumok fennhatósága alól és adnak át a helyiek gondozásába. Meglátása szerint ebben a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek is nagy szerepe van. Országgazdagító értékek Az államfő kitért a Románián kívül, nagyobb tömbökben élő románok helyzetére is. Mint mondta: elvárják az adott országtól, hogy biztosítsa a román kisebbségnek a nyelvük, kultúrájuk megőrzéséhez szükséges jogokat, azonban Románia soha nem szól bele az adott ország közigazgatási felosztásába. „Meggyőződésem azonban, hogy egy kisebbség nyelvi és kulturális értékei gazdagítják az országot” - mondta. FH Nyáron is ülésezik a magyar kormány Három ülést is tart a nyár hátralevő részében a magyar kormány. Budapest. Az előzetes tervek szerint: július 28-án, augusztus ll-én és 25-én - tájékoztatta a kormányzati kommunikációs államtitkárság az MTI-t. A kabinet május 29-i megalakulása óta mindössze egy olyan hét volt, amikor nem üléseztek a kormány tagjai. Kihelyezett tanácskozás egy volt az elmúlt két hónapban: Lovasberényben június első hétvégéjén többek között a gazdaság talpra állítását célzó akciótervvel kapcsolatos konkrét döntés-előkészítő munkálatokról egyeztettek. Az üléseken a kormányfőn és a minisztereken kívül rendszerint részt vett Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője, Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár, Nagy Anna kormányszóvivő, valamint Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Klsabb Intenzitással A nyár hátralévő részében tervezett kormányzati munkarenddel kapcsolatban az MTI úgy értesült, Orbán Viktor azt kérte, augusztus 20-25-ig vegyék ki szabadságukat a munkatársak. „A törvény-előkészítés nyáron sem szünetel, bár az intenzitása csökken” - fogalmaztak kormányzati források, akik a nyár témái között elsődlegesen az árvízi helyzetet és az augusztus 20-i nemzeti ünnep megrendezését említették. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy egyéb ügyek is terítékre kerülhetnek. így például olyanok, amelyek Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos tevékenységéhez köthetők, és amelyekkel kapcsolatban bejelentések is várhatók, mti Újdonság régiónkban is: csúcsdiagnosztikai eszköz Egy csúcstechnológiájú új orvosi berendezéssel gazdagodott Debrecen, ezzel együtt a régió is. Debrecen. Minden eddiginél pontosabb képet tudnak szerezni a szív állapotáról a Debreceni Orvostudományi Egyetem képalkotó diagnosztikai központjában üzembe helyezett új csúcs kategóriájú Computer Tomograph (CT) berendezéssel - jelentette be Kardos Lilla, az Euromedic Diagnostics vezér- igazgatója. Az új CT-berendezés 64 szeletes képalkotásával egyedülállóan részletes információt ad a szív állapotáról, s ezért a korábbi berendezéseknél alkalmasabb a kardiológiai vizsgálatokra is társadalombiztosítási támogatással, de térítéses alapon is. Kisebb sugárterheléssel A fővárosban és Szegeden már működő új diagnosztikai eszközről az is elmondható, hogy a rutin vizsgálatok valamint a szív és koszorúereinek diagnosztikája mellett alkalmas az agy és a hasi szervek véráramlásának feltérképezésére. Nemcsak gyorsabb, nagyobb felbontású és ez által pontosabb diagnózist alkothatnak vele az erek szűkületeiről, elzáródásáról - különös tekintettel a szív koszorús ereinek állapotára -, hanem 50 százalékkal kisebb sugárterheléssel is dolgozik, mint a régebbi, hasonló készülékek. ékn Orosz tengerész kinéz hajójának ablakán az orosz Fekete-tengeri Flotta fő támaszpontján, az ukrajnai Szevasztopolban, az orosz haditengerészet napjának előestéjén, amelyről hagyományosan július utolsó vasárnapján emlékeznek meg. FOTÓ: EPA Megszűnhet a harmadfokú bírósági eljárás Budapest, új pqlgári per- rendtartás, valamint a köz- igazgatási perek önálló eljárásjogának megalkotását, a büntetőeljárási törvény átfogó módosítását, ennek keretében a harmadfokú eljárás megszüntetését javasolják a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák kollégiumai - nyilatkozta Baka András főbíró. „Miután az ilyen nagy terjedelmű törvényalkotói munka a nélkülözhetetlen szakmai egyeztetésekkel együtt reálisan két-három évet is igénybe vehet, minél hamarabb sort kellkeríteni az eljárásokatgyor- sító minimális módosítások bevezetésére” - mondta Baka András, aki szerint a sajtóból eddig megismert kormánypárti elképzelések alapján mindez nincs ellentétben a középtávú jogalkotási tervekkel. A lényeg, hogy a jogállami garanciák megőrzése mellett mindent megtegyenek a joggal való visszaélés, a perelhúzás különféle formái ellen. A bíróságok tapasztalatai szerint büntetőperekben például előfordul, hogy amikor az előzetes letartóztatás 3 éves törvényi határideje egy-egy vádlott esetében belátható közelségbe kerül, a védő tevékenysége arra összpontosul, hogy az eljárás érdemi befejezését meggátolja, akár úgy is, hogy egyszerűen nem jelenik meg a tárgyaláson. mti JEGYZET Száraz Ancsa Túlzsúfolt iskolák és színházak A vita ugyanolyan régi, mint maga a büntetés: hogyan éljenek a rácsok mögött azok, akiknek ott a helyük? Sokak szerint a társadalom arculcsapása, hogy akik őket meglopják, bántják és átverik, a hűvösön konditeremben gyúrhatnak a következő akcióra, esténként tévében nézhetik a tippeket adó akciófilmeket, nincs gondjuk a rezsire, sem a napi háromszori étkezésre - aki kint él, s mása sincs, csak a becsülete, annak mindez luxus. Megfizethetetlen, nem egyszer elérhetetlen, így aki lop, csal és gyilkol, jobban él, mint aki mindezt elszenvedi. Amíg börtönök lesznek, ez nemigen változik, a bent lévők száma viszont nagyon is. Olyannyira, hogy bezárt börtönök megnyitása orvosolhatja csak a zsúfoltságot: a kormány tíz-tizenkét intézet újraélesztését tervezi. Milyen jó lenne, ha lakat alá került kisiskolák élednének újjá a túlzsúfolt osztálytermek miatt, ha színházakat kellene építeni, mert annyi lenne a kultúrára szomjazó, ha jégcsarnokok, uszodák alapjait raknák le a városok polgármesterei. Ha, ha, ha... Mindent lehet, csak ezeket összeolvasni nem, hiszen egy országban, ahol leginkább a bűnözők száma nő, mindent lehet, csak hahotázni nem. szancsa@lnform.hu Tetőzhetnek a bankcsődök WASHINGTON, a múlt hét végén újabb hét kisebb helyi bankot foglalt le és vett csődkezelésbe az amerikai Szövetségi Betétbiztosító Intézet (FDIC), ezzel az idei lefoglalások száma elérte a 103-at. mti e DEVIZAÁRFOLYAM | (2010.07 25.) Wrl ......Hl PÉNZNEM árfolyam változás Euró 285,49 O +1,03 USA dollár 220,66 O -0,83 Svájci frank 211,34 O -1,49 Angol font 339,82 O +1,60 Román lej 66,97 O +0,31 Ukrán hrivnya 27,94 O -0,11 Horvái kuna 39,42 O +0,14 Lengyel zloty 70,18 O +0,80 ^ gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás; MNB