Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-16 / 165. szám

2010. JÚLIUS 16., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG 2 Mindenfelől KELET Schiffer András fotó: mti Schiffer András: négy ponton is alkotmánysértő Budapest. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője csütörtö­kön beadványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amely­ben azt kérte, hogy a testület utólagos normakontroll során vizsgálja felül és semmisítse meg a nemzeti együttműkö­désről szóló politikai nyilatko­zat kifüggesztéséről szóló ren­deletet. Véleményük szerint a kormányrendelet négy ponton is alkotmánysértő. MTI Negyven tanácsadói és ügy­védi szerződést bontott fel a Nemzeti Fejlesztési Ügynök­ség új vezetése, miután egy vizsgálat után feleslegesnek ta­lálták ezeket - tudta meg a Ma­gyar Nemzet. A lap információi szerint a szerződések között számos olyan volt, amelyek felesleges tanulmányok meg­írására vonatkoztak, de akadt egymással megegyező témá­ban kért külsős segítség is. fh Ahol kell központi írásbeli, ott lehet szóbeli vizsga is Budapest. Ismét tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát egyes hat- és nyolcosztályos gimná­ziumok jövő tavasztól - tudta meg a Népszabadság a Nem­zeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyet­tes államtitkárától. Gloviczki Zoltán elmondta: azok a nép­szerű intézmények hallgat­hatják meg leendő diákjaikat, amelyek a központi írásbelit is megkövetelik. fh Az alkotmány világosan fo­galmaz: a köztársa­sági elnöki tisztség összeegyeztethe­tetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel, megbíza­tással. LÖVÉTEI ISTVÁN ALKOTMÁNY- JOGÁSZ Schmitt Pál félig MOB-elnök is maradhatna? Budapest. Schmitt Pál keresi a megoldást arra, hogyan ma­radhatna köztársasági elnök­ként a MOB első embere - állít­ja meg nem nevezett fonásra hivatkozva a Népszava. A lap információi szerint az is el­képzelhető, hogy Schmitt Pál csak két évig lesz köztársasági elnök, utána Orbán Viktor mi­niszterelnök lenne az államfő, a sportvezető pedig visszatér­hetne a MOB élére. mti Október 3-ra írta ki Sólyom a választást Megvan a helyi önkor­mányzati képviselők és a polgármesterek ál­talános választásának időpontja. Budapest. Október 3-ra, va­sárnapra tűzte ki a helyi ön- kormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját csü­törtökön hozott határozatá­ban Sólyom László államfő. Az őszi önkormányzati vá­lasztás napján összesen 3176 településen lesz voksolás. Az önkormányzati választás egyfordulós, amely az ország település szerkezetéhez iga­zodva településtípusonként más-más elemekből áll össze. A parlament nemrég arról döntött, hogy a települési kép­viselő-testüle­tek, valamint a fővárosi és a megyei köz­gyűlések tag­jainak számát a települések la­kosságszáma alapján kell meghatározni, így sok testületbe nem annyi képviselőt választanak majd, mint négy évvel ezelőtt. A 10.000 vagy annál kevesebb lakosú településen a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás választási rend­szerben választják meg, ahol a település egy választókerü­letet alkot. A 10 ooo-nél több lakosú településen és a fővá­rosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszer­ben - egyéni választókerület­ben és kompenzációs listán - jutnak mandátumhoz. A polgármester közvetlenül A választópolgárok Budapest főváros közgyűlésének tagjait fővárosi listán választják meg, ebben az esetben a főváros egy választókerületet alkot. A megyei önkormányzati képviselőket pedig me­gyei listán választják a vá­lasztópolgárok, a válasz­tás tekintetében minden megye egy választókerü­letet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros. A polgármes­tert és a főpolgár­mestert a települé­sek válasz­tópolgárai közvet­lenül vá­lasztják, polgár- mester, főpolgár­mester az a jelölt lesz, aki a legtöbb ér­vényes szavazatot kapta. Sólyom László köztár­sasági elnök FOTÓ: MTI OKIK SZAVAZHATNAK? Az önkormányzati választáson szavazati joga van minden, Magyarországon lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és uniós állampolgárnak. A tele­pülési önkormányzati választáson szavazhatnak a menekült, bevándorolt, letelepedett státusúak is, ha a településen lakóhelyet létesítettek. A választási kampány a vá­lasztás kitűzésétől a szavazás napjának kezdetéig tart, va­gyis - a korábbi választásoktól eltérően, a jogszabály meg­változása miatt - kampányt folytatni csak a szavazás nap­ján 0 órától 19 óráig bezárólag tilos. Orbán üdvözli az Időpontot Orbán Viktor csütörtöki bu­dapesti sajtótájékoztatóján kérdésre úgy fogalmazott, örül annak, hogy a lehető legkorábbi időpontra írta ki a köztársasági elnök a válasz­tást; ezzel több idő marad a következő évi költségvetés elkészítésére is. A kormány szempontjából és a parla­menti munka szempontjából is optimális döntés született - mondta a kormányfő. A KDNP-t nem lepte meg a Sólyom László köztársasági elnök által kitűzött időpont - mondta a Független Hírügy­nökségnek Harrach Péter. A párt frakcióvezetője közölte, rövid kampányra készülnek, szövetségben Fidesszel. Ez azt jelenti, hogy polgármes­tert mindenhol közösen ál­lítanak, de a KDNP önálló képviselői listát állít néhány településen. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint a korai idő­pont talán azért is jó, mert így minél hamarabb meg­tudhatják majd az emberek, hogy mit tartogat a kormány a devizahiteleseknek, illetve mikor tartják be az egyszeri, nagyarányú adócsökkentés­ről szóló választási ígéretü­ket. A politikus véleménye szerint ugyanis a Fidesz az országgyűlési voksolás előtt sem mondott semmit a ter­veiről és úgy gondolja, hogy az önkormányzati választá­sok előtt sem fognak nyilat­kozni. A Jobbik készül az önkor­mányzati választásokra, je­lenleg a jelöltállítás időszaka zajlik - mondta a Jobbik elnö­ke. Vona Gábor bízik abban, hogy ősszel folytatódik a párt életében a politikai felívelés szakasza. mti-fh Az általános Iskolák alsó tagozatán kezdik bevezetni fotó: ékn-archIv Heti ötször kell: ha ól megy az alsóban, lehet felsőben is Módosulhat a heti öt kö­telező testnevelésóráról szóló törvényjavaslat. Budapest. Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsá­gának indítványa szerint a kQrmányzati ciklus végéig az alsó tagozaton való beve­zetés tapasztalatainak birto­kában döntenének a további ütemezésről. A törvényja­vaslat eredeti szövegében az szerepel, hogy a közoktatási törvényt módosító, a min­dennapos testnevelésórát előíró rendelkezéseket a 2011-2012-es tanévben ve­zetnék be az első és az ötödik évfolyamon, majd felmenő rendszerben alkalmaznák. A heti öt testnevelésórát az 1-8. évfolyamokon először a 2014-2015-ös tanévben kel­lene egységesen alkalmazni. Ezzel megnövelnék a kötele­ző tanórai foglalkozások szá­mát, ami az 1-4. évfolyamon heti 2, az 5. évfolyamtól heti 2,5 órát jelent. Könnyebb felkészülés A bizottsági módosító in­dítványban az áll, hogy a megfelelő személyi és inf­rastrukturális feltételek biz­tosítása érdekében a kötelező mindennapos testnevelési órát úgy vezessék be felme­nő rendszerben, hogy a kor­mányzati ciklus végére az alsó tagozaton való beveze­tés tapasztalatai birtokában lehessen dönteni a további ütemezésről. A hosszabb át­meneti időszak a tárgyi-inf­rastrukturális feltételekre való könnyebb felkészülés mellett az érintett pedagógu­sok számára is rugalmasabb átmenetet biztosit. KI taníthat testnevelést? A sport- és turizmus bizott­ság indítványa rögzíti még, hogy alsó tagozaton indokolt egyrészt előírni, hogy a test­nevelést az ilyen műveltségi területi végzettséggel nem rendelkező tanító akkor tanít­hatja, ha legalább százhúsz órás pedagógus-továbbkép­zés vagy szakirányú tovább­képzés során elsajátította a hat-tiz éves korosztály számá­ra a testnevelés tanításához az oktatási szakmódszertani ismereteket. Az eredeti javaslat miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Kerpen Gábor július elején levélben fordult az Ország- gyűlés oktatási bizottságának tagjaihoz. Az érdekvédő kifej­tette: a heti öt testnevelésóra érdemi megvalósítása nagy nehézségbe ütközik és az in­tézmények meghatározó ré­szében középtávon is megva­lósíthatatlan a kötelező órák részeként. Számításai szerint a mai infrastruktúra mellett a tervezett szabályozásnak nem lehet megfelelni. Az in­tézmények jelentős része a jelenlegi kötelezettségének sem tud megfelelni a torna­termek számát és felszereltsé­gét illetően, azaz már jelenleg is sokszor iskolafolyosókon is zajlik a testnevelés - irta. mti JEGYZET Száraz Ancsa Akadályok a pályán ogy meddig tart az ■ iskola felelőssége * ' és hol kezdődik a szülőké, örök dilemma, de hogy az írást, olvasást, számolást az előbbin, a viselkedést pedig utóbbin lehet és kell számon kérni, talán kicsit egyértelműbb. A mozgás és a test nevelése viszont inkább közös feladat, mert ha a gyerek a suliban fut, dob és focizik, ám otthon csak a tévé előtt ül, az eredmény nem lehet más, mint tinikorukra túlsúlyossá vált fiúk, duci­vá hízott lányok. Belőlük faraghat le kilókat a heti öt testnevelésóra, ami elmélet­ben dicséretes, ám félő, hogy gyakorlatban elégtelen. Legalábbis addig, amíg az iskolák egy részében tornate­rem híján az osztályban vagy a folyosón tartják a testnevelés­órákat úgy, hogy az akadály­futásnál a padok jelentik a gátakat, vagy amíg a gyerekek az iskolában csak akkor mo­zognak, ha a spórolás miatti hidegben tornáztatják a ke­züket, lábukat. Tornatermek kellenek és öltözők, súlyzók, labdák, bordásfalak. Lehető­ség, hogy minden kisgyerek egyforma eséllyel álmodoz­hasson arról, hogy kiváló vívó, szertornász vagy vízilabdázó legyen - függetlenül attól, hogy az ország melyik részén jár iskolába. Mindehhez a szándék már megvan, de a neheze csak most következik. szancsa@lnform.hu Áramszünet Budapest. Naponta ezrek ma­radnak áram nélkül a hőség­ben a hálózat karbantartása miatt. Az ÁNTSZ arra kérte a szolgáltatókat, hogy halasszák későbbre ezeket a munkálato­kat. Az E.On-nál azt mondják, a biztonságos áramellátáshoz szükséges munkát végzik. FH © devizaárfolyam! (2010.07.15.) BBF íli PÉNZNEM „ árfolyam változás Euró 278,66 O +L51 USA dollár 217,96 O +0.02 Svájci frank 207,76 O +1,92 Angol font 334,05 0 +1.60 Román lej 65,43 O +0,38 Ukrán hrivnya 27,58 © 0,00 Horvát kuna 38,65 © +0.14 Lengyel zloty 68,65 © +0,34 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB „Koncepciós perekre készülnek” Mesterházy: a kormány ne adjon politikai uta­sításokat a bíróságok­nak, az ügyészségnek! Budapest. Mesterházy Attila MSZP-elnök szerdai közlemé­nyében azt írja: „aljas és elvte­len támadást intézett a Fidesz leszámoló kommandója a volt miniszterelnök és a kormány tagjai ellen”. Az MSZPnevében Mesterházy a „lehető leghatá­rozottabban” visszautasította a gyanúsitgatásokat, amelyek nyilvánvalóan arra utalnak, hogy a kormány „koncepciós perekre készül”. „A politikai leszámolás” a kormány tehe­tetlenségét és eddigi sikerte­len intézkedéseinek sorozatát igyekszik leplezni, elterelve a figyelmet minden olyan ügy­ről, amelyeket súlyos kritiká­val illetnek már a nemzetközi szervezetek sőt a közvélemény is - tette hozzá. „Felszólítjuk a Fidesz leszámoló komman­dóját, hogy ne adjon politikai utasításokat és megrendelése­ket a bíróságoknak, az ügyész­ségeknek! Ne gyakoroljon nyomást az igazságügyi szer­vekre, amelyeknek munkáját és eredményességét kizárólag a függetlenségük garantálja!” - írta Mesterházy Attila”. mti Aljas táma­dást intézett a Fidesz a volt mi­niszterelnök jnt és a kormány tagjai ellen. MESTERHÁZY ATTILA A Fidesz céljai a „lex Biszku”-val Budapest. A jövőben ne lehes­sen a kutatók és a nyilvános­ság elől elzárni a kommunista, majd szocialista diktatúra tör­ténelmi dokumentumait, el­titkolni vezetőinek tevékeny­ségét - összegezte a fideszes L. Simon László a „lex Biszku”- ként emlegetett országgyűlési határozati javaslat céljait. Az indítványt a Biszku Béláról, az 1956 utáni megtorlások egyik irányítójáról készült doku­mentumfilm bemutatásának nehézségei nyomán kezdemé­nyezték. MTI Hétfőn bocsánatot kér Novák Előd Budapest. Hétfőn, napirend előtt a parlament plenáris ülé­sén kér bocsánatot a jobbikos Novák Előd a bekiabálásáért. A Fidesz továbbra is fenn­tartja, hogy a képviselőnek le kellene mondania mentelmi jogáról, de erre sem a Jobbik, sem az érintett szerint nincs szükség. Az LMP és az MSZP a Fidesztől hasonló esetekben is ugyanilyen „érzékenységet” kér. Meggyes Tamás mentelmi jogáról történő szavazás után Novák Előd jól hallhatóan azt kiabálta: „lógjon!”. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents