Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-16 / 165. szám

2010. JÚLIUS 16., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG KELET Háttér 3 monika.bednarik@iinform.hu Bezárt a balkányi gyermekotthon NÉZŐPONT Bednárik Mónika Hőguta helyett sziesztát! éli 12 órakor ülni a felforrósodott daruban, aszfal- tozni a kátyús ■HB utat, befoltozni a beázó tetőt, vagy egymásra pakolni a téglákat, melyek majd a vevő későbbi otthonát jelentik, nem a legvonzóbb munkakörök hőségriadó idején. Persze, nem jobb ettől a télen „csak” negyven, ilyenkor hetven fokos kony­hában tűzhely mellett állni, vagy az aratógépből szemlél­ni a lassan fogyó búzakalá­szokat. Attól, hogy forró a talaj a lábunk alatt, és (hőség)riadót fújtak, még nem áll meg az élet. A dolgozóknak nem mondják, ne gyertek beto­nozni, falazni vagy főzeléket kavargatni, de azt sem, hogy a búzaszemek majd maguk­tól kerülnek a silóba. Egyre gyakrabban hallom a kérdést: miért kell a hőségriadót beje­lenteni? A válasz egyszerű: sze­retnék megelőzni azokat a tragédiákat, amelyek megtör­ténhetnek, ha nem figyelünk egymásra és másokra. Lehet legyinteni a jó tanácsokra, az intelmekre, lehet azt mondani, hogy túlragozzák az egészet. Ám egyet nem lehet, abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy nekünk nem árt semmi, a mi szervezetünk hősiesen 'felbánik a hőséggel. Elnézve a múlt évek időjárás-kilengéseit, talán komolyan fontolóra vehet­nénk, hogy legyen-e Magyar- országon is szieszta. Hűs hajnalon és enyhülő estéken is lehet aszfaltozni, falazni, aratni. A munka elkészülne, a tragédia lehetősége csök­kenne, és talán riadót sem fújnának. Érvek és ellenérvek a gyermekotthon meg­szüntetése mellett és ellen. BALKÁNY, NYÍREGYHÁZA. Szakmai létszámhiányra, az épület leromlott állagára, a falak salétromosságára, va­lamint arra hivatkozva szün­tették meg a balkányi gyer­mekotthont, hogy az építési területen áll, kerítés nincs kö­rülötte, a gépjármű- és mun­kagépforgalom miatt a hely balesetveszélyes a gyermekek számára - sorolja a megyei közgyűlés határozatában sze­replő indokokat Hetey Vilma. A balkányi képviselő-testület tagjai a gyermekvédelemben eltöltött 46 év tapasztalatával azt mondja: ezek nem valós érvek, az pedig tovább rontja a képet, hogy olyan feltéte­lekkel ajánlottak munkát a dolgozóknak, amit - ismerve a körülményeket -, biztosan nem tudtak elfogadni. Kódolt felajánlás- Az épület állaga nem veszé­lyeztette a gyerekeket, a falak nem dohosak és néhány évvel ezelőtt teljes felújítás történt A Gencsy-kastély már nem gyermekotthon az épületben - mondja Hetey Vilma. - Az épület körüli par­kírozó kialakítása miatt való­ban nem volt kerítés, de a jú­nius 30-ai közgyűlést követő napon megkezdték a munkát és pár nap alatt körbekerítet­ték a területet, csak elgondol­kodtató: miért vártak ezzel a testület döntésére? Az sem fedi a valóságot, hogy építési terület lenne itt, már akkor sem volt, amikor a közelben lévő iskola teljes felújítását végezték és most a tornaterem építésekor sem FOTÓ: KM-ARCHlV az, a munkagépek két ut­cával arrébb közlekednek. Balkányban soha nem volt gond a szakemberek alkalma­zásával, mindannyian - a ko­rábban elengedett dolgozók is - rendelkeztek szakképesí­téssel és többéves, évtizedes szakmai tapasztalatuk volt. A megszüntetés kapcsán a hatá­rozatban a dolgozókra vonat­kozó rész csak papiron igaz, mert a kilenc dolgozó közül csak két gyermekfelügyelőnek és két fejlesztő pedagógusnak ajánlottak állást. Az új munka­körök időbeosztása azonban osztott műszakos: délelőtt 6-8 és délután 16-20 óráig. Ebben a felajánlásban kódol­va volt, hogy a dolgozók nem tudják vállalni a munkát, mert Balkány és Nyírbátor között közlekedés nincs, ezért nem tud beérni a munkahelyére ebben az időpontban - fogal­maz a képviselő. Mindent megvizsgáltak- Mielőtt a végső döntést meghoztuk volna a balkányi lakásotthon bezárásával kap­csolatban, minden szakmai és emberi tényezőt megvizsgál­tunk, arról sem a szakbizott­ságokban, sem a közgyűlés­ben nem volt vita - mondta lapunknak dr. Nagy Nándor, a Szabolcs megyei önkormány­zat intézményfenntartói és humán osztályának osztályve­zetője.- Mindenki egyetértett az­zal, hogy a gyerekeket jobb körülmények között kell elhe­lyezni, s hogy az ő érdekeiket ez a döntés szolgálja. Annak idején, amikor a kastély a balkányi önkormányzat tu­lajdonába került, a közgyűlés úgy határozott, hogy amíg nem indulnak el a régóta ter­vezett felújítási munkálatok, nem döntünk a gyerekek sor­sáról. Volt tehát idő arra, hogy a legalaposabban átgondol­va születhessen határozat. A gyereklétszám lecsökkent, az épület állaga pedig annyira leromlott, hogy egyrészt nem volt alkalmas a gyermekvédel­mi szakellátás biztosítására, másrészt nem volt gazdaságos a működtetése. A szomszéd­ban ráadásul építkezés folyik, ami nagy veszélyt jelent a gyerekek biztonságára nézve, s mindez összességében azt eredményezte, hogy a lakás­otthon már nem felelt meg a gyermekvédelmi törvény által előírt követelményeknek.- A közgyűlési döntésben nem szerepel létszámcsök­kentés, a dolgozók további foglalkoztatása pedig a törvé­nyek maximális betartásával történt - mondja dr. Nagy Nán­dor, aki hozzáteszi: ez a döntés nem mond ellent a közgyűlés korábban elfogadott gyermek- védelmi koncepciójának, sőt: abban az szerepel, hogy a mi­nőségi ellátás irányába kell ha­ladni, a gyerekek áthelyezése pedig ezt a célt szolgálja, km SGCZŐ ANDREA: Naper­nyő alatt dolgozom. MARSA JÓZSEF: A bank- GYU8E5KÓMÉ MÁGNES: ban remek a klíma. Klímával jobb a munka. SERÉNYI SÁNDOftNÉ: Ha kell, pihenőt tartok. KAVACSATT1LA: Lesem (VÁNMHtÁLYNÉ: Meleg a vendégek óha|át. van a kemence mellett. Berényi Sándorné egy tömbház tisztán tartásáért felelős. - Egész nap mozgom, se klíma, se ventilátor. Sok ásványvizet iszom, s ha kell, pihenőt tar­tok - tette hozzá. Havacs Attila a vendéglátásban dolgozik. - Nincs légkondi, ezért, ha tehe­tem, a hűvösből lesem a ven­dégek óhaját. - Egy pizzéria konyháján dolgozom. Sok ásványvizet iszom, és hasz­nálom a ventilátort - mesélte Iván Mihályné. Fagylaltospult mögött állva szolgálja ki a vendégeket Becző Andrea. - Bár mindig a napernyő alatt állok, még ott is kibírhatatlan a hőség - mondta. - Egy bank alkalmazottja vagyok, ahol remekül működik a klíma, így nem panaszkodom - felelte Marsa József. - Nemrég sze­reltünk fel négy klímaberen­dezést a fodrászatba, azért, hogy ilyen kánikulában is jól menjen a munka - közölte Gyureskóné Molnár Ágnes. Ön szerint egészséges a klímaberendezések használata? Szavazók száma: 78,2010.7.15.19 óra Igen 16,98% Nem 83,02% Következő kérdésünk: Ön támo­gatná Magyarországon a sziesztaidő bevezetését? ® http://www.szon.hu Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Kétszáz éve töretlen, innovatív technológia, rendkívül kedvező ár és akár 0% THM. Mindez most együtt a Peugeot 207-ben és 308-ban! Próbálja ki Ön is Peugeot-márkakereskedésünkben! PEUGEOT MOTION & EMOTION PEUGEOT CENTRÁL NYÍREGYHÁZA 4400 Nyíregyháza, Debreceni út. 01568/62 hrsz. Telefon: 42/462-062, www.centralnyiregyhaza.hu Kombinált átlagfogyosztás: 4,5-7,8 1/100 km, C02 kibocsátás: 120-187 g/km. Az ajánlót o 2010. július 1. és 2010. augusztus 31. kozott megkötött ugyfélszerződésekre vonatkozik. Az ajánlat részleteiről érdeklődjön az akcióban részt vevő márkakereskedésekben. A Peugeot Hungária fenntartja magának a jogot oz akció megváltoztatására. A kép illusztráció. A jelenlegi finonszírozási ajánlat a Peugeot Finanszírozás forint alapú, változó kamatozású pénzügyi lízing ajánlata. A THM meghatározása oz aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, így a feltételek változása esetén annak mértéke módosulhat. A THM mutató nem tükrözi a finanszírozás kamatkockázatát. A jelen hirdetés tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlatnak, a Peugeot Finanszírozás a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. A folyósítás feltétele a pozitív hitelbírálat. A THM mértéke függ az önerőtől és a futamidőtől. Minimális kezdőrészlet: 20%; minimális finanszírozott összeg: 1 000 000 Ft. Az ajánlat 2010. július 31-ig érvényes. Megzsarolta nevelőapját NYÍRMADA. Zsarolással gya­núsít a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság egy hu­szonkilenc éves nyírmadai férfit, aki a rendelkezésre ál­ló adatok alapján kedden es­te pénzt követelt nevelőap­jától. A 79 éves férfi nem adott, mire a fiú megöléssel fenye­gette, majd megütötte. A bá­csi végül tízezer forintot adott neki, másnap pedig a rendőr­séghez fordult. A neveletlen nevelt fiú ta­gadja a fenyegetést és a bán­talmazást, állítása szerint ő csak kérte a pénzt. ■ ■■ l l .-,-Sfeét« VSíÍ¥Í>4,*S 10 KOF (BEJÁR Esténként locsolják az utakat a Nyíregyházi Városüzemel­tető és Vagyonkezelő Kft. munkatársai, fotó: sipeki Péter n viseli a kánikula Hőség: pihenőidő és védőital Hőségriadó esetén a munkavédelmi fel­ügyelők is fokozottan figyelnek a szabályok betartatására. NYÍREGYHÁZA. - Több mint 30 éve dolgozom az építőipar­ban, de az üyen nyári forró- ságot nem lehet megszokni - mondja Papp Ferenc. - Jobban bírjuk a hideget, az ellen lehet védekezni - magyarázza, majd nagyot kortyol a hideg vizes palackból. Van pihenőidő és van védőital is. Elsősorban a szabadtéren, tűző napon fizikai munkát végzők esetében merül fel a nagy meleg káros hatásai elleni fokozott védekezés szükségessége - figyelmeztet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelő­ül m Le a kalappal a hűsítő víz előtt! ség. - A munkavégzés során óránként legalább 15 perces pihenőt kell beiktatni lehető­leg a környezethez képest hű­vösebb, árnyékos helyen. A munkavállalók igénye szerin­ti mennyiségben, a folyadék­veszteség pótlására ivóvizet FOTÓ: RACSKÓ TIBOR (palackozott vizet) kell adni, a hőkimerülés, hőguta meg­előzését egyéb eljárásokkal (a tarkót takaró fejvédő haszná­lata, ahol azt a munka jellege megengedi, hideg vizes arc-, kézmosással történő hűsítő mosdás) is segíteni kell. km HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents