Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-16 / 138. szám
2010. JÚNIUS 16., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 6 fóron* KELET FOTÓ: A SZERZŐ napos kiránduláson a gyerekek kincset kerestek, tájékozódási futóversenyen, s a szülőkkel váltóversenyen vettek részt. A gyermekek élvezték a nagy teret és jót játszottak, addig a felnőttek bográcsban készítették az ebédet. LIPPAILÁSZLÓNÉ Mobilmánia Kisvárdán KISVÁRBA. Június 20-án, vasárnap egy színvonalas produkció keretében, a várszínpadon a Mobilmánia együttes - a Várszínház és Művészetek Háza szervezésében - a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján lép fel. A mintegy két órás óriás koncerten jól fogják érezni magukat az érdeklődők. Telefonos bejelentkezés KISVÁRBA. Kisvárdán június 15-étől augusztus 3l-éig az Okmányirodában kizárólag telefonon történő bejelentkezés esetén fogadják az ügyfeleket. Az ügyintézésre időpontot foglalni a 45/500- 706-os telefonszámon lehet. Kukorlcafosztás fotó: olvasónktól Csúfolódás ás táncbahívogató MAGYAR. A nagyari óvodások június 11-én tartották tanévzáró ünnepségüket. Minden évben egy néphagyománnyal kapcsolatos műsort adnak elő a nagycsoportosok. Most régi, falusi kukoricafosztással kapcsolatos dramatikus játékot mutattak be. Volt benne csúfolódás, bekormozás stb. A kiscsoportosok játékos-mu- togatós dalokkal, versekkel búcsúztatták a tanévet. A váltóverseny egy pillanata MmmT.rraETEi Kirándultak a Mókusok A nyíregyházi Bóbita óvoda „Mókus” csoportja június 9-én családi kirándulást szervezett Harangodra. A vidám, egész Az áradás nem kímélte a töltésen belüli holtágakat, horgásztavakat sem. így többek között a Tiszához közeli gávavenccsellői Kacsató Is víz alá került. A vízkezelő Tiszaparti HE ezért eddig még nem tudott halat telepíteni a holtágba. FOTÓ: CSERPÁK BERNADETT A fellépő énekkar Közönségszórakoztató műsorok Az elmúlt napokban a Gyertyafény Nyugdíjas Egyesület a Regionális Kulturális Szemlén vett részt. A nyugdíjasok találkozójának Szolnok adott otthont. Három megye nyugdíjasai mutatták be kulturális FOTÓ: OLVASÓNKTÓL tevékenységüket különböző műsorszámokban. A nyíregyházi egyesület Charlston tánccal, a Dialóg Nyugdíjas Egyesület szavalattal képviselte városunkat. Megyénkből még az Ibrányi Nyugdíjas Egyesület, a rakamazi Összefogás Nyugdíjas Egyesület és a buji Napfény Nyugdíjas Klub szórakoztatta a közönséget. BODÓ ISTVÁN Segítség a sérült gyerekeknek Egy apró segítség is sokat jelent az olyan családoknak, ahol halmozottan sérült gyermeket nevelnek. A nap 24 órájában kell helyt állniuk, gondozniuk, ápolniuk, etetniük a sérült gyermeket, aki nem járhat iskolába, közösségbe, és csak a családjára számíthat. Ezeknek a szülőknek jelentett segítséget az a pályázat, melyet a Halmozottan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete nyert el „halmozottan sérült gyermekek részére lakókörnyezetükben rehabilitációs szolgáltatásokra” az Erőforrás Alapítványtól. Ennek köszönhetően az egyesület 15 fő halmozottan sérült gyermeknek és fiatalnak biztosított gyógytornát és gyógymasszírozást 10-10 alkalommal. Ezzel tudták kiegészíteni a TB által finanszírozott kezeléseket, ami évente csak korlátozott számban jár, pedig a halmozottan sérültek életük végéig folyamatos kezelésre szorulnak, állapotuk javítása, szinten tartása, jó közérzetük biztosítása miatt. A rehabilitációs fejlesztés személyre szabottan, a gyermek állapotának megfelelően történt. A segítségért rendkívül hálás a családok és az egyesület. TÓTHNÉ BÁCSKÁI EDIT, ELNÖK Játék, egyenlőség Miért szeretnének a foci VB-n résztvevő csapatok mindenáron bizonyítani? Miért akar mindenki a legjobb lenni? Az erre adandó válaszok természetesen egyéni meglátásokból születnek. Az elismerést Versekkel, mesékkel köszöntötték a gyerekek a megjelenteket FOTÓ: A SZERZŐ Itt a búcsú nap, indul a csapat LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK takohelyem.szon.hu „Kedves óvodám, sok víg nap után, itt a búcsú nap, indul a csapat” - énekelte a nagykállói Szivárvány Óvoda huszonnyolc iskolába induló gyermeke, amikor nemrégiben meghitt ünnepség keretében verssekkel, mesével, tánccal, tornabemutatóval búcsúztak óvodájuktól, s köszönték meg az itt eltöltött évek örömeit. Egyszerre volt jelen az önfeledt gyermekmosoly, a szülői büszkeség. SZÉPLAKI nem az interjúkban, vagy a győzelemért járó díjakban vívják ki, hanem a csapat- szellemben, a tudásban, amit a pályán nyújtanak. Tisztességgel, becsülettel, egymást nem megsértve vonulnak le a pályáról, azzal a tudattal, hogy most győzött a jobbik. A „tiszta” játék fogalma ma már nagyon halovány jelenség. Régen a riválisok egymás elleni „harcában”, egy esésért, egy véletlenszerű lökésért tisztelettudóan elnézést kértek. Ma lehordják a másikat, olykor elcsattan egy pofon, aztán jön a bíró és nem győzi lecsillapítani a kedélyeket. Jellemzőek a kiállítások, a sárga lapok - eluralkodhat a káosz a pályán. Jogosan tehetjük fel a kérdést: ez lenne ma már a foci? Azon sportok egyike, amelyik a durvaságot többé nem mellőzheti? Nem arról kéne szólnia a 90 percnek, hogy amelyik csapat többször juttatja a labdát a hálóba, az lesz a győztes? Jó kérdés! Sokan közülünk (különösebben a férfiak) már türelmetlenül vártuk, hogy megszólaljon az első sípszó. És talán akadnak olyanok (inkább az idősek körében), akik bíznak abban, hogy a játékbeli egyenrangúság még nem halt ki! SITKU CSABA Figyelmesek A mérki szociális otthon lakóival nagyon is törődnek az ápolók. Figyelmesek, kedvesek a betegekhez, a munkájukat szeretettel, becsülettel végzik. Minden ünnepnapról megemlékeznek, sőt, a betegeket betanítják szerepekre. Megbecsülést és tiszteletet érdemelnek. Nem tudom, hogy ki és miért írta ennek az ellenkezőjét. Minden héten járok látogatni, és csak a szépet, jót tudom írni róluk. Az egész közösség tiszteli, becsüli egymást. Nem érdemlik meg a dolgozók az ilyen kritikát! EGY LÁTOGATÓ Szeretnek ajándékot adni, kapni A nap végén ajándékot is kaptak gyermekeink az idősektől. NYÍRJÁKÓ. A baktalórántházi Zengő Erdő Óvoda Nyírjákói Tagintézménye. Több éve már, hogy a községünkben működő Idősek Nappali Klubjával jó kapcsolatot ápolunk. A két generáció kapcsolattartása ebben az évben teljesedett ki. Az Idősek Világnapján a „Mihály napi vásározó” jelenettel köszöntöttük a „Mamákat”. Karácsonykor ajándékkal kedveskedtek nekik óvodásaink, és szép, az alkalomhoz illő versekkel, énekekkel köszöntöttük őket. Az idősek ez alkalommal is megvendégelték gyermekeinket. Minden találkozás lehetőség a gyermekek és a szépkorúak együtténeklésére, ez is közelebb hozza egymáshoz a két generáció tagjait. Idén Gyermeknapra az óvodába hívtuk vendégségbe a klubtagokat, ahol először az évzáró műsorunkat mutattuk be, majd az udvaron a két hitoktatónk irányításával, az év során tanult, énekeket énekelték el óvodásaink a vendégek örömére. Ezután zenés tánc, sportversenyek tarkították a gyermeknapot, s átadtuk az új játékokat is. Úgy gondolom, hogy sikerült átadnunk nekünk is valamit: szeretetet, odafigyelést, tiszteletet a felnőttek és különösen az idősebbek iránt. TURÓCYIMRÉNÉ, TAGÓVODA-VEZ. A műsorból fotó: a szerző Ezen az oldalon a Ketet-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon névvel és címmel, telefonszámmal érkező leveleket közöljük. © 0, CIO, TOPAUKCIO! Hamarosan újra féláron licitálhat Újra Topaukció! Nagy érdeklődés övezi a Topaukciót, Magyar- ország legbiztonságosabb online árverését! topaukció. Az álomajánlat csak egy lépésre van Öntől: regisztráljon a www.topaukcio . hu oldalon, és az e-mailbén küldött Felhasználónév, illetve Jelszó segítségével jelentkezzen be! Az aukcióban való részvétel egyik feltétele az oldalon történő regisztráció, illetve az 50%-os kikiáltási ár megadása. O Mi a teendő akkor, ha biztos szeretnék lenni abban, hogy én viszem el a terméket? Ebben az esetben azt tanácsolja a Topaukció csapata, hogy határozzon meg egy titkos licitmaximumot! © Hogyan is működik a titkos licitmaximum funkció? Ha licitál egy termékre vagy szolgáltatásra, jelölje meg titkos licitmaximumként azt az összeget, amelyet a ter- mékért/szolgáltatásért maximum hajlandó lenne fizetni! Ezután a rendszer automatikusan ajánlatokat tesz Ön helyett a maximális összeg eléréséig. A rendszer jelez, ha elérték vagy túllicitálták a maximumot. Ebben az esetben ugyanis e-mailben kap értesítést. így biztos, hogy a licitjei mindig naprakészek lesznek, más licitálók ajánlatait meghaladják, de nem lépik túl az Ön által megjelölt maximális összeget. Ezzel sok időt takarít meg magának, hiszen nem kell figyelemmel követnie, hogy adott ajánlatát túllici- tálták-e. Döntetlen helyzetnél (ha például egy másik licitáló titkos legmagasabb ajánlata az ön titkos legmagasabb ajánlatával azonos) a nyertes az a felhasználó, aki a titkos licitmaximumot korábban állította be. Ez a funkció az aukció befejezésénél is segítségére van, hiszen más licitálók az utolsó pillanatban könnyen ráígérhetnek az Ön ajánlatára, úgy, hogy Önnek már nincs ideje a gyors reagálásra. A titkos licitmaximumot az aukció végén minden esetben figyelembe veszi a Topaukció. Már csak két nap, és indul az aukció! 12 nap áll majd rendelkezésre, hogy a több mint 2.000 ajánlat közül megtalálják a leginkább csa- logatót. Autók, utazások és wellness, illetve a legkülönfélébb tanfolyamok várnak Önökre. Ezen kívül a konyhai berendezésektől a különböző szórakoztató elektronikai cikkeken át egészen a kertészetei, barkácsolási eszközökig terjed a paletta, most már országosan! Jó szórakozást, izgalmas játékot és nem utolsó sorban sikeres licitálást kíván a Topaukció csapata! Kozma Lászlóné, baktalórántházi olvasónktól: M H Meg kell mászni a hegyet, w w ha a síkságot látni akarod. KÍNAI KÖZMONDÁS