Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-08 / 131. szám

2010. JÚNIUS 8., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG Megyei tükör KELET Közel ötszázan: dolgozók és csa­ládtagjaik élvezték Phoenix Légrugó a végre kedvezőre Technológia Kft. fordult időjárást és családi napján. A persze a játékos bátrak habfürdőz­együttlétet az elmúlt hétvégén a hettek is. FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Több mint 150 millió forin­tos útfelújítás az átrakónál Lólépésben adott mattot A csúcson hagyja abba az újdonsült Vágta-győztes FOTÓ: MTI, KOLLÁNYI PÉTER ötaöHY. Európai uniós finan­szírozással újítják fel a záho­nyi vasúti átrakó térségében a Mándok és Tuzsér közötti mellékutat. Az Észak-Alföldi Operatív Program keretében fútó, mintegy 3,5 kilométert érintő, csaknem 165 millió fo­rintba kerülő beruházás nyo­mán közel 10 ezer közlekedő utazhat biztonságosabban és kényelmesebben. A projekt megvalósításával az úton nemcsak a munkába, illetve iskolába járó, ügyeiket intéző helyi lakosok utaz­hatnak kényelmesebben és biztonságosabban, hanem az áthaladó közlekedők is. Ipari forgalom Darmai Lajos, Mándok önkor­mányzatának műszaki ügyin­tézője arra hívta fel a figyel­met, hogy a felújítás alatt álló út jelentős ipari forgalmat is lebonyolít, hiszen a település közelében terül el a műszaki iparterület (vasúti átrakodó) legdélibb része. A beavat­kozást a lakosság is üdvözli, hiszen ezen az úton lehet megközelíteni a 4-es számú főutat. KM A Kis Táltos Egyesület nevezte be, Demecsert képviselte a Nemzeti Vágta győztese, DEMECSER, NYÍREGYHÁZA. Gaj­dos Zsolt kivágta a rezet a Vágtán. Roppant jó vásárt csi­nált három hónapja, amikor rátalált Dorura, a nyolcéves, angol telivérre emlékeztető lóra. Először a Nyírségi Vág­tán csaptak elsőként a célba, vasárnap pedig a Hősök terén váltak hősökké. Nyíregyházi­ként nyert Demecser színei­ben, a 72 résztvevős mezőnyt mattolta lenyűgöző teljesít­ményével.- A Kis Táltos Egyesület nevezett a versenybe, ahol eddig mindig elindultam. Tavaly megtapasztalhattam, hogy milyen érzés döntős­nek lenni, most mégis a kö­zépfutam volt a legnehezebb próbatétel - mondta a 44 esztendős lóbarát, aki elárul­ta: valójában még nem fogta fel, hogy mi történt vele az elmúlt napokban, csak sodró­dott az eseményekkel. - Nem volt szerencsés, hogy miután mindketten megnyertük az előfutamot, a középdöntőben a Nyíregyházát képviselő Su­ták Csengével küzdöttünk az egyetlen továbbjutó helyért. Ez lelki terhet is jelentett, de le kellett győznöm. Tavaly Sutákék lován ültem, idén az­zal a Doruval versenyeztem, amit három hónapja vettem. Azóta erőltetett menetben készültünk, nagyon sokan segítettek, hogy idáig eljut­hassak. Kerestem egy telepü­lést, amelyet képviselhetek, a demecseriek fogadókészek voltak. Megérte együttmű­ködni... A győztes lova ingyenes ne­vezést nyert a következő évi futamra, a lovas pedig 200 ezer forint különdíjban része­sült. A versengésen minden elő- és középfutam győzte­sének egymillió forint ütötte a markát. A döntő győztese- Jó lóra tettünk... - említet­te a Vágta kardot büszkén őrző Kiss Gyula, Demecser polgármestere, majd gyor­san hozzátette: - ...no és, persze, nagyszerű lovasra! A Nyírségi Vágtán ismertem meg Gajdos Zsoltot, aki egy szerény, céltudatos ember. 20 millió forintot kapott, va­lamint átvehette a Vágta kard vándordíját. Vajon mi lesz a sorsa a fődíjnak?- Az összeg a Kis Táltos Egye­sületet illeti, minden bizony­nyal kapok belőle valameny- nyit. Megbeszéltük, hogy egy részt az árvízkárosultaknak ajánlunk fel - közölte a dísz­fákkal, kertészkedéssel fogla­latoskodó Gajdos Zsolt, akinek az élete a lovak körül forog. Nem múlik el egyetlen nap, hogy ne pattanna nyeregbe.- Nem panaszképpen mon­dom, de nekem a klasszikus értelemben nincsen se kará­csonyom, se nyaralásom. A lovakkal ugyanis nem közöl­hetem, hogy elmegyek szil­veszterezni. Eldöntöttem, hogy nem indulok többet a Vágtán. Idős szüleim van­nak, megígértem nekik, hogy megkímélem őket a további izgalmaktól. így hogy nyer­tem, könnyebb kimondani... KM-LTL Sokat köszönhetünk neki, hi­szen általa népszerűsíthettük városunkat. A Vágta Korzón bemutathattuk a települést, reklámozhattuk a szeptembe­ri Káposztás Napokat. Remek rendezvényen lehettünk ott, érdemes volt igent mondani a megkeresésnél. Hirtelen jött népszerűség A fürdőzők csak a levágott füvet kapják Sóstón csúcsforgalom idején az ingyenes parkolók telnek meg elsőként FOTÓ: RACSKÓ TIBOR KELET-V@ROSVITÁ NYÍREGYHÁZA Az ember szívesebben dobja be a vagyonát, ha tudja, hogy nem egy fe­neketlen zsákba megy - vélik levelezőink. ■ffMBCVHázA. - Bántja az igaz­ságérzetemet, hogy rengeteg pénzt bedobálunk a parkoló automatákba, mert megáll­tunk az út szélén. Valaki már megkérdezte, hogy mi lesz ez­zel a pénzzel, erre én is kíván­csi vagyok - írja a v@rosvitán Inántsy Anita. „Az ember szívesebben dob­ja be a vagyonát, ha tudja, hogy nem egy feneketlen zsákba megy, hanem konkrétan erre, arra, amarra fordítják. A Vikár zeneiskolánál van egy parkoló automata, melyre ki van ugyan írva, hogy szereti a 200 forin­tos érmét, de az enyéim közül egyiket sem fogadta még el, sőt, mostanában az 50 forintos érméim között is válogat, így egy kiló apróval kell elindulni,, ha parkolni szeretnék. Az is felháborít, hogy van egy mini­mumérték, amit be kell dobni, így pl. negyedórára nem tu­dok jegyet venni. Remélem, a tóra nyárra visszaállítják a régi árakat, mert nonszensz, hogy ugyanannyit fizessek, mint a másik strandon kell, gyakor­latilag a semmiért. Sokkal na­gyobb bevétel lenne az olcsóbb árakkal, mert sokan még mun­ka után is kimennének úsz­ni, felfrissülni. De ilyen árak mellett egy átlagos család egy nyáron max. kétszer, ha ki tud menni. Kinek jó ez? A nyíregy­háziaknak biztos nem!” - véli levelezőnk. Babosi Györgynek hét végén a tónál ugyanez ju­tott eszébe. „Csak a levágott füvet kapják szolgáltatásként a fürdőzők. Mi mindig oda já­runk,de sokallom én is az 1200 forintot. Az igazi csábító erő a szabadstrand lenne, de errefe­lé csak a mesékben lehet ilyen - írja. Cservenyák Katalin azt kér­dezi, miért mindig szombaton romlik el a Búza téri automa­ta? „Ez most már hónapok óta rendszeresen így van. Tegnap - az elmúlt szomba­ton, a szerk. - is javítgatta egy fiatalember. Nem arról van szó, hogy az ember ne bírna elzarándokolni a távolabbi au­tomatához. De azért közben dünnyög. Ki hangosabban, ki csak magában. Előbb a rossz automatánál, aztán a jónál. A plusz körrel kicsit hosszabb a parkolási idő, lassabban ürülnek a helyek. Azt én sem értem, miért nem lehet fél óránál kevesebbet fizetni a parkolásért. A múltkor pén­tek délután, alig húsz perccel 5 előtt váltottam jegyet a ki­emelt zónában, és nyertem bő tíz percet hétfő reggelre. Nem mertem megkockáztatni, hogy másnap, szombaton ezzel a jeggyel parkoljak a piacon. ” - írja Cservenyák Katalin. Fajtabemutató, jubileu­mi búza-tanácskozás Technológiai tanácso­kat is adtak az egészsé­ges kenyérhez szüksé­ges búza termesztőinek. TtaAn. Az esős idő ellenére legalább kétszáz növényter­mesztő, nemesítő szakember vett részt pénteken Tímáron a 15 éve sikeresen működő helyi Vetőmag és Szárító Kft. jubileumi őszi kalászos faj­tabemutatóján. A szép szá­mú érdeklődő tájékoztatókat hallgatott meg a hazai búza- nemesítési és termesztési ku­tatások eredményeiről és az egészséges kenyérnek való termesztésének technológiai - tekintettel a rendkívül csa­padékos időre - zömmel nö­vényvédelmi kérdéseiről. A timári cég irányítói: Péter József (b), Pásztor András és Vasi Ferenc (j) FOTÓ: GALAMBOSNÉ DIENES JUDIT Az eső milliós károkat okozott az erdőkben FOTÓ: TEREMILÁSZLÓNÉ MtfMNMáX*. A sok eső hatá­sával a nyíregyháziak is szem­besülhetnek: a Sóstói-erdő­ben több helyen hatalmas vízállások fogadják az embe­reket, például a Múzeumfalu­ig vezető kerékpárút egy része is víz alatt van. Ha az időjárás kedvez, néhány hétnek még akkor is el kell telnie, hogy kiszáradjon a terület, ezért minden erdőjárót fokozott figyelemre és óvatosságra ké­rünk - mondta Tölgyfa Gábor, a Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója. Az elmúlt hetek szélsőséges időjárása több mint 18 millió forintos kárt tett a Nyíregyhá­zi Erdészetnél. Május elején még fagyosak voltak a hajna­lok, az erdészet kezelésében levő területeken mintegy negyvenkét hektár akácost károsított a hideg. A Tisza magas vízállása elsősorban Tiszadob és Tiszatelek kör­nyékén okozott gondokat.- Becsléseink szerint mint­egy 35 hektáron kell az erdő- felújításokat az árvíz levo­nulása után helyreállítani. A Nyírségi homokterületeinken 7 hektár erdősítés válik a bel­víz áldozatává. A Nyírerdő Nyírségi Erdé­szeti Zrt. százezer forinttal támogatja a mátyusi Idősek Gondozóházát - a pénzből kifestik az épületet belülről. Ezen kívül a Fehérgyarmati Erdészet segítségével a gon­dozóház környékét is rendbe teszik. KM Ingyen tanulhatják az angol nyelvet a cigány származású óvodás gyerekek. nfemülÁ. Ingyenes óvo­dás angol programot indított a polgármesteri hivatal támo­gatásával a Roma Nagycsalá­dosok Regionális Szervezete az A-Z Egyesülettel a Huszár lakótelepi Kincskereső Óvodá­ban. A kísérleti program során a nagycsoportos gyerekek heti egy alkalommal ismerkednek az angol nyelv alapjaival. Teremi Lászlóné, a nagycsa­ládos egyesület vezetője az eddigi tapasztalatokról szólva elmondta, hogy a többségük­ben hátrányos helyzetű nagy- családosok gyermekei nagyon élvezik az iskolai felkészítést is szolgáló játékos, oktató Játékosan tanulnak angolul programot. Lelkesen próbál­gatják a fülüknek, nyelvüknek újszerű mondatokat, s életko­ruknál fogva gyorsan és köny- nyen tanulnak. Fontos, hogy a szegregált környezetben élő gyermekek egyenrangúan tud­janak minden olyan fejlesztő szolgáltatáshoz hozzájutni, mint belvárosi társaik. A két civil szervezet a nyári szünetet követően az idei ta­pasztalatokra alapozva szep­tembertől folytatja, s a lehe­tőségek szerint ki is bővíti a programot. VARJÚ VALÉRIA Filmszalagos kapcsolatok NYÍREGYHÁZA- Hazánk EU-tag- ságának 6. évfordulója, vala­mint a megyei Europe Direct Európai Információs Központ 7. születésnapja alkalmából ismét megrendezik az „Eu­rópai Filmhét” című rendez­vénysorozatot. Június 7. és ll. között naponta egy-egy alkalommal lesz filmvetítés a Krúdy Art Moziban (Nyíregy­háza, Országzászló tér 8.). A cél olyan alkotások bemuta­tása, amelyek az Európai Unió országaihoz kapcsolódnak. A vetítések ingyenesek. © FILMLISTA JÚNIUS 8, 17.30 óra-ll Divo JÚNIUS 9. 17.30 óra - Versailles JÚNIUS 10.17.30 óra-Clara JÚNIUS 11.16.00 óra-Arthur Maltazár bosszúja Kincskereső angol szavakkal

Next

/
Thumbnails
Contents