Kelet-Magyarország, 2010. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-08 / 131. szám
2010. JÚNIUS 8., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG 9 Brazília mindig esélyes, mivel az egyetlen olyan gárda, amely ötször is világbajnok lett. A brazilválogatott kapusa, Julio Cesar szerint az ő csapata a favorit a pénteken kezdődő, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon. A 45 éves cseh Dominik Hasek egyéves szerződést kötött az orosz profi jégkorongligában (KHL) érdekelt Szpartak Moszkvával. Hasek, akit hatszor választottak az észak-amerikai profiligában (NHL) a szezon legjobb kapusának, hatalmas kihívásnak tartja, hogy a nagy múltú moszkvai klubot erősítheti. Figyelmeztető vasárnapi eset labdarúgás. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a világbajnokság szervezőinek figyelmeztetésként szolgált a vasárnapi incidens. Vasárnap a Nigéria-Koreai NDK felkészülési mérkőzés alatt pánik tört ki. A találkozó megkezdése után a rendőrség bezáratta a stadion kapuit, a kinnrekedt több ezer szurkoló azonban be akarta azokat törni, ekkor alakult ki a tumultus, amelyben többen is a földre kerültek, és megsérültek. mti Sztárok rajt előtti fekete hétvégéje! Drogba már visszatért az edzőtáborba, Robben is a csapat után repül. LABDARÚGÁS. A pénteken kezdődő dél-afrikai- világ- bajnokságra készülő labdarúgó-válogatottak egy része fekete hétvégét zárt, mivel kulcsjátékosaikat vesztették el sérülések következtében. Az elefántcsontparti Drogba pénteken, a Japán ellen 2-0-ra megnyert barátságos találkozón egy ütközés után ráesett a jobb kezére és eltört a könyöke. A Chelsea 32 éves támadóját szombaton megműtötték, és már vissza is tért a svájci edzőtáborba.- Felépülése eddig biztató ütemben halad. Az eddigi jelek alapján minden remény megvan arra, hogy az Elefántok csapatkapitánya szerepeljen a vb-n - közölte az afrikai ország sportági szövetsége. Drogba a hétvégét az orvosok által sikeresnek ítélt beavatkozást követően felesége és három gyermeke társaságában a klinikán töltötte. Az angolok biztosan nem számíthatnak a Rio Ferdinandra. A Manchester United védője szintén pénteken edzés közben sérült meg, amikor becsúszva próbálta szerelni Heskeyt, de rosz- szul érkezett talajra. Helyére Fabio Capello szövetségi kapitány a Tottenham hátvédjét, Dawsont hívta be keretébe. A hollandok szintén vezéráldozattal zárták szombaton a magyarok ellen 6-1- re megnyert utolsó felkészüChelsea 23 éves játékosának a lába sérült meg edzés közben. Obi előtt a Chelsea három másik válogatott játékosa is hasonlóképpen balszerencsésnek bizonyult: különböző sérülések miatt a német Ballack és a ghánai Essien biztosan nem játszhat a világbajnokságon, Drogba még reménykedik. A címvédő olaszokat sem kíméli a sors. Camoranesi elhúzódó sérülése miatt Marcello Lippi szövetségi kapitány már korábban kijelentette, hogy mindenképpen 24 játékossal utazik a torna helyszínére, s csak az utolsó pillanatban, azaz a Squadra Azzurra első meccse előtt 24 órával dönti el, hogy a pluszembert, Cossút benevezi-e. Most viszont már nemcsak Camoranesi állapotától, hanem Pirlóétól is függ C o s s u esetleges bevetése, ugyanis a Milan középpályásának bal vádlija fájdult meg. Az orvosok szerint az egészen biztos, hogy Pirlo jövő hétfőn az olaszok első, Paraguay elleni meccsén nem lép pályára. Edzésen rúgást kapott a bal térdére, de nem fenyegeti veszélyi szereplését Diego Forlánnak, az uruguayi labdarúgó-válogatott csatárának. A gólerős játékos Garganóval csapott össze, majd fájdalmas arccal a gyepre feküdt. Matias Farai, a csapat szóvivője utóbb jelezte: nincs komoly baj, az Atlético Madrid légiósa ott lehet a fokvárosi meccsen. MTI Drogba már túl van a műtéten fotó: epa lési mérkőzésüket, ugyanis Robben egy furcsa mozdulat következtében combsérülést szenvedett. Robben a hétfői kezelések után biztos abban, hogy társai után utazhat Dél- Afrikába. A Chelsea peches játékosai- Azt ugyanakkor még nem tudom pontosan megmondani, mikor indulhatok, négy nap vagy egy hét múlva - mondta Rotterdamban a Bayern München szélsője.- Hétfőn kellemetlen gyakorlatokat végeztettek velem az orvosok, és közösen mindent elkövetünk, hogy minél előbb harcra kész legyek. Mikel John Obi, Nigéria középpályása biztosan hiányozni fog a vb-ről. Az angol bajnok Sakkoznak is a fittjelöltek Bicsérdi Rita kihúzta, Dajka László (Nyírsuli Kft.) könyvelte a kispályás foci csoportbeosztását fotó: mán László Nagy várakozás előzi meg a jövő szombati, 7. Sky Travel Kupát. tömegsport. Ez lesz a hetedik. Eddig hatszor vetélkedtek megyénk települései a Sky Travel Kupával fémjelzett legfittebb város címért, a hetedik alkalom június 19-én lesz a nyíregyházi Városi Stadionban. A hétfőn a Hotel Centrálban rendezett sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy Bicsérdi Rita, a névadó tulajdonosa elképzelésének megfelelően ismét bővült a sportkínálat, hiszen ezúttal sakkban is ös'z- szemérhetik tudásukat az induló csapatok képviselői. A főzés is elmaradhatatlan A klasszikus kispályás foci, férfi és női teke, illetve bikarodeó, az ulti, a közlekedésbiztonsági vetélkedő, az asztalitenisz és a sakk mellett most sem maradhat el az egyik leglátványosabb megmérettetés, mégpedig a gasztC 7. SKY TRAVEL KUPA Xi addigi győztese*. 2004: Demecser. 2005: Kisvárda. 2006: Demecser. 2007: Balkány. 2008: Nagyhalász. 2009: Sóstó- Sóstóhegy. ronómiai. Jelenleg tizennyolc város, illetve városrész csapatainak eredményeit összesítik és ez alapján hirdetnek majd végeredményt. A győztes csapat tagjai utazási utalvánnyal is gazdagabbak lesznek a jövő szombaton kilenc órakor kezdődő egész napos találkozón, amelyek eddig több mint húsz A kispályás focitorna csoportbeosztása: A-csoport: Rakamaz, Kisvárda, Vaja.Tiszavasvári.S-csoport; Dombrád, Nyíregyháza-Rozsrét, Tiszalök, Nagyecsed. ezer látogatót vonzottak. A résztvevők zöme visszatérő vendég, a demecseriek már kétszer is nyertek, a vajaiak és a nyírmadaiak most indulnak először ezen a megmérettetésen. A sajtótájékoztatón a résztvevők előtt sorsolták ki a kispályás focitorna csoport- beosztásait. KM C-csoport: Balkány, Nyírszőlős, Demecser, Nyírlugos, Sóstó-Sóstóhegy. D csoport: Nyírmada, Nagyhalász, Nyírtelek, Nyíregyháza, Mándok. Gávavencsellőn már eldőlhet A Díjözön-csoportban második és harmadik helyen állók rangadója. LABDARÚGÁS. Aligha túlzás, szerdán (17 óra) eldőlhet a bajnoki cím sorsa a megyei másodosztály Díjözön-cso- portjában. A második pozícióban posztoló Gávavencsellő ugyanis a listavezető Nagy- kállót fogadja. A két gárda eredetileg május derekán, a 25. fordulóban feszült volna egymásnak, az időjárás azonban közbe szólt. A felek június 9-én pótolják a rangadót, amelynek három pontos előnnyel „fut neki” a vendégcsapat, amely győzelme esetén szinte bizonyosan az élen végez. Ugyanakkor a hazai siker még izgalmasabb hajráról gondoskodna. A házigazdák hétfőn is azon fáradoztak, hogy játékra alkalmas legyen majd a pálya. km-kt © VB-MENETREND, 2010 DEL-AFRIKA Dél-Afrika Argentína Anglia Németország Franciaország Görögország Algéria Ausztrália Mexikó Nigéria Szlovénia Ghána Uruguay Dél-Korea USA Szerbia Hollandia Olaszország Brazília Spanyolország Kamerun Új-Zéland Elefántcsontpart Chile Dánia Paraguay Észak-Korea Honduras Japán _________Szlovákia__________________Portugália Svájc_________ Június Csoportkor 11 Dél-Africa - Mexikó Uruguay - Franciaország 12 Argentína - Nigéria j Dél-Korea - Görögország | Anglia - USA 13 Algéria - Szlovénia Németország - Ausztrália | Szerbia - Ghána 14 Hollandia - Dánia _ Japán - Kamerun Olaszország - Paraguay 15 Új-Zéland - Szlovákia J Brazília-Észak-Korea Elefántcsonpart - Portugália 16 Spanyolország - Svájc Honduras - Chile Dél-Afrika - Uruguay 17 Franciaország - Mexikó Argentína - Dél-Korea j Görögország - Nigéria 18 Anglia-Algéria Szlovénia - USA j Németország - Szerbia 19 Ghána - Ausztrália j Hollandia - Japán Kamerun - Dánia 20 Olaszország - Új-Zéland Szlovákia - Paraguay Brazília - Elefántcsontpart 21 Portugália - Észak-Korea Spanyolország - Honduras Chile - Svájc 22 Mexikó-Uruguay Franciao. - Dél-Afrika Nigéria - Dél-Korea Görögő - Argentína 23 USA-Algéria Szlovénia - Anglia j Ausztrália - Szerbia Ghána - Németország 24 Dánia-Japán [Kamerun - Hollandia Paraguay - Új-Zéland j Szlovákia - Olaszország 25 Észak-Korea - Elefántcsontpart Portugália - Brazília Svájc - Honduras [Chile- Spanyolország Mérkőzések A legjobb 16 26 A1-B2 27 B1-A2 HC1-D2 ÜD1-C2 28 E1-F2 29 | F1-E2 G1-H2 H1-G2 Július Negyeddöntő 2 nyertes 1-3 3 nyertes 2 - 4 nyertes 5-7 nyertes 6-8 Elődöntő 6 SF nyertes A - C 7 SF nyertes B - D 3. helyért 10 Ezüstérmes SF 1-SF2 Port Elizabi Döntő 11 nyertes SF 1 - SF2 Johannesb GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: FIFA