Kelet Magyarország, 2010. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-03 / 52. szám

2 Mindenfelől KELET 2010. MÁRCIUS 3., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG Adatmegőrzést vizsgált az ombudsman Jóri András: „Meg kell őrizni a for­galmi adatokat fotó: internet BUDAPEST. Eleget tesznek a törlési kötelezettségnek és védettek az illetéktelen hoz­záférések ellen a hazai tele­kommunikációs cégek - ez derül ki Jóri András adatvé­delmi biztos vizsgálatának eredményeiből. E szerint a ti­zenkét vizsgált céghez évente 50 ezer megkeresés érkezik a hatóságoktól, vezetékes, mo­bil,- valamint internetes kom­munikációval kapcsolatban. Napokon belül átutalja a kor­mány a BKV-nak szánt 5 mil­liárd forintot, miután kedden hirdették ki az erről szóló kormányhatározatot - közöl­te a Kormányszóvivői Iroda a Fidesz fővárosi frakciójának közleményére reagálva. A kor­mány a BKV finanszírozásáról szóló szándéknyilatkozatban vállaltaknak megífelelően még februárban döntött a többlet- támogatás első részletéről, fh Holnap tiltakoznak az adóigazgatási dolgozók BUDAPEST. Az APEH és a VPOP dolgozói március 4-én a Pénzügyminisztérium előtt tiltakoznak elmaradt járan­dóságuk miatt - jelentették be. Szeretnék elérni, hogy a mintegy 22 ezer adóigazga­tási dolgozó az elmaradt jut­tatások kompenzációjaként megkapjon legalább egyhavi illetményt, aminek költsége összesen mintegy 5 milliárd forint lenne. mti W Jól működő titkosszolgá­latok nélkül nincs demokrácia. Véde­ni kell, akik az alkot­mányosság keretein belül vannak, ám le kell szerelni/ akik átlé­pik e hatá­rokat. jj** SAJNA) GORDON Üt „Vidéken az emberek egyre bizakodóbbak” Soltvadk ért. Sólyom László köztársasági elnök úgy fogal­mazott, hangulatváltozást tapasztalt a vidéken élő em­bereknél. Mint mondta: „egy éve lehet az, hogy az emberek bizakodóbbak”. Az államfő Soltvadkerten újságíróknak nyilatkozva kiemelte: mikor elkezdte az országjárást két és fél évvel ezelőtt, sok panaszt hallott és kilátástalanságot tapasztalt. A Nabucco az első az EU számára Azon dolgoznak, hogy ezt a mozdulatot bármikor megtehessük fotó: ékn-archIv Gázbiztonságot kapunk az elővásárlási joggal? Elsőbbséget élvez a Nabucco-terv az EU számára, de más pro­jektet is támogatnak. SZÓFIA. ANabucco-tervmarad az Európai Unió prioritása, de a közösség támogathatja az orosz Déli Áramlat-tervet is - közölte az Európai Bi­zottság energiaügyi biztosa. Günther Oettinger azt mond­ta a szófiai energiafórumon, hogy az EU prioritása egyér­telmű, hiszen a „közösség déli folyosót, illetve közvet­len kapcsolatot akar a Kaspi és a közel-keleti régióval a gázszállítások számára”. A Nabucco Törökország felől szállítana földgázt nyugati irányban Ausztriáig, Bulgári­án, Románián és Magyaror­Megállapodás nincs azIMF-el BUDAPEST. A Fidesz tör­vénytisztelő párt, így előbb megvárja, amíg megkapja a felhatalmazást a kormány­zásra, és csak ezután köt megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal - mondta Or­bán Viktor, a Fidesz elnöke. Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hét­főn jelezte, hogy sajtóhírek szerint az IMF és a Fidesz tit­kos megállapodást kötöttek az államháztartási hiánycél növeléséről. BUDAPEST. Sólyom László köz- társasági elnök aláírta az általa korábban az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött és változatlan tartalommal elfogadott Ptké-t. A jogi ha­gyományoknak megfelelően a Ptké. az új Polgári Törvény- könyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról rendelkező önálló törvény. Mint ismere­tes, a Polgári törvénykönyv PÉNZNEM árfolyam változás Euró 268,00 0-1.33 USA dollár 198,70 0+1.22 Svájci frank 183,10 O “0,94 ' Angol font 296,78 0-2.15 Román lej 65,21 0-0,42 Ukrán hrivnya 24,91 O +0,16 Horvát kuna 36,85 © -0.27 Lengyel zloty 68,15 0-0,22 gazdaság.szon.hu Valutapiac, további információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB szágon keresztül. A projektet azért támogatja az Európai Unió, mert az orosz földgáztól való függés enyhülését remé­li tőle, illetve azt várja, hogy általa nem lesznek olyan vál­ságok, mint 2009 januárjá­ban, amikor az ukrán-orosz gázviszály miatt az oroszok elzárták a csapokat, és ezért Európa számos országa gáz nélkül maradt. Más terveket Is... Az energiaügyi biztos azt is mondta Szófiában, hogy más terveket is támogatnak. Pél­dául a kevésbé ismert Fehér Áramlatot, amely Grúziát és az EU-t kötné össze. Aztán van még az ITGI vezetékrend­szer, amely azeri gázt szállíta­na Törökországon és Görög­országon át. FH 100 millió eurós segély az EU-tól Brüsszel. 100 millió eurós segélyt ad az Európai Unió a fölrengés sújtotta Haitinek - közölte az Európai Bizottság fejlesztési biztosa. Andris Piebalgs azt mondta, hogy az összeget iskolák, utak, köz­hivatalok újjáépítésére és a közalkalmazottak bérezésére kell fordítani. „Még ha nincs is vége a humanitárius vál­ságnak Haitin, nekünk már az újjáépítést kell elindítanunk” - mondta. A100 millió euró az első harmada az EU által ko­rábban felajánlott 300 millió eurós segélycsomagnak. 100 paragrafusa már idén má­jusban, a többi rendelkezés pedig 2011. első napján lép hatályba. A Ptké. úgy szabályozza az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépését, hogy az új kódex körülbelül 1200 para­grafusából íoo 2010. május l-én, az egyéb rendelkezések pedig 2011. január l-én lépnek hatályba. mti Mozgalmasnak, iz­galmasnak és tartal­masnak nevezte a parlamenti ciklust Szili Katalin volt házelnök. Budapest. Szili Katalin, aki 2002 és 2009 között látta el a parlament házelnöki teen­dőit elsősorban a civilek be­vonását, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, az internetes és elektronikai fejlesztéseket, valamint az A kormány elővásárlási jogot szerzett az E.ON gáz-nagykereskedelmi érdekeltségében Budapest. Az állam megaka­dályozhatja, hogy nem kívánt kezekbe kerüljön a stratégiai ágazatnak minősülő földgáz- ellátás, ezzel kapcsolatban hétfőn kötött szerződést a kor­mány és az E.ON AG képvise­lője Budapesten. A kormány elővásárlási jogot szerzett a társaság gáz-nagykereskedel­mi érdekeltségében, az E.ON Földgáz Trade Zrt.-ben. A Kor­mányszóvivői Iroda tájékoz­tatása szerint az intézkedés Magyarország energiabizton­ságát szolgálja. Ha az E.ON a későbbiekben el akarja adni a gázüzletágban szerzett ér­dekeltségeit, az elővásárlási joggal élve a mindenkori kor­Ukrajna időben rendezi a februári orosz gázszállítás ellenértékét - közölte az uk­rán pénzügyminiszter a múlt héten. Ihor Umanszkij azt mondta, hogy Ukrajna 631 millió dollárt utal át a megál­lapodott határidőig, március 7-éig. A múlt év elején már másodszor alakult ki többhe­épület Duna-parti homlokza­tának elkészülését emelte ki. 2006 májusa és 2010 februárja között összesen 256 napon át ülésezett a ház, ami csaknem 2200 órányi munkát jelent. Az Országgyűlés több mint 1000 döntést hozott és csaknem 600 törvényt alkotott. Négy év alatt 776 interpelláció, és több mint 1000 azonnali kérdés hangzott el, míg az írásban benyújtott kérdések száma megközelítette a 6 ez­ret. Napirenden kívül 1135 fel­mány megakadályozhatja, hogy a stratégiai jelentőségű szolgáltatás nem kívánt kezek­be kerüljön. Biztonságot nyújt- Magyarországon túlságosan nagy szerepet tulajdonítanak az ellátás biztonságának - ál­lapította meg elöljáróban a hírre reagálva Hegedűs Mik­lós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. - Pedig hazánk földgáztároló-kapacitása és a kiépített infrastruktúra kellő biztonságot nyújt a gázel­látás szempontjából. Szin­tén a biztonság érdekében írta alá tavaly Magyarország a Nabucco szerződést, de részt veszünk a Déli Áramlat megvalósításában is. Hege­dűs Miklós úgy látja, a most megkötött szerződésnek nincs igazi aktualitása. Nem tes válság Kijev és Moszkva között a kifizetetlen gázszám­lák miatt, s a gázcsap elzá­rása a tél közepén Kelet- és Nyugat-Európában egyaránt súlyos gondokat okozott. A legutóbbi viszályt lezáró meg­állapodás óta Ukrajna rendre időben, több esetben idő előtt kifizeti adósságát. szólalás volt a parlamentben. A most lezárult ciklusban 18 bizottság dolgozott, amelyek 2248 alkalommal, összesen 3338 órában üléseztek. A cik­lusban működött még 8 eseti és 8 vizsgálóbizottság, vala­mint 44 albizottság is. A jövő nemzedékért A volt házelnök fontos ered­ménynek nevezte a jövő nem­zedékek ombudsmanjának megválasztását, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Ta­Túl nagy a szere­pe a bizton­ságnak. HEGEDŰS MIKLÓS valószínű ugyanis, hogy az E.ON-nak szándékában állna eladni valamelyik érdekeltsé­gét. Az aláírás mögött inkább azon szándékot látja, hogy az állam erőteljesebb szerepvál­lalásra törekszik a gázárakat illető döntésekben és a tájé­koztatásban. Átláthatóság- Mondhatjuk tehát, hogy a tisztaság és az átláthatóság érdekében tett lépés volt a szerződéskötés, de lényegen mégsem változtat. Hisz bár­ki is van kormányon, mindig lehet olyan politikai alkut kötni, ami a gázárképzést befolyásolja - mutatott rá Hegedűs Miklós, hozzátéve: esetleg az német-orosz kap­csolatokat figyelve előfordul­hat a jövőben, hogy Németor­szág lehetőséget kap az orosz piacon, de ennek fejében átengedi az E.ON valamelyik kelet-európai érdekeltségét az oroszoknak. Ha ez épp a magyarországi lenne, akkor az állam, elővásárlási jogával élve, a vásárolni szándékozó helyébe léphet. ékn-khe nácsának megalakítását és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának lét­rehozását. A házelnök is el­búcsúzott. Katona Béla, aki tavaly szeptemberben vet­te át a posztot, 20 év után a közéletből is távozik. A szo­cialista politikus kiemelte a jövő évi magyar EU elnökség előkészületeit, a Lisszaboni Szerződés életbe léptetését és a nyugat-balkáni államok EU- integrációjának magyarorszá­gi támogatását. fh Gáz lenne, ha nem lenne gáz zok közé az országok közé tartozunk, akik nem nagyon engedhetik meg maguknak, hogy rosszban vannak azokkal az orszá­gokkal, amelyek szállítják számunkra az alapvető energiaforrásokat, a kőolajat, a fölgázt, vagy - ha rászorul­nánk - a villamosenergiát. És lehetünk bármennyire stabil tagjai is az Európai Uniónak, tudomásul kell vennünk, hogy a tőlünk kelet felé lévő, fölösleges energiahordozók­ban gazdag államokkal is jó kapcsolatokat kell ápolnunk, hiszen EU ide, EU oda, a gázcsap például náluk van és ezt tudják is jól. És ezzel a helyzettel nem állunk egye­dül Európában. Ez akkor is igaz, ha azok a bizonyos keleti államok is rá vannak szorulva a magunk­fajta fogyasztókra, hiszen gazdaságuk egyik nagyon fontos lába éppen az energia- hordozókkal való kereske­delem. így hát a mindenkori magyar kormánynak kétség­telenül az egyik legfontosabb feladata, hogy ezt a kényes egyensúlyt fenntartsa, mert mindenki jól tudja: gáz len­nem ha nem lenne gáz... baljnt.szaniszlo@inform.hu Michelle Bachelet, chilei elnök (balra) üdvözli Hillary Clintont Santiago repülőterén. Az amerikai külügyminiszter a földrengés utáni segítség ügyében látogatott a dél­amerikai országba fotó: epa Sólyom László aláírta a végrehajtási törvényt © DEVIZAÁRFOLYAM (2010.03. ÚT Mozgalmas, izgalmas, tartalmas volt Ukrajna időben kifizeti

Next

/
Thumbnails
Contents