Kelet Magyarország, 2010. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-04 / 29. szám
2010. február 4., csütörtök FÓRUM n ÜZENET Nádassy Csaba nyíregyházi olvasónktól: Igazsága mindig annak van, akinek telik rá! Reymont A NAP ELŐFIZETŐJE Berencsi Jánosné Nyíregyháza (KM Cs. A.) - Berencsi Jánosné több mint ötven éve előfizetője lapunknak, hűségét a Kelet-Magyarország süteményreceptjeinek gyűjteményével köszönte meg.- Általában este olvasom el részletesen az újságot, nap közben nincs rá elég időm, olyankor csak belelapozok. Mindig a gyászrovattal kezdem, aztán a napi hírek következnek. Kedvenc rovatom nincsen, a sporton kívül mindent elolvasok, de ha az ízvilágban találok olyan receptet, amit még nem ismerek, kivágom és elrakom. Szeretem az olvasói leveleket is, mert az egyszerű ember hétköznapi problémáit mutatják be. Ha itthon van az unokám, ő is előveszi a lapot, előszeretettel böngészi a számára érdekes cikkeket - mondta el a nyíregyházi nyugdíjas, aki szívesen olvas vagy beszélget a szomszédasszonyaival, akikkel nyáron a szabadban, télen pedig a lakásban „múlatják” az időt. - Nagyon örülök a receptkönyvnek, mert szeretek sütni, nemrégiben volt az unokám születésnapja, amire én magam készítettem el az ünnepi tortát. Vendégeink az évzárón (Fotó: olvasónktól) Egyszerre dobbant a szív A nyírbélteki Nyugdíjas Egyesület évzáró ülést és óévbúcsúztatót tartott január 16-án, amelyre meghívta a falu vezetőin túl Beregszász, Beregdéda, Beregsurány és Hajdú-Bi- har megyei képviseletének minden tagját is. Régi álmunk vált valóra, amikor Beregdédával - elsőként - sikerült felvennünk a kapcsolatot. Már a következő évben el is látogattak hozzánk. Megtekintették a falunapi rendezvény- sorozatot, ahol hazafias és szórakoztató műso-. rukkal bámulatba ejtették még a hivatásos színészeket is. Segítségükkel már nem volt nehéz kapcsolatot kialakítanunk a beregszászi nyugdíjasok vezetőjével, aki megértette jó szándékunkat és a nyáron már egy kárpátaljai kiránduláson vettünk részt, közös szervezésben. A szervezés igazi mozgatója a GTE Hajdú-Bihar megyei szervezet titkára, Cséti Imre volt, aki az internet igazi szakértője, és így ő tartotta napról napra szinten a szervezőmunkát. A kirándulás első napján Beregszász múzeumával ismerkedhettünk, majd Csetfalva és Újlak nevezetességeit tekintettük meg (Turul-emlékművet). A következő nap ellátogattunk Nagyszőlősre, Husztra, Técsőre (Európa közepe), onnan Rahó, Körösmező és Tatárhágóig meg sem álltunk. Ott értettük meg igazán, Árpád Apánk miért is döntött az Új Haza mellett. Mindannyian azt mondtuk: „Most tudom csak, miért is szép az én hazám!” Az évzáró estünkön így nem csoda, hogy szóba került a kirándulás is, és talán így lett igazán testvérest a mi évzárónk. Testvérként öleltük meg egymást a búcsúzáskor, és abban az ölelésben minden szív egy emberként, egyszerre dobbant. Muszta János, Nyugdíjas Egyesület vezetője Hóban. A gyerekek nagyon örülnek a leesett hónak. (Fotó: Molnár Krisztina) OLVASÓINK ÍRJAK Gyalogjáróknak Közel három éven keresztül küzdöttem azért, hogy Nyíregyházán, a Korányi Frigyes utcában az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon előtt elkészüljön a gyalogátkelő. Szerencsére a város vezetőinek közbenjárására nemrégiben el is készült az átkelő. Köszönetün- ket fejezzük ki az illetékeseknek a nyugdíjasok nevében, így bátrabban mozdulhatunk ki egy kis sétára vagy vásárolni, mert a város leghosz- szabb és egyik legforgalmasabb utcájáról van szó. Azt hiszem, életmentő cselekedet volt ez! Póta József Pótolhatatlan Futótűzként terjedt a hír: meghalt Feri! De hát ki is volt ő, a környék Ferije? Sokan a nevét sem tudták. Pedig volt neve, hisz Kabódy Ferencnek hívták, és Nyíregyházán, a Petőfi utcában lakott. Jó kis lakása volt. Állandó munka- nélküliként, mégis mindig dolgozott. Mindenkinek segített, különösen a nyugdíjasoknak, az özvegy asszonyoknak. Ha havat kellett seperni vagy lapátolni, utcát, kertet takarítani, füvet nyírni, Feri jött. Sokszor hívás nélkül is. Keveset kért, meg tudtuk fizetni. S ha éppen elfogyott a nyugdíj, ő akkor is elvégezte a munkát. Kifizettük, amikor tudtuk. Megelégedett egy tányér levessel, egy csésze kávéval, vagy egy csomag cigarettával. Szerettük és megbecsültük. Néha felhajtott a garatra, de csak nagyon ritkán. (Ha véletlenül nagyobb összeghez jutott évente egy- szer-kétszer.) Elfogadta az Tisztelt Olvasóink! ____ Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképe- ketközöljük.Lehetöségeinkhezmérten minden olyan Írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, A mindig vidám két barát Nem fáznak A tarpai Cser Béla és Csapó Gyula sokszor járnak együtt horgászni, egy fontos szabályt mindig betartanak, rétegesen és jó melegen öltöznek a télies időben. Úgy gondolják, a napi munka mellett szükségük van ennyi kikapcsolódás(Fotó: a szerző) ra. Számukra a friss levegő, a táj szépsége megéri a fáradságot. A halfogás esetleg csak pluszt jelent. Berki Károly italt, de csak mértékkel. Sajnos nincs többé segítség, a környék minden lakójának nagyon hiányzik. Feri pótolhatatlan. Minden ember egyedi, meg nem ismételhető. Gyászoljuk, mint embert, és siratjuk a segítségünket. Hálával gondolunk rá. Nem volt egyetlen hozzátartozója sem, de rengeteg barátot hagyott itt. Kérjük Istent imáinkban, adjon neki örök nyugodalmat. Antalóczy Tiborné Elveszett kulcs Lányom vasárnap este Nyíregyházán a Fészek és a Könyök utcai óvoda, játszóaz azonos mon- dandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. tér környékén elhagyott egy autó slusszkulcsát. Kérem a becsületes megtalálót, hogy a 06-30/266-6705-ös telefonszámon hívjon fel! Köszönöm. Szükségük van ránk A lap tegnapi számában több olvasói levél is foglalkozott a nyugdíjasokkal. Lám- lám szükség van ránk? Ha máskor nem, hát választáskor. Engem csak az zavar, s ez párttól független, ilyenkor egymást túllicitálva ígérnek fűt-fát. (Már egészen az aláírásgyűjtésig elmentek.) Aztán a kemény valóság egészen mást hoz. Szóval, mindent bevetnek a céljaik elérésében. Egy dologról viszont nem beszél senki, mi van a Postabank, a Kulcsár üggyel és még sorolhatnánk. Mind lassan a feledés homályába merül. Senki sem beszél a lenyúlt milliókról. Volt-e arra példa, hogy valaki visszafizetett az államkasszába egy fillért is? Kobozták-e el valakitől jogosan az értékeit? Igaz, hogy sokan vagyunk nyugdíjasok, de az általában ledolgozott több évtized után, mindegyikünket megilleti az a járandóság, amit egykor befizettünk. Jó lenne, ha felnőttként kezelnének bennünket! Harsányi István E * * CjúSZSGC). Nyírkáta apraja és nagyja részt vett a 63 millió forintos uniós támogatással megépült új egészségház átadó ünnepségén. (Fotó: Jeney Sándor) Becsületemben megaláztak OLVASÓ-SZERKESZTŐ ■ Viszonylag nyugodt természetű vagyok, de én is bosszankodom, ha erre okot találok. Az első „morzsa” közvetlenül velem „esett meg”, röviden közre is adom. Az úgy történt, hogy egy kisboltban néhány árut vásároltam. Kis tétel volt, alig több 1000 forintnál. A pénztárnál előbb az ezerforintosat adtam oda, majd a még hiányzó aprót. Amikor tovább léptem, „rám szólt” a pénztáros, hogy az ezrest is kéri. Szó-szót követett, de nem akarta tudomásul venni, hogy én azt már odaadtam. Néhány vásárló is szemtanúja lett a vitának és eléggé szégyelltem magamat, hiszen az igazamban biztos voltam. Aztán megtörtént a kasszaszámlálás is, mely után a pénztáros közölte, hogy stimmel az ő állítása, nincs feleslege. Leforrázva mentem el, de a buzgóság nem hagyott nyugodni. Pár perc múlva visszamentem, s a vásárlók könyvébe a történetemet beírtam. Közölték, hogy ide többet ne is jöjjek vásárolni. Micsoda égés volt ez nekem. Aztán másnap korán reggel csengett a telefonunk, a bolt pénztárosa „szelíd hangon” közölte, hogy „elnézést kér, ő tévedett, esti záráskor a kassza nekem adott igazat”. Ez akár lehetne heppiend is, de mégsem érzem annak. Engem ott becsületemben megaláztak. A későbbi „nézőközönség” szemében ki tudja mi is lettem. Csak utána gondolkodtam el azon, hogy „nincs feleslege”. Most már tudom, hogy nem is lehet, csupán egyezni kell és ez megvolt. Azért az jól esett, hogy a pénztáros lelkiismerete is megszólalt, ő is és én is megnyugodhattunk. Azt hiszem, egy darabig nem megyek oda vásárolni. A másik „morzsa” az Dombóvári István az ökumenikus imahétről szól. írtam erről már máskor is. Az idei évnek a „mottója” a „beszélgetés” szóhoz kötődött. Az Újszövetségi Jézus, a tanítványoktól kérdezi a feltámadása után, hogy „beszélgettek”. Aztán mondja is nekik, hogy menjenek az emberek közé és beszéljenek velük, terjesszék a Krisztus „országában való hitet”. Ez a szó a mindennapoknak is szól. A Példabeszédek evangéliumi szövege szerint „akinek füle van, hallja meg”. Hát, én úgy gondolom, ezt sokaknak meg kellene hallani. A beszéd, az a beszélgetést is jelenti. Na, és persze kellenek a partnerek és a hajlandóság. Az értelmes beszéd pedig kívánatos lenne. Aki kezdeményezi ezt, és „csípőből elutasítják,” nem egy „bibliai cselekedet”. Legyen az bárki, egymás meggyőzésének kísérlete, ha az nem is vezet eredményre, már önmagában is nemes cselekedet. Na, ezt nem látom én a politika egyes szereplőitől. Csak a maga igazát mondja, de azt „sűrűn”. Beszélgetni kell, akár sokat és sokáig. (Ez nem azonos az egymás melletti elbeszéléssel.) A közeli és távoli rokonnal, a szomszéddal, a régi és új baráttal. De jó lenne „újra élni” azt az érzést, amit Kalotaszentkirályon megéltem. Ott még köszönnek az emberek egymásnak. Megállnak egy kis tereferére még az idegennel is, és ez így van jól. Talán most, az éppen induló kampány csinálói ezt a nemes Krisztus-i intelmet is felhasználják, amikor tárgyalnak, üléseznek, beszédet tartanak másoknak. Dombóvári István olvasú-szerkesztó
