Kelet Magyarország, 2009. december (66. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-18 / 296. szám

2009. december 18., péntek KELET • Fatolvajok őrizetben. Á Tiszavasvári Rendőrkapitányság szerdán őrizetbe vett két helybeli férfit, akik a megalapozott gya­nú szerint egy magánterületről több mint tíz mázsa fát vágtak ki és tulajdonítottak el. A 38 és 40 éves gyanúsítottakat gyorsított eljárásban állítják bíróság elé. • Betörések Ismeretlen tettes ment be csütörtökre virradóra egy nyíregyházi cég telephelyére, ahol ellopott egy pénzkazet­tát, benne mintegy 200 ezer forinttal. Szer­dán az örökösföldi lakótelepen törtek be egy lakásba, az ismeretlen elkövető 400 ezer forint értékben tulajdonított el számí­tástechnikai berendezéseket. • Négy mobil a kocsiból. Alig tíz perc­re hagyta lezáratlanul autóját Ibrányban szerdán koraeste egy asszony. A járműből ezalatt 16 ezer forintját és négy mobiltele­fonját lopta el valaki. A rendőrség ismeret­len tettes után nyomoz. • Szökött kamaszok. A nyíregyházi rend­őrök szerdán éjjel több fiatalt igazoltattak. Kettőjükről kiderült, hogy eltűnés miatt körözik őket, ugyanis a tiszadobi, illetve a nyírbátori gyermekvédelmi intézetből szök­tek meg. A 14-15 éves fiúkat meghallgatá­suk után ismét intézetben helyezték el. Egy nőt kórházba kellett vinni (Fotó: Pusztai Sándor) Meggyulladt a gázpalack Tuzsér (SZÓN) - Szerda délután Tuzséron egy családi házban ebédfőzés közben eddig ismeretlen okból meggyulladt a gázpalack. A kis mennyiségű gáz belobbanásakor a konyha abla­ka és az ajtóüveg kitört. Információk szerint az ebédet főző 35 éves nő arcán és kezén megégett, őt kórházba szállították. A konyhában volt még egy személy is, aki nem sérült meg. A záhonyi tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet. Személyi sérülés nem történt (Fotó: Pusztai Sándor) Megcsúszott a havas úton Nyírbodgány (SZÓN) - Szerda este egy Volkswagen tehergépkocsi haladt a 4-es főúton Nyírbogdány felé. Helyszíni információ szerint a 296-os km-szelvénynél a jármű vezetője egy előt­te megcsúszó járművet próbált kikerülni, de a havas úton megcsúszott és a bal oldali árokba vágódott. Személyi sérülés nem történt. Árokban landolt. Szerdán egy BMW haladt a 4-es főúton. Komoró után az „ültetett” futóművű autót egy úthi­ba megdobta, s a jobb oldali árokba csú­szott. (Fotó: Pusztai Sándor) MEGYEI TÁJAKON /6 (Illusztráció: Racskó Tibor) időtartamra a közgyűlés az önkormányzat mérki Ápoló- Gondozó Otthonának intéz­ményvezetőjévé. A nyírbáto­ri Gyermekvédelmi Központ vezetője - ugyancsak határo­zatlan időtartamra - 2010. janu­ár elsejével Nagy Csaba lett. A baktalórántházi Gyermekvé­delmi Központ intézményveze­tői feladatait Antal Pálné látja el a jövő év elejétől, kinevezése szintén határozatlan időre szól. A csengeri Ady Endre Gimnázi­um, Szakképző Iskola és Kollé­gium igazgatójává Bokor Lász­lót választották, megbízatása öt évre, 2010. január 1-től 2015. júli­us 31-ig tart. A közgyűlés 2010. január 28-tól négy éves időtartamra megbízta a Stúdium Nyelvok­tatási Közalapítvány új kurató­riumát is. A múzeum és a levéltár szakmai kérdésekben nem közösködik ■ Mindössze két órán át tartott a vitáktól mentes megyei köz­gyűlés. Nyíregyháza (KM) - Az idei év utolsó megyei közgyűlésén több mint két tucatnyi napiren­di pontot tárgyalt a testület. A Szabolcs Megyei Levéltár és a Múzeumok Igazgatóságá­nak gazdasági intergárciója kap­csán Kiss Gábor (MSZP) frakció- vezető azt mondta: az összevonás­ra vonatkozó javaslat nem előké­szített és átgondolt, nem készül­tek el azok a gazdasági tanulmá­nyok, amelyek számszerűen alá­támasztják az integráció szük­ségességét. Integráció- Az önkormányzati szektort érintő jövő évi jelentős költségve­tési elvonások, a nehéz pénzügyi helyzet miatt van szükség arra, hogy a két intézmény gazdasági integrációja megtörténjen, amely jelentős feladatellátási racionali­zálással is jár - mondta Seszták Oszkár. A megyei közgyűlés elnö­ke elismerte, hogy ez kénysze­rű intézkedés, de csak így lehet megtakarítást elérni. Az egy épü­letegyüttesben működő két szer­vezet szakmai önállósága és saját szakmai célú költségvetése meg­marad - tette hozzá dr. Fazekas János főjegyző. Elkészült a következő öt évre vonatkozó megyei gyermekvédel­mi koncepció, mely elősegíti a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek szükségleteinek legmegfelelőbb színvonalú ellá­tását, továbbá a társadalmi és demográfiai folyamatok várható hatásaira felkészülve egy rugal­mas és mobilizálható, a felmerü­lő problémákra megoldást nyúj­tó intézményrendszer lehetősé­gét kívánja megteremteni. A kon­cepció új gyermekvédelmi köz­pontok létrehozására tesz javas­latot, a nagy létszámú otthonok kiváltására. Csak egy adat az anyagból: átlagosan a nevelés­be vett gyermekek közül még mindig több mint 67 százaléka több mint öt évet tölt el átme­neti nevelésben, s ezen belül a gyermekek több mint 10 százalé­ka csak a nagykorúvá válásával kerül ki a szakellátásból. Személyi kérdések Szécsi Bálintot választotta január elsejétől határozatlan Díjat alapítottak A megyéből elszárma­zó személyek által a megye határmenti, magyar lakta területekkel való kapcsola­tainak kialakításában, ápo­lásában és a határon túl élő magyarság érdekében kifejtett tevékenység elismerésére Gaál Lajos díjat alapított a közgyű­lés. Gaál Lajos zajtai kántor­tanító nevéhez kötődik, hogy közreműködésével a trianoni békekötés időszakában diplo­máciai úton sikerült elérni, hogy Zajta magyarországi tele­pülés maradjon. Seszták Osz­kár, a megyei közgyűlés elnö­ke szerint, ha Sopron a hűség városa, akkor Zajta kiérdemli a hűség faluja címet. JEGYET NYERTEK Az alábbi szerencsések nyertek négy­személyes belépőt A hercegnő és a béka című mesefilm december 22-i, a Flollywood Multiplex 18 órakor kezdő­dő, premier előtti előadására: Hajdú Hanna (Besenyőd), Harkainé Katona Julianna (Ököritófülpös), Moroz Katalin (Nyírbogdány) Forró Andrea (Nagykálló), Stekli Zsuzsanna (Ibrány), Bakk Tamás (Kölese), Bartha Patrícia (Nyíregyháza-Oros), valamint Balogh Attiláné, Bihon Tiborné, Boros Kriszti­na, Gyurkovics Patrícia, Hegedűs Móni­ka, Illyés Sándor, Jurthné Maknyik Ani­ta, Minczér László, Nagyné Papp Antal, Prekopcsák Gáborné, Rákos Orsolya, Szilágyi Anna, Zadubenszki Viktória (Nyíregyháza). A nyertesek belépőiket munkaidőben az Kelet Magyarország ügyfélszolgá­latán 8-15 óráig vehetik át. Minden­kinek jó szórakozást kíván a Kelet-Ma- gyarország! ■i I kTÓ jjjjJj;JJjjj co-T« J; J J j-j yj-J J ! ’ Srfp í jía.bi Jobban védik a hitelt kérőket ■ Módosul a bankok és ügyfeleik kapcsolata, ami az utóbbiak számára ked­vezőbb lesz a korábbiaknál. Nyíregyháza (KM) - A jövő évi költségvetés elfogadásával nem állt meg a válságkezelés - kezdte mondandóját Tukacs Ist­ván országgyűlési képviselő csü­törtöki sajtótájékoztatóján. Szabályozták a bankok és ügy­feleik kapcsolatát, amely utób­biak számára lényegesen ked­vezőbb az eddigi gyakorlatnál. Az intézkedéscsomag ismerteté­se közben elhangzott: „Március elsejétől jelzáloghitel előtörlesz­tése esetén a hitelező jogosult az igazolt költségei miatt díjat szedni, de az nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg leg­feljebb 2 százalékát. Hosszabb védelem A törvény tartalmazza, hogy a hitelkamat és a hitelkama­ton kívüli minden egyéb ellen­szolgáltatás (díj, jutalék, költ­ség) módosítása esetén a hite­lező a módosítás hatálybalépé­sét megelőzően 60 nappal köte­les tájékoztatni a fogyasztót. Az erre vonatkozó passzusok júni­us ll-én lépnek hatályba. Gyors­hitelt egy évben egy személy csak egyszer vehet fel, akkor is 250 ezer forint alatti összeget. Március elsejétől a hitelintéze­tek korlátozott mértékű előtör­lesztési díjakat szedhetnek. Aki ingatlana elhagyására kénysze­rül, annak 105 napra meghosz- szabbították a védelmet.” A ban­ki magatartási kódexet 119 bank és különböző pénzintézet veze­tői írták alá. Pablo Picassótól Bili Violáig Serrano Munch I Kokoschka \ MODEM - Modern és Kortérs Művészeti Központ 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. • +36 52 525-018 modem@modemart.hu • www.messiasok.hu • www.modemart.hu Messiások - a modem művészet remekei a megváltásról Válassza On is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk az idei egyedülálló izgalmas kiállításra, 2009. augusztus 13-tól december 31-ig Debrecenbe, a Modembe. A Messiások című nemzetközi tárlaton többek között Picasso, Dali, Chagall, Francis Bacon, Munch, Kokoschka, Andy Warhol és Munkácsy Mihály munkái szerepelnek, összesen 14 országból kölcsönöztek remekműveket a debreceni Modemnek. A Mes­siások hétfő kivételével mindennap 10-től 18 óráig, csütörtökön 12-től 20 óráig látogatható. A Kelet-Magyarország előfizetőjeként Önök a felnőttjegyeiket 3200 Ft helyett - 600 Ft kedvezménnyel - 2600 Ft-ért, míg a diák/nyugdíjas jegyeiket 1700 Ft helyett - 400 Ft kedvezménnyel - 1300 Ft-ért válthatják meg szerkesztőségünkben (Nyíregyháza, | L« 4 T 1 Dózsa György u. 4-6.) munkanapokon 8.00 és 15.00 óra között. További információ: www.messiasok.hu

Next

/
Thumbnails
Contents