Kelet Magyarország, 2009. december (66. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-18 / 296. szám

773842 2009. december 18., péntek MEGYEI TÜKÖR /7 HÍREK • Családi nap. December 19-én csalá­di programok lesznek a Jósa András Múze­umban 9-től 13 óráig. A belépő látogatók ajándéksorsjegyet kapnak, amellyel értékes nyereményeket nyerhetnek, és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek. • Karácsonyi koncert. A demecseri Erkel Ferenc Művelődési Házban Városi Kará­csonyi Koncertre várják az érdeklődőket december 19-én 17 órától. Közreműköd­nek a Pál Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei, a Demecseri Fúvós- zenekar és a Demecseri Oktatási Centrum énekkara. Közös érdek a befogadás Nyíregyháza (KM) - Az előítéletek abból is adódhatnak, ha nem ismerjük meg elég­gé egymást, s előfordul, hogy olyanokat is megbélyegzőnk, akik egyébként hasznos tag­jai a társadalomnak - hangzott el az intelem a „Fogadj be, törődj velem!” - című projekt zárókonferenciáján Nyíregyházán. Az Európai Integrációs Alaphoz kötődően indított progra­mot a harmadik országok állampolgárainak beilleszkedésének segítésére még az év elején a Human-Net Alapítvány. Az értékeléseknél Panov Álén, a Nyíregyházi Ukrán Konzulátus konzulja a kölcsönös megértés mentén elemez­te a migrációs folyamatokat, míg a bevándor­lók társadalmi integrációjának tapasztalatait a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségku­tató Intézettől Kováts András osztotta meg. A zárókonferencián a nyíregyházán élő és dolgozó kül­földiek is képviseltették magukat (Fotó: Nyéki Zsolt) Hjú vidékfejlesztők erőpróbája ■ A vetélkedő győz­tesei négynapos szak­mai kirándulást nyertek Strasbourgba. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A nyíregyházi és a nagykállói kistérség területén élő, közép- és felsőfokú oktatási intézmények hallgatói részvételével rendezett vetélkedőt „Kvíz és Tűzz!” cím­mel a XXI. Század Egyesület a Földművelésügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium támogatásá­val, s a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület közremű­ködésével. M........................................... A vetélkedő feladatai játékos formában összpontosítottak a vidékfejlesztés kérdéseire. Tisza Gabriella IV. Kállai Kettős (Naqykálló) V. SIFT Sényői Ifjak Társasága (Sényő) __________________________ VI. Uj(í)tók (Újfehértó) A vetélkedő célja volt, hogy a vidéken élő fiatalok megismerjék az Európai Unió intézményrend­szerének működését, a vidékfej­lesztésben működő hazai intéz­ményeket, hálózatokat, s azok kapcsolódási pontjait, a LEADER Helyi Akciócsoportok működé­sét, valamint az Új Magyaror­szág Vidékfejlesztési Program uniós pályázati lehetőségeit. A vetélkedő elődöntőiben kis­térségenként 5-5 csapat mérkő­zött meg egymással, amelyekből A helyezések I. NAP-KOR-TÁRS (Napkor) II. „Sólyom Szárnyán'' (Szakoly) III. „Mohos-tófalvi EU IQ-fighters" (Kállósemjén) ,A verseny döntője a csapatok kisfilmjeivel vette kezdetét 3-3 csapat jutott be a döntőbe. A vetélkedő döntőjét 2009. decem­ber 11-én rendezték a nyíregy­A döntőre készülve vidékfejleszté­si tablót is összeállítottak a ráter­mett diákok házi Polgármesteri Hivatal Dísz­termében. A döntőben való szereplés fel­tétele egy kisfilm, valamint egy vidékfejlesztési tabló készítése volt saját településükről és annak európai uniós és vidékfejleszté­si tárgyú fejlesztéseiről. Projektet is készítettek A vetélkedő feladatai a vidékfej­lesztés kérdéseire összpontosítot­tak, azok elsősorban a LEADER, az Új Magyarország Vidékfejlesz­A zsűri tagjai Csabai Lászlóné, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere __________ Tisza Gabriella, a XXI. Század Egye­sület elnöke és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Állandó Titkárságá­nak igazgatója ______________________ Dr. Forgács Barnabás, szakállamtit­tési Program, a LEADER Helyi Akciócsoportok - különös tekin­tettel a Nyírség Helyi Akciócso­portra -, a Helyi Vidékfejlesz­tési Irodák, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, s a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tevékenységét érintették. A csapatoknak a számos játé­kos próbatételben kellett meg­állniuk a helyüket, de ezen túl­menően feladatuk volt egy úgy­nevezett vidékfejlesztési projekt összeállítása és bemutatása is. kár, az Új Magyarország Vidékfej­lesztési Program Irányító Hatóságá­nak vezetője ________________________ Demendi László, a Nyírség Vidékfej­lesztési Közhasznú Egyesület elnöke és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara elnöke ________ Egésznapos orvosi- és kontaktlencse vizsgálat RjndgE''^'^ IJSkűkamiEI Nyíregyháza, Hősök tere 4. Tel.: 42/422-019 Nyitva tartás: H-P.: 10.00-16.30 kSdü. SZŐKE KATALIN magánorvos, bőr- és nemigyógyász, kozmetológus főorvos Bőrgyógyászati rendelés: Hétfő, kedd, szerda: 17—19-ig, csüt.: 10—12-ig BIOREZONANCIÁS allergiavizsgálat és kezelés: Hétfő, kedd, szerda: 9—12-ig COLON-HYDROTERÁPIA, vastagbélmosás CANDIDAszűrés Bejelentkezés: 42/437-330; 30/908-7947 Nyíregyháza, Sólyom u. 29. www.almamag.hu LJIIDJ HOCK« Ortopéd sebész adjunktus Mozgásszervi betegségek vizsgálata és kezelése. Hétfő: 17-19-ig Nyíregyháza, Holló u. 29. Bejelentkezés: 30/953-8432 f DERMA-ART SZEPSEGKLINIKA Teljeskörű kozmetikái szolgáltatás • Alapkezelések: Akne fénykezelés „ mikrodermabrázió, ráncvasalás 4 « •Tű nélküli mezoterápia • Aranykezelés ►Lézerultrahangos '%< pigmentfolt eltávolítás x,, • Karcsúsító testkezelések, 4 egyéni programok összeállítása •Arc- és testápoló kozmetikumok széles választél(| Számítógépes állapi itfelmémS , o. f f 7'.*' ' állandó szakorvosi felügyeleti m Zöldiniko BßlßlentkezßS: 42/506-091 00/554-0848 Bérletakciók: www.iformaart.hu Nyíregyháza, Dózsa György u. 60 Proctológiai magánrendelés • Aranyérbetegség műtét nélkül fájdalommentesen. • A végbél egyéb betegségeinek vizsgálata, kezelése. • Komplex, egyedi, egyénre szabott széles körű, kombinált kezelést nyújtunk életmód-, étkezési, életviteli tanácsok, a legújabb és leghatékonyabb kenőcsök, kúpok, tabletták, kiegészítők használatával. Rendel: Dr. Tomcsik Zoltán sebész, gastroenterológus I Zöldklinika Gyógycentrum 4400 Nyíregyháza, HÖsök tere 12. fszt. 2. Rendelés: szerdai napokon 17-19 óráig Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. Tel.: 06-70/414-5756 www.aranyer-ktinlka.huj SENSOLITE K .'»uükomut nmmuió rotA&iAintw« ttMRvw «tnőm»» A SENSOLITE alkalmazási spektruma a közérzetjavítástól az általános egészségügyi problémákon át az egészen súlyos betegségekig terjed. Alkalmazási terű • allergológia, • bőrgyógyászat, • sebészet, • rheumatológia, • immunológia, • orthopédia, • pszichiátria, • pulmonológia, • neurológia. A KEZELÉS MEGKEZBÉSE ELŐTT ORVOSI KONZULTÁCIÓ IGÉNYBE VEHETŐ, jjr mm SENSOLITE Ha®5 Polarizáltfény-terápiás Gyógycentrum 4400 Nyíregyháza Szarvas u. 13. Telefon: 42/ 500-152 Az alsó puha protézis könnyebben megszokható, mint a hagyományos Nem esik ki és nem okoz fájdalmat az ínyen ínyföltörés okozta fájdalom és elégtelen tapadás az ínyhez - a fogsorosok két gyakori panasza. A Denfo Fogsorcentrumban segítünk a protézisviselők prob­lémáján. Az elkészült fogsorukat sokan két hét alatt megszokják és évekig szol­gálja viselőjüket. A teljes alsó protézis azonban nem mindenkinek jelent örömöt és meg­szokást. Stabilitása gyakran elégte­len, fájdalmat okoz a viselőjének, SZANDIJA SZEPSTGSZALON Nyíregyháza, Virág u. 22. Szandra 30/645-6148 RSEBÍ^EÍSÍ Ildikó 30/367-8898 Zsuzsanna 20/220-2032 sokszori korrekció után is foltöri, nyomja a fogínyt. Egy új eljárással segíthetünk azokon az alsó fogsorosokon, akik­nek gondot okoz a viselés, különö­sen rágáskor. A több nemzetközi díjat elnyert, bevizsgált, puhán maradó protézisanyag a megoldás, melyet Nyíregyházán a Denfo cég alkalmaz. A protézis alsó, ínnyel érintkező felülete készül az új, puha anyagból. Elsősorban alsóknál al­kalmazzuk, de fölső esetében is készülhet. A puhán maradó anyag tulajdonsá­gai, előnyei a kemény, hagyományos fogsorral szemben: • szájban, meleg hatására tovább puhul, • az ínyföltörés okozta fájdalom megszűnik, • akik nem tudták hordani az alsót, azok is viselik, • nagyon lesorvadt íny esetén is al­kalmazható, • könnyebben megszokható, • kényelmes viselet, • nagyobb rágóerő fejthető ki, ^ZoldHIinika 60 Ft/perc www.szandrakozmetika.hu Ortopédiai magánrendelés • Csecsemők ultrahangos csípőszűrése 6-8 hetes kortól, • Felnőttek, idősek és gyermekek ortopédiai vizsgálata, • Izületi, mozgásszervi panaszok és elváltozások kezelése, • Diagnosztika, terápia, állapotfelmérés, tanácsadás egy helyen. Rendel: Dr. Bujdosó Mihály sebész, traumatológus-, ortopéd szakorvos Zöldklinika Gyógycentrum 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. Rendelés: csütörtöki napokon 17-19 óráig Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. Tel.: 06-30/6466-584 www.zoldklinika.hu • nem mozog úgy, mint a kemény, nem esik ki, • régi kemény protézis is alápámáz- ható puhával. A páciensek 97%-a megszokta, hordja, elégedett új, puha fogsorával. Elmondásuk szerint jobb, mint a régi protézisük, megérte ezt csináltatni. A Denfo cég elkészíti önnek is, és viszlát fájdalom! Az új anyag meg­nézhető, további információ kérhető l aboratóriumunkban. Természetesen a hagyomá­nyos technikával készített fog­fzépségszalon sorokat is kínáljuk, ezekre nagy nyugdíjaskedvezmény is igénybe vehető. Az egyesült államokbeli rugalmas, törhetetlen protéziseinket (nem tévesz­tendő össze a puhával), azoknak ajánl­juk, akiknek gyakran eltörik a fogso­ruk és fémet nem akarnak a szájukban. Nagyon könnyű, vékony és esztétikus (nincsenek fémkapcsok rajta) megol­dás igényes porcelánfogakkal. Örömmel értesítjük önöket, hogy cégünk a múlt hónaptól sciennet termékpartner lett, mely számtalan kedvezményre jogosítja a sciennet- tagokat. Kérem, látogassanak el inter­netes oldalunkra, melyet a sciennet. com címen találnak meg. Telephelyünkön - Nyíregyházán, a Sipkay-Korányi u. sarkán - az összes fogpótlásféleség megtekinthető. Fog­orvos kollégánk közreműködésével elkészítjük önnek fogpótlását és se­gítünk a választásban. Rövid kivitele­zési idővel, két év garanciával állunk rendelkezésükre. Denfo Fogsorcent­rum Nyíregyháza, Sipkay u. 3. (42) 443 610, 8-16. képiéit indít a LEG-OL Bt. (Oktatás helye: Élményfürdőben) Ugyanitt: hétvégi oktatással óvodai dajka képzés indul. Jelentkezni: 20/317-0682 Nyilvántartási szám: 00192-2009 .Sminktetoválás • 3 dimenziós műszempilla SZÍNESBEN ÉS KRISTÁLYOKKAL • Alkalmi sminkek • Csillámos arc- és testdíszítés • Növényi őssejtterápia • Selyemkomplex arckezelés • Aromaterápiás arckezelés Bacskainé Schrankó Szilvia arc-, test és elektrokozmetikus * 20/460-6394 Nyíregyháza, Pazonyi út 5. ülZöldhliiia Sebészeti és mellkassebészeti magánrendelés • sebészeti és mellkassebészeti betegségek kivizsgálása és kezelése • konzervatív kezelésre nem javuló reflux-betegség korszerű kezelése • lábszár fekélyek és diabeteses láb egyedi, egyénre szabott állapot felmérés, korszerű kezelés és tanácsadás Rendel: Dr. Bóni János sebész és mellkassebész főorvos Zöldklinika Gyógycentrum 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt 2. Rendelés: kedd 17-19 óráig (csak bejelentkezés esetén) Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. Tel: 06-30/207-4282 www.zoldklinfka.hu nox^iiorooi/n []92űMBHSMIÍIM3 Dr. Semsei Mária bőrgyógyász-kozmetologus szakorvos-lézerterapeuta 06-70/384-8704 I ■lOrOTH/H [MÁÖÁ.TrtTN ftSLÉS Dr. Bajkó Sándor kardiológus-belgyógyász főorvos 06-70/940-3643 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents