Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-14 / 241. szám
2009. október 14., szerda KIÜT RÖVIDEN • Sárkánylányok A Felsősimái Művelődési Házban október 17-én 14 órától Toros napot tartanak. Fellép a Jonatán mazsorett csoport, az Alvégesi népdalkor, a Pillangó bábszínház, de musical-összeállítást is hallhatnak a rendezvény résztvevői. Hat órakor veszi kezdetét a bál. Fél nyolctól a Sárkánylányok látványos tűzshow-ja következik, a napot tűzijáték zárja. Egymásnak adták a kulcsot a kivitelezők Nyíregyháza (KM) - Galántai Péter, a megrendelő Galbor Kft. ügyvezetője a következőket mondta el érdeklődésünkre:- Azt majd a bíróság dönti el, hogy jogos-e a Nyír-Flop Kft. követelése vagy nem. Szeptember 30-án volt az első tárgyalás, a következő 2010 februárjában lesz. A mi álláspontunk szerint a Nyír-Flop Kft. 38 millió forinttal tartozik nekünk, mert önhatalmúlag abbahagyta a munkát. Átok ül ezen a sportcentrumon, hogy nem sikerül befejezni. A Nyir-Flop visszavonulása után az épületet, a parkolót a Csávás- Épszer készítette el, de mivel nem volt rutinja a futballpálya-építésben, a Eurogreen Tiszafa Kft-t bíztuk meg a pályák elkészítésével. Ők azonban nem tartották be a műszaki tartalmat, ezért a Nyírsuli Kht. nem vette át a pályát. A hibákat szeptember 30-áig nem javították ki, ezért most az Adanna Kft. dolgozik a terepen. November 30-áig újraépítik a pályákat, bevetik fűmaggal, s a reményeink szerint jövőre avatni lehet a sportcentrumot. Kíváncsiak voltunk az üggyel kapcsolatban Hajzer Gábor véleményére is, aki a nyíregyházi polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának a vezetője.- A város kötött egy szerződést a Galbor Kft.- vel, hogy a közgyűlési döntésnek megfelelően elkészíttet egy sportcentrumot, s azt majd térítésmentesen átadja a városnak. Hogy a Galbor Kft. ezt kivel csináltatja, hogyan csináltatja, az nem az önkormányzat asztala. Azt azonban ellenőrizzük, hogy minden a műszaki követelményeknek megfelelően készüljön el. A sport- létesítményt ősszel kellett volna átadni. Reméljük, a hibák kijavítása után ez meg is valósul. Vendégdiákok. Egész héten programok várják a középiskolásokat a Sipkayban, ezeken a Nyíregyházán tanuló külföldi diákok is részt vesznek. (Fotó: Sipeki Péter) I Főiskolás mérnökavató Nyíregyháza (KM) - Ha valaki ma este színes egyenpólóban rohangáló, látszólag őrültségeket művelő fiatalokat lát a városban, ne ijedjen meg, csak az elsős hallgatók esnek át a mérnökké válás nehéz, de örökké emlékezetes folyamatán. Ä Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mező- gazdasági Karának Hallgatói Önkormányzata október 14-én rendezi meg a hagyományteremtő szándékkal elindított Mérnökavató- ját. A Mérnökavató célja, hogy az elsős mérnök hallgatók kreativitást és talpraesettséget kívánó feladatok megoldása közben ismerkedjenek meg még jobban egymással, illetve a felsőbb éves hallgatókkal és oktatókkal. A ren- 'dezvény során az egyes alapszakok elsős hallgatói fognak megküzdeni a Vándorkupáért. Az est folyamán különböző, a városban is zajló feladatokat kell majd megoldaniuk, felhívva magukra a város és az itt élők figyelmét. Aki kíváncsi a továbbiakra is, a főiskolán követheti az eseményeket. NYÍREGYHÁZA /6 Átok ül az épülő sportpályán Örökösföldön visz- szabontják az elkészült pályákat, s az alapoktól indulva újra elkészítik. Nyíregyháza (KM - M. M. L) - Mi magyarok mindig elrontunk valamit. Szinte nincs olyan beruházásunk, amelyhez ne kapcsolódna valamilyen botrány. Az örökösföldi sport- centrum építői úgy jártak, mint Pénelopé, aki amit nappal szőtt, azt éjszaka lebontotta: a pályán ami már elkészült, azt most felbontják. Szövevényes tehát az ügy, amelynek az elejét Nyesti Csaba, a Nyír-Flop Holding Generálkivitelező és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója foglalta össze lapunk számára.- Korrekt árajánlatot kiviteli terv alapján lehetett volna tenni, de akkor még ilyen nem volt, így az akkori tervek megvalósítására 275 millió forintot mondtam - meséli Nyesti Csaba, a kivitelezéssel megbízott Nyír- Flop Kft. ügyvezető igazgatóf!...................... Szerintem a költségek már elérik azt az összeget, amelyet annak idején én ajánlottam. Nyesti Csaba .......................................... ja. - A megbízók azt mondták, csak 190 millió forint van rá, de minden segítséget megadnak, így igent mondtunk. A kivitelezés több ok miatt is késett. Ott voltak például a régészek, akiket ki kellett szolgálnunk kézi és gépi erővel. Közben elkészült Munkagéppel marják fel a gyepszőnyeget, jöhet az újabb füvesítés (Fotó: Racskó Tibor) a kiviteli terv, amit kiegészített 25 ponttal a leendő üzemeltető, a Nyírsuli Kht. és a műszaki ellenőrzést végző Nyírber Kft., de mindezek után árajánlatként 312 millió forintot mondtunk. Sokallották A megrendelők sokallották az árat, erre mondtam, a lekötött 260 millió forintért más műszaki megoldásokkal megépítjük a komplexumot, de ezt sem fogadták el. A válasz az volt: 190 millió forint áll a rendelkezésre. Ennyi pénzért nem tudtuk vállalni, s az addig elvégzett munkákért kértünk 20 millió forintot. Ezeket az elvégzett munkákat a műszaki ellenőr is igazolta. 2008 nyárutóján levonultunk a pályáról, s a Galbor azóta tartozik a 20 millió forinttal.- A munkálatokat más kivitelező folytatja, más műszaki paraméterekkel csinálja, módosították az engedélyes tervet, most már elfogadták a csökkentett műszaki tartalmat - ecsetelte a mostani helyzetet Nyesti Csaba. - Nincs fedett lelátó, szikkasztó árok van a víz elvezetése helyett, a parkolás is változott, a terület nagysága is változott. Hiányosságok A pálya szerkezetét úgy csinálta a mostani kivitelező, hogy vissza kell bontani, mert nem felelt meg az előírásoknak. Szerintem a költségek már elérik azt az összeget, amelyet én ajánlottam. A füves pálya visszabontásának okairól Sinkovits Zoltánt, a Nyírber Kft. műszaki ellenőrét kérdeztük.- Már korábban is jeleztem a kivitelezőnek mindkét pályánál a hiányosságokat, azonban nem pótolta azokat, sőt önmaga szerint jó munkát végzett. A vita eldöntésére a kivitelező szakértőt kért fel, aki aztán szintén nekem adott igazat, megállapította, hogy a két pálya nem üzemeltethető. A hibák között szerepelt a pályák egyenetlensége, a talaj minősége és tömörsége. Kértük a kivitelezőt a hibák kijavítására, de erre nem volt hajlandó. Most egy új kivitelező újrakezdi a munkálatokat, visszabontják az elkészült pályákat, s az alapoktól újra elkészítik, kmf/ppek.szon.hu • Bővebben. A témával kapcsolatos további információk letölthetők. (PDF, 42 kB) Ki lesz az új vezérigazgató? Nyíregyháza (KM) - A szeptember végén megtartott közgyűlésen két előterjesztés is lekerült napirendről. Az idei tanév indításával kapcsolatos feladatok módosításáról és a parkolóhelyek létesítéséről szóló napirendi pontokról ezért rendkívüli ülésen, csütörtökön délután dönt a nyíregyházi képviselő-testület. A közgyűlés ezt követően zárt ülésen választja meg a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. új vezérigazgatóját, így kiderül, ki lesz a legutóbbi ülésen menesztett Belus Tamás utódja. Egyfelvonásosok Nyíregyháza (KM) - A Móricz Zsigmond Színház társulata szeretne méltó módon megemlékezni névadója születésének 130. évfordulójáról. A jeles alkalomból a színház három neves kortárs színpadi szerzőt kért fel egy-egy új egyfel- vonásos megírására, így született meg Tasnádi István „ Annus- ka”, Forgách András „Tragédia” és Pozsgai Zsolt „Naplo- pók” című darabja, a műveket Hargitai Iván, Koltai M. Gábor és Bodolay Géza rendezi. Az ünnepi bemutatóra, melyen részt vesznek Móricz Zsigmond leszármazottai is, október 17-én este 19 órától kerül sor a nagyszínpadon, az előadáshoz a színház galériájában egy kamarakiállítás is kapcsolódik. VIDÉKFEJLESZTÉS, KÖZÖSEN ÖNNEL. Megoldás LEADER Európai falu Pályázzon a LEADER program vidékfejlesztési támogatásaira térsége LEADER Helyi Akciócsoportján keresztül 2009. október 1. és 31. között! Tervei megvalósításával most Ön is hozzájárulhat települése fejlődéséhez! • t^MAGYARORSZÁG Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap a vidéki területekbe beruházó Európa www.umvp.eu HIRDETÉS 5>