Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-14 / 241. szám

Hét évtizede... Hetven éves találkozón­kat tartottuk meg nemré­giben mi, akik 1939-ben végeztünk a nyíregyhá­zi Római Katolikus Leány Iskola VI. elemi osztályá­ban. A tanárnőnk Molnár Jánosné, Ancika néni volt. Sajnos csak kevesen vol­tunk jelen, de jól éreztük magunkat e délutánon. Spisákné Balkányi Mária Örültek a viszontlátásnak POSTALÁDÁNKBÓL Nem a hivatalt, csak az embert minősítettem! ■ Felelet a válaszra: az ügyintéző viselkedése miatti felháborodás jo­gos volt - írja olvasónk. A Kelet-Magyarország októ­ber 2-án megjelent „Nézzük az érem másik oldalát!” című cikkre válaszolnék annak a „hétköznapi ügyintéző­nek”, aki nem merte az újság­cikkhez a nevét adni, velem ellentétben. A tények tisztá­zása érdekében ismét elmon­dom, hogy nem az adótarto­zással van és volt problémám, hanem az ügyintézés minősé­gével, illetve az ügyintéző stí­lusával, modorával. Az adótartozásra részlet- fizetést kértem és kaptam is, de valamilyen oknál fogva nem a teljes összegről, hanem kevesebb összegről, és annak kamatairól is kaptam csekket, amit már akkor is reklamál­tam, ám ezeket maradéktala­nul, határidőre befizettem az APEH számláira. Ezek után hátralékos adótartozás és késedelmi kamat megfizetésé­ről kaptam értesítést, ezt sze­rettem volna személyesen ren­dezni, mivel nem szeretek tar­tozni senkinek, főleg nem az APEH-nak. Reklamációmat az újságcikkben ismertetett okok miatt nem tudtam rendezni. Az ügyintézői tevékenység­ről pedig annyit, hogy éve­ken keresztül foglalkoztam emberekkel egy hivatalban, ezért azt hiszem, felháborodá­som az ügyintéző viselkedése miatt teljesen jogos volt. Zsíros Józsefné Nyíregyháza 2009. október 14., szerda KIÜT FÓRUM n ÜZENET Borbás Lászlóné fehérgyarmati olvasónktól: A csend gyógyít, de ha kínos, akár tönkre is tehet! „Aranyos" találkozás 50 év után Eperjeskén Ötven éves osztálytalálkozót tartottunk a kö­zelmúltban Eperjeskén, az Arany János Általá­nos Iskolában. 1959-ben búcsúztunk el iskolánk­tól tizenketten, hat fiú és hat lány. A találkozón nyolcán voltunk, mert három osztálytársunk már nincs közöttünk, egy társunk pedig nem tudott eljönni. Egykori tanáraink közül is sokan meghaltak, így csak két tanító nénink lehetett közöttünk, Kurucz Sándorné és Orbán Ferencné. Az eltávozott pedagógusok és osztálytársak emlékét kegyelettel megőrizzük. Nagy várako­zással készültünk arra, hogy újra egy teremben üljünk egymással, azokkal, akikkel nyolc éven át együtt tanultunk, játszottunk. Közelről és távolról is érkeztek résztvevők az immár szép, korszerű iskolába. A régi idők emlékeit felidéz­ve repült az idő, csak a késő esti órákban tudtuk abbahagyni a derűs múltidézést. Hálás a szí­vünk, hogy megoszthattuk egymással örömein­ket, bánatainkat, életutunkat. Áros Mihályné, Eperjeske Újra találkozni szeretnének JÓKÍVÁNSÁGOK (Fotó: olvasónktól) Születésnap: Beregszászi Gábort 40. születésnapja alkalmából sok szere­tettel köszönti az egész család: 30/342-4680 ______________ Kótajba Kató Tomikának 5. születésnapja alkalmából nagyon sok szeretettel köszöntünk, és sok, boldog gyermekévet kívánunk: Dórlka, anya és apai 303804670 ________________ Kató Tamásnak Kótajba! Boldog születésnapot kívánunk neked: Fazekas mama, papó és Szabina Nyírszőlőből! 20/627-3160____________________________________________ Köszöntés: , Üdvözletem küldöm a Fürgés Barátaimnak és a főnökeimnek is! Ti vagytok a legjobbak! Szeretettel: fürge róka! 70/275­2898___________________________________________________ Névnapmenü: 14. szerda: Helén, Lívia __________________________________ 15. csütörtök: Teréz, Aranka______________________________ Jókívánságait születésnap, névnap, évforduló alkalmából SMS-ben a 90/612-222-es, emeltdí­jas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 13 órá­ig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyarországban megje­lenik jókívánsága. A jókívánságot kjk (utána szóköz) betűk­kel kell kezdeni. Tanulj velünk! OLVASÓINK ÍRJÁK J J J J J J J' J J J J J -J J J > J -J V J- J J ­Hová tűntek a jelképes fák? Az elmúlt választási cik­lusban Nyíregyháza képvise­lő testületé pályázatot írt ki a „város jelképére”. Ez sok­sok időbe és pénzbe került. A nyertes művész is megkapta a megfelelő juttatást. A kép­viselő-testület pedig elfogadta a város új jelképeit: a „fákat”. Önkormányzati rendeletben rögzítették, hogy ezek után az egységes arculat jegyében ezekkel a fákkal kell minden városi kiadványnak megjelen­ni. Egy ideig a városi lap, a Napló is fejlécén hozta a fákat. Aztán lassan eltűntek. Az idén megjelent kiadványokon már nem is szerepelnek a fák. Hogy miért, szerettem vol­na megtudni, a város polgár- mester asszonyának az elmúlt hónapokban már több levelet is írtam ez ügyben, de máig nem kaptam választ. Kiss Gyula, Nyíregyháza Az Úr adta, de valaki elvette... Nagy igazságtalanság érte a családunkat. A Karitász elnö­ke segítő jobb kezet nyújtott a június 7-ei jégkárosultak azon tagjainak, akik a Római Katolikus Egyházhoz tartoz­nak. Egy millió forintot osz­tottak szét 20 család között. A támogatások odaítéléséről az egyháztestületi tagok döntöt­tek. Feltétele volt, hogy a meg­segített személy római kato­likus legyen, segítse az egy­ház munkáját, fennmaradá­sát, fizesse az egyházfenntar­tási járulékot és négyszázezer forint alatt legyen az összeg, amit kárpótlásul kapott a biz­Táncparkett-koptatókból nem volt Szüreti mulat­ság a klubban Szüreti mulatságra hív­ta hét végén a kellemes és színvonalas kikapcsolódás­ra vágyókat a megyei Nőszö­vetség. Nem először, és nem hiány szombat este a Tiszti Klubban is utoljára tartottunk ilyen mulatságot, a Tiszti Klub­ban tartott estén ugyanis újra bebizonyosodott: szüksé­ge van az embereknek olyan alkalmakra, amelyeken ott­hon hagyhatják mindennapi gondjaikat, bajaikat, és kelle­mes társaságban, finom vacso­(Fotó: Palicz István) ra, jó zene és nagyszerű műso- rok mellett valóban kikapcso­lódhatnak. Köszönet a sényői ifjúsági tánccsoport kitűnő előadásáért, és a szüreti dári- dónk zenei házigazdájának, Nagy Zoltán bárzongoristá­nak! Ólmán Lászlóné, a nöszövetség elnöke tosítótól vagy a polgármeste­ri hivataltól. Mivel minden szempontnak megfeleltünk, a mi kis családunkat is javasol­ták a testületi tagok, egy kivé­telével. A pénteki megbeszé­lést követő hétfőn a férjemet értesítették, hogy péntek dél­ben jelenjen meg a Karitász igazgatójánál, aki személyesen fogja átadni az 50 ezer forin­tot. A délutáni órákban velem is közölték a jó hírt, nagy volt az öröm, a tervezgetés. Négy gyereket nevelünk szeretet- ben, tiszteletben, igaz, szerény körülmények között, összesen 118 ezer forintból. A férjem Messze földön híresek a hagyományos beregi éte­lek. A tákosi Baráth Lajosné Judit gyakran készít ilyen ízletes és laktató finomságokat. (Fotó: Berki Károly) mellettem van ápolásin, mert epilepsziás vagyok. A buda­pesti Hűvösvölgyi kórház­ban öt éve kezelnek, gyereke­im rendszeresen járnak misé­re, szívesen vállalnak felol­vasást, szereplést, az egyház­fenntartási járulékot becsület­tel fizetjük. Küszöbön a hideg tél, nagy segítség lett volna csizmára, téli kabátra, meleg ruhákra ez a pénzösszeg, ám mint az sejthető, nem kaptuk meg. Az egyetlen tag, aki nem ránk szavazott, átírta a név­sort, amiből minket önkénye­sen kihúzott a többi tag tud­ta nélkül. Amíg a húsz szeren­Tisztelt Olvasóinki _____ Ezen az oldalon a Kelet-Magyarország- hoz érkező olvasói leveleket, fényképe- ketközöljük.Lehetőségeinkhezmérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik ér­vényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogo­kat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részlete­ket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szer­kesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szer­kesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvasha­tóság érdekében általában rövidítjük, esés kiválasztott örömmel vet­te át az ötvenezer forintot, a mi sorsunk megpecsételődött. Álltunk megalázva és értetle­nül, nem értve, hogy egy már eldöntött névsorból hogyan kerülhetett le a nevünk, és hová vándorolt a nekünk megítélt támogatás. Pana­szunkkal hiába kerestünk fel két testületi tagot, ők is meg­lepődve, értetlenül álltak a helyzet előtt, de segíteni már nem tudtak. Ezúton szeret­nék köszönetét mondani nekik azért, hogy minket javasoltak, megtiszteltek bizalmukkal. BerkinE Tóth Ildikó, Nyírkárász az azonos mon dandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemé­nyek számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha sze­mély szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasó­ink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, termé­szetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, tele­fonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval ren­delkező leveleket közöljük. « . Gazdálkodók figyelmébe! j r • méhész • növényvédő-és • húsipari termékgyártó • fakitermelő méregraktár-kezelő (szárazáru-készítő) • motorfűrész-kezelő • 80 órás zőldkönyv • gyümölcsfeldolgozó » • T-kategóriájú vontatóvezető • számítástechnikai • zöldségfeldolgozó • aranykalászos gazda ismeretek • vadász-, vadtenyésztő F/de*‘ • mezőgazdasági gépkezelő • sajtkészító • pékképzések! 20 ÍB jelent^««: esetén»önfolyam a termelés koordinálásában és az értékesítésben 5 ,, í K.. segítséget nyújtunk végzett hallgatóinknak, a mezőgazdasági | l v 7. "ww.viöencfi.nu termékek feldolgozását érintő képzések befejeztével. Sierezien szakmát a Projekt Kft. tanfolyamain! ______________15 fó esetén bárhol Indítjuk a képzést!__________,_______ FT •Mazógazdasági vállalkozó osztály • Vkégfcété (*e*téte! S osztály, egészségügyi EJ • «htonségi ót ■ Ttel: 8 osztály, egészségügyi . Mérlegképes kényveié /államháztartási szak/ I El . — Pl fvVhPbASPtA. (feltétel mérlegképes könyvelő Vállalkozási szak) l h *MM*"'* • Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó Fi képzettség, egészségügyi munkaalkalmassági igazolás) ü • Élelmiszer- és vegyi éra eladó ................ , pi séqügyimunkaafcalmassági igazolás) * Mérlegképes könyveié /vállalkozási szak/ pj • Kél -és lébépeló, mékörömépfté (feltétel 8 (feltétel érettségi‘szakmai előképzettség vagy H osztály, egészségügyi munkaalkalmasság! igazolás) bármilyen diploma) co jelentkezés: Projekt Kft. 4800 Vásárosnamény, Kossuth u. 35/2. Tel./fax.: 45/570-300, S ______Tel.: 45/570-299, E mail: olrtnUsok@freemall.hu Mysz: 21148-2007, Ah 0244 j 'ÄS?SS^'8Ü8yi- [ b r>i7M n m , a . a. n 111w 111 ri» i* •' u"> ..... • „f. ", ó *(V». i tt Hr 00279

Next

/
Thumbnails
Contents