Kelet Magyarország, 2008. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-24 / 172. szám
7 BULVÁR MAGAZIN 2 0 08 július 2 4., csütörtök Itt el kellett felejteni a kiskanalat! Szakácskönyv készül A melegben a város első embere is a meggyevők között áll, s bár folyik róla a víz, lelkesen beszél a rekordról. - Nem abban gondolkodtunk, hogy majd' három napig a kultúrával bombázzuk az embereket, sokkal inkább maradandóvá szerettük volna tenni a fürtösmeggy ünnepét, a jövőben is ez a célunk: emlékeztetni erre a város lakóit - mondta Tóth András. A tervek szerint szakácskönyvet fognak kiadni a könyvtárban kiállított és megversenyeztetett meggyes ételekből. Papp József, a Zsindelyes Pálinkafőzőé tulajdonosa büszke az elért eredményre és a világrekordra, nem gondolta volna, hogy egy baráti beszélgetés idáig vezet. - Egy eredeti, hamisítatlan rendezvény ötlete tavaly januárban merült fel bennünk, amit aztán a pálinkával is összekötöttünk, de hangsúlyozom: ez a pár nap csak maga a gyümölcs, a meggy ünnepe, s reméljük, hogy jövőre még színesebb, érdekesebb programokkal várjuk a látogatókat. Ekkora mennyiségnél jobban oda kell figyelni az izekre BULVÁR A Kelet-Magyarország ingyenes melléklete. Felelős kiadó: Szabó Miklós. Kiadja az Inform Média Kft. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Szerkesztőség és hirdetés: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6., telefon: 42/501-510, telefax: 42/501-973, e-mail: kelet@inform.hu Nyomdai munkálatok és terjesztés: Inform Média Kft. 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626, Fax: 52/412-940 Hirdessen Ön is a Kelet-Magyarország hasábjain! Újfehértó a ciberenagyhatalom! Színes kavalkád a Fürtös Fesztiválon meggyétkekből, a fehértóiak büszkék legújabb rekordjukra. Korán reggel már nagy volt a mozgás a kisvárosban, nem csoda, hiszen egy új nap virradt fel, amelyet a fehértói meggy ünneplésével lehet tölteni. Nagy dolgok készültek a Helytörténeti Múzeum előtt. Szoboszlai Gyula, a mester- és főszakács legényeivel a háromezer adagos meggyleves főzését tűzte ki célul: az irdatlan üstben már fél hét óta fő a víz, benne a cukorral. Ezer liter vizet engedtek az üstbe, ötszáz kiló meggy várja a főzést, valamint 110 kg cukor, 120"kg növényi tejszín, 5 liter citromlé, 40 dkg fahéj és szegfűszeg, piros gyümölcsleves alapból 5 kg, valamint vaníliapuding és liszt kell még a masszához. Gyula már egyszer megkísérelte meghódítani a gasztronómia fellegvárát: 2006-ban káposztás paszulylevest főztek a Kossuth téren.- Mindent beleadunk a kollégáimmal, délben remélem már ünnepelhetünk. A közönség is jól fog járni: a 3000 adag levest ebédként szeretnénk szervírozni Újfehértó lakosságának - mondja. De nem csak a szakácsok dolgoznak, a teljesítményt regisztrálnia is kell valakinek, így Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrálóra ott is van minden mozzanatnál, a verseny végén pedig elégedetten dőlt hátra, hiszen minden rendben volt a rekordkísérletnél. - Belekerült az üstbe a hatalItt már rekordgyanús volt a helyzet... > más mennyiségű meggy, 560 kg- ot meghaladó mennyiség, így már kezdettől fogva reális volt a rekord, dél előtt nem sokkal pedig elkészült a világ legnagyobb meggylevese, több mint háromezer adagot ehetnek majd meg az érdeklődők. Egy összefoglaló jegyzőkönyv készült az eseményen, a hozzávalók tételes felsorolásával - tette hozzá a szakértő. Rekkenő hőségben nem könnyű enni a forró levest, de hosszú sorok kígyóztak az üst előtt, a segítők nem győzték szétporciózni a hatalmas adagot. Az már látszik, hogy mindenkinek bőven fog jutni. - Soha, senki nem készített ennyi meggylevest egyszerre, ez már ténylegesen egy magyarországi, újfehértói és persze világrekord - mondta a hivatalos eredményhirdetésen Sebestyén István. 560 kiló meggy felhasználásával készült el ez a borzasztó mennyiség, a gyümölcsöt ráadásul az újfehértói gazdák terméséből vették, így kétszeresen is hazai a siker. A legfontosabb paramétereket egyébként egy jegyzőkönyvben rögzítették, ez lesz az alapja annak, hogy bekerüljön a „Nagy Könyvbe" is. Abban a rendezvény szervezői, a városlakók is egyetértenek, nem mindennapi dolgot vittek véghez a mesterszakácsok, név szerint Szoboszlai Gyula, Major Tamás és Cziránku István, valamint segítőik. Varró Zsolt Ez bizony nem kislábas... Fizikai erőpróba is volt B Szereti a hagyományos ízeket? S az ínyenc különlegességeket? A Ha kétszeres igen a válasz, az ön könyve a Kelet-Magyarország m Új receptkönyve sok-sok képpel az élvezetes olvasáshoz és a I sikeres megvalósításhoz. Az olvasóink beküldött receptjei alapiján összeállított válogatásunkból lehet, hogy pont az Ön receptje M lesz a legnépszerűbb! .200 oldalon 261 ínycsiklandó recept •85 színes nagy fotó •Kemény kötésben •Az Önök szája íze szerint p&/ Használja ki előfizetői kedvezményeinket! A Kelet előfizetőiéként Önök a Kelet új receptkönyvét 2900 Ft helyett - 1000 Ft kedvezménnyel - 1900 Ft-ért vásárolhatják meg. Nem előfizetőink 2900 Ft-ért vásárolhatják meg a Kelet ügyfélszolgálatán (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6) 8-16 óra között.-MAGYARORSZÁGJA* Elkészült a Kelet-Magyarország új receptkönyve! Az akció a készlet erejéig érvényes! 06-40/424-424