Kelet Magyarország, 2008. március (65. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-07 / 57. szám
2008. március 7., péntek KELET MEGYEI TÜKÖR / 5 • Kötetbemutató. Bodnár István: A mesék birodalmában, Barangolás Szabolcs- Szatmár-Beregben című kötetének bemutatója lesz március 7-én 15 órakor a Centrál Hotelben. A könyvet ismerteti Ka- rádi Zsolt irodalomtörténész, közreműködik Jenei Judit színművész. Fogadóóra Nyíregyháza (KM) - Dr. Vojnik Mária, az 1. sz. választókerület országgyűlési képviselője soron következő fogadóóráját március 7-én 10-12 óra között tartja Nyíregyházán, a Bocskai u. 25. alatti képviselői irodában. Csúcsot ért Budapest (FH) - Másfél évvel ezelőtt, 2006- ban volt utoljára olyan drága egy liter benzin, mint most. Pillanatnyilag átlagosan 300 forintba kerül a 95-ös literje. Az SZDSZ nemet mond Nyíregyháza (KM) - A liberálisok 3 NEM-et mondanak! Ezzel a címmel tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Jütt- ner Csaba, az SZDSZ megyei elnöke, aki elmondta: a hétvégén lezárul az ellenzék részéről indított pártpolitikai kampány és a Fidesz a népszavazással kiprovokál egy véleménynyilvánítást, amelyet nem szakmai alapon ér el. Emellett erőteljesen jelentkezik az ellenzék részéről az államba vetett hit, amikor pedig az a cél, hogy egyre inkább csökkenjen az állam szerepvállalása. 1990 után ezen az úton indult el az ország, az elmúlt évek reformfolyamatai - így az egészség- és az oktatásügy is - ezt erősítették, a Fidesz éppen ezt akarja megakadályozni. Jelzésértéke van annak, ha egy felépítményt pártpolitikai célok miatt erőszakosan lebontanak - mondta Jüttner Csaba. A Fidesz egy sikeres népszavazást követően az államra hárítja a kiesett bevételeket. Ezt már Lövei Csaba, a párt megyei irodavezetője mondta, majd hozzátette: így a tisztességes adófizetők fizetik meg a vizit- és napidíjat, valamint a tandíjat. Drahos Ferenc Szesz ellen Kemecse (KM) - Alkoholizmus Ellenes Klub indul Keme- csén, március 14-én 14 órától a Fénypont Közösségi Házban. Az alakuló ülést vezeti Drahos Ferenc országos alelnök. Nyír-Diák Napok. A hétfőn elkezdődött Nyír-Diák Napok keretében rendeztek hangszer- és énekversenyt csütörtökön a Vikár Sándor Zeneiskolában. (Fotó: Sipeki Péter) További fotók: WWW Étkezés csekkekkel Nyírbátor (KM) - Nyírbátori olvasónk panaszolta: egy kellemes vacsorát szeretett volna elkölteni feleségével egy üdülési csekket is elfogadó étteremben, ám a panzió csak szállásfoglalással egybekötve lett volna hajlandó elfogadni a fizetőeszközt. Jogszerű ez? - kért segítséget lapunktól. Tatár Anikó, a nyíregyházi Tourinform vezetője elmondta: a programban részt vevő vendéglátóhelyek jelenleg maguk dönthetik el, hogy elfogadják-e az üdülési csekket kizárólag étkezés esetén, vagy egyéb szolgáltatások igénybevételéhez kötik azt. Jelenleg tárgyalások folynak arról, hogy ne tegyenek ilyen kikötéseket az üzletek, ám megegyezés még nem született. Új direktorokat választottak ■ Rendkívüli ülést tartott csütörtökön Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlése. Nyíregyháza (KM - Sz. A.) - A testület igazgatói kinevezésekről döntött: a Bujtosi Szabadidő Csarnok és Megyei Sportintézet igazgatói tisztét júniustól Máthé Csaba, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága igazgatói tisztét pedig júliustól dr. Bene János látja el. A Mária út, mint kiemelkedő jelentőségű kulturális és vallási turista úthálózat kialakításáról is határozott a testület, s módosította a Közoktatási Közalapítvány Alapító okiratát. A népszavazás kapcsán is bekerült egy előterjesztés a napirendek sorába: a testület által elfogadott felhívás arra kéri a megyében élő választópolgárokat, hogy éljenek jogaikkal és menjenek el szavazni. Az ülés végén dr. Kiss Gábor, az MSZP frakcióvezetője a napokban megjelent Kölcsey Hírmondót a Fidesz propagandakiáltványának minősítette. Nehezményezte, hogy a Kölcsey Televízióban egyre gyakrabban szerepelnek országos fideszes politikusok, ahelyett, hogy a megye dolgairól esne szó. Fülöp István, a megyei közgyűlés elnöke a Kölcsey Televízióval kapcsolatban azt mondta: a televízió pártatlan. Dr. Karakó László, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: örülne annak, ha senki sem venné a bátorságot, hogy minősítse a lapot, ez a választópolgárok dolga. A BUSZACSA új igazgatója, Máthé Csaba egykoron szintén élvonalbeli kosárlabdázó volt Videó: fjfri wvvw.,?nnhu <Fotó: SiPeki Péter> NÉPSZAVAZÁS 2008 Vasárnap a revans napja lesz ■ Aki azt állítja, hogy a népszavazási kérdések lényegtelenek, nincs tisztában a helyzettel. Nyíregyháza (KM - S. M.)- A szocialista kormány a tandíj, a kórházi napidíj, és a vizitdíj bevezetésével a választóit semmibe vette - hiszen nem ezt ígérték a kampányukban. A vasárnapi népszavazás a revans napja lesz, ahol az emberek - azzal hogy három igennel szavaznak -, visszaszerezhetik önbecsülésüket - mondta Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke csütörtöki nyíregyházi sajtótájékoztatóján. A politikus úgy véli: a kormány döntései szöges ellentétben vannak az ígéretekkel, így a demokratikus gondolkodás minimuma, a bizalom rendült meg a politikusok iránt. Kövér László arról is szólt, hogy az a kormány, amely azt állítja, hogy a nép- szavazási kérdések lényegtelenek, nincs tisztában a szociális helyzettel. Nem látja, hogy az országban 2-3 millió ember él „mélyszegénységben”. A Fidesz választmányának elnöke szerint: a kormánykoalíció szándékosan teszi tönkre, von el pénzeket - többek között - az egészségügyből, hogy olcsóbban tudja privatizálni. Kövér László szerint: az egészségügy rendbetételéhez szükséges pénzek előteremthetők a kormánypropagandára, telefonra, páncélautóra költött pénzekből. Aki vasárnap három igennel szavaz, arról is véleményt nyilvánít, hogy nem ért egyet azzal, hogy az adóforintjainkért nem kell semmit tenni - mondta Kövér László. Informatika és igazságügy Nyíregyháza (KM - V. Zs.) - Informatikai igazságügyi szemináriumot tartanak március 6-án és 7-én a Sóstófürdőn. A kétnapos rendezvény alatt számos szakmai előadást hallhatnak az érdeklődők, szó lesz többek között a szakértői tevékenységgel kapcsolatos tapasztalatokról a büntetőeljárás különböző szakaszaiban, de előadást tartottak az elektronikus adatszerzés módszereiről. Ma több konzultációval folytatódik a szeminárium. NÉPSZAVAZÁS 2008 Három igen Nyíregyháza (KM) - A nép- szavazáról is szólt tegnapi sajtótájékoztatóján Gyüre Csaba, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt megyei elnöke. Mint mondta, egyetértenek a Fidesz kezdeményezésével, s a híveiket is arra kérik, három igennel szavazzanak. Utalt arra is, hogy érvényes és eredményes népszavazás esetén nagy a Fidesz felelőssége a hogyan tovább kérdésben. Mind a Fidesz, mind a Jobbik Magyarország kormányváltást szeretne ugyanis, s hiába volt az őszödi beszéd kiszivárogtatása, hiába volt 2006 őszén a túlzott rendőri erőszak, mindezek ellenére Gyurcsány Ferencet nem sikerült a helyéről elmozdítani. Március 14-én 18 órától a párt fáklyás felvonulást rendez a Petőfi-szobortól a Kossuth- szoborig a Nemzeti Őrsereggel együtt. Kirándultak Nyíregyháza (KM) - Szerdán Egerrel, csütörtökön Debrecennel iskerkedtek azok az olasz középiskolás fiatalok, akik a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Kollégium meghívására hétfő este érkeztek a megyeszékhelyre Udiné- ből. Természetesen az őket vendégül látó, az oktatási intézményben olasz nyelvet tanuló diákok is elkísérték őket mind a két városba. A cívisvárosból a Hortobágyra is elutaztak. Pénteken Sóstó következik, a vendégek felkeresik az állatparkot és a múzeumfalut. Este közös vacsora vár a diákokra, valamint a vendéglátó családokra. FELHÍVÁS Tisztelt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választópolgárok! Újkori demokráciánk legnagyobb eredménye a népszuverenitás intézményeinek kiépítése, melynek egyik fő eleme a törvény által biztosított népszavazás, amivel vasárnap, 2008. március 9-én ismételten élhetünk. Mi, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Közgyűlésének megválasztott képviselői tudjuk, hogy felelős döntés előtt áll az egész ország és a megye lakossága. A népszavazás azt jelenti, hogy a saját kezünkbe vehetjük sorsunk alakítását, döntést hozhatunk fontos, mindannyiunk hétköznapjait meghatározó szociális kérdésekről. Ez különösen igaz megyénkre, amely gazdasági, társadalmi és szociális mutatókban az ország tizenkilenc megyéje közül sajnos az utolsó helyek egyikén található. Mint a demokrácia intézményei iránt elkötelezett, felelős képviselők, ezúton arra hívjuk fel Önöket, hogy éljenek a lehetőséggel és vegyenek részt március 9-én a népszavazáson. Nyíregyháza, 2008. március 6. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés HIRDETÉS