Kelet Magyarország, 2008. február (65. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-07 / 32. szám
5 AUTÓ MAGAZIN 2 008 február 7., csütörtök Hibridek térnyerése Az autóipar 2007-ben mintegy 500-600 ezer alternatív üzemanyaggal, illetve hibrid technológiával működő járművet értékesített világszerte, az autógyártó cégek vezetői az alternatív üzemanyagok, valamint az olcsó és hibrid autók térnyerését tekintik az iparág legfőbb trendjének. A világban megkérdezett 113 autóipari vezető úgy vélte, hogy az elkövetkező öt évben az autóvásárlók számára a minőség (86 százalék) és az üzemanyag-hatékonyság (84 százalék) lesz a két kulcs- tényező. További meghatározó fogyasztói kritérium a biztonság (70 százalék) és megfizethetőség (69 százalék). Egy év alatt 53 százalékról 63 százalékra nőtt azoknak a szakértőknek az aránya, akik szerint az autóvásárlók az alternatív üzemanyaggal működő járműveket keresik majd. Cadillac Provoq-tanulmány Az amerikai General Motors is kirukkolt hidrogénmeghajtású autójával: a Las Vegas-i CES-expón bemutatták a Cadillac Provoq-tanulmányt, amely 160 km/órás végsebességre képes. A Provoq egy tanknyi hidrogénnel 480 kilométert tesz meg (450 kilométert hidrogénnel, 30 kilométert akkumulátorral), 100 kilométer per órás sebegességre 8,5 másodperc alatt gyorsul fel. A hidrogéncellák egy lítium-ion akkumulátort töltenek, amely egy elöl és egy hátul elhelyezett motort hajt. A tetőn elhelyezett napelem szolgáltatja a belső világításhoz és a rádió működtetéséhez szükséges energiát. A típus a korábbi V-8-as év V-6-os hibrideket Napelemes autóval a világ körül Hatalmas távolságot tesz meg az a napelemes autó, amely tavaly nyáron világkörüli útjának egyik állomásaként Magyarországon is járt. Annyiba kerül, mint két Ferrari, óránként kilencven kilométeres sebességgel haladt, vezetője és ötletgazdája a budapesti születésű svájci világjáró, Louis Palmer. Az 1971-ben a pesti XX. kerületben született férfi ma is folyékonyan beszél magyarul. Tizenhat hónapos korában szüleivel került Svájcba, és 14 éves kora óta álmodozott erről a vállalkozásról, amelyet most számos szponzor támogatásával megvalósított. Ez az első napenergiával hajtott jármű, amely megkerüli a Földet. Luzernból indult Louis Palmer ez év júliusában indult a világkörüli útra Luzernból, és az indonéziai Báli szigetén mutatta be járművét az ENSZ nemzetközi klímakonferenciáján részt vevő környezetvédelmi minisztereknek. Palmer elmondta: ez az első alkalom, amikor egy autó úgy kerüli meg a világot, hogy egyetlen Fura szerkezet csepp benzint sem használ. Az elöl két-, hátul egykerekű, coupé stílusú, kétüléses, áthelyezhető kormá- nyú (azaz tetszés szerint bal- vagy jobbkormányú) Solartaxinak utánfutóján napelemek vannak. Hossza az utánfutóval eléri a 9 métert, súlya 700 kiló. Eddig 14 ezer 400 kilométert tett meg, 17 országban, köztük Magyarországon, Romániában, Törökországban, Szíriában és Indiában járt, kizárólag napenergiát fogyasztva - illetve az általa részben mégis vezetékekből felvett áramnak megfelelő mennyiséget Svájcban napenergiából táplálnak a hálózatba. Drága mulatság Palmer bizonyos szempontból ki van szolgáltatva a benzin meghajtású közlekedési eszközöknek, mert egyes távokat gázolajat fogyasztó hajók fedélzetén tett és tesz meg, így történt ez az Indiából Balira vezető úton is. Az autó tetején taxi jelzés van, és a vezető bárkit elvisz, ingyen. Magyarországon egyszer egy pityókás stoppost vett fel, Jordániában pedig Hasszán herceg volt útitársa. Balin is volt utasa, Achim Steinert, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának vezetőjét vitte ki a repülőtérre. A svájci tanár elismeri, hogy autója jelenleg két Ferrari árába kerül, de azt hangoztatja, hogy ha tömegesen gyártanák, nem kerülne többe hatezer eurónál (mintegy másfél millió forint). Mint mondta, járműve óránként ugyan csak kilencven kilométeres sebességgel halad - de csúcsforgalomban a Ferrari is csak ötvennel jut előbbre. Laposan száguld :t8® Szinte siklik az aszfalton Hirdetési ügyekben keresse tanácsadóinkat! Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Cseklán Csaba 06-20/4246-805 Vidra Krisztina 20/911-4881 Papp Szilvia 06-20/434-3550 Pataki Sándor Tamás 20/5799-250 Juhász Edina 06-20/511-9044 Kisvárda: Farkas László 06-20/9589-913 Mátészalka: Dobos Kata 06-20/9739-764 Nyíregyháza, Debreceni út 173/a. Tel,: 42/596-784, Fax: 42/596-785 Mobil: 30/9439-382 www.autohifi-studio.hu, www.autohi-fistudlo.hu, E-mail: autohifi@netra.hu Ugye Ön sem akar drága fotót autójáról? Érdemes hát felkészülni a nagy hajtóvadászatra. a Üzletünkben megvásárolhatja és beszereltetheti a radardetektorok és lézerblokkolók óriási választékát. Az országban a legjobb árakonl Xenon szettek: 19 990 Ft+áfa > ÄIT M 1,4 Comfort éL39^eeOTT helyett 4 190 000 Ft + metál > d M V' J1,8 Sport 5sx&mm helyett 4 780 000 Ft + metál Kedvező finanszírozás 10%-tól, THM akár 3,54% Akciónk a raktárkészlet erejéig érvényes vagy február 15-ig tart. A részletekről érdeklődjön kereskedésükben. Hajtóanyag fogyasztás: 5,1-6,61/100 km, COz-kibocsátás: 135-156 g/km e JU-KO Kft. 4400 Nyíregyháza, Belső krt. 51. Tel.: (06-42) 509-134,509-135 Fax: (06-42) 509-136 E-mail: hondajuko@t-online.hu Web: www.honda-juko.hu USB csatlakozással már 23 500 Ft-tól JVC KD-G631 autós MP3 tejátszó 49990Ft helyett 27 000 Ft Bluetooth tetefonvezértéssel már 34 900 Ft-tól Sony MEX-BT2500 44SOOFt helyett 33 900 Ft Autós DVD lejátszó már 47 500 Ft-tól JVC KD-AVX11 109990 Ft helyett d5 900 Ft Autós CD-MP3 lejátszó már 18 990 Ft-tól Pioneer DEH-2900MPB .29990 Ft helyett 19 800 Ft PDA-navigáció már 49 000 Ft-tól Mitac Mio C250 navigáció .60390 Ft helyett 49 000 Ft LG 32LC41R 82 cm HD Ready LCD televízió 166 990 Ft helyett MOST 127 900 Ft! LG 42PC51 107 cm HD Ready plazma televízió 289 990Tt helyett MOST 199 000 Ft! 4400 Nyíregyháza Hunyadi út 53. Tel.: 20/9207-115, fax: 42/415-483 WWW.DIL3ITAL_RI_AZA.hu Az akció február 6-tól a készlet erejéig érvényes! fj ( ifi i Z3M í Sony DCR-HC27 Panasonic DMC-LS60 |^^YamahaRjTv36^^ | miniDV kamera 6 megapixel digitális fényképezőgép j Házimozi erősítő 5x105 Watt j 87 990'Ft helyett 39 996ft helyett f 54990 Ft helyett ! l MOST 51 900 Ft! MOST 19 000 Ft! | MOST 43 900 Ft! |