Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-12 / 213. szám
2007. szeptember 12.,'Szerda KEHI EGTftl /7 Nyíregyházi kiadás RÖVIDEN • Tiszti klub,. A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatán a nyíregyházi tiszti klubban szeptember 15-én Tóth Sándor ezredes Batthyány Lajosról tart előadást, majd táncbemutató lesz. Vasárnap 16 órától katonadalok hangzanak el. Néhány helyen hepehupás Nem sokkal ezelőtt érkeztem haza Pestről- természetesen az autópályán. Szerintem a sávok méreteivel nincs gond, a szigetek pedig itt-ott, a kanyarokban még erőteljesebbek is. Néhány helyen viszont tényleg hepehupásnak érzékeltem én is, de nem tudok visszaemlékezni, hogy az ilyesmi „műtárgyak” közelében volt-e, vagy csak rapszodikusan. Két-három helyen biztosan lehet tapasztalni. Bosszantó viszont, hogy a minőség-ellenőrzéssel járó „három lyuk” sora már soha nem lesz eltüntethető, mindenütt érezni, hallani lehet, ha áthaladunk rajtuk - sőt nappal látni is. Kitalálhatnának már valami jobb módszert is, minthogy felvágják az új pályát. Ha emlékezetem nem csal, ezen a fórumon volt régebben egy megjegyzés, hogy Nyíregyháza nevét nem írják ki az autópálya tájékoztató tábláin. Ez megváltozott, mert már Pest alatt láthatjuk a város nevét, s aztán végig, kb. minden második táblán: Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc. Ez így nagyon kellemes. A közbülső táblákon a határ- állomásokat jelzik: Tornyosnémetit, Záhonyt- Csengert nem. Az én várakozásaimtól nem maradt el az autópálya, két órán belül érkeztem haza, kényelmesen. Nagyon jó, hogy a bevezető szakaszt már korábban négysávosra bővítették. Mivel szombaton este érkeztem, majdnem zöldhullámon jöttem a belvárosig, hasonlóképpen volt odaútban is, csütörtökön este. Elképzelhető, hogy csúcsforgalomban nem hét perc lesz a belváros... Marik SAndor Kelet-V@rosvita Nyíregyháza A KELET VIGYÁZ A GYEREKEKRE Nyíregyháza-blog Nyíregyháza (KM) - A blog egy internetes napló, ahol megjelenhetnek vélemények, hírek, fotók. Nyíregyháza az a város, ahol életünk nagy része zajlik, ahol ügyeket intézünk, ahol kikapcsolódunk, s ahol időnként bosszankodunk. A Nyíregyháza-blog pedig a Szabolcs Online oldalán az a hely, ahol Olvasóink is elmondhatják véleményüket, beszámolhatnak fontos vagy kevésbé fontos eseményekről, ahová feltehetik fotóikat, videóikat. Az itt szereplő hírek a portálon más helyen is megtalálhatók, ám azt szeretnénk, ha a blogban önálló életet élnének, ha kialakulna egy közösségi fórum, amihez mindenki hozzászólhat. OLVASÓINK FIGYELMÉRE! j j j j jj-j j j j j j j j jj j j j j jjjjjjjjjjj j i j j j j j j j * j j j t > > >í Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@kelet.szon.hu. Tel.: 42/501-510. j Az oldal szerkesztői e-mail cím, telefonszám: Nagy István Attila naqyia@kelet.szon.hu ______20/480-1663 Sipos Marianna mariann.sipos@kelet.szon.hu 20/914-0620 Száraz Ancsa szancsa@inform.hu 20/468-7630 Homok* szobrok A 34. Nyírségi Ősz programsorozatának egyik leglátványosabb eleme a hat önálló kompozícióból álló homokszo- bor-kiállítás lesz, melynek elkészülésének folyamatait a járókelők is végignézhetik Nyíregyházán, a Rákóczi utcán álló városalapítók szobra mellett. (Fotó: Racskó Tibor) További fotók és videó: ££IÖ< www.szon.hu Nyílt túra Nyíregyháza (KM) - A Meteor Turista Egyesület nyüt túrát hirdet október 15-re Aggtelekre és környékére. Kicsik és nagyok jelentkezését várják, akik szeretnék megismerni azt a csodálatos vidéket. Érdeklődni a 20/529-6780-as számon lehet. E-missziós szakkör Nyíregyháza (KM) - Az E- misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület ebben a tanévben is indít természetvédelmi szakkört általános és középiskolás tanulók részére. Szakköröseink a foglalkozásokon, érdekes előadásokon, diavetítéseken keresztül megismerkedhetnek hazánk állat- és növényvüágával, természeti értékeivel. Részt vehetnek gyalogos és biciklitúrákon, természetvédelmi és madárgyűrűző táborokban. Bepillantást nyerhetnek az egyesület munkájába, programjaiba. Aktívan bekapcsolódhatnak a gyakorlati természetvédelmi feladatokba, terepi felméréseinkbe. A foglalkozások ingyenesek, melyhez folyamatosan lehet csatlakozni. Első szakköri megbeszélés szeptember 12. 16 órától lesz. Helyszíne az Egyesület irodája (Nyíregyháza, Malom u. 18/a). Felújítás a belvárosban ■ A Jósavárosban ezen a héten kezdődnek meg az útfelújítási munkálatok. Nyíregyháza (KM) - Az elmúlt évben lezajlott a nyíregyházi belvárosi utak felújításának első üteme, s akkor ígéretet kaptunk arra, hogy az idén folytatódik az útfelújítás. ?>..................................................................... A belvárosi utakon az ütőkátyúk bejavitása történik meg a 2007-es évben. Gémesi István .....................................................................- Az önkormányzat a belvárosi utak felújítását elhalasztotta, így a kettes ütem nem kezdődik meg ebben az évben. A belvárosi utakon így csak az ütőkátyúk bejavitása történik meg. Azonban a Jósavárosban nagyszabású útrekonstrukció kezdődött. Ennek során felújítják a Korányi Frigyes utcát a várostól a Hulladékudvarig, majd a Korányi szervizutat - a parkolóhelyeket kivéve - az Eperjes utcáig. Az Eperjes utca, a Sipkay Barna utca, a A belvárosban csupán ilyen munkák várhatók (Illusztráció: Olajos Tamás) Honfoglalás utca, a Kond utca, az Ifjúság utca és az Etel köznek az Ifjúság és az Ószőlő utcák közötti szakaszát is felújítják. Ezeknek a munkálatoknak a várható befejezési időpontja október 30-a lesz - mondta el Gémesi István, a Városüzemeltetési Kht. főmérnöke. A belvárosi utak felújításával kapcsolatosan kerestük meg Giba Tamást, Nyíregyháza alpolgármesterét, aki további információt adott a témával kapcsolatosan.- Való igaz, hogy az elmúlt évben zajlott a belvárosi utak rekonstrukciójának első üteme. Idén egy pályázatot adhattunk be a Regionális Fejlesztési Tanácshoz, s ez a program a jósavárosi utak felújítását célozta meg. A támogatást megkaptuk ezeknek a munkálatoknak a kivitelezéséhez, s az érintett városrészen ezen a héten kezdik meg az útrekonstrukciót. A belvárosi utak felújítására nem adtunk be pályázatot, így azok modernizálása későbbi időpontra tevődött - mondta el Giba Tamás alpolgármester. ‘ : kmtippek .zon.hu •Útburkolat. Az utak felújításának pontos technológiája. Letölthető. (PDF, 60 kB) Az időjárás tizedeli a ■ A legjobban veszélyeztetett egyedek azok, akik a másod költés után hagyták el a fészket. Nyíregyháza (KM) - Az Állatbarát Alapítványhoz behozott, ületve bejelentett legyengült madarak száma néhány napja megsokszorozódott! Az elmúlt napok rendkívüli csapadékos és szokatlanul hideg napjai komoly bajba sodorhatják az éppen vonulás közben lévő madarakat. Különleges madarak A legnagyobb vesztesei a mostoha időjárásnak, a repülőrovarokkal táplálkozó fecskék, akiknek most a repülő rovarok hiánya az életükbe is kerülhet! Mivel a rovarok elhúzódtak, így nem tudnak táplálkozni, és a legyengült egyedek röp- képtelenné válhatnak. A legjobban veszélyeztetett egyedek azok, akik a másodköltés után még nemrég hagyták el a fészket, így a kondíciójuk kisebb, mint társaiké. Még nagyobb bajban vannak a sarlósfecskék (akik, bár nevük az, de nem tartozik a fecskefélék családjába), mivel ők még csak le sem ereszkednek a talaj közeSarlósfecske (Fotó: amatőr) lébe, csak a magasabban szálló rovarokkal táplálkoznak. A sarlósfecskék (Apus apus) szinte egész életüket a levegőben töltik, repülés közben esznek, isznak, sőt, még alszanak is. A sarlósfecskék a világ leggyorsabb röptű madarai közé tartoznak. Ha nyáron felnéz az égre, gyakran láthat a magasban sarlósfecskéket, ahogy vijjogva, sivítva keringenek a háztetők felett. A sarlósfecskék a költésen kívül sohasem szállfecskéket nak le, nem ülnek ki egy drótra, vagy egy ágra, mint a füstifecskék. A sarlósfecske tollazata kor- mosbama, de a levegőben egyöntetű feketének látszik. Hosszú, sarló alakú szárnyai vannak, és rövid, vülás farka. Csupán a költés idején ül a fészkén, amit az ember elől rejtve, épületek repedéseibe, tetőszerkezetek zugaiba épít. A fiókák körülbelül három hét alatt kelnek ki. A sarlósfecskék rovarokkal táplálkoznak, melyet a levegőben, röptűkben gyűjtenek. Ha rossz az idő, és a szülők hosszú ideig vannak távol, hogy táplálékot gyűjtsenek, a fiókák egyfajta merev, hibernált állapotba kerülnek. A szakember segít Ezekben a napokban több ezer fecske sorsa fordult rosszra. Azok a szerencsés egyedek, akiket mi, emberek találunk meg, próbáljuk meg megmenteni! Minél hamarabb juttassuk el szakemberekhez, akik megerősítik a madarakat addig, amíg az idő jobbra fordul - írja levelében Inántsy Pap Sándor. un | r Állatbarát Alapítvány “ 11 Nyíregyháza, Csatorna u. 2. Tel.: +36-42/727-736 Szep*e,,lbet Világújdonság! A világ egyik legsikeresebb hallókészülék-fejlesztő cégének felkérésére keresünk olyan hallásproblémával küzdőket, akik szívesen tesztelnék sikertermékeiket. A programban részt vehetnek azok, akik csak most szembesülnek a hallás nehezitettségével, és természetesen azok is, akik már készülékviselők. Legyen Ön is a kiválasztott 1000 fő egyike, akiknek tapasztalatát felhasználva alkotják meg a jövő hallókészülékeit. Minden résztvevő segítségét ajándéktárggyal háláljuk meg. A részvételt az ország 20 halláscentrumában biztosítjuk. A programra való jelentkezés az ingyenesen hívható zöld számon: 06-80-20-44-89 \one, r Al LASTEN’RUMOK My-Tone Hailéscentrumok 4400 Nyíregyháza, Szent I. u. 6. Telefonszám: 0642/506-372 * A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát. ___________ HIRDETÉS