Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-25 / 198. szám
2007. augusztus 25., szombat HORGÁSZOKNAK /II KELET RÖVIDEN • Vasutasok vetélkedője. A nyíregyházi Vasutas Sporthorgász és természetvédő Egyesület házi horgászversenyt augusztus 26-án rendezi a Leveleki-víztározón (az északi gáton). A versenykategóriák: ifjúsági, utánpótlás, felnőtt, női. Az egyesületi tagok 6 órától gyülekezhetnek, maga a verseny 8-tól 12 óráig tart. Az eredmény- hirdetés 13.30 órától a kempingben lesz. • Veteránok. A MOHOSZ elnöksége megbízatásából az Országos Verseny- horgász Bizottság meghirdeti a 2007. évi Országos Horgász Veterán Bajnokságot. A kétfordulós versenyre szeptember 15-16- án kerül sor Leveleken. A sikerkovácsok (Fotó: amatőr) Beregiek küzdelme Tiszaszalka (KM) - A Beregi Tiszahát Horgász Egyesület augusztus 11-én rendezte éves halfogó versenyét, melyen 47-en vettek részt. Felnőtt kategóriában az első Szatmári József (1950 g), a második Baraté Zoltán (1800), a harmadik Gál Zoltán (1795) lett. A gyerekek között a dobogó első fokára Deskó Dávid (1800) a másodikra ifj. Deskó László (120) állhatott fel. Házibajnokság a postásoknak Vásárosnamény (KM) - A Vásárosnamé- nyi Postás HE szeptember 2-án 7-től 11 óráig rendezi meg házi horgászversenyét az egyesület saját vizén, a „Keskenyen”. Előtte, augusztus 30-án telepítés lesz. A tilalom szeptember 2-án 7 óráig tart. A verseny befejezése, mérlegelés és az eredményhirdetés után az egyesület vezetése a résztvevőket és a helyi Gergelyiugornyai Polgárőrség tagjait megvendégeli egy ebéddel. Tíz kiló felett fogtak az ügyesek ■ A Nyírbátori Vasas Horgász Egyesület versenyét hagyományosan nagy érdeklődés kísérte. Nyírbátor (KM-D. M.) - Az egyesületi horgászversenynek a közösség a kezelésében lévő Szénaréti-víztározó adott otthont. A verseny eredményességét elősegítendő tíz és fél mázsa horogérett pontyot telepítettek, s a versenyig általános ........................................... A vezetőség gondoskodott a verseny színvonalas megrendezéséről, korrekt feltételek szerinti lebonyolításáról. Dr. Bihari Károly ..........................................11 fogási tilalmat rendeltek el a vizen.- Tagjaink közül 155 felnőtt és ifjúsági, valamint 16 gyermek versenyző vett részt a küzdelemben - tájékoztatta lapunkat dr. Bihari Károly elnök. - A kedvező időjárásnak, a halak „mohóságának” és a versenyzők szerencséjének, nem utolsósorban ügyességének köszönhetően sikeres és eredményes napunk volt. A kellemes szórakozáson, a békés versengésen túlmenően tüzelte a versenyzők harci kedvét a számos értékes díj. A vezetőKEIET kmf/ppek.szon.hu • Horgászhelyek. A megyei horgászhelyek letölthetők. (PDF, 65 kB) A győztesek csoportja ség gyermek-, ifjúsági és felnőtt kategória első három helyezettjét díjazta vásárlási utalA verseny díjazottjai: Felnőtt kategória: 1. Pallagi István (12, 40 kg), 2. Pataki Sándor (10,68), 3. Szabó András (8,92). Ifjúsági kategória: 1. Ernőd Zoltán (2,40), 2. Csoba Gábor (2,36), 3. Böszörményi Dávid (2,36). Gyermek kategória: l. Csókái Richárd (6,10), 2. Szűcs Péter (3,98), 3. Nyíri Dávid 2,82 kg-os eredménnyel. Különdíjasok: Bíró Sándor- né, a legeredményesebb női versenyző (2,22), Farkas Béla, a legnagyobb vánnyal. Ezen kívül számos magánszemély - közöttük dr. Veres János pénzügyminiszter, halat fogó felnőtt versenyző (3,88), Bíró Alexandra, a legtöbb halat fogó gyermek versenyző (9 db), Gottlieb Sándor, a legidősebb versenyző (86 éves), Pallagi István, a legeredményesebb felnőtt versenyző (12,40) és a legtöbb halat fogó felnőtt versenyző (8 db), Ernőd Zoltán a legnagyobb halat fogó ifjúsági versenyző (2,40), Csoba Gábor a legtöbb halat fogó ifjúsági versenyző (2 db). (Fotó: amatőr) Balta Jánosné, Nyírbátor polgármestere, a városban működő horgászcikk-kereskedők (Nyitrai Lászlóné, Bíró László- né, Böszörményi Sándor és Csoba László) ajánlottak fel értékes díjakat a „legeknek”. Az eredményhirdetést követően felnőtt horgászaink Husz- ti Csaba horgásztársunk által felajánlott, és személyesen csapra vert és felszolgált kellemesen hideg sör mérsékelt fogyasztása mellett pihenték ki a verseny izgalmait és fáradalmait. Négyéves a különdíjas táborlakó ■ A Máriapócsi HE horgásztábort szervezett a helyi gyerekeknek nemrégiben. Máriapócs (KM) - A táborban tizenöt gyerek vett részt, ahol előadásokat hallgattak meg. A gyerekek odafigyeléssel és örömmel hallgatták például Fesztóry Sándor előadását. Varga Zsolt a máriapócsi rendőrőrs parancsnok a közlekedésről és az alkohol-, valamint a drogA gyerekek odafigyeltek Fesztóry Sándor előadására (Fotó: amatőr) fogyasztás veszélyeiről beszélt. Tamás László erdésszel a közeli erdőben tettek egy kisebb sétát, ahol megismerhették a fafajtákat és a vadon élő állatokat. A második napon rendezett horgászverseny eredményei: 1. IQ. Bakó Zsolt, 2. Novák Zsolt, 3. Májer András. Különdíjat kapott Golenya Balázs a legfiatalabb horgász, hiszen csak még négyéves és az ötödik helyet szerezte meg.- Külön köszönjük az állandó segítőinknek a munkát és mindazoknak is, akik segítettek a megszervezésben. Köszönjük a vállalkozóknak felajánlásaikat, hiszen a tábor költségeinek több mint kétharmadát ők finanszírozták. Úgy váltunk el egymástól, hogy jövőre ismét megrendezzük a tábort - erősítette meg Tóth Árpád elnök. Amur. Ádám András a napokban egy 18 kg-os amurt fogott a Császár- szállás Oláh-réti víztározóban. (Fotó: amatőr) kisvárdán várlaki! 2000 NAPIJEGY: Pool Dolgozók Sport Horgász Egyesülete ~'• Éjszakai jegy: péntek, szombat 18 - 06h: 2000 Ft Hétvégi jegy: péntek 18h- vasárnap 18h: 4000 Ft További információk: 06-30/248-6646 ^oghatMialfajok^ontyjJnnicCst/jcaJ^ HORGASZCIKK-NAGYKERESKEDELEM Nyíregyháza, Debreceni út 195. Internetes vásárlási lehetőségi www.hor g a s z a ruhaz.hu IARANYHOROG HORGÁSZBOLT! Nyíregyháza, Szegfű u. 57. Tel.: 06-20/313-1419 Nyitva: hétköznap: 7.00-19.00 szombat: 7.00-14.00, vasárnap: 7.00-11.00 Energofish-akciok nagy választékban! www.arany-horog.hu | halcapone HMOÁtKENIRUM íjrsMiifinnu CSENDES KÖRNYEZETBEN PIHENÉSRE VÁGYIK? Nálunk megteheti Nagyhalászban, a Florexim Kft. Rétköz utcai horgásztavánál. Szeretettel várjuk a pihenésre és kikapcsolódásra vágyókat. Jó horgászati lehetőséggel, illetve piknikezésre kialakított igényes hellyel várjuk kedves vendégeinket. Napijegy, illetve éves bérlet a helyszínen váltható. Érdeklődni: 06-30/9557-418 Lo fill'll Cím: Nyíregyháza, Szent István út 11. M| Tel.: 20/216-0532, 20/804-1990 t iioívjász sziikiizlet: Minden 1 kg-os Carp Zoom etetőanyaghoz 1 doboz csemege kukoricát adunk ajándékba! (Egy vásárló max. 2 db akciós CSOmagOt Vásárolhat.) kakát 08. 31-ÍgiU. a kéukt ergég tart J ERBA TANYA horgásztó 4400 Nyifegyhá/a> Nádor u. 33 \cA Teí/fax: 42/460-323 Mobil: 30/Ö357-911 verbasandor@contactn«t hu www veft>asandorhu Nyitva tartas: 6.30-sötetedesig. Az intenzíven telepített tóban 22 kg-ig pontyok, 18 kg-ig amurok, 15 kg-ig csukák, kárászok találhatók. ÄAbu Garcia jjyilliyCQ mintabolt 4400 Nyíregyháza, Állomás tér 4. Telefon: 42/410-504 Nyitva tartás: H-P.: 8.00—17.00-ig, Szó.: 8.00-13.00-ig, Vasárnap: 8.00—11.00-ig. HIRDETÉSEK