Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-02 / 179. szám

2007. augusztus 2., csütörtök KILÉT SÍÜ3tY&8S9S*8 3&:Á« SPORT /12 Hátrányba került a Löki Debrecen (KM) - Hazai pályán általában eddig a nevesebb ellenfeleivel szemben is ki­rukkolt valami biztatóval a DVSC futballcsa­pata, amely a keddi Bajnokok Ligája-selejte­zőn letért erről az útról. A debreceniek a svéd Elfsborgot fogadták, ám elég halvány teljesítményt nyújtva hazai pályán is 1-0-ás vereséget szenvedtek. Már az első félidőben is a svédek veszélyeztettek többet, szünet után pedig egyértelmű fölénybe kerülve Mobaeck révén a 65. percben a győztes gólt is megszerezték. A Löki kevés veszélyt je­lentett a kapura, egyedül Dzsudzsák és a csereként beállt, nyíregyházi nevelésű Ru­dolf megmozdulásai vittek némi szint a já­tékba. A visszavágót a jövő héten rendezik. Labdarúgó Bajnokok Ligája Selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések, kedd \ DVSC-Elfsborq 0-1 (O-O) Piunik Jereván-Sahtar Doneck 0-2 (0-1) Tampere Utd.-Levszki Szófia 1-0 (1-0) FC Köbenhavn-Beitar Jerusalem 1-0 (1-0) Genk-FK Szarajevó 1-2 (1-1) Zaqlebie Lubin-Steaua Bucuresti Ó-1 (0-0) Glasgow Rangers-Zeta 2-0 (0-0) Dzsudzsák (jobbra)* sem bírt a svédekkel (Fotó: hbn) Visszavágók Nyíregyháza (KM) - Két magyar csapat is ér­dekelt a labdarúgó UEFA Kupa csütörtöki játéknapján. Az MTK 2-1-es előnnyel utazott Jerevánba, ahol az ör­mény MIKA vendége lesz 16 órától. A Bp. Honvéd Moldovában 1-1-re végzett, 20.30 órá­tól a Bozsik-stadionban igyekszik kiharcolni a továbbjutást a Nistru Otaci ellen. Farkas góljai Nyíregyháza (KM) - Az ukrán labdarúgó-baj­nokság eddigi három fordulójában Farkas Ba­lázs, a Dinamo Kijev de- mecseri illetőségű csatá­ra rendre a csapat tarta­lékegyüttesében jutott szóhoz, miután a baj­nokcsapatot tovább erő­sítették a vezetők, A há­romszoros válogatott já­tékos a Sahtar és az Odessza elleni meccse­ken is betalált, utóbbi találkozón ő szerezte a Dinamo „fakó” győztes gólját. j Feljutna I Ázsiában Nyíregyháza (KM) - I A másodosztályban a í Nyíregyháza Sparta- j cus együttesével baj- í noki címet szerzett, I onnan távozott Gál- i hidi György külföldön i vállalt munkát. Az i előzetes hírekkel el- i lentétben nem az I arab világban, ha- i nem Vietnam főváro­sában, Hanoiban I edzősködik. A má- I sodosztályú Chong Viettel trénere lett, a i gárda 9 fordulóval az ! október végi zárás I előtt 4 ponttal vezeti i a tabellát. Néhány hónapon belül ismét i az élvonal a cél szá- ; mára, csak éppen i Dél-Ázsiában. Újabb emléktornák Nyíregyháza (KM) - A múlt hét végi nagykállói Munkácsi Gyula-emléktorna után újabb hasonló jellegű futballrendezvények következnek a programban. Kemecsén két napig tart a Molnár György-emléktorna, ahol szombaton előbb a Baktalórántháza csap össze a Várda SE csapatával, majd a házigazdák találkoznak a Volán-Sényővel. Másnap a helyosztókat bonyolítják le, a dön­tő 18 órakor kezdődik. Tiszavasváriban szombaton Bohács Sándor emlékére a helyi ifiegyüttes játszik a hasonló korú tiszalöki gárdával, azt követően a játékospályafutását Sinka Lászlóval befejező Fecsku István által irányított vasváriak az ibrányiakkal mér­kőznek. Labdarúgás Molnár György-emléktorna, Kemecse Szombat, 16: Baktalórántháza-Várda SE. 18: Kemecse-Volán­Sényő. _________________ Vasárnap, 16: a 3. helyért. 18: döntő. __________________ Bohács Sándor-emléknap, Tíszavasvári ~~~ Szombat, 16: Tiszavasvári-Tiszalök ifjúsági meccs. 18: Tisza- vasvári-lbrány Gálhidi György Egyesület az utánpótlásért ■ A működés feltéte­leiről, a pályák haszná­latával kapcsolatosan alakult ki „háború". Nyíregyháza (KM) - Mi­közben a napokban még arról számoltunk be, hogy az NYVTC korosztályos tenisze­zői remekeltek a vidékbajnok­ságon, a háttérben egyfajta harc alakult ki az egyesület vezetői és alkalmazottai kö­zött. Mindez odáig fajult, hogy a klub korábbi szakmai igaz­gatója, Pázmándi József veze­tésével új egyesület alakult. Az eset pikantériája az, hogy a két klub egyazon létesít­ményt használna, ami - a fe­lek között kialakult viszony ismeretében - konfliktusokat szülhet. Alább Pázmándi Jó­zsef lapunkhoz írt levelét ol­vashatják, amely mellé Bige László, az NYVTC elnökének válaszát is mellékeltük. „Idén tavasszal a Stadion­ban teniszező gyerekek szü­lei nagy részének, több mint 90%-ának, a felnőttkorú csa- patversenyzőknek, továbbá az eddig is itt dolgozó edzőknek a támogatásával, 75 aláírással hitelesítve a szülők képviselői beadvánnyal fordultak a pol­gármesterhez. A beadványban a szülők leírták azokat az oko­Pázmándi József kát és célokat, amiért egy utánpótlás-nevelésre épülő, a versenysport működtetését felvállaló egyesületet alapítot­tunk: Nyíregyháza Utánpót­lás-Nevelő Tenisz Egyesülete (NYUNTE). Törvényes meg­kér, hogy nem a játékról szól a történet alakulása után májusban a NYUNTE azt kérte a tulajdo­nos önkormányzattól, hogy a sportegyesület működéséhez a 16 darab stadioni teniszpályá­ból kapja meg hat pálya teljes körű használatát, ahol a to­vábbi 10 pályán teniszező úgy­nevezett amatőröktől függetle­nül folytathatja a hagyomá­nyosan eredményes nyíregy­házi utánpótlásnevelést és. a felnőttcsapatok működtetését. Hét pályát szeretnének A szülők kezdeményezését szóban is meghallgatta a pol­gármester asszony, majd jú­niusban megtárgyalta az ön- kormányzat sportbizottsága is, ahol tudomásunk szerint többen is támogatták a NYUNTE elképzelését, de vég­(lllusztráció: Racskó Tibor) leges állásfoglalásuk előtt egyeztetésre kérték az NYVTC és NYUNTE vezetőit. Bige László NYVTC-elnök irodájában lezajlott sikertelen egyeztetés után Csabai Lász- lóné kompromisszumos aján­latot tett mindkét egyesület felé, mely szerint a NYUNTE a kért hat pálya helyett az amatőr teniszezők számára kevésbé kedvelt hét pályát kapná meg az utánpótlás­nevelés és versenysport mű­ködtetéséhez. A polgármester asszony ajánlatát mi elfogad­tuk, hiszen így a területileg is elkülönülő pályákon nem ke­veredhet az utánpótlás-nevelő munka az amatőrök játékával, ami az utóbbi időben a két különböző célú sporttevékeny­ség miatt egyre több súrló­dási pontot jelentett a gyere­kek és a hobbiból teniszezők között. Sajnos megegyezés a mai napig nincs, mivel úgy tud­juk, az NYVTC az összes (16 db) pálya üzemeltetési jogát kéri térítésmentesen a tulaj­donostól. Mi viszont azt kér­jük, hogy az utánpótlás-neve­lés számára felajánlott hét pá­lya üzemeltetési jogát kapja meg a NYUNTE. Ez a megol­dás az NYVTC és a NYUNTE között az utóbbi hetekben tör­tént edzői elbocsátások és a kialakult feszültségek láttán a várható jövőbeni konfliktu­sok elkerülése érdekében szükséges. A stadionban területileg is elkülönülő pályákat így ga­rantáltan megfelelő (naponta többször is locsolt, rendbeho­zott) állapotban tudjuk előké­szíteni a mindennapi szakmai munkánkhoz (gyerekek és a felnőtt csapattagok edzései, edzőmérkőzések, versenyek, edzőtáborok, utánpótlás kivá­lasztás, napközis oktatás). Bízunk a polgármester asszonynak a gyerekek érde­kében eddig is tapasztalt segí­tőkész hozzáállásában, az ön- kormányzat sportbizottságá­nak szakmai hozzáértésében és a képviselő-testület támo­gatásában. Annak érdekében, hogy ez az ügy hosszú időre a szülők, versenyzők, edzők és az amatőrök számára meg­nyugtatóan záródhasson le. Miért ne kaphatná meg a város 16 teniszpályájából az utánpótlás-nevelést és ver­senysportot felvállaló NYUN­TE a hét területileg is elkü­lönülő' pálya üzemeltetési jo­gát, ha közben az NYVTC - térítésmentesen - megkaphat­ja kilenc, sokkal jobb fekvé­sű pálya üzemeltetési jogát?” KILET kmf/ppek.szon.hu • Eredmények. A korosztályos vidékbaj­nokságról szóló beszámolónk, letölthető. (PDF, 168 kB) ff..................... Azt kérjük, hogy az utánpótlás­nevelés számára felajánlott hét pálya üzemelte­tési jogát kapja meg a NYUNTE. Nincs forrás a pályamegosztásra ■ Az NYVTC továbbra is az utánpótlás­nevelést tartja elsőd­leges feladatának. Nyíregyháza (KM) - A Páz­mándi József által leírtakra Bige László, az NYVTC elnö­ke az alábbi módon reagált. „A teniszklub szakmai igaz­gatója Pázmándi József volt a közelmúltig. Szakmai és er­kölcsi kifogások miatt a meg­bízatása megszűnt, jelenleg jo­gi eljárás vizsgálata folyik a tevékenységével kapcsolato­san, feltételezésünk szerint je­lentős anyagi és más típusú kárt okozott az NYVTC-nek. Pázmándi József úgy alakított új egyesületet, hogy közben az NYVTC szakmai igazgatója volt, amiért havi fizetést, te­lefon- és gépkocsielszámolást kapott. Egyetlen feladata az utánpótlásnevelés szervezése és irányítása volt. Az NYVTC pillanatnyilag is az után­pótlásnevelést tartja a legfon­tosabb céljának, amelyhez minden feltétel adott. A klub­nál korábban foglalkoztatott öt edzőből három jelenleg is dolgozik, Zuborné Pázmándi Katalinnak és Tamás Ma- riann-nak a klub felmondott. Idén tavaszi elnökségi ülésün­kön megvontuk Pázmándi Jó­zseftől a jelzett juttatásokat, és ennek eredményeként ala­kított új egyesületet. ff .................... A városnak nincs több for­rása erre a cél­ra, abban ma­radtunk, hogy a kérdésre még visszatérünk. Bige László ..........................................ff Nem felel meg a valóságnak Pázmándi úr azon állítása, amely szerint a polgármester asszony támogatja a kezdemé­nyezését, hiszen Csabai Lász- lóné és Nagy László alpolgár­mester is kijelentette, hogy az új egyesület anyagilag nem fi­nanszírozható. A városnak nincs több forrása erre a cél­ra, abban maradtunk, hogy a kérdésre még visszatérünk. Áldoznak a gyerekekre Az új egyesület azt kéri, hogy működését az NYVTC fi­nanszírozza és a klub tulaj­donát képező téli sátorban is térítésmentesen biztosítsunk helyet a számára. Ettől az NYVTC elnöksége teljes mér­tékben elhatárolódott, mert nem rendelkezik forrásokkal erre a célra. Az NYVTC a vá­ros egyetlen olyan sportegye­sülete, amelynek működési költségeit (víz, áram, gáz) sa­ját maga termeli ki, ahhoz ön- kormányzati hozzájárulást nem kap. A teniszklubnak to­vábbra is az a fő célja, hogy jó versenyzőket és egészséges embereket neveljen, erre a célra saját forrásból 14 millió forintot költ. Kérdezem, van még egy ilyen egyesület a vá­rosban...?” Ballack nem vált (Fotó: epa) Nem kell Ballack Madrid (MTI) - A Real Madrid mégsem kívánja meg­szerezni Michael Ballackot, a Chelsea német futballsztárját. Bernd Schuster vezetőedző egy napja úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a brazil Kaká (Milan) leigazolása nem jönne össze, célszerű volna a Nationalelf középpályását ki­vásárolni a londoniaktól. Ballack megszerzése nincs napirenden. Érvényes szerződéssel rendelkezik, amelyből mintegy 40 millió euróért lehetne kiváltani - je­lentette ki Bernd Schuster. Gólvágót igazoltak a Pokol László vezette záhonyiak ■ Bilaseckij hat év után távozott a Nagy- ecsedtől, így maradt a megyei első osztályban. Záhony (KM - L. T. L.) - Hat év nagyecsedi szereplés után az NB Ill-ban folytathat­ta volna pályafutását Ruszlan Bilaseckij, ám a kívülállók számára érthetetlen módon távozott, és végül a megyei el­ső osztályban éppen csak bennmaradt Záhonyban kö­tött ki a gólvágó. Jelentős változások A határvárosiak a mándoki Kovács István személyében egy másik csatárt igazoltak, és ezzel ki is merült az erősí­tési törekvésük. Hatan vi­szont távoztak a határváro- siaktől: a kölcsönben lévő Mudri Béla visszatért Kisvár- dára, Semegi Tibor maradt a megyei első osztályban, csak éppen tiszakanyári színekben, Kenéz László Jékére, Vilmán Péter Komoróra, Kői Tibor Eperjeskére, Kovács Szabolcs pedig Tiszaszentmártonba iga­zolt. Nem vállalkozott tehát egyszerű feladatra Pokol Lász­ló, aki egy év kihagyás után tért vissza a záhonyiak felnőtt csapatához. Elődjével gyakor­latilag helyet cseréltek, hiszen ezentúl Kovács Sándor dolgo­zik az utánpótlásnál. kmf/ppe/r.szon.hu • Utóbb. A megyei első osztály végered­ménye, letölthető. (PDF, 28 kB)

Next

/
Thumbnails
Contents