Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-30 / 176. szám
2007. július 30., hétfő KULIT MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Az OPEC nem tárgyal. A kőolaj-exportáló országok szervezete a következő rendes miniszteri értekezletén várhatóan nem tárgyal a termelési szintek megváltoztatásáról, mondta az iráni olajipari miniszter, Kazem Vaziri-Hamaneh. • Német képviselő. Német diplomatát bízott meg Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azzal, hogy legyen az Európai Unió képviselője a Koszovó jövendő státusával kapcsolatos tárgyalásokon. Fordulat Japánban? Tokió (MTI) - A kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vereségét vetítették előre a vasárnapi szenátusi választások után közölt első exit poll eredmények, ami azt jelentheti, hogy távozni kényszerül Abe Sindzo kormányfő. A szavazók a szenátus 242 mandátumának feléről döntöttek. Az NTV japán tévéhálózat szerint az LDP és koalíciós partnere, a buddhista színezetű Új Komeito párt 39- 55 mandátumot szerez a szenátusban a többséghez szükséges 64 helyett. A tévé előrejelzését az exit poll kimutatásokra alapozta, amelyet nem sokkal a választások befejezését követően hoztak nyilvánosságra. Más tévétársaságok hasonló prognózisokat közöltek. Pápai intelem Róma (MTI) - XVI. Benedek pápa (képünkön) elítélte az afganisztáni túszejtéseket. Castel Gan- dolfó-i nyári reziden- dáján elmondott úrangyala imájában a katolikus egyházfő felszólította az emberrablókat: sértetlenül engedjék el a túszokat. Az afganisztáni tálibok 23 délkoreait ejtettek fogságba július 19-én. A túszok egy Szöul melletti keresztény közösség tagjai, akik humanitárius céllal érkeztek Afganisztánba. Vezetőjüket, egy 42 éves férfit szerdán kivégezték. Fidesz: 15-40 százalékos élelmiszerár-emelés várható Font Sándor Budapest (MTI) - A Fidesz szerint rövidesen 15-40 százalék közötti élelmiszeráremeléssel kell számolni, amit először a sütőipari, majd pedig a húsipari termékeknél tapasztal a lakosság; erről az ellenzéki párt agrárpolitikusa beszélt vasárnap, Budapesten. „Kikerülhetetlen egy nagyon magas élelmiszerár-emelkedés, hiszen nincs olyan szektora a mező- gazdaságnak, ahonnan ne jelezték volna, hogy a kialakult helyzetben élelmiszeráremelkedés fog bekövetkezni” - fogalmazott Font Sándor sajtótájékoztatón. Közölte: a mezőgazdaságot ért negatív hatások eredményeképpen 15-40 százalékos élelmiszeráremelés várható a következő időszakban. Ez néhány héten belül a sütőipari termékek árának emelésével kezdődik, majd a húsipari termékek árának hasonló mértékű növekedésével folytatódik. A Fidesz azt is várja a kormánytól, hogy adja vissza az agrárágazatnak a korábban elvont 25 milliárd forintot. a a a a helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot teret kapnak a vélemények a leggyorsabb tájékozódási lehetőség www.szon.hu Jöhet a nulla tolerancia? ■ Nulla tolerancia csomagot készít a kormány a nyugtaadási szabálytalanságok ellen. Budapest (MTI) - Gyur- csány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügy- minisztert, hogy készítsen egy úgynevezett „nulla tolerancia javaslatcsomagot” a nyugtaadási szabálytalanságok visz- szaszorítására. A strandon... Ezt Daróczi Dávid kormányszóvivő jelentette be a fővárosi Palatínus strandon megtartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón vasárnap. Hozzátette: „a kormányfőt erre az elhatározásra a különböző hatóságok nyugtaadási ellenőrzéseinek lehangoló tapasztalatai vezették, mivel az ellenőrök minden második próbavásárlás alkalmával nem kaptak vásárlásukról számlát”. „A miniszterelnök felszólította a pénzügyminisztert, hogy a javaslatok kidolgozásakor legyen határozott és kéjt............................... Az ellenőrök minden második próbavásárlás alkalmával nem kaptak vásárlásukról számlát. Daróczi Dávid .....................................................................99 mény, hogy sikerüljön az ilyen visszaéléseket jelentősen lecsökkenteni” - hangsúlyozta a kormányszóvivő. Vasárnap országos ellenőrzési akciót is tartott a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a strandokon. Ellenőrök Röss Istvánné fogyasztóvédelmi ellenőr a kiadott sör mennyiségét ellenőrizte vizsgálták a felfújható légvárak engedélyét, felállításának biztonságát, a büféket, nyugtaadási, súly, ár, és egyéb higiéniai szempontokból. Kathi Attila, az FvF főosztályvezetője közölte: a nyári szezonban tartandó strand fogyasztóvédelmi ellenőrzések félidejénél tartanak. A vasárnapi akcióban országszerte minden „hadra fogható” revizoruk, mintegy 200 ellenőr vett részt. Országos akció Az ellenőrző csapat a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztató helyszínén, a Palatínus strandon is ellenőrzött. Ezzel kapcsolatban Röss Istkmf/ppefr.szon.hu • Fogyasztóvédelmi ellenőrzések (PDF, 78 kB) vánné fogyasztóvédelmi ellenőr elmondta, az ellenőrzések kétharmadában találtak a szabálytalanságokat, viszont ezúttal nyugtaadási probléma nem merült fel. Emlékeztetett (Fotó: MTI) arra, hogy az említett kifogások miatt több százezer forintos minőségvédelmi, fogyasztóvédelmi, és szabálysértési bírságra számíthatnak a szabályok ellen vétő büfések. Csak figyelemelterelés... „A kormány most már sorozatosan, látványos PR- akciókkal akarja elterelni a figyelmet saját tehetetlenségéről, ahelyett, hogy érdemi intézkedéseket hoznának régóta meglévő problémák megoldására” - vélekedett Koszorús László (képünkön), a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Eseti Bizottságának alelnöke. „A kormány által most, különböző PR-akciókkal felvetett problémák már hosz- szú évek óta léteznek és folyamatosan súlyosbodnak. A kormány azonban mindezek megoldására képtelen volt mindeddig érdemi lépéseket tenni.” Tízmilliós bírság Budapest (MTI) - A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség közleménye szerint a felügyelők vasárnap 219 strandon végeztek ellenőrzést. Összesen 156 vendéglátó egységet, 32 csúszdát és légvárat, valamint 31 kölcsönzőt ellenőriztek, és elvégeztek 83 napszemüvegvizsgálatot is. Az ellenőrzött napszemüvegek mindegyike megfelelt az előírásoknak. Összesen 148 esetben - tehát a vizsgált egységek 68 százalékban - találtak kifogásolnivalót a fogyasztóvédők, és ezért tízmillió forint fogyasztóvédelmi és minőségvédelmi bírságot szabtak ki. Aszálystratégiát sürget az MDF Budapest (MTI) - „A Magyar Demokrata Fórum sürgeti, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítsa érintett minisztereit, hogy hangolják össze az aszálykár mérséklésére teendő rövid távú intézkedéseiket, és egyúttal lássanak hozzá egy átfogó aszálystratégia megalkotásához” - mondta Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke. Hozzátette: a nagyon súlyos aszály előszele már érezhető, de a kormánynak nincs átfogó stratégiája a helyzet kezelésére. „Ne tűzoltó program legyen, hanem aktív, cselekvő, hosszú távú stratégia, amelynek a költségvetése is biztosított” - fűzte hozzá. Katona Kálmán Augusztus 31., London: Lady Diana halálának tizedik évfordulója alkalmából egy 500 fö számára rendezett bensősé- ies megemlékezést tartanak, ahol a hercegnő családtagjai, közeli barátai, segélyszervezeti munkatársai vesznek részt S3 Augusztus 5-6., Maryland Az afgán elnök, Hamid Karzai találkozón vesz részt j George W. Bush-sal Camp A Davidben, ahol többek I között a terrorizmus ellen folytatott háború civil áldozatainak KRjR ügyéről is tár(jyalnak majd Augusztus 8., Mexikó város Norberto Rivera bíborosnak, Mexikó legidősebb katolikus vezetőjének tesznek fel kérdéseket amerikai jogászok, hogy nyomára bukkanhassanak Nkolas Aguilar- nak, egy pedofíliával vádolt papnak, akit Mexikóban és az USA-ban is keresnek. I Augusztus 14-15., India, Pakisztán: A Nagy-Britanniától való elszakadás 60. évfordulóját ünnepük meg, egészen egyedi módon, úgy, hogy 14-én Pakisztánban kezdik a megemlékezést, majd éjfél után Indiában folytatódik a program. C GRAPHIC NEWS Augusztus 14., Bangkok: Megkezdődik a korrupcióval vádolt volt thai miniszterelnöknek, Thaksin Shinawatranak (fent) és feleségének pere, amin a tisztességtelen üzleti akciókat folytató, London's menekült pár nem vesz részt. □ Augusztus 3., Florida: A NASA újabb Mars-expedíciója indul útnak, hogy az élet nyomait keresse a vörös bolygón. Augusztus 7-20., Peking: Egy millió autó lesz a résztvevője annak a tesztnek, mellyel a város közlekedési problémáit vizsgálják, hogy rend lehessen az utakon a 2008-as olimpia idején. Augusztus 16., Memphis: Azok a zenészek, akik egykoron együtt dolgozhattak Elvis Augusztus 25.- szeptember 2., Oszaka: Rajthoz áll az atlétikai világbajnokságon a 400 méteres síkfutás számá- Presley-vel emlék- ban a dél-afrikai Oscar koncertet adnak Pistörius, akinek, bár mindkét lábát amputálták, egy, az ő számára kifejlesztett protézis segítségével sikerűit meg- lóján futnia a szintidőt. a rock and roll királya halálának harmincadik évfordu