Kelet-Magyarország, 2007. május (64. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-17 / 114. szám
2007. május 17., csütörtök UTÁNAJÁRTUNK /5 Halmozottan sérültek találkozója Balkány (KM - L. Gy.) - Ismételten a balkányi Sportcentrum ad otthont a Halmozottan Sérültek és Szüleik Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Egyesülete idei találkozójának. A közgyűléssel és kulturális műsorokkal egybekötött találkozót május 19-én, szombaton délelőtt 10 órától tartják, amelyet Marjánné Rinyu Ilona balkányi polgármester nyit meg. A műsorban a nyíregyházi mazsorettek mellett fellépnek a város általános iskolásai és az egyesület gyermekei. A szülőknek Tóthné Bácskái Edit egyesületi elnök számol be az elmúlt egy év munkájáról. Tovább tart nyitva a posta Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - Többen érdeklődtek, hogy az adóbevallás benyújtási határideje miatt a nyíregyházi Nagyposta hétfőn meddig tart nyitva?- Ezt figyelembe véve a Nyíregyháza 1-es Posta (Bethlen Gábor u.) május 21-én, hét- : '**' főn meghosszabbított nyitva tartás szerint üzemel, este nyolc óráig fogadják az ügyfeleket. Itt az APEH-külde- mények feladása mellett a nyitva tartás végéig lehetőség lesz a megállapított adó csekken történő befizetésére is. Ugyancsak meghosszabbított nyitva tartás várja a Jósavárosi Postamesterségnél (Korányi u. 23.) az ügyfeleket, egészen huszonnégy óráig. Ám itt csupán az APEH-külde- mények adhatók fel, befizetésekre nincs lehetőség! - tájékoztatta lapunkat Papp László postavezető. Szombaton kinyit a Parkfürdő Ábrányi Mária a szerkesztőségben További fotók és videó: www.szQn.hp (Fotó: Racskó Tibor) ■ Szépen felújított gyógymedence várja a pihenni vágyókat Sóstógyógyfürdőn. Lefler György lefler@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi fürdőkről kérdezhettek, illetve mondhatták el észrevételeiket a Kelet-Magyaror- szág szerdai telefonos fórumán az olvasók. Összesen 16-an telefonáltak, s 6 e-mail érkezett, 99............................. Az élményfürdő teljes burkolat- cseréjére is sor kerül, így a legnagyobb fejfájást okozó probléma megszűnik. Ábrányi Mária .............................19 amelyekre Ábrányi Mária, a Sóstógyógyfürdők Zrt. vezérigazgató-helyettese válaszolt. A kérdéseket a válaszokkal együtt csokorba szedtük. Nyugdíjasok kifogásolták Több hatvan év alatti nyugdíjas kifogásolta, hogy csak 62 év fölött jár fürdőinkben kedvezmény. - A kedvezmény nem kötelezően jár, hanem adható. Az adott cég üzemeltetési költségeinek függvényében dönt arról, hogy ad-e kedvezményt, és milyen mértékűt. A fürdőágazatban változó az országos kép, Nyíregyházán mi azt a gyakorlatot követjük, hogy 23 év alatti diákoknak és 62 év feletti öregségi nyugdíjasoknak nyújtunk kedvezményt. Az észrevételeket azonban megfontoljuk, és megvizsgáljuk annak lehetőségét, milyen egyéb kedvezményeket dolgozhatunk ki a későbbiekben. A városvezetés is, és a cég vezetése is abban látná a megoldást, ha a nyíregyházi lakosok részére bevezetnénk egy úgynevezett kedvezménykártyát, vagy városkártyát, amely- lyel meghatározott intézményekben, így fürdőinkben, kereskedelmi és vendéglátóhelyeken kedvezményeket vehetnének igénybe. Ez egy hosszabb előkészítés végeredménye lehet - mondta Ábrányi Mária. Egy olvasónk azt kérte, hogy ha lehetséges, a Júlia fürdő hat óra előtt nyisson ki. - Jelen pillanatban erre nem látok lehetőséget, mivel egy üzemóra is jelentős többletköltséget igényel, míg ebben az időszakban a látogatói szám nem emelkedne ezzel arányosan - válaszolta Ábrányi Mária. Előzuhany kötelező! Olvasónk 20 éve rendszeresen bejár Nyírbátorból a Júlia fürdőbe. Nehezményezi, hogy nem mindenki használja a kötelező előzuhanyt. - A törzsvendégünknek teljesen igaza van, a kötelező előzuhany nemcsak ÁNTSZ-előírás, hanem alapvető higiéniai követelmény. Ezt igyekszünk megkövetelni minden fürdővendégünktől, a jövőben észrevétele alapján fokozottabb figyelmet fordítanak kollégáink erre. Egy Malom utcai lakos ismételten felhívta a figyelmünket a Júlia fürdő körüli parkolási gondokra. — Ennek megoldása nekünk is komoly fejtörést okoz, tárgyalásokat folytatunk a művészeti szakközépiskola vezetésével, hogy az iskola udvarát parkolásra használhassuk. Reméljük, ezzel enyhül a probléma. Az útburkolatok javítása nem a zrt. hatáskörébe tartozik. Ugyancsak a Júlia fürdővel kapcsolatban telefonált egy idős olvasó, miért szüntettük meg a medencetérben az étkezőt. A vendégek kényelmét pihenőhellyel ellátott büfé szolgálja. A medencetérben tilos az étkezés, erre az előtérben kialakított rész, s az udvar területe szolgál. A Parkfürdő tarifái Felnőttbelépő ______________990 Ft Kedvezményes belépő _______830 Ft Családi jegy 1 gyermek, 2 felnőtt ____________________ 2.290 Ft Családi jegy 2 gyermek, 2 felnőtt __________________ 2.790 Ft Családi jegy 3 gyermek, 2 felnőtt _________________ 3.290 Ft Felnőtt hetibérlet __________5.990 Ft Felnőtt 10 napos bérlet 8.430 Ft Kedvezményes hetibérlet 4.990 Ft Kedvezményes 10 napos bérlet _________________________7.030 Ft Délutános belépő (16 h után) 730 ft Fürdők közti átjárás (szalag) 100 Ft Kabinjegy 1.100 Ft KELET kmf/ppek.szon.hu • Sóstógyógyfürdő. Korábbi cikk letölthető. (PDF, 75 kB) Naturista napozót is! Egy naturista olvasónk hiányolja ezt a szolgáltatási formát a Parkfürdőből. - Minden vendég nagyon fontos nekünk, a Parkfürdő fejlesztésére elkészült egy 2007- től 2013-ig tartó fejlesztési terv. Amennyiben nyer a pályázatunk, a program keretében az 50 méteres medence melletti lelátót úgy alakítjuk át, hogy a tetején elszeparáltam két oldalon egy-egy, a nemek szerint elkülönített naturista napozó is megépül. Megfelel a várakozásnak a vizitdíj elfogadottsága Garanciák a vegyes biztosítási modellben Összességében a vártnak megfelelően, zökkenőmentesen alakult a vizitdíj és a kórházi napidíj február 15-én történt bevezetése, hiszen erre az egészségügyi intézményekben többnyire kellőképpen felkészültek. Az elmúlt hónapok örvendetes tapasztalatainak hozadéka, hogy csökkent az indokolatlan orvos-beteg találkozások száma, és mértékadó vélemények alapján kimutatható az is, hogy csökkenőben a hálapénzfizetés, miközben a háziorvosok bevétele átlagosan havi 180 ezer forinttal emelkedett. A mi ebben a témakörben átmenetileg mégis foglalkoztatta a közvéleményt, a balesetet szenvedett tűzoltók esete volt, és többek között ez is nyilvánvalóvá tette a további finomítás, módosítás szükségességét. A kórházi napidíj alól is mentesülnek azok a krónikus betegek, akiknek eddig vizitdíjat nem kellett fizetniük, illetve menteséget kaptak a tűzoltók, katonák, rendőrök, határőrök a szolgálat közben elszenvedett baleseti sérülések kezelésére. Elfogadta a kormány azt is, hogy akik beutaló nélkül indokolatlanul mennek orvoshoz, legyenek azok felnőttek, vagy gyerekek, ezer forint vizitdíj fizetésére kényszerülnek. Ennek hátterében az áll, hogy túlságosan sok jelzés érkezett a szakmából a beutaló nélkül érkezett betegek számának drasztikus emelkedéséről. Mindezeket dr. Horváth Ágnes, az újonnan kinevezett egészségügyi miniszter ismertette a sajtó képviselőivel folytatatott beszélgetés során. Módosult az is, hogy a szülő nőknek nem kell külön fizetniük az intézmény- és orvosválasztásért. A szakmai tájékoztatás, a felvilágosítás felelőssége, hogy a beteg ne 55T25-------------------------------------------------Dr. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hozzon rossz döntést, ha például a sokkal nagyobb kockázatot jelentő, mára „divatossá” lett mindenáron való császározás mellett dönt a normál lefolyású szülés helyett. Szóba került az otthon szülés lehetősége is. Kérdésre, hogy ez mennyire számít ma európainak, a miniszter a következőképpen válaszolt: Ehhez természetesen a megfelelő higéniai és egyéb körülményeknek, feltételeknek is együtt kell lenni. A kórházi gyakorlat is vegyes, mert Koppenhágában a szülést követő öt órában elhagyja az intézményt a kismama, az Egyesült Államokban egy napig bent tartják a szülő nőt, Hollandiában pedig a nők nagy része otthon szeretne szülni, de Dániában sem feltétlenül hívnak orvost, csak ha azt valami külön indokolja. Ebben a döntő szó kimondása legyen a szülő nőké nálunk is. Az otthon szülés kérdését úgy kell megoldani, hogy a biztonságos ellátás feltételei ebben az esetben is meglegyenek. Az igazi cél azonban az, hogy a kórházakban ne csak a biztonság, hanem a kényelem és az otthonosság érzésének megteremtése is fontos szempont legyen. A vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetéséről, azok társadalmi szintű elfogadottságáról dr. Horváth Ágnes elmondta, a közvélemény-kutatások szerint ma nagyjából az emberek harminc százaléka fogadja el ezt az új szabályt. Ez jelentős előrelépés, mert fél éve még fele ekkora volt a vizitdíj támogatottsága. A miniszter asszony elmondta, hogy máris hozzáfogtak a rendelőintézetek, a szakrendelők munkájának átrendezéséhez, ahol az ellátási aránytalanságok a kórházakénál is kiáltóbbak, ahol ágyszámokkal szemben az óraszámok megállapítása, kialakítása történik meg. Lovasberény után megkerülhetetlen volt a megújuló betegbiztosítás témaköre, a verseny és a szolidaritás jegyében alakuló kompromisz- szumos vegyes modell bevezetése. Mint elhangzott, a változtatás szükségessége kérdésében az az egységes vélemény alakult ki, hogy a minőség javulása csak a szolgáltatók versenyével érhető el. Abban is egyetértés volt, hogy a jelenlegi rendszer mai formájában nem finanszírozható, nem tartható fenn. A legfontosabb, hogy senki sem maradhat megfelelő ellátás nélkül, nem alakulhatnak ki szegényeket, illetve gazdagokat biztosító társaságok. A nemzeti kockázatközösség és a szolidaritás megmarad, a biztonságot pedig a fokozatos átmenet, a politikától független stabil rendszer és az erős egészségbiztosítási felügyelet garantálhatja. Ezek azok az alapelvek, amelyek jól működtethetik az új biztosítási rendszert. Azokra a félelmekre, hogy a magánbiztosítók esetleges csődjekor mivel számoljon a biztosított, azt a választ fogalmazta meg a miniszter, hogy erre ott lesz az a nagyon jelentős pénzgarancia, amit az ilyen esetekre is felkészülve, már előre megkövetelnek tőlük. Ha a biztosító kifut a költségvetéséből, akkor ebből az általa előre letett pénzből pótolhatja a hiányt. Holland, cseh, német, svájci modelleket, mintákat tanulmányozva arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a feltételek nagy biztonsággal megteremthetők a biztosítottak érdekeinek minél tökéletesebb védelme érdekében. A kórházak közötti verseny is megkezdődik a biztosítók bizalmának megszerzéséért. Ami igencsak szükséges és helyénvaló is lesz, hiszen - egy szélsőségesnek sem nevezhető példára hivatkozva - a miniszter elmondta, a kórházi boncolási adatok szerint 22,6 százalékban nem egyezik a beteg kezelési diagnózisa a boncolási diagnózissal. Az elhaltaknak körülbelül a felét boncolják, és közülük minden negyediket nem azzal kezelték, ami a halált okozta. Itt igazolódik az a tétel is, hogy nem mindegy, melyik kórházba kerül egy infarktusos beteg, olyan intézménybe, ahol évente nyolc ilyen beteg kerül, vagy ahova több száz. Ahol sok a hasonló eset, ott sokkal nagyobb az orvosok rutinja, és ezért a gyógyulási eredmények is sokkal kedvezőbbek. A nyilvánosság előtt ismertté váló kórházi adatok alapján még inkább biztosra vehető lesz egy éles verseny a szolgáltatók között, amely végeredményben azért folyik, hogy a betegek minél elégedettebbek legyenek. Ezért a biztosítási reformnak az igazi nyertese a beteg lesz, aki jobb és kényelmesebb szolgáltatást kap majd, és ezért még több járulékot sem kell fizetni. HIRDETÉS OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@kelet.szon.hu . Tel.: 42/501-510. Az oldal szerkesztői e-mail cím, telefonszám: Dankó Mihály danko@ikelet.szon.hu ______ 20/466-0824 Lefler György lefler@kelet.szon.hu __________20/468^7605 Palicz István istvan.palicz@kelet.szon.hu 20/973-9766