Kelet-Magyarország, 2007. május (64. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-17 / 114. szám
2007. május 17., csütörtök KÖZBIZTONSÁG /6 Az életünk Naponta " IHTTi Ifjú tűzoltók versenye Lebukott a temetői banda Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vagyonvédelmi osztálya kedden lopás bűntettének megalapozott gyanújával vett őrizetbe egy 58 éves asszonyt. A nyomozás adatai szerint a nő a temetőben ismerkedett meg egy 80 éves nénivel, akit egy alkalommal - jelenleg még ismeretlen társaival közösen - lakásáig követett. A néni a háza előtt valahogy elesett, ők felsegítették és hazavitték. Az ágyába fektetett idős hölgy szeme láttára kutatták át a helyiségeket, és elloptak több száz ezer forintot, valamint értékpapírokat és a sértett személyi igazolványát. A nő először hamis meghatalmazást készített, erre azonban nem adták ki neki az értékpapírokba fektetett több mint kétmillió forintot. Ekkor befestette a haját, hogy jobban hasonlítson a nála két évtizeddel idősebb nénihez, és a lopott személyi igazolvány tulajdonosának kiadva magát végül hozzájutott a pénzhez. A nyírbátori lakhelyű nőt lopással, csalással, közokirat-hamisítással és okirattal visszaéléssel gyanúsítják. A nyíregyházi temetőben az elmúlt hetekben számos síremlékről loptak el díszítőelemeket, néhányszor magát a sírkövet is. A rendőrség vizsgálja, hogy az őrizetbe vett személynek és társainak ezekhez a lopásokhoz is van-e köze. A hatóságnak arról is tudomása van, hogy az asszony és családtagjai idős személyeket vettek rá, hogy sírok takarítása címén több tíz ezer forintokat fizessenek nekik - az átvett pénzért pedig legfeljebb egy kicsit sepregettek. Szeretné jókívánságait SMS-ben elküldeni és a Kelet-Magyarország- ban, valamint a Szabolcs On-line- on megjelentetni? SMS-ét kezdje Így: kjk majd hagyjon egy szóközt, és írhatja is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, ismerőseinek. Példa: kjk Sok boldog névnapot kívánunk a nyíregyházi Kovács Pál- nénak. Böbéék! Üzenetét a következő emelt díjas számra (160 Ft+ áfa) küldje: 90/612-222 A trágár, obszcén, a hatályos jogszabályokat az Inform Média üzletszabályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS- ek nem kerülnek megjelentetésre, az emelt díjas SMS árát nem térítjük vissza. A formai hibát tartalmazó SMS-eket nem jelentetjük meg, ezek díját pedig nem térítjük vissza. A szolgáltatás részvételi feltételeinek változtatási jogát az Inform Média fenntartja. JÁTÉK; ELSŐ RÉSZ ■ Elsősorban gyakorlati szerelési feladatokat kellett teljesíteni a versenyzőknek. Záhony (KM - F. A.) - Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a Záhonyi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szervezésében minden év májusában versenyt szerveznek az illetékességi területükön lévő általános iskolák felső tagozatos diákjai részére. Erre az idén is sor került a záhonyi ZVSC sporttelepen, ahol elsősorban gyakorlati szerelési feladatokat kellett teljesíteni a fiataloknak. A szikrázó napsütésben jó hangulatban megrendezett versenyen a Mándoki Általános Iskola csapata győzött. Részletes eredmények: 1. Mándok Általános Iskola (A csapat tagjai: Molnár András, Varga Dávid, Makkai Roland, Rabb Csaba, Borbély Bence, Nagy Béla, Gerzsnyi Imre, felkészítő: Lucski Lajos. 2. Záhony Általános Iskola, 3. Eperjeske Általános Iskola, 4. Tuzsér Általános Iskola. 5. Ti- szaszentmárton Általános Iskola. Az első helyezett mán- dokiak a győztesnek járó kupát is átvehették, de valamennyi helyezett oklevelet és ajándékot kapott teljesítményéért. A díjakat Pócsik Zoltán tű. alezredes, a záhonyi tűzoltóparancsnok adta át. KEIi| kmf/ppefc.szon.hu •Tűzoltóverseny. Korrábbi tűzoltóversenyek eredményei. ( PDF, 47 kB) ■ A kétfordulós játékban általános és közép- iskolás diákok vehetnek részt. Nyíregyháza (KM) - A megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Ford Vagép Zrt. és a Kelet- Magyarország c. napilap közös bűnmegelőzési játékot hirdet. A játékban általános és középiskolás diákok vehetnek részt. A 13+1-es totót két részletben közöljük, melynek teljes megfejtését (két részt egyben) zárt borítékban küldjék be a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe. (Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. sz.) A borítékra írják rá: BŰNMEGELŐZÉSI TOTÓ. A helyes megfejtők között a szervezők egy-egy ajándékcsomagját sorsoljuk ki, korcsoportonként. Milyen típusú? (Fotó: rendőrség) 1. Mi a rendőrség biztonságra nevelő középiskolai programjának neve? a) D.Á.D.A. b) PREV-SULI c) ELLEN-SZER 2. Mi annak a hálózatnak a neve, amely az ország több pontján - így Nyíregyházán is - segít a bűncselekmények megelőzésében, felderítésében? a) ŐR-SZEM rendszer b) térfigyelő-rendszer c) SUPER-MAN rendszer 3. Mikor van a kábítószerellenes világnap? a) május 15. b) június 26. c) december 1. 4. Milyen típusú rendőrautó látható a képen? a) Moszkvics 412 b) Lada 1200 c) Lada 1500 5. A Rendőrség-történeti Múzeum veterán rendőrautói meddig tekinthetők meg? a) 2009. június 1-ig b) 2010. szeptember 1-ig c) 2007. szeptember 30-ig 6. A rendőrség munkáját hatékonyan segíti a megelőzés területén... a) a Polgárőrség b) a Határőrség c) a Tűzoltóság (A totó második részét keressék a Közbiztonság oldalon!) KjEjLIT kmf/ppefr.szon.hu • Bűnmegelőzés. A rendőrség bűnmegelőzési tevékenysége. (PDF, 2 MB) HÍREK............................................... • Megkerült Brúnó. Kedden este valaki visszavitte Brúnót, a hétvégén eltűnt másfél éves angol buldogot. A kutya a ház előtt ült, a kijövő tulajdonos pedig már csak egy távolodó gépkocsit látott. • Hamis vád. Egy nyíregyházi autómosó egyik alkalmazottját jelentették fel, mert takarítás közben állítólag iratokat lopott el egy gépkocsiból. A tulajdonos néhány nappal később megtalálta okmányait. A feljelentett dolgozó hamis vád miatt kezdeményezett eljárást az autós ellen. • Mindent vittek Tiszalökön egy hétvégi ház garázsába tört be ismeretlen tettes, és horgászfelszereléseket, elektromos fűrészt, kéziszerszámokat és kerékpárt tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott kár megközelíti a félmillió forintot. A rendőrség megkezdte a nyomozást. • Őrizetbe vételek. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság két személy őrizetbe vételét rendelte el. Az egyik 28 éves férfit csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt kereste a bíróság. A másik, 25 éves személyt eltiltás hatálya alatti vezetés miatt vették őrizetbe. Rekordok! Vásárosnamény (KM- F. A.) - Vásárosna- ményban az elmúlt héten sebességmérő készülék használata során a városi kapitányság illetékességi területén az alábbi negatív „rekordok” születtek: Legnagyobb sebesség lakott területen kívül: 115 km/h, lakott területen belül: 108 km/h. A sebesség-ellenőrzéskor 14 főt jelentettünk fel, 108 fővel szemben szabtunk ki helyszíni bírságot, és 15 főt figyelmeztettünk gyorshajtás miatt - tájékoztatott dr. Tarcsa Csaba r. alezredes kapitányságvezető. A kapitányság területén továbbra is folyamatosan dolgoznak a traffipaxok, bármikor, bárhol felbukkanhatnak a járőrök, hogy lecsapjanak a durva szabályszegőkre. Duplán lopták meg a nőt Tiszavasvári (KM) - Kedden Tiszavasváriban egy utcán sétáló asszony nyitva hagyott táskájából lopták el pénztárcáját. Pár perccel később három fiatal jött vele szemben, akik azt mondták, hogy bogár van a hajában. Egyikük odanyúlt, és egy hirtelen mozdulattal kitépte a hölgy nyakából az aranyláncát. Vizet kértek a tolvajok! Tiszalök (KM) - Egy tiszalöki asszonyhoz ké- redzkedett be két nő kedden napközben. Az ismeretlenek vizet kértek, és míg a sértett szódát töltött nekik, ellopták szem előtt hagyott pénztárcáját. Bűnmegelőzési totó diákoknak KELET * Inter-Európa Bank Hozamteremtő Csomag: 1/2 betétrész, 1/2 IE Hunnia Alaprész. (PSZÁF engedély: 111/41.022- 9/2002.) Az akció időtartama 2007. március 8-tól június 15-ig, vagy visszavonásig. A betétrész kamata az új betétekre, az első 1 hónapos lekötésre érvényes, ezt követően a kamat mindenkori 1 hónapos lekötésű betéti kamat + 0,05%. A kamat és egyéb kondíciók változtatásának jogát a Bank fenntartja. A hirdetés nem tartalmazza teljes körűen a szolgáltatás feltételeit, azok a Hozamteremtő Csomag Tájékoztatójában a Bank fiókjaiban, illetve a www.ieb.hu weboldalon tekinthetők meg. A szerződések részletes feltételeit a Bank üzletszabályzatai és általános szerződési feltételei tartalmazzák. Ez a tájékoztató a Tőkepiaci Törvény szerinti hirdetésnek minősül, de nem minősül ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak. HIRDETÉS