Kelet Magyarország, 2006. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-04 / 258. szám
2006. november 4., szombat KIIIT KÖZBIZTONSÁG /7 HÍREK • Százezrek a nyitott fülkében. Egy kis- várdai bolt árufeltöltését végző teherautó- sofőr táskáját lopták el csütörtökön napközben. A sértett nyitva hagyta a vezetőfülke ajtaját, amíg a jármű hátuljánál pakolt. Az ismeretlen tettes körülbelül 300 ezer forintot vitt el. • Kifeszítette a teraszajtót. Nyíregyházán két lakásba is a teraszajtót kifeszítve tört be ismeretlen tettes. Mindkét helyszínről pénzt és ékszereket tulajdonítottak el, a lopási kár esetenként 2-3 millió forint között mozog. Két autót letarolt " Közlekedési baleset történt Nyíregyházán az Északi körúton csütörtök délután. Egy olvasónk küldte be azokat a képeket, amelyen a megrongálódott gépkocsik láthatók. A rendőrségtől megtudtuk, hogy egy kamion tartott Nyíregyházán, az Északi körúton a Városmajor utca fele, amikor a közlekedési lámpánál ismeretlen okból erősen fekezett és az úttest szélén lévő Opelt és Fordot a fékezést követő csúszás nyomán törte össze Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár -1 jelentős. ■ Grafika ;a baleset feltétele tett lefolyásai: Kelet-Magyaiország, további képek: Jutalom Nyíregyháza, Debrecen (KM) - OTP-fiókok sérelmére elkövetett csalássorozat elkövetőinek felkutatása eredményeképpen vehetett át jutalmat Debrecenben az OTP vezetőitől Simon Marianna r. őrnagy és Katona Sándor r. főhadnagy, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság két dolgozója. Keresik Nyírbátor (KM) - A 15 éves Jóni Piroska Renáta szeptember 19-én szökött meg a nyírbátori Éltes Mátyás Diákotthonból. 165 centiméter magas, vékony testalkatú, szeme kék, hosszú haja sötétbarna, bőre kreol. Aki látta, kérjük hívja a Nyírbátori Rendőrkapitányságot a (42) 281-666 telefonszámon. Meglökte Koccanás Kisvárda (KM) - Személyi sérüléstől mentes közúti baleset történt péntek délelőtt Kisvárdán. Az elsődleges adatok szerint Kisvárdáról tartott Berkesz irányába több gépjármű, amikor a felüljáróra érve egy Suzuki fékezett, de a mögötte érkező Opel vezetője egy pillanatot késve reagált és hátulról meglökte a kisebbik kocsit. A koccanás pár percig jelentett torlódást, amíg a felek tisztázták a felelősség kérdését. Elgázolta a kerékpárost Nagyecsed (KM) - Péntek reggel 8 óra 15 perc körüli időben súlyos kimenetelű baleset történt Nagyecsed városában. Egy tehergépkocsi a Vasút útra történő kanyarodás közben elgázolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost. A biciklin utasként ülő asszony az elsődleges adatok szerint súlyosan megsérült. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. A baleset helyszínén dolgozik a rendőrség (Kép és szöveg: Lintényi Levente Ákos) Idős embereket raboltak ki A másodfokú bíróság által kihirdetett ítélet jogerős ■ A néni a nyakában lévő beteggondozó riasztójának megnyomásával kért segítséget. Nyíregyháza (KM - F. A.) - Rablás és más bűncselekmények ügyében hirdetett jogerős ítéletet a megyei bíróság dr. Péli-Toóth Sándor fellebb- viteli büntetőtanácsa, tagjai voltak: dr. Fekete Magdolna és Lengyelné dr. Katona Piroska. H. Béla (32), B. Károly (20) és H. Róbert (28) dögéi, egymással rokoni kapcsolatban lévő vádlottak Kisvárdán és annak vonzáskörzetében 2005. március, április és május hónapokban több, vagyon elleni bűncselekményt követtek el. Többek között: előzetes megbeszélést követően május 4-én éjszaka lopási szándékkal megW ........................................•••• Valamennyi vádlottnál súlyosító körülmény, hogy idős embereket loptak meg és raboltak ki. A Bíróság .......................................“"If jelentek egy 77 éves idős néni házánál. A kerítést átugorva csuklyát húztak a fejükre, az egyikőjük a spájz ablakán bemászott a lakásba, majd a konyhaablakon beengedte társait. Egyikőjük figyelt, míg ketten értékek után kutattak a lakásban. Az egyik szobában fekvő sértett a zajokat hallva megnyomta a nyakában lévő beteggondozó riasztójának gombját. A két férfi bement a szobába, ahol H. Béla az ágyKILIT kmtinnpk „fin hu Rablások. Az utóbbi időben megyénkben előforduló vagyon elleni bűncselekmények, rablások. (PDF, 58 KB) ban ülő sértettnek lefogta a kezeit, majd pénzt követelt tőle. A vádlottak végül egy műbőr kabáttal, benne 80 ezer forinttal, és egy mobiltelefonnal távoztak a lakásból. Leütötték áldozatukat H. Béla és B. Károly 2005. április 18-án éjszaka a kisvár- dai kisállomás közelében leütött egy ittas embert, majd elvették a mobiltelefonját és táskáját, melyben benne volt a 20 ezer forintot érő munkásruhája. 2005. március 8-án éjjel H. Béla és ismeretlen társa Szabolcsveresmarton rabolt ki egy 82 éves egyedül lakó nénit. H. Béla még azon az éjszakán egy másik lakásba is betört, a sértett nem tartózkodott otthon. Innen aranygyűrűt lopott el. 2005. április 15- én éjjel Kisvárdán két ingatlanon is járt H. Béla lopási szándékkal. Április 29-én éjjel H. Béla és H. Róbert együtt ment lopni Kisvárdán, két lakásba is betörtek, és különféle értékeket vittek el. Az egyik helyen az idős sértettekre rázárták az ajtót, nehogy segítséget kérjenek. Ezen kívül H. Béla és H. Róbert több portán is jártak lopási szándékkal. Módszerük volt, hogy a kiszemelt idős sértetteket megfélemlítették, lekapcsolták a villanyt, rájuk zárták az ajtót, majd összeszedték a lopott holmit... Az elsőfokon eljáró Kisvár- dai Bíróság H. Béla elsőrendű (Fotók: Fullajtár András) vádlottat, mint többszörös visszaesőt 10 év, B. Károly másodrendű vádlottat 5 év, míg H. Róbert harmadrendű vádlottat 7 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítéleteket az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik enyhítés végett fellebbeztek. A másodfokú bíróság csupán annyiban adott helyt a védelem indítványának, hogy B. Károly másodrendű vádlott büntetését egy évvel csökkentette, illetve neki és H. Róbert harmadrendű vádlottnak börtönben kell letölteni a büntetést. Súlyosító körülmény A bíróság valamennyi vádlott vonatkozásában súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a bűncselekményeket nagyobbrészt idős, beteges, esetleg mozgásukban korlátozott egyedülálló sértettekkel szemben követték el. Ellenségem a drog A megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és az Ófehértói Polgárőr Egyesület „Ellenségem a drog” címmel hirdetett rajzpályázatot a Közép-Nyírség kistérség általános iskolásai részére. Nyertesek: Alsó tagozat: Vonza Zsófia Nyírgyulaj. Felső tagozat: Erdei Szabina (Nyírgyulaj), Debrei Tímea (Kisléta), Szabó Dóra (Ófehér- tó). A díjakat dr. Kovács Sándor főkapitány-helyettes adta át. A felvételen a nyertesek és a szervezők. (Fotö: Fülöp Gergely) Leütötték a nénit Tiszaeszlár (KM) - A Ti- szavasvári Rendőrkapitányság csütörtökön őrizetbe vett egy 28 éves, tiszalöki férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban elfogott társával közösen október 8-ára virradó éjjel betört egy idős tiszaesz- lári asszony házába. A felébredő nénit úgy leütötték, hogy elvesztette eszméletét. A rablók visszafektették ágyába a súlyosan megsérült nőt, majd a fagyasztóládából 45 ezer forint értékű élelmiszert tulajdonítottak el. fi/ fi/ ti/ r 7 n n Itn w W W • 55 ír* II fi • II II http: //hirek.szon.hu A régió és a világ hírei. Pl \ J Terrorcselekménynek számít Rablás a szomszédban Nyíregyháza (KM) - Rablás bűntett megalapozott gyanújával az Érkerti Rendőrőrs november 2-án vett őrizetbe egy 17 éves fiatalkorút és egy 44 éves férfit. Két büntetett előéletű személy ment be a Huszár-telep egyik lakásába, bántalmazták az ott lakó 80 éves férfit és pénzt követeltek. A tettesek végül a mosógépet és a centrifugát vitték el. A bácsi könnyű sérüléseket szenvedett, az anyagi kár 46 ezer forint. A sértettől nem messze lakó gyanúsítottaktól a rendőrök lefoglalták az eltulajdonított gépeket. ■ A túszejtést a BTK már 1979 óta önálló bűncselekményként szabályozza. A túszejtéssel sokáig csak a televízió képernyőjén vagy a mozivásznon találkozhattunk. Ez az „idilli” állapot persze nálunk is csak addig tartott, amíg át nem tértünk a kapitalizmusra, aminek az árnyoldalait előbb megtapasztalhattuk, mint az előnyeit, ami a nyíregyháziak számára abban is megnyilvánult, hogy rövid időn belül kriminalisztika történeti jelentőségű esemény színhelyévé vált városunk. 1991. augusztus 14-én fegyveres rablást követtek el a nyíregyházi 1. számú Postahivatalban, aminek a jelentőségét már akkor sem a 11 milliós zsákmány adta, hanem az a tény, hogy a rablók egy túszt magukkal vittek a rendőrök előli menekülésük biztosítása érdekében. Védelmet nyújt Ma már ezzel sajnos számolni kell, amit a nemrégiben Budapesten lezajlott fegyveres bankrablás is igazol. Ez ellen a Büntető Törvénykönyv a „terrorcselekmény” 1979-ben történt büntetendővé nyilvánításával igyekszik védelmet nyújtani. Az elnevezés némileg megtévesztő lehet, hiszen köznapi tartalmát tekintve terrorizmus alatt politikai célú merényletet értünk. A törvény szövegéből azonban kitűnik, hogy nem egészen erről van szó. A terrorcselekményt ugyanis az követi el, aki mást személyi szabadságától megfoszt, vagy jelentős anyagi javakat kerít hatalmába, és a személy szabadon bocsátását, illetőleg a javak sértetlenül hagyását, vagy visszaadását állami szervhez, vagy társadalmi szervezethez intézett követelés teljesítésétől teszi függővé. A körülményesnek tűnő törvényi megfogalmazás lényegét tekintve a zsarolás egy sajátos és különösen veszélyes formája ellen igyekszik védelmet nyújtani, amire, mint látjuk, szükség is van, hiszen még az öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés lehetősége sem tántorít el mindenkit az ilyen bűncselekmény elkövetésétől. Dr. FAzsi László